Operatív törzs: Enyhül az idő, de a jég továbbra is életveszélyes
A HungaroMet jelentése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék területére ugyanakkor figyelmeztetést adtak ki ónos eső veszélye miatt, ami nem azonos a riasztással. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az Operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján mindenkit arra kért, hogy útnak indulás előtt tájékozódjon a met.hu oldalon – írta az MTI.
Ugyanezen kötlemény szerint az enyhülő idő ellenére a közlekedés még nem állt teljesen helyre. Nincs lezárt település vagy útszakasz, és súlykorlátozás sincs érvényben, az utak síkosságmentesítésén pedig 139 munkagép dolgozik folyamatosan. Míg a buszok 5–30 perces késéssel járnak, nyolc település utasbiztonsági okokból helyi járattal egyáltalán nem közelíthető meg; ezek listáját az itt érheti el. A vasúti közlekedésben főként balesetek és váltóhibák miatt egyes vonalakon pótlóbuszok szállítják az utasokat, és késésekre kell számítani - közölték.
A légi közlekedésben kedden komolyabb fennakadások voltak: az ónos eső miatt a Liszt Ferenc repülőtér január 13-án 10:25 és 13 óra között nem indított és nem fogadott járatokat, ezalatt nyolc gépnek kellett Grazban, Zágrábban vagy Belgrádban leszállnia. Ahogy arról lapunk beszámolt, az etióp légitársaság egyik áruszállító gépének orrfutóműve gurulás közben lecsúszott a gurulóútról, és elakadt a hóban. Személyi sérülés nem történt, a gépet pedig kiszabadították.
A csúszós utak és járdák a baleseti statisztikákon is meglátszottak. A kórházak traumatológiai osztályain 30 százalékkal, a sürgősségi ellátásban 10 százalékkal növekedett meg a betegforgalom egy átlagos januári naphoz képest, de műtétet sehol nem kellett elhalasztani. A tűzoltókat kedden 112, téli időjárással összefüggésbe hozható esethez riasztották. Nem sokkal 9 óra után a VIII. kerületi Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium alagsorában egy trafó gyulladt ki, ami miatt 1125 embernek kellett elhagynia az épületet. A tűzoltók a tüzet eloltották, a diákokat melegedőbuszokon és közeli épületekben helyezték el. A rendőrség kedden 212 közlekedési balesethez vonult ki, melyek közül egyik sem volt halálos, de 27 személyi sérüléssel járt. A rendőrök emellett 104 elszigetelten élő embernek nyújtottak segítséget.
A folyókon a jégzajlás miatt különleges szabályok vannak érvényben. A Dunán továbbra is tilos a kishajók, csónakok és vízi sporteszközök közlekedése, szerdától pedig teljes hajózási zárlat lépett érvénybe a Tiszán. Az enyhülő idő miatt a jégtakaró vékonyodni fog a természetes vizeken, ezért a hatóságok mindenkit óva intenek a jégre lépéstől. „Senki ne merészkedjen a folyóvizek jegére, mert az életveszélyes!” – hangsúlyozta Mukics Dániel.