FELFEDEZŐ
A Rovatból

Lecserélnéd rossz szokásaidat egy álomutazásért?!

Fontos, hogy tudatosan odafigyeljünk a szokásainkra és inkább azokat építsük be a napi rutinba, melyek valóban hasznosak számunkra.

Link másolása

Az amerikai Duke University egyik tanulmánya szerint mindennapos tevékenységeinket 45%-ban a szokásaink határozzák meg. Szokássá pedig akkor válik egy tevékenység, ha azt minden nap és hosszú távon végezzük. Tehát a szokásainkat mi alakítjuk. Biztonságot és keretet adnak a mindennapjainknak és nagyban hozzájárulnak a mentális és lelki egészségünkhöz is. Ezért fontos, hogy tudatosan odafigyeljünk a szokásainkra és inkább azokat építsük be a napi rutinba, melyek valóban hasznosak számunkra.

A bűvös 21 nap

Leszokni a dohányzásról vagy az egészségtelen nassolásról nem könnyű, rászokni ezekre annál inkább. Többet sportolni, többet olvasni, több salátát enni - azt gondolnánk, hogy nincs is ennél egyszerűbb, mégis sokan küzdünk azzal, hogy napi rutint alakítsunk ki ezekből az egészséges szokásokból.

Számtalan kutatásra alapozott elmélet létezik a témában. Egyes kutatások azt tartják, hogy ha 21 napig minden nap egy bizonyos szokás szerint cselekszünk – például minden nap megeszünk egy almát - akkor az rögzül és automatikusan szokássá válik. Viszont más kutatások eredményei szerint kevés a 21 nap, legalább 66 nap szükséges egy szokás kialakításához. Hogy mi lehet az igazság? Ez valójában mindenkinél más. Különbözőek vagyunk, más-más életmóddal, személyiséggel, tapasztalatokkal, egyedi igényekkel és célokkal rendelkezünk. Van, akinek valóban elég 21 nap, míg másnak a 66 nap is kevés. De ezzel nincs is semmi probléma - mindenki a saját tempójában változik és fejlődik.

6+1 TIPP arra, hogyan cseréld le a rossz szokásokat jó szokásokra?

1. Felejtsd el a számokat! – ne szabj magadnak határidőt, hiszen akkor várni fogod a végét. Egy jó szokásnak pedig pont az a lényege, hogy állandósuljon.

2. Fő a motiváció! Gondolkozz el, hogy miért csinálod, miért szeretnél egészségesebben élni. Akár írd le magadnak az érveket. Minél több érvet gyűjtesz össze, annál biztosabb leszel magadban.

3. A jó cél mérhető, megvalósítható, releváns és időben jól meghatározott. Tehát ne azt mond, hogy mától több almát eszem, hanem azt, hogy mától minden nap megeszem két almát. Így konkrétan meghatároztad a célodat és az almák mennyiséget is, amit így könnyebb lesz betartani.

4. Kezdd kicsiben és legyél türelmes magaddal! – például, ha eddig nem jártál futni és az a célod, hogy hetente ötször fuss majd, akkor kezdj heti egy vagy két futással, rövidebb szakaszokat kijelölve. Hidd el, idő kell a lelkednek és testednek is amíg megszokja az új mozgásformát, így csak fokozatosan növeld az alkalmakat!

5. Ismerd az erősségeidet és a gyengeségeidet és ezeket figyelembe véve alakítsd ki az új szokásodat – ne erőltess magadra semmit – például, ha nem szeretsz korán kelni, semmiképpen se indulj el futni hajnalban, hanem inkább délutánra időzítsd az edzést. Ugyanez étkezéses példával: ha nem szereted a rukkolát, semmi gond, hagyd ki a salátából! Elvégre azért dolgozunk, hogy jobban érezzük magunkat!

6. Minden nap csak egy kicsi lépést kell megtenned. Ne siettesd a változást, Rómát sem egy nap alatt építették.

+ 1 TIPP

Ha időnként elcsábulsz vagy egyszerűen úgy érzed, hogy ez „ma nem megy” - belefér. A fontos az, hogy ne csüggedj, tudatosítsd magadban a célodat és gondold át újra a léptéket, motivációdat! Lehetőségként tekints a változásra, ne kényszerként éld meg!

A BioCo 31 napos Őszi Egészség Kihívás segít elindulni a változás útján!

Elkötelezettek vagyunk az egészséges életmód mellett és szeretnénk, ha mindenki legalább egy kicsit egészségesebben élne, egészségtudatosabb szokásokat építene be a mindennapjaiba. Rohanó világunkban egyre kevesebb idő jut arra, hogy odafigyeljünk a helyes táplálkozásra, a rendszeres mozgásra, vagy a mentális egészségünk fenntartására. Ezért indítottuk el a BioCo Őszi Egészség Kihívást, amely során könnyen elvégezhető, egészségtudatos kihívásokat hirdetünk meg: sport, táplálkozás és mentális egészség témakörben október 1-31. között.  Az egy hónapos program során saját tempódban haladva, könnyen teljesíthető napi feladatokat oldhatsz meg.

Csak magadat kell legyőznöd, ezért elég, ha apró lépésenként haladsz!

Reméljük, hogy a kihívások szokássá válnak majd az életedben és a játék vége után is beépíted őket a mindennapjaidba, ezzel kialakítva egy hosszútávon fenntartható, egészségesebb életmódot!

MÉG NEM KÉSŐ! Nyerj Apple Watch Okosórát, vagy norvégiai álomutat a BioCo Őszi Egészségkihívásával! – csatlakozz az utolsó pillanatban!

A játék már elindult, de még nem maradtál le semmiről! Hogyan vehetsz részt gyorsan a kihívásban? Kattints a www.egeszsegkihivas.hu oldalra, ahol már számos posztot találsz. Minden poszt egy kihívás.

Minél több kihívást teljesítesz, annál több esélyed lesz megnyerni az értékes ajándékok egyikét! Minden október 31-ig (bármikor, tehát visszamenőleg is!) teljesített napi kihívás automatikusan részt vesz a fődíjsorsoláson.

Nem kell külön regisztrálnod, hiszen a feladat megoldásával automatikusan részt veszel a játékban.

Díjazzuk a jó szokásaidat!

A fődíj nem más, mint egy egymillió forint értékű, négynapos álomút két fő részére a festői fekvésű, észak-norvégiai Tromsø városába, ahol nemcsak a lenyűgöző északi fényt csodálhatod meg egy hajós kirándulás során, hanem részt vehetsz egy husky-szafarin, sőt azt is kipróbálhatod, hogy milyen rénszarvasokkal szánozni ー mindezt magyar idegenvezetéssel!

Kattints és játssz velünk!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tömegnyomor: kétmilliót szórt szét a Deák téren egy telefontokos cég, egymást taposták a gyerekek a pénzért
A Mobilfox reklámarca hirdette meg a pénzszórást, miután kirúgták a cégből. Azonban lehet, hogy az egész csak egy műbalhé volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Tömeghisztériába és káoszba fulladt egy telefontokokat gyártó magyar cég szokatlan reklámfogása, írja a 444. A Mobilfox Dalszínház utcai székházának tetejéről szórt le kétmillió forintot Szépréthy Roland, akit a cég állítólag kirúgott, pedig szerinte nagyrészt neki köszönhetik közösségi médiás sikereiket.

Szépréthy ezután ellopta a Mobilfox TikTok-csatornáját, majd 25 százalékos részesedést vagy 100 millió forintot kért a cégtől. A követőknek pedig azt ígérte, ha megkapja, akkor pénzt fog szórni a székház tetejéről. A pénzosztást végül szombat délutánra hirdette meg.

Az épület előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, a zömmel tizenévesek egymást taposták az égből hulló ezresekért. Majd kilépett a kapun Mobilfox Roli és Diller Kevin cégtulajdonos biztonsági emberek gyűrűjében, akiknek a vezetésével a Deák térre vonult a tömeg, miközben a mobilfoxosok tovább osztogatták a pénzt. A lap szeritn ebből arra lehet következtetni, hogy vagy megvalósult a tulajdonrész-szerzés, vagy talán nem is volt soha balhé, és mindannyian egy túl erősre sikerült vicc részesei voltunk.

A Deákon végül a tömegnyomor addig folytatódott, amíg egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette. A mobilfoxosok a tömeg és további pénzszórás kíséretében visszatértek a cég székházához.

A 444 úgy tudja, hogy a veszélyes médiahekkben végül senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

A telefontokos cég pénzosztásáról készült beszámolót itt lehet megnézni:

Nem ez volt az egyetlen túl jól sikerült reklámfogás szombaton Budapesten. Ennél valamivel kevesebben, de így is rengetegen voltak a Balázs Kicksnél:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina: A „Magyar saga” most már durvább rejtély, mint a Da Vinci-kód
A youtuber, humorista nehezen talál választ két jelenségre is, amely az utóbbi napokban történt. Ezekben Gulyás Gergely, Magyar Péter és Gáspár Győző is szerepel.

Link másolása

Pottyondy Edina közösségi oldalán két fontos kérdést tett fel követőinek, amelyekre választ is vár tőlük.

Mint írja:

"Eljött a pillanat, hogy kénytelen vagyok a kollektív bölcsességhez, a kommentfolyamhoz fordulni. A “Magyar saga” most már durvább rejtély, mint a Da Vinci-kód, és nem merek annyi tudatmódosítót bevenni, amivel közel juthatnék az igazsághoz" - kezdi a posztját. Majd felteszi a két kérdést:

1. Amikor Gulyás Gergely egy ellenzéki újságírónak válaszolva, kétszer(!), szó szerint(!) elmondja, hogy "...de én úgy gondolom, hogy ami most történik, ahhoz nekem nincs közöm. Ha mégis, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem. Jól jegyezze meg mindenki".

Kinek üzen Gulyás kancelláriaminiszter?

Magyar Pétert fenyegeti azzal, hogy készül valami ellene? Vagy Orbánt fenyegeti azzal, hogy ha kirúgja, akkor ő is borít? És kik lesznek hálásak? A jobboldali szavazók, mert Magyar az atombomba, ami az ellenzéket robbantja szét? Vagy a baloldaliak, mert Gulyás az atombomba, aki szintén ki fogja mondani, hogy ez egy maffiaállam?

2. És ezzel egy időben a nemzethy-keresztény politizálás legfényesebb reménysége, Győzike posztol egy csomó képet Brüsszelből, az Európai Parlamentből narancssárga nyakkendőben. Letiltja a hozzászólásokat, és zenének azt az Edda számot rakja be, amit Magyar Péter is használt a Facebookon: "Álmodtam egy világot magunknak, itt állunk a kapuja előtt".

Győzike lesz a csodafegyver Magyar Péterrel szemben? Nem elég Deutsch Tamás, másodiknak ott lesz ő is? Vagy csak annyi az üzenet, hogy Magyar Péter egy Győzike?

És olyan álmai vannak, mint Győzikének? Komolyan Mónika show kampányt csinálnak az EP választásból?

Én tényleg nem értem. Egyetlen nap két ilyen rejtély... Megyek Agatha Christie-t olvasni, azzal kikapcsolódom, és izgatottan várom a tippeket"

- írja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meghatározott sorrendben áll le a halál előtt az emberi test működése egy szakértő szerint
Először az éhség és a szomjúság múlik el, ezt követi a beszéd akadozása. A hirtelen állapotjavulás is a közelgő halál jele lehet.

Link másolása

Meghatározott sorrendben állnak le a halál előtt az emberek érzékszervei, írja a LADbible James Hallenbeck, a Stanford Egyetem palliatív ellátással foglalkozó szakemberének könyve alapján.

A könyvből kiderül, hogy hacsak nem egy olyan váratlan halálról van szó, mint amit például egy baleset okoz, akkor az emberi test „aktív haldoklása” minden esetben ugyanúgy történik.

A szakember szerint elsőként az éhségérzet és a szomjúság múlik el, mivel a haldokló szervezet érzékeli, hogy már kevesebb tápanyagra van szüksége. Ezzel egybevág egy hospice nővér nemrég megjelent videós beszámolója is:

James Hallenbeck szerint másodikként a társalgás kezd akadozni. A haldokló beszéde a szervezet lassulása miatt egyre nehézkesebbé válik.

Rögtön ezután gyorsan romlásnak indul a vizuális érzékelés is. A halál előtt állók egy idő után már alig látják, hogy pontosan mi zajlik körülöttük. Julie McFadden hospice nővér szerint ugyanakkor legalább ennyire aggasztó, ha egy haldokló hirtelene erőre kap, látványos javuláson megy keresztül, ami szintén a közelgő halál jele lehet.

Dr. Hallenbeck szerint végül a haldokló előbb a tapintást, majd a hallását veszíti el. Ezért hiába tűnik úgy, hogy valaki már semmire sem reagál, valójában ezen a két módon még az utolsó pillanatokban is érzékeli az illető a külvilágot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Párkapcsolatban él a sziámi ikerpár egyik tagja, míg a másik aszexuális
A szimpátia mindhármuk között megvan, de a férfi mégis csak egyikükkel él nemi életet. Az ikrek őszintén beszéltek életükről.

Link másolása

Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy a világ egyik leghíresebb sziámi ikerpárjának egyik tagja férjhez ment, még az esküvői táncukról és hitvesi csókjukról is megosztottak felvételt. (Igaz, nem sokkal később a férj apasági botrányáról is cikkeztünk.)

Abby és Brittany Hensel bár sokat szerepel a médiában, intim titkaikról nem szoktak beszélni. Nem úgy Carmen és Lupita Andrade, akik szintén egy testbe születtek: ők a derekuknál fogva nőttek össze, felsőtestük azonban teljesen külön van. És bizony itt is beütött a szerelem, bár esetükben egyelőre házasságról nem beszélhetünk.

Szívesen beszélnek azonban az életükről, és ők egészen intim titkaikat is megosztják a nagyközönséggel. „Ha egyikünk fáradt, nem kell mindkettőnknek annak lennie, mert két külön agyunk van. Igen, egyikünk lehet ébren, másikunk pedig aludhat, mert két külön ember vagyunk” – mesélte Carmen.

Mindketten saját végtagjaikat irányítják, egymásét nem is tudják. Azonban gyerekkorukban időbe telt, míg mozdulataikat összehangolták. Mára azonban autót is vezetnek.

Az ikreknek a nemi szerve is közös, azonban a nemi vágyuk nem: míg Lupita aszexuális, addig Carmen párkapcsolatban él. Daniellel egy társkeresőn ismerkedett meg, és egy percig sem tagadta le ikertestvérét – persze azért az nehéz is lett volna.

A közös hangot mindannyian megtalálták egymással, sőt egy vicces történetet is megosztottak:

„Vicces, mert én későbbig maradok fent, mint Lupita, de amikor Daniel nálam alszik, én gyorsan elalszom – ő pedig fennmarad és beszélget vele”

– mesélte el Carmen.

via 24.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk