FELFEDEZŐ
A Rovatból

Lehet, hogy a Loch Ness-i szörny csak egy óriás angolna? Meglepő eredményre jutott egy genetikus

Ha beigazolódik az új felfedezés, szegényebb lesz a világ egy legendával.


Neil Gemmell ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy a Loch Ness-i szörny valóban nem más, mint egy óriás angolna. A genetikus és csapata erről a nevezetes skóciai tó partján fekvő Drumnadrochit-ban tartott sajtókonferencián számolt be.

Az új-zélandi Otago egyetem kutatói a tó vízéből vettek több mint 250 mintát különböző mélységekből. Mintegy 500 millió DNS-szekvenciát találtak, ezeket elemezték, hogy beazonosítsák a Loch Ness-ben jelen lévő valamennyi életformát, a növényektől a rovarokig, a halaktól az emlősökig. Több minta is utalt angolnák jelenlétére, de nem volt nyoma cápáknak, bálnáknak, tokhalaknak, és őslényeknek sem.

A professzor szerint nem kizárható, hogy a mély tóban valóban élnek hatalmasra nőtt angolnák, és az emberek, akik látták őket, ezeket hitték szörnynek.

Kutatásuk és elemzésük mutatja, hogy nem csak a fantázia szüleménye lehet különböző nagy testű vízi élőlények jelenléte a tóban. Az angolnák például a Bahama-szigetek melletti Sargasso-tengertől vándorolnak, több mint 5000 kilométert tesznek meg, míg elérik a skóciai folyókat és tavakat.

A szörny mítosza, amelyet az elmúlt évtizedekben többnyire uborkaszezonban vett elő a sajtó, a kora középkorra nyúlik vissza. A legenda szerint Szent Colomba ír misszionáriusnő látott egy óriási állatot a tóban 565-ben. Modern korunkban először 1872-ben figyeltek meg valami nagy mozgó valamit, de diadalmenetét 1933-ban kezdte meg, amikor a helyi Invernes Courier egy bizonyos Spicer házaspár közlése alapján „egy dinoszauruszhoz vagy más ősállathoz hasonló szörnyről számolt be – írta az Independent.

A leghíresebb felvétel 1934-ben jelent meg róla, amelyet egy brit katonaorvos, Robet Wilson ezredes készített. Hatvan évnek kellett eltelnie, mire kiderült a fotóról, hogy hamisítvány.

Azóta több mint ezerszer „látták”, a helyi megfigyelő állomás adatai szerint évente átlagosan 10 bejelentés érkezik. Az idén rekorddöntés várható, mert „Nessie” az év első 8 hónapjában már 12-szer bukkant fel”. Egy helyi szakértő szerint ennek az az oka, hogy a meleg miatt a szörny többször feljött a felszínre, elhagyva a tó mélyében lévő rejtekhelyét.

Eddig a tudósok abszurdnak tartották azt a feltételezést, hogy élőlény lehessen a több mint 230 méter mély tó jeges vizében. A szörny mítoszát csak népi hiedelemnek gondolták, amelyet csalások is erősítettek. Gemmell és csapata azonban komolyan vette a legendát és a legújabb technológiát használták fel a jelenség tanulmányozására. Lehet, hogy ő rombolják le végleg Loch Ness legendáját, amelyért ma is minden évben százezrek utaznak a tóhoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Bezárja utolsó budapesti üzletét a legendás magyar ruhamárka - óriási akciókat hirdettek, a vásárlók megrohamozták a boltot
A tulajdonos család azt üzente, nem szűnnek meg végleg: „Nem búcsúzunk, csak átalakulunk. A Griff tovább él – mostantól a digitális térben”.


A magyar divatpiac egyik legrégebbi szereplője,

az öltönyeiről ismert Griff bejelentette, hogy bezárja utolsó budapesti üzletét

a Nyugati tér 7. szám alatt. A cég közölte, hogy a jövőben kizárólag online folytatja működését - írja a Blikk.

A bolt bezárásának bejelentésével egy időben a Griff óriási végkiárusítást hirdetett, ahol akár 70 százalékos kedvezményekkel kínálja termékeit. A hírt hallva sok vásárló rohamozta meg az üzletet, attól tartva, hogy ez a márka végét jelenti. A tulajdonosok azonban hangsúlyozták, hogy nem csődről, hanem stratégiai átalakulásról van szó, a döntést a vásárlói szokások átalakulásával indokolták. Az utóbbi években a fogyasztók egyre inkább az online vásárlás felé fordultak, ami a hagyományos boltok fenntartását kevésbé tette gazdaságossá.

A közösségi médiában közzétett üzenetükben a tulajdonos család egyik tagja úgy fogalmazott: „Nem búcsúzunk, csak átalakulunk. A Griff tovább él – mostantól a digitális térben.”

A Griff Collection neve évtizedek óta egyet jelentett a minőségi magyar divattal. A márka 1986-ban indult, még Griff Gentlemen’s néven, egy kis Visegrádi utcai garázsban. Innen nőtte ki magát országos hálózattá, amely fénykorában több mint 25 üzletet működtetett. A márka történetéhez számos emlékezetes pillanat kötődik: 1992-ben a barcelonai, majd 1996-ban az atlantai olimpián is a Griff biztosította a magyar sportolók hivatalos formaruháit. 2007-ben a Griff megújult, Griff Collection néven folytatta működését, modern arculattal és nemzetközi márkákkal bővítve kínálatát. A Covid-időszak azonban jelentős visszaesést hozott a hagyományos bolti kiskereskedelemben, ekkor zárták be üzleteik többségét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
A washingtoni repülőútnál csak a kislánya születése volt nagyobb élmény a TV2 riporterének
A repülőgép fedélzetén a miniszterek és a sajtó képviselői is élvezték a különleges utat. A csúcsra tartó járat még Izlandon is megállt tankolni.


Megérkezett Washingtonba a népes magyar delegáció, amely a ma esedékes Trump–Orbán csúcstalálkozóra utazott. A TV2 Mokka című műsorát a helyszínről tudósítja Zavaros Eszter,a ki péntek reggel élőben jelentkezett be a helyszínről. „Megérkeztünk ezzel a nagyon különleges delegációval erre a történelmi találkozóra, ami Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump között fog zajlani a holnapi nap folyamán – önöknek ez már a mai nap lesz, egyébként.” A műsorvezető az úti élményeiről is beszámolt, vette észre a 24.hu.

Zavaros Eszter a repülőutat élete második legnagyobb élményének nevezte a kislánya születése után.

„Fantasztikus utunk volt” – mondta, hozzátéve, hogy a hosszához képest nagyon kellemes volt az utazás, amelynek minden pillanatát élvezték a kollégákkal együtt. Elmesélte, hogy egy WizzAir géppel utaztak, és útközben megálltak Izlandon tankolni, ahol a személyzetet is lecserélték.

A gépen Orbán Viktor miniszterelnök mellett több kormánytag – köztük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Lázár János építési és közlekedési miniszter és Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója – is helyet foglalt. Az utazáson a kormányzati küldöttség mellett a magyar üzleti élet meghatározó szereplői is részt vettek, például Hernádi Zsolt, a MOL, Jászai Gellért, a 4iG, és Mátrai Károly, az MVM vezérigazgatója. A fedélzeten influenszerek és újságírók is utaztak.

A Fehér Ház hivatalos programja szerint Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint 11:30-kor (magyar idő szerint 17:30-kor) fogadja Orbán Viktort, a találkozót pedig zártkörű munkaebéd követi. A magyar kormány kommunikációja szerint a megbeszélés „új fejezetet” nyithat a magyar–amerikai kapcsolatokban, a napirenden pedig elsősorban energetikai, védelmi, gazdasági és pénzügyi együttműködési kérdések szerepelnek.

A magyar fél azzal érvel, hogy az orosz energiahordozókról való azonnali leválás gazdasági sokkot okozna az országnak. Ezzel szemben nemzetközi sajtóértesülések szerint komoly aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges magyar kivétel az orosz olajra vonatkozó amerikai szankciók alól gyengítené a nyugati egységet. Kritikus hangok szerint Magyarországnak alternatív energiaforrások felé kellene nyitnia, mint például az Adria-vezeték, és konkrét tervet kellene bemutatnia a leválásra.

A találkozó időpontja először egy októberi eseményen, egy bekapcsolva felejtett mikrofonnak köszönhetően került nyilvánosságra, a kormány pedig október végén erősítette meg hivatalosan a november 7-i dátumot. A delegáció november 6-án indult el Budapestről. A mai tárgyalások legfőbb kérdése, hogy születik-e konkrét bejelentés az energetikai együttműködésről, kap-e Magyarország bármilyen mentességet az orosz energiahordozókra kivetett szankciók alól, és körvonalazódnak-e azok az amerikai nagyvállalati befektetési megállapodások, amelyekre a kormány korábban utalásokat tett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mészáros Lőrinc: A „legyetek bátorak” mondat külön életre kelt, pedig, aki tartott már előadást, vagy adott már interjút, az tudja, hogy ott néha bakizik az ember
A „gondolom, nem gyalog” kifejezéséről is beszélt. Azt mondta, szerinte kicsit vicces, kicsit pikírt, válasznak szánta a személyes támadásokra, a folyamatos karaktergyilkossági kísérletekre.


Mint azt mi is megírtuk: Mészáros Lőrinc hosszú interjút adott az Indexnek, melyben beszélt a cégei válságkezeléséről, a magyar gazdaság helyzetéről, sőt Magyar Péterről is. Az interjú során többször kérdezték őt politikai, közéleti témákkal kapcsolatban, ám ezekre mind azt reagálta, hogy nem foglalkozik a politikával, csak annyira, amennyire szükséges.

Az újságíró felvetésére, miszerint ha levédette a „gondolom, nem gyalog” kifejezést, mégiscsak foglalkozik egy kicsit politikával, úgy válaszolt, hogy szerinte ez a megjegyzés jól hangzott.

„Valóban kicsit vicces, kicsit pikírt. De válasz is arra, amiről az interjú elején beszéltünk: a személyes támadásokra, a folyamatos karaktergyilkossági kísérletekre. Ezzel csak azt szerettem volna üzenni, hogy nem érzem ezeket a politikai nyomásokat, inkább humorral kezelem a helyzetet. A »legyetek bátorak« mondat is külön életre kelt, pedig, aki tartott már előadást, vagy adott már interjút, az tudja, hogy ott néha bakizik az ember”

- fogalmazott Mészáros.

Az ország leggazdagabb emberét még idén májusban a müncheni BL-döntő előtt kérdezte a 444 arról, hogy mivel utazott a helyszínre, mire ő csak annyit válaszolt: „gondolom, nem gyalog”. A mondat azóta valóban szállóigévé vált, ahogy a „legyetek bátorak” megjegyzése is, ami egy fiataloknak tartott előadása közben hangzott el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Ez undorító!” – Megdöbbentő dolgot tett a jakuzziban a hotel dolgozója, a vendégek kiakadtak
A vendégek videóra vették a bizarr esetet, majd panaszt tettek. Mint kiderült, ez a szállodánál régóta bevett gyakorlat.
DKA - szmo.hu
2025. november 11.



Döbbenetes eset történt egy amerikai hotelben: döbbent vendégek videózták le, ahogy az Expressway Suites egyik alkalmazottja a szálloda jakuzzijába dobálja a foltosnak mondott ágyneműket, majd egy seprűnyéllel kavargatni kezdi azokat a klóros vízben – írta meg a New York Post.

„Ez undorító. Viccelnek? Ezeken az ágyneműkön alszunk? Teljesen kiakadtam”

– mondta az egyik vendég, miután végignézte a jelenetet.

A szálloda vezetősége azzal védekezett, hogy a jakuzzis áztatást csak végső megoldásként, a makacs foltok eltávolítására használják, és elvileg csak záróra után. Állításuk szerint a dolgozót megrovásban részesítették, amiért a vendégek előtt végezte a műveletet.

Egy rögzített telefonhívás során az egyik alkalmazott azt is elmondta a panaszkodó vendégnek, hogy a módszerrel „apró kis foltokat” szednek ki, majd a medencét leeresztik és alaposan kitisztítják.

A helyi közegészségügyi hatóság azonnal megtiltotta hotelnek, hogy a vendégeknek fenntartott jakuzziban áztassa a lepedőket. Bár a bizarr gyakorlat miatt nem szabtak ki bírságot, mert nem állapítottak meg közvetlen veszélyt, a hatóság több utóellenőrzést is elrendelt.

Egy, a szállodánál 2010-ben dolgozó volt alkalmazott szerint a gyakorlat egyáltalán nem új keletű. Azt állította, hogy a jakuzzis előáztatás már akkoriban is bevett eljárás volt az erősen szennyezett textíliák esetében.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a nem megfelelően karbantartott jakuzzik a meleg víz és a belekerülő testnedvek miatt a baktériumok melegágyai lehetnek. Olyan súlyos betegségeket terjeszthetnek, mint a legionáriusbetegség, de okozhatnak kellemetlen bőrkiütést is.

„Ahogy az ember ül a forró vízben, a bőre szó szerint leválik… vedlik le róla” – fogalmazott Amy Vandal, a másik vendég, aki jelentette az esetet a hatóságoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk