FELFEDEZŐ
A Rovatból

Megfejtettek egy ötven évvel ezelőtti, földön kívüli üzenetet

A találgatásokkal ellentétben nem földönkívüli civilizációtól származott. Azt viszont továbbra sem tudni, hogy azóta miért nem észleltünk hasonló jeleket.


1977-ben dr. Jerry R. Ehman a SETI program keretében egy hatalmas teleszkóppal egy különös rádiójelet észlelt, aminek rejtélye mára talán végre megoldódni látszik, írja az Index.

A jel „Wow!” néven vált ismertté, mert Ehman, amikor meglátta az adatokat, a döbbenetét egy „Wow!” felkiáltással jegyezte meg a kinyomtatott papíron.

A jel egyesek szerint akár földönkívüli civilizációtól is származhatott.

A Wow! jel 72 másodpercig tartott, és soha nem ismétlődött meg. Eddig senkinek sem sikerült pontosan meghatározni, hogy honnan érkezett és mi okozta, de most Abel Méndez, a Puerto Ricó-i Egyetem asztrobiológusa egy új magyarázattal állt elő, amely végre megoldást kínálhat erre a több mint 40 éve húzódó rejtélyre.

Méndez és csapata szerint a jel egy neutroncsillag és egy hidrogénfelhő közötti kölcsönhatás eredménye lehetett.

Ahogy a csillag sugárnyalábja áthaladt a hideg hidrogénfelhőn, egy intenzív sugárzás jött létre, amit a teleszkóp 1420 megahertz körüli frekvencián érzékelt. Hasonló jeleket találtak már korábban is az Arecibo Obszervatórium adataiban, amelyek a Teegarden nevű csillagból származtak.

A Teegarden egy kicsi vörös törpecsillag, amely tízszer könnyebb a Napnál, és mindössze 12 fényévre található a Földtől.

Bár a tőle érkező jelek gyengébbek voltak, mint a Wow! jel, a kutatók úgy vélik, hogy hasonló mechanizmusok állhatnak mögöttük.

A Teegarden környezetében lévő csillagközi hidrogénfelhők, amikor egy csillag sugárnyalábja keresztülhalad rajtuk, hasonló sugárzási impulzusokat generálhatnak. Ez a folyamat egyfajta természetes „lézerként” működik, amely keskeny sávú, erőteljes jelet bocsát ki – olyasmit, mint amit 1977-ben észleltek.

Bár a Teegarden valószínűleg nem tud olyan erős jelet produkálni, mint amilyen a Wow! jel volt, más, hasonló csillagok és kozmikus objektumok képesek lehetnek rá.

Az viszont továbbra is rejtély, hogy miért nem észleltünk azóta hasonló jeleket – talán csak azért, mert ilyen jelenségek nagyon ritkán fordulnak elő, és eddig egyszerűen nem volt szerencsénk újra elkapni őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: