FELFEDEZŐ
A Rovatból

Megszólalt a pornószínésznő, akit egy forgatás után kórházba kellett vinni

FIlmbeli partnere szerint a rossz póz miatt sérülhetett meg Angela White.

Link másolása

Korábban írtunk arról, hogy egy hosszúra nyúlt forgatás után kórházba kellett szállítani Angela White ausztrál pornószínésznőt. Jelenetbeli párja, Keiran Lee egy podcastban azt állította, a színésznő egy rossz póz miatt sérülhetett meg, bár azt sem zárták ki, hogy a férfi túl nagy pénisze okozta a "balesetet". White vakbélpanaszokkal került kórházba.

Most egy másik podcastnak köszönhetően talán közelebb kerülhetünk az igazsághoz. A New York Post beszámol Angela White verziójáról.

A 38 éves művésznő elmondása szerint erős hasfájást érzett, ezért kellett a közeli kórházba szállítani. White szerint ugyan valóban egy hosszan felvett jelenet után jelentkeztek a tünetek, de nem hiszi, hogy az eset összefüggésben lett volna az aktussal.

„Nincs rá bizonyíték, hogy (Lee) méretes pénisze sértette volna meg a szervemet. Bár azt el kell ismernem, hogy elér olyan szerveket, amiket nem tudom, hogy egy átlagos nemi szervnek el kellene-e...”

– tette hozzá viccesen az egyik legjobban kereső felnőttfilmes sztár. Keiran Lee pénisze egyébként több mint 24 centiméter, és 1 millió dollárra van biztosítva.

Mint kiderült, a 2013-ban történt forgatás után vakbélgyulladást állapítottak meg White-nál, el is kellett távolítani a szervet. A rossz emlék egyébként nem tántorította el a Lee-vel való munkától, azóta több közös filmben is együtt szerepeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Putyin fontos titkát kotyogta ki véletlenül egy orosz balerina az Instagramon
Anasztázia Volocskova azon dühöngött az Instagramon, hogy az otthona közelében található katonai bázishoz közel robbantottak az ukránok.

Link másolása

Az Instagramon akadt ki az állítólagos ukrán dróncsapások miatt egy korábbi orosz balerina, aki azzal a lendülettel véletlenül egy orosz haditikot is elkotyogott, írja a Daily Star. Anasztázia Volocskovát húsz éve azért rúgták ki a Bolsoj társulatából, mert a Nagy Színház vezetése túl magasnak és túl kövérnek találta a 173 centiméteresre nőtt és akkor nagyjából 50 kg súlyú balerinát.

Az időközben modellkarriert befutó és influenszerré lett művész még május 30-án posztolt meggondolatlanul a közösségi oldalára arról, hogy az otthona közelében található katonai bázisnál elrepült egy feltételezett ukrán drón. A történtekről készült videóról szóló posztban ezt írta:

„Ó, emberek! Két órával ezelőtt ilyen szörnyű robbanásokra ébredtem. Itt van ez a katonai egység, közvetlenül mellettünk Nikolo-Uryupinóban.”

A meggondolatlan balerina nem sokkal később törölte a bejegyzést, de már késő volt, addigra terjedni kezdett az interneten. Az egyik Telegram-csatornán megköszönték neki a segítséget, mivel így már könnyen ki tudták számolni, hogy pontosan hol lehet Putyin egyik titkos katonai bázisa.

„Az adatainak köszönhetően megállapítottuk, hogy Volocskova háza 1,5 kilométerre van a 11105-2-es orosz katonai egységtől.”

A 47 éves Volocskova korábban nyíltan kiállt a Krím 2014-es elcsatolása ellen és kijelentette, hogy számára a félsziget mindig is Ukrajna része marad. A jelek szerint azonban meggondolta magát, és most már az oroszokat támogatja a tavaly február óta zajló háborúban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
Lefagyasztotta a döglött macskáját egy influenszer, hogy örökre együtt legyenek
A 35 éves nő még egy unboxing videót is forgatott arról, ahogy kicsomagolja a jéggel és virágokkal teli dobozból Lokit.

Link másolása

Egészen sajátos lépésre szánta el magát a 35 éves oregoni Soren High, akinek nemrég egy tragikus balesetben meghalt a Loki nevű macskája. A 16 évet élt állat hibernálását Soren gondosan dokumentálta, és megmutatta azt is, amikor megérkezett a lefagyasztott kedvence az otthonába egy dobozban.

A nő készített egy unboxing videót is, vagyis azt is megmutatta, ahogyan kicsomagolja a jéggel és virágokkal teli dobozból Lokit.

Soren ezzel azt szerette volna elérni, hogy jelképesen örökre együtt maradjanak a kedvenc háziállatával. Íme a videó.

@teapourn Remembering Lokicat the only way she deserved ❤️ having a pet preserved is a personal decision and one that many may never understand. When i got Lokicat as a kitten, I knew this was how i was going to deal with ber death. I knew i never wanted her to be gone, and that I wanted to always have her with me. Her death was sudden, even though she was 16. We never expected this would happen and especially by a dog we had been fostering. This situation broke us into a billion pieces. After finding a home for the dog, we had Loki preserved through @Animal Family Pet with help through donations and raising funds with memorial fabrics and pieces. Her preservation cost nearly $3k and it was worth every Penny. . . #petmemorial #petpreservation #taxidermy #petsoftiktok #freezedriedpets #fypシ #foryou #grief #loss #memorial ♬ Relaxing lofi music(1014185) - Akase

A macska szívét külön kis csomagolásban kapta meg a nő.

„Valójában teljesen sértetlen állapotban volt Loki, vagyis nem nyúzták meg, és az összes csontját megtartották”

– magyarázta Soren a rövid videóban.

A fiatal tiktokker követői szívhez szóló üzenetekkel árasztották el Sorent.

„Milyen szép dolog. Nyugodj békében, Lokicica” - írta egy kommentelő a videó alá.

(via Indy100.com)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Videón Joe Biden újabb óriási esése
Az amerikai elnök egy diplomaosztón esett nagyot a színpadon. Nem először fordult már elő hasonló a 80 éves politikussal.

Link másolása

Joe Biden amerikai elnök egy óriásit esett helyi idő szerint csütörtökön az amerikai légierő akadémiájának diplomaosztóján.

Az esetről videó is készült, amin az látszik, hogy a 80 éves politikus átadja a diplomáját az egyik kadétnak, majd ahogy elindulna vissza a helyére, megcsúszik és egy akkorát esik, hogy a testőreinek kell felsegíteniük.

Biden már nem először esett nagyott a kamerák előtt, tavaly nyáron az álló kerékpárja mellett esett el, 2021-ben pedig egy lépcsőn botlott el többször is.

(via Telex, Politico)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Különleges telihold lesz éjjel: a vörösen fénylő Antares közelébe kerül, ritkán látni ilyet
A színek összjátéka is lenyűgöző lesz: a Hold kékesfehér-ezüstös fénye és az Antares gazdag, mélyvörös színe közötti éles kontraszt érdekes vizuális hatást eredményez.
Fotó: NASA - szmo.hu
2023. június 03.


Link másolása

A június 3-ai estén különleges együttállásnak lehetünk szemtanúi: a Skorpió csillagkép legfényesebb csillaga, a vörösen fénylő Antares közelébe suhan égi kísérőnk, aki ráadásul éppen telihold állapotában örvendezteti meg a csillagot. Az együttállás legszorosabb állapota pontosabban június 4-én 00:07-kor következik be, amikor mindössze 19’-re, a Hold átmérője 2/3-ának megfelelő távolságban lesz a két égitest - írja a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

A telihold pereme és az Antares mindössze 19 ívperc távolságra lesz egymástól az éjszakai égbolton, a jelenet lenyűgöző égi látványt fog nyújtani. A Hold átmérője 30 ívperc, tehát ennek kétharmadának megfelelő távolságban lesznek egymástól, ami nagy ritkaság. Szabad szemmel a két égitest egymáshoz közel látszik, de azt nem szabad elfelejteni, hogy a valóságban 13 milliárdszor távolabb van tőlünk a csillag, mint a Hold.

A Hold nem kevesebb mint 99,8%-a fürdik majd napfényben, tehát szinte pontosan (kb. 6 óra híján) telihold idején köszönt be a közelség.

A színek összjátéka is lenyűgöző lesz: a Hold kékesfehér-ezüstös fénye és az Antares gazdag, mélyvörös színe közötti éles kontraszt érdekes vizuális hatást eredményez, amely szépségével magával ragadja a megfigyelőket.

A közelség június 3-áról 4-ére virradóan, 00:07-kor lesz a legszorosabb, ekkor a páros 16 fokkal a horizont déli iránya felett tündököl majd, ezért a tereptárgyaktól mentes déli horizont elengedhetetlen a megfigyeléshez. Izgalmas lehet az éjszaka során végigkövetni, hogy hogyan kerül egyre közelebb és közelebb a Hold az Antareshez, majd egyre távolodik tőle: két órával a legszorosabb közelség előtt még csak 55’-re lesz egymástól a két objektum. Ez szemlélteti igazán, hogy milyen gyorsan mozog a Hold a háttérben levő csillagokhoz képest!

A Svábhegyi Csillagvizsgálóban szakértők társaságában csodálhatjuk meg az égi jelenséget a Csillagkapu rendezvényen.

Link másolása
KÖVESS MINKET: