HÍREK
A Rovatból

Már több mint 1200 gyerek tűnt el a gyerekvédelemből – a szökött fiatalok helyére másokat költöztetnek

Egy szakember szerint „a szakellátás Airbnb-je” zajlik. Sokszor tudják ugyan, hogy hol van az eltűnt gyerek, de a lehetőségeik így is végesek, és az állam nem könnyíti meg a helyzetüket.
Malinovszki András / Fotó: SplitShire/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2025. február 06.



Már 1252 kiskorút tartanak nyilván eltűntként, akik állami gondozásból szöktek meg. A Gyermekjogi Civil Koalíció szerint elfogadhatatlan, hogy a helyükre más gyerekeket költöztetnek, mintha egy szobát adnának ki – írja a Népszava.

A gyermekvédelemben dolgozók szerint sok eltűnt fiatalt lehet sejteni a vér szerinti családjánál, rokonainál, a lányokat pedig gyakran a barátjuknál találják meg. Egy szakember úgy fogalmazott

„Általában lehet tudni, hogy hol vannak a srácok, jó eséllyel a vér szerinti családjuknál, rokonoknál, a lányok az éppen aktuális pasijuknál, ahonnan gyakran állapotosan jönnek vissza.”

A gyermekvédelmi rendszerben dolgozók szerint komoly problémát jelent, hogy az Orbán-kormány törvényben engedélyezte, hogy a három hónapja szökésben lévő gyerekek helyére újakat helyezzenek el. Ha egy fiatal hat hónapnál tovább nem kerül elő, akkor a gyámhivatal felülvizsgálja a nevelésbe vételét. Egy gyermekvédelmi dolgozó ezt úgy jellemezte:

„Ez a szakellátás Airbnb-je.” Szerinte szakmai szempontból semmi nem indokolja ezt a változtatást.

A korábbi rendőrségi adatok szerint január közepén 891 gyermekvédelmi gondoskodásban élő kiskorút jelentettek eltűntként. A valódi szám ennél magasabb lehet, mert nem kötelező megadni a körözéskor, hogy a gyerek gyermekvédelmi intézményből vagy családból tűnt el. A rendőrségi adatbázis szerint összesen 1252 eltűnt 18 év alatti fiatalt tartanak nyilván.

Egy gyermekvédelmi dolgozó szerint a szökések mögött többnyire a szerelem, a szerhasználat, a bulizás, a prostitúció vagy a család hiánya áll. Ha egy gondozott fiatal eltűnik, a gyám feladata megkeresni. „Amennyiben kinyitják neki az ajtót, megkérdezi, hogy ott van-e, akit keres. Ha igen, akkor rendőrt hív, és amíg megérkezik a hatóság, ő a saját autójában várakozik.” Gyakran előfordul, hogy mire a rendőrök kiérnek, a gyerek már eltűnik egy hátsó ablakon keresztül. Ha a hatóság találja meg a fiatalt, akkor is a gyámnak kell intézkednie. Sok esetben ez éjszaka történik, és ha másik megyében vagy külföldön találják meg, vita indul arról, hogy ki menjen érte.

„Amíg megy a huzavona, sokszor a gyerek újra elszökik, hiszen egy befogadó otthon nem zárt intézmény”

– mondta a szakember.

A Gyermekjogi Civil Koalíció 23 szervezettel és 16 egyéni szakértővel együtt tiltakozik a szankciós szemléletű jogszabály-módosítás ellen. Közleményük szerint a változtatást nem előzte meg sem az eltűnések okainak feltárása, sem a megelőzésre vonatkozó intézkedések kidolgozása. Szerintük a gondozásban élő fiatalokat sújtja a családból való kiemelés, az új élethelyzet, a traumák feldolgozatlansága, a kötődés hiánya, valamint az intézményi és rendszerabúzus.

„Ezek külön-külön is alkalmasak arra, hogy ebből a kilátástalan helyzetből egyetlen kiútként a gondozási helyről elszökést válasszák”

– írták.

A szakember hozzátette, hogy az elnöki kegyelmi botrány óta nem született szakmailag értékelhető döntés a gyermekvédelemben. Eközben újabb terhek nehezítik az ágazat működését. Mivel fizetőssé vált a személyi okmányok kiállítása, egy gyerek kiemelése vagy gondozási helyének megváltoztatása esetén a lakcímkártya kiváltása 3700 forintos pluszkiadást jelent az otthonok számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A Fidesz megakadályozta, hogy Dobrev Klára felszólalhasson a gyermekvédelmi vitanapon
A DK vezetője szerint: „A 133 bátor ember egyértelműen retteg az igazságtól. Ezért inkább be sem engednek”.


A kormánypárti többség 2025. október 20-án

nem engedte, hogy uniós napirendi pont legyen a gyermekvédelmi vitanap az Országgyűlésben, így Dobrev Klára nem szólalhat fel EP-képviselőként.

A DK a hónap elején összegyűjtötte a szükséges legalább 40 aláírást, ezzel megnyitotta az utat a vitanaphoz, és azt kérte, hogy uniós napirendben tárgyalják a témát – közölte a Demokratikus Koalíció.

„Ezt a Fidesz a Törvényalkotási Bizottság múlt heti ülésén, és a mai plenáris ülésen is leszavazta.”

A párt szerint Balla György „véletlenül be is vallotta”, hogy Dobrev Klárától tartva nem támogatják az uniós napirendi pont felvételét.

A Demokratikus Koalíció kemény szavakkal üzent: „ilyen gyáva képviselők még soha nem voltak e házban, hogy a milliárdokból működtetett propagandabirodalmuk árnyékában is attól reszketnek, hogy Dobrev Klára kérdéseket tesz fel nekik a parlamentben.”

De a DK Dobrev Klára nélkül is kérdez a kormánypárttól: Kik azok a „Zsolti bácsi” és a „két magas rangú politikus”, akiknek állítólag gyerekeket szállíthattak - közölték.

Dobrev Klára a közösségi oldalán többek között azt írta az eset után:

"Kitiltottak a fideszesek és a KDNP-sek a gyermekvédelmi parlamenti vitáról!

A „133 bátor ember” egyértelműen retteg az igazságtól. Félnek attól, hogy a Szőlő utcai pedofilbotrány kapcsán a parlamentben szembesítem őket a hazugságaikkal. Ezért inkább be sem engednek.

Félnek tőlem – ez múlt héten világosan kiderült, amikor a parlamenti szakbizottságban az egyik fideszes bevallotta, hogy nem akarják, hogy én kérdezzem őket a Szőlő utcai borzalmakról. De azt megígérhetem nekik, hogy nem fogok leállni. Ki fog derülni, kik voltak azok a magas rangú politikusok, akiknek gyerekeket szállíthattak. És persze azt is: Ki az a Zsolti bácsi?" - írta a politikus.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Házkutatást tartottak a józsefvárosi képviselőjelöltnél hajnalban, a rendőrségre is bevitték
A rendőrök Horváth Alexander lakásában még kutyás keresést is tartottak. A képviselőjelölt szerint a lakásán lefoglalták a technikai eszközeit, köztük a telefonját és a laptopját. Kutyás keresést is tartottak, de semmit nem találtak.


Horváth Alexander, a független képviselőjelöltnél, hétfő hajnalban házkutatást tartottak. A rendőrök három nappal azután jelentek meg nála, hogy Tényi István feljelentést tett ellene. A lakásán lefoglalták a technikai eszközeit, köztük a telefonját és a laptopját. Kutyás keresést is tartottak, de semmit nem találtak.

A rendőrkapitányságon vizeletmintát kértek tőle. Elmondása szerint együttműködött a hatóságokkal. A házkutatás egy hónapok óta húzódó ügy miatt történt, de nem találtak semmilyen bűncselekményre utaló nyomot.

Horváth korábban már részt vett egy drogteszten is, amelynek hivatalos eredményét Pikó András, Józsefváros polgármestere posztolta ki a Facebook-oldalán. Horváth ezt írta: „igazolt sportolóként rendszeresen részt veszek sportorvosi vizsgálatokon. Legutóbb a szezon elején, szeptemberben estem át kötelező vizsgálatokon, amelyeknek része volt egy drogteszt is”. Hozzátette, hogy a teszt negatív lett.

Nyáron Horváth lemondott a képviselői mandátumáról, miután a kormánymédia nyilvánosságra hozott egy videót, amelyen egy férfi fehér port húz csíkokra, és épp felszívni készül, miközben Horváth is ott van a szobában. A képviselő tagadta, hogy drogot fogyasztott volna, és azt mondta, a felvétel évekkel korábban készült. Mindezek ellenére úgy döntött, visszalép, de a november 9-i választáson újraindul.

A házkutatás után Pikó András és Jámbor András országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón álltak ki mellette. Pikó azt mondta: a rendőrségi erőt politikai célra használni elfogadhatatlan, és egy demokráciában ilyennek nem szabadna megtörténnie. A videóról azt mondta, hogy az egy hang nélküli, összevágott felvétel, amin semmi olyasmi nincs, amit Horváthnak le kellene tagadnia. Azt is hozzátette, hogy ha egy kerületi lakos valóban kábítószer-terjesztés miatt tesz feljelentést, akkor közel sem ilyen gyorsan lépnek a hatóságok.

A sajtótájékoztató előtt annyit közöltek, hogy reggel „példátlan és felháborító események történtek”. Horváth azt üzente a Fidesznek, hogy ez nem tántorítja el a politikai munkától és az indulástól.

VIDEÓ: Rendőrséget küldték az ellenzéki jelöltre Kocsis Mátéék

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter volt Rónai Egon első vendége az ATV induló podcastsorozatában
Indul Rónai Egon 45 perces interjúsorozata, a Mérleg, amely kiegyensúlyozott feltételeket ígér minden vendégnek. Az ATV YouTube-csatornájára szánt sorozat első adásában a TISZA Párt elnöke lesz a vendég.


Magyar Péter nyitja a vendégek sorát az ATV legújabb sorozatában, amit kifejezetten a digitális térbe szánnak. A Blikk a csatorna közleményére hivatkozva azt írja, a Mérleg Rónai Egonnal minden második hétfőn jelentkezik az ATV YouTube-csatornáján, majd szerdánként az ATV Extra is leadja.

Az ATV közölte: az új műsor célja, hogy mélyinterjúkat mutasson be hazánk legjelentősebb és legfontosabb közéleti szereplőivel, akikről így árnyalt és személyes képet kaphat a közönség.

Azt ígérték, kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a szerkesztés során maradéktalanul érvényesüljenek a kiegyensúlyozott tájékoztatás elvei.

Magyar Péter a Facebook-oldalán egy, a műsorvezetővel közös stúdiófotó kíséretében jelentette be, hogy ő nyitja az ATV új sorozatát. Azt írta, Rónai Egonnál kezdte a napot, és az első adást hétfőn 16 órától már meg is lehet tekinteni az ATV Magyarország YouTube-csatornáján.

„Beszéltünk a leendő TISZA-kormány adócsökkentési és nyugdíjemelési terveiről, a magyar gazdaság beindításáról, valamint egy működő és emberséges ország felépítéséről.

Szóba került Orbán Viktor gyalázatos zánkai beszéde is, amelyben az egész nemzetet megfenyegette, valamint bűncselekmények egész sorára és háborúra hívott fel” – harangozta be az interjút Magyar.

A TISZA Párt elnöke hozzátette: elmondta azt is, hogy „talán soha nem volt ekkora tétje október 23-nak, és hogy mindenkinek ott a helye csütörtökön 14 órakor a Deák Ferenc téren, a Nemzeti Meneten, akinek fontos, hogy a gyerekeink és az unokáink egy valóban szuverén és szabad Magyarországon nőhessenek fel”.

VIDEÓ: Magyar Péter október 23-ról, provokációkról, családi pótlékról


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Nemrég adták át a Keleti pályaudvart, máris gond van a biztosítóberendezéssel
Kevesebb vágányon közlekednek a vonatok, így több járat forgalmát is átszervezték. Egyes vonatok más budapesti elővárosi állomásokon fordulnak, mások pedig késéssel indulnak a Keletiből.


Meghibásodott a biztosítóberendezés a frissen felújított Keleti pályaudvaron, így kevesebb vágányon közlekedhetnek a vonatok. A MÁV közlése szerint

ezért kora délutántól több járat forgalmát átszervezték: egyes vonatok más budapesti elővárosi állomásokon fordulnak, mások pedig késéssel indulnak a Keletiből.

Nem ez az első alkalom, hogy gond van a Keleti pályaudvar biztosítóberendezésével – emlékeztet a Telex. Az állomást alig egy hónapja nyitották újra egy négy hétig tartó felújítás után, de már akkor sem ment minden simán.

A tervezett szeptember 21-i újranyitáskor a hajnali órákban a biztosítóberendezésben zavart tapasztaltak, amit az idézett elő, hogy az állomás hosszan állt áramtalanítás alatt. A hibaelhárítás másnapig elhúzódott.

A MÁV legutóbbi közleménye szerint a mostani hiba miatt a Z60-as vonatok Rákosra érkeznek és onnan indulnak Sülysáp, Szolnok felé. A sülysápi S60-as vonatok nem járnak, viszont a Z60-as vonatok Budapest és Sülysáp között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

A Keleti pályaudvar helyett a Mátra és az Agria InterRégiók Kőbánya felsőre érkeznek és onnan indulnak Gyöngyös, Eger irányába. A gödöllői S80-as vonatok nem közlekednek, de az InterRégiók Budapest és Gödöllő között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

A békéscsabai IC-k Budapest helyett Szolnokon fordulnak vissza, a 12:13-kor Szombathelyre induló Savaria IC (IC 934) pedig kimaradt. A Rippl-Rónai IC (IC 824, IC 823) helyett pótlóbusz jár Dombóvár és Kaposvár között.


Link másolása
KÖVESS MINKET: