FELFEDEZŐ
A Rovatból

Lemondott a BBC elnöke, miután gyanússá váltak bő két évvel ezelőtti kinevezésének körülményei

Richard Sharp ellen vizsgálat indult, mert nem sokkal kinevezése előtt segített Boris Johnson akkori miniszterelnöknek egy hitelgarancia-ügyletben.
Forrás: MTI - szmo.hu
2023. április 28.


Link másolása

Levélben jelentette be lemondását pénteken a brit közszolgálati médiatársaság elnöki posztjáról Richard Sharp, miután a vele szemben folyó vizsgálat nyomán megkérdőjeleződött függetlensége.

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap még januárban azt írta, hogy

Sharp nem sokkal kinevezése előtt, 2020 végén 800 ezer font (csaknem 340 millió forint) értékű hitel garanciavállalásának megszervezésében segített Boris Johnson akkori konzervatív párti brit miniszterelnöknek.

A lap szerint Sharp – aki korábban a JP Morgan és a Goldman Sachs globális befektetési bankcsoportoknál dolgozott – még a hitelgarancia szervezése előtt benyújtotta jelentkezését a BBC igazgatótanácsának elnöki tisztségére. Ennek nyomán vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy milyen körülmények között jelölte őt a brit kormány a BBC élére.

Lemondását bejelentő pénteki levelében Sharp azt írta, a vizsgálat nem állapította meg közvetlen szerepét a hitel megszervezésében, de

elismerte, hogy a kinevezési folyamat során be kellett volna számolnia a szervezésben játszott közvetett szerepéről is.

A The Sunday Times forrásai szerint a volt brit kormányfő által felvett kölcsön garanciavállalását Sam Blythe kanadai üzletember – a BBC távozó elnökének régi barátja, Boris Johnson távoli rokona – vállalta, és megkérte Sharpot, hogy adjon tanácsot az ügylet lebonyolításához. Sharp először Simon Case-t, a brit közigazgatási szolgálat vezetőjét kereste meg, majd beszélt az ügyről Johnsonnal is, és nem sokkal ezután hármasban elköltöttek egy „magánjellegű vacsorát” a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján, Chequersben.

Boris Johnson 2020 decemberének végén jelezte, hogy Richard Sharp kinevezését támogatja a BBC elnöki tisztségére, Oliver Dowden akkori kulturális miniszter pedig 2021 januárjában bejelentette, hogy a kormány hivatalosan is Sharpot javasolja a BBC igazgatótanácsának élére. A BBC elnökét a közszolgálati médiatársaság működési alapokmányának számító királyi pátens alapján formálisan a brit uralkodó nevezi ki a kormány javaslatára.

Az ügyben elvégzett vizsgálat pénteken ismertetett 25 oldalas összefoglalója szerint több momentum is összeférhetetlenségi aggályokat vet fel.

Az egyik ilyen az volt, hogy Sharp már 2020 novemberében, még pályázatának hivatalos benyújtása előtt tájékoztatta Boris Johnsont arról, hogy pályázni kíván a BBC elnöki tisztségére. Az „összeférhetetlenség érzetét keltheti” a vizsgálati jelentés szerint az is, hogy Sharp még a pályázók számára szervezett állásinterjú előtt jelezte Johnsonnak szándékát a brit közigazgatási szolgálat vezetője és a kanadai üzletember közötti találkozó megszervezésére.

A jelentés szerint mindezek nyomán „olyan érzet keletkezhet”, hogy Richard Sharpot a kormány azért jelölte a BBC elnöki tisztségére, mert Sharp magánjellegű pénzügyi tranzakcióhoz nyújtott segítséget az akkori miniszterelnöknek.

Ez jó eséllyel felvethette annak kockázatát, hogy Sharpot kinevezése esetén nem tekintik függetlennek Boris Johnsontól – írja a dokumentum.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Agyonlőtték Gombóc Artúrt, de Gyurcsány Ferenc és Osváth Zsolt szektája még mentheti a helyzetet – Újabb szürreális videó a magyar közéletről
Itt a Különös történések a Szondi utcában második része egy különleges amulettel, Noárral, Bayer Zsolttal, Puzsér Róberttel és persze a két nagyon furcsa főszereplővel.

Link másolása

Letarolta a YouTube magyar felhasználói rétegét egy 26 éves animációs motion designer animációs filmje, amiben Petőfi Sándor visszatér a múltból, és rekordidő alatt a Fidesz aktív tagja, kiskőrösi polgármester-jelöltje lesz. Akkor mi is írtunk róla.

A készítő korábbi ígéretének megfelelően az új rész nem a korábbi konkrét folytatása, de vannak apró visszautaló jelek. Szürreális pillanatokból azonban itt sincs hiány. Csak dióhéjban: Bayer Zsolt felvezetése után megtudjuk, hogy főhőseink szomszédjába beköltözött a nyugdíjas Gombóc Artúr, akivel sajnos történik egy komoly baleset.

Ennek kapcsán az esti celebgálán hőseinknek meg kell találniuk Osváth Zsoltot, aki egészen különös helyre vezeti őket, ott pedig egy egész balliberális összeesküvés kellős közepébe csöppennek.

Mindeközben kiderül, hogy mit üzen a celebösszejövetelen Puzsér Róbert a közönségnek, hogy melyik oldal politikai elkötelezettjei a Pom-pom meséinek nyugdíjas főszereplői, hogy melyik párt tagja volt Süsü, a sárkány, és hogy hogyan érkezik meg a gyurcsányista szekta ülésére Kern András. De, akárcsak az első részben, az igazi finomságok ezúttal is a részletekben rejlenek.

A Szondi utca lakóinak újabb izgalmas kalandja

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
1,3 milliót költött egyetlen nap alatt egy család a Disney Worldben
A reggeli, az ebéd, a fénykardok és a szállás ára elég húzós a világ egyik legmenőbb vidámparkjában. Persze a fagyiért sem kérnek sok helyen 9000 forintot.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 10.


Link másolása

A TikTokon panaszkodott egy anyuka arról, hogy mennyibe került egyetlen napjuk a Disney Worldben, vette észre a Unilad. Summer Reign Henning a reggelitől a vacsoráig minden költést, belépőjegyet és apró kiadást összeszámolt. Ezek alapján két évvel ezelőtt 3758 dollárt, vagyis mai árfolyamon számolva 1,3 millió forintot hagytak a vidámparkban.

A belépőjegyek 870 dollárt (317 ezer forint) fizettek, ami azért is volt ilyen drága, mert elsőbbségi beszállást kértek minden helyszínre. Ezen felül kezdésnek vettek még 130 dollárért (46 ezer forint) Miki egér füles hajpántot is. Csak a reggeli 223 dollárba (80 ezer forint) került a családnak. A fagyiért 25 dollárt (9000 forint), a popcornért 16 dollárt (5700 forint) kértek ottjártukkor a Disney legmenőbb parkjában.

A gyerekek 800 dollárért (287 ezer forint) kaptak fénykardokat, de kipróbálták a híres kék és zöld tejet is, darabonként 27 dollárért (10 ezer forint). További több kisebb tétel után még 311 dollárt (112 ezer forint) hagytak ott a vacsoráért is, míg a szálloda 997 (358 ezer forint) dollárba került a családnak.

Mindent összeadva így jött ki a több 1,3 millió forintra rúgó számla. Nem csoda, ha ezek után az anyuka Nappali rablás címmel posztolta a videóját.

A követői közül akadt olyan, aki szerint ennél sokkal olcsóbban is megúszhatták volna az egynapos kirándulást, ha előtte alaposan körbejárja az igénybe vehető akciókat és kedvezményeket. Egy másik szerint érthetetlen a nő panaszkodása, ha képes volt ennyi pénzt kiadni haszontalan fénykardokra.

A család méregdrága napjáról készült videót itt lehet megnézni:

@summerreignhenning Robbery in broad daylight ?‍? And we still have 2 more parks to go ? #disneyworld #disneyworld50 #howmuchispendinaday ♬ Storytelling - Nasrul

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
98 évesen is dolgozik a szuperdédi: Nagyon sok idős embert ismerek, akik egész nap csak otthon ülnek, én inkább fiatalok között vagyok
Ivor Ward jelenleg 98 éves, de kitartóan dolgozik, mert nem szeretne otthon ülni magányosan. Szerinte 100 éves koráig biztosan dolgozni fog, utána pedig bejárja a világot, és még néhány pókerversenyen is elindul.

Link másolása

Még 98 éves korában is dolgozik az a brit dédnagypapa, akit a munka tart fiatalon – írja a Blikk. Ivor Ward heti négy napot dolgozik egy gyógyszeripari gyárban termelési alkalmazottként.

A brit dédi 80 esztendős korában kezdett el dolgozni a cégnél, de karrierje során megfordult a hadseregben is, sőt profi pókerjátékosként is tevékenykedett.

Egyszer, 79 éves korában kipróbálta, milyen nyugdíjasnak lenni, de Ivor Ward elmondása alapján kiderült, hogy csak egy napot tudott eltölteni így, mert annyira megunta, hogy elkezdett munkát keresni.

"Egy nap is elég volt nyugdíjasként, teljesen megőrjített, ezért szinte azonnal visszamentem dolgozni. Összebarátkoztam a fiatal munkatársaimmal és szívesen töltöm velük az időt a melón kívül is. Hétvégente összejövünk, pókerezünk, iszogatunk és meccset nézünk. A mi időnkben az iskola elvégzése után egyből dolgozni mentek az emberek, én ezt szoktam meg és nem is akarok változtatni már ezen"

– mesélte Ivor.

A férfit „szuperdédi”-ként szokták becézni, ugyanis négy dédunokával büszkélkedhet. 30 évvel ezelőtt özvegyült meg, és magányosan telnének otthon a napjai, mert a dédunokákkal sem lehet annyit, amennyit szeretne. Ezért inkább dolgozni jár.

"Nagyon sok idős embert ismerek, akik egész nap csak otthon ülnek. Ez szerintem a halálos ítélet, mert megszokod, hogy felkelsz 10 órakor, és egész nap a pizsamádban ülsz. Én ezt nem akarom. Inkább fiatalok között vagyok. Hétfőtől csütörtökig reggel 7-től délután 3-ig dolgozom. Remekül érzem magam, semmi probléma nincs az egészségemmel és szellemileg is fitt vagyok. Öröm bejönni dolgozni, különben csak otthon ülnék egyedül, és nem csinálnék semmit, gyorsan öregednék. Mindenképpen dolgozni akarok majd akkor is, ha megérem a 100 évet. Utána egy év szünetet tartok, mert beutazom a világot és pókerversenyeken indulok majd. Élvezni kell az életet és nem otthon keseregni, hogy eljárt felettünk az idő. Egy életünk van!"

– magyarázta a lelkes dédnagypapa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Nem hitték el egy férfinak, hogy vak, ezért nem engedték be kutyával az étterembe
„Nem most jöttem le a falvédőről!” - mondta a seattle-i étterem felszolgálója, majd közölte, hogy ha még egyszer bepróbálkozik ezzel a trükkel, rendőrt hív. Csakhogy a fiatal férfi tényleg látássérült.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 10.


Link másolása

Kitessékeltek egy vak férfit a kutyájával együtt egy seattle-i étteremből, mert nem hitték el neki, hogy semmit sem lát, írja a Unilad. Paulnak a felszolgáló azt mondta, hogy csak segítőkutyákat engednek az étterembe, de mivel a férfi nem tűnik vaknak, ezért Mr. Maple sem mehet az asztalok közé.

Paul ezután még a kutya hámját is megmutatta, amin fel van tüntetve, hogy vakvezető, de ez sem győzte meg a pincért.

„Most is a szemembe néz” - mondta a vendégnek a felszolgáló. Paul ezután megpróbálta elmagyarázni neki, hogy rengeteg vak embernek van funkcionális látása, másnéven vaklátása, amikor képesek beazonosítani egy-egy tárgy vagy személy irányát, de akár a színét is.

„Nem most jöttem le a falvédőről” - közölte a felszolgáló, majd hozzátette: ha még egyszer meglátja a férfit a kutyájával együtt, azonnal hívni fogja a rendőrséget.

Az elképesztő esetet Paul ebben a TikTok-videóban meséli el ennél is részletesebben:

@matthewandpaul “This isn’t my first rodeo” ? #blind #guidedog #servicedog #storytime ♬ original sound - Matthew and Paul


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk