KULT
A Rovatból

Megbocsáthatatlan: A film, amit még Sandra Bullock szétbotoxolt arca sem tud elrontani

A Megbocsáthatatlan nemcsak egy baromi ütős film, hanem Sandra Bullock nagy visszatérése is. Kritika.


Vannak olyan hirtelen meghozott, sorsfordító döntések, amik után az élet már nem folytatható ugyanonnan, amik után többé már nem lehetünk ugyanazok. Ahonnan újra kell kezdenünk mindent, és nem nulláról, hanem mondjuk mínusz százról. Egy ilyen döntésről, annak következményeiről és a feloldozásról szól a Megbocsáthatatlan, ami amellett, hogy baromi ütős film, Sandra Bullock nagy visszatérése is.

Sok film és sorozat készült már arról, mit tesz az emberrel sokévnyi börtön. Arról, hogy valaki elkövet valamit, leüli a törvény által kiszabott büntetését, majd a szabadulása után megpróbál visszatalálni a szeretteihez, visszailleszkedni a társadalomba vagy bárhová, egyáltalán élni valahogyan. Nem újdonság az sem, hogy a hosszú szabadságvesztés rendesen megnyekkenti az ember lelkét, pláne, ha elrendezetlen ügyek mardosták odabent, amikkel kikerülve kezdeni kell valamit.

Ebből az alaphelyzetből indul Ruth Slater (Sandra Bullock) is, aki épp most szabadul azután, hogy húsz évre ítélték gyilkosság miatt, vagyis majdnem a fél életét börtönben töltötte. Egy kis műanyag dobozban elfér minden cucca, a kezébe nyomnak néhány dollárt, van egy váltás ruhája meg egy kopott kabátja, és mehet is új életet kezdeni. A mellé kirendelt mentor ismerteti a lehetőségeit, amiből nincsen túl sok, intéz neki egy ágyat egy nőknek fenntartott átmeneti szálláson meg munkát egy priuszosokat is alkalmazó halfeldolgozó üzemben. Innen szép nyerni, na.

Arról, hogy mi történt Ruth-tal az elmúlt húsz évben, nem tudunk meg szinte semmit, csak sejtéseink lehetnek róla a nő tekintetéből és bizonyos helyzetekre adott reakcióiból. Például abból, hogy gond nélkül falhoz vág bárkit, aki kéretlenül a cuccaihoz nyúl. Az a mindent megváltoztató néhány perc viszont, ami a börtönbe kerüléséhez vezetett, lassan összeáll a jelenben bevillanó flashbackek mozaikjaiból. Ahogy az is hamar kiderül, hogy mi az az egyetlen dolog, ami életben tartotta Ruth-ot a börtönben: a szabadulás után megtalálni a húgát, Katherine-t (Aisling Franciosi), aki mindössze ötéves volt akkor, amikor ők ketten elszakadtak egymástól.

Ruth szabadlábra helyezése ennélfogva nem magánügy, egyből megkongatja a vészharangot a kislányt örökbefogadó és jelenleg is nevelő családnál, ahogy a meggyilkolt férfi, az egykori sheriff két fia is rögtön tudomást szerez a nő kiengedéséről, és nem örülnek túlzottan. Harmadikként pedig bekapcsolódik a történetbe az a család is, akik nemrég költöztek Ruth egykori házába, és egészen a nő felbukkanásáig nem tudtak semmit arról, hogy álmaik otthona egy két évtizeddel ezelőtti gyilkosság helyszíne.

Sokféle érdek felesel itt egymással, mégis egyértelműen Ruth-nak drukkolunk már az első pillanattól, és ez csak részben a forgatókönyv érdeme. Sandra Bullock olyan színészi remeklést mutat be a bűne miatt megbűnhődött, de a társadalom által talán örökre kitaszított nő szerepében, aki a szeretett gyerek megtalálása érdekében képes átmenni a falon is, hogy ihaj. A kilencvenes évek egyik legfelkapottabb komikája, aki a Gravitáció óta nem kapott igazán komoly szerepet, most közel a hatvanhoz bebizonyítja, hogy lazán képes elvinni a hátán egy ilyen fajsúlyos, karaktervezérelt mozit.

Persze ehhez kellett azért egy erős forgatókönyv is. A nálunk nem annyira ismert Unforgiven című, 2009-es brit minisorozatból nem kisebb nevek gyúrtak egészestés filmet, mint az utolsó két Az éhezők viadala-mozin dolgozó Peter Craig, az Álmatlanság című Nolan-film egyik forgatókönyvírója, Hillary Seitz és a Mindhunter – Mit rejt a gyilkos agya című sorozat írója, Courtenay Miles. Na meg egy erőskezű, de érzékeny rendező, aki a Kontroll nélkül-lel befutott német Nora Fingscheidt.

Ez a 21. századi bűn és bűnhődés történet az ő keze nyomán lett az a kemény, feszes és giccsmentes melodráma, ami csak pont annyira facsarja ki a szívünket, amennyit még éppen el tudunk viselni.

Mindezekkel együtt azért vannak hibái a filmnek, és most elsősorban nem arra gondolok, hogy Bullock alakítását nézve mennyire nehéz elvonatkoztatni a ténytől, milyen rossz munkát végeztek az arcával a plasztikai sebészek. Mélyen elítélem a testszégyenítés minden formáját, és tudom, hogy nem szép dolog egy kritikában külön kitérni a főszereplő küllemére, de sajnos nem lehet elmenni szó nélkül amellett, milyen visszás érzéseket kelt a nézőben, ha egy az élet által megtépázott, börtönviselt karakter bőrébe olyan színésznő bújik, akinek látványosan ki vannak irtva a ráncok az arcáról és fel van töltve a szája. Na de téma lezárva.

Amikről viszont nagyon is írhatok, azok az egyébként erős forgatókönyvet illető hiányosságok. Ezek közül az egyik, hogy bár abszolút érthető a meggyilkolt rendőr fiainak dühe és bosszúszomja, a két srác karaktere már-már karikatúraszerűen el van túlozva, ennélfogva éppen az ellenkező hatást éri el velük a film. A végkifejlet felől nézve persze egyértelmű lesz, hogy minderre dramaturgiailag volt szükség, de mégis ront az összhatáson. A másik ilyen gyenge pont, hogy alig ismerjük meg a gyilkosságot kislányként átélt Katherine felnőttkori személyiségét. Érthető, hogy a film Ruth karakterére fókuszál, de jó lett volna többet megtudni arról, min ment és megy keresztül a gyerekként traumatizált húga. És ezt pláne indokolta volna a klasszikus bűn és bűnhődés történeten egy hatalmasat rántó, utolsó nagy fordulat.

Megkockáztatom, hogy egy többrészes minisorozatba mindezt szépen bele lehetett volna simítani, de ne legyünk telhetetlenek. Nekem így, ebben a formában is az év egyik legemlékezetesebb filmje a Megbocsáthatatlan, gyűrtem is a zsebkendőt rendesen a végén.

Megbocsáthatatlan

Német-amerikai-angol krimi-dráma, 112 perc, 2021

Rendező: Nora Fingscheidt

Szereplők: Sandra Bullock, Viola Davis, Vincent D'Onofrio, Jon Bernthal, Aisling Franciosi

Netflix


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: