Lázár János: „Magyarországon is fegyvergyárak fognak épülni”
Az építési és közlekedési miniszter szerint repülőgép-, és harcirepülőgép-gyártás is lesz, a 2030-as évekre pedig Magyarország lesz a régió vezető országa.
Beszéljünk világosan, Magyarországon is fegyvergyárak fognak épülni - többek között erről beszélt Lázár János az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) podcast-csatornáján, a Spakliban. Az építési és közlekedési miniszter szerint az évtized végére a Kárpátoktól délre a magyar lesz a vezető hatalom a régióban. A beszélgetést a Világgazdaság szemlézte.
Eszerint Lázár főként a magyar építőipar jövőjéről beszélt a műsorban. Elmondta, hogy az általa vezetett tárca most terjesztette elő az állami beruházások rendjéről szóló törvényt. Szerinte ez mindent meg fog változtatni, az építőipar teljes struktúráját.
A miniszter azt is elmondta, hogy csak az építési és közlekedési minisztériumnál 5000 milliárd forint értékben van folyamatban beruházás, amit úgy kell befejezni, hogy muszáj érvényesíteni az inflációs áremelkedésnek a hatásait, mert nem hagyhatják a magyar vállalkozókat cserben.
„A legfontosabbat megtanultam, hogy a beruházásokat sokkal jobban elő kell készíteni. Ennek az lesz az ára, hogy 2023 elején még vannak kint beruházások, 2023 második felében ürülni fog a piac, és lesz egy fél-háromnegyed év, amely nehéz lesz 2023 őszétől 2024 nyaráig”
- fejtette ki Lázár, aki úgy számol, hogy akkorra az európai uniós források meg fognak indulni, és a kormány által elfogadott beruházási tervekre több forrás lesz.
A miniszter szerint 2024-2025-2026-ban komoly beruházásokra kell számítani, hiszen „az ország nincsen kész”. Lázár azonban azt is kifejtette, hogy addig nem lesz könnyű az építési vállalkozóknak, viszont ő a legnagyobb hibának azt tartaná, ha egy építőipari vállalkozó elengedné a csapatát.
„Ha megint kimegy ötvenezer magyar építőipari munkás Ausztriába, akkor 2024–2025-ben nem lesz olyan munkás, aki építeni tudna.”
Lázár bejelentette azt is, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel azon dolgoznak, hogy átmeneti támogatásokat tudjanak biztosítani a bajba jutott építési vállalkozóknak.
A másik lehetőség Lázár szerint, hogy lesznek kényszerű vagy kikényszerített állami beruházások, de nem jóléti típusúak, hanem hatékonyságot javítók. Ezért az ipari fejlesztések felé fognak fordulni 2023–2025-ben, és ehhez kell az építőiparnak is változtatni.
Itt a miniszter arról is beszélt, hogy a fegyvergyártás vagy a fegyvergyárak építése is előtérbe kerül.
„Beszéljünk világosan, Magyarországon is fegyvergyárak fognak épülni. Fegyvergyártás lesz, repülőgép-, harcirepülőgép-gyártás lesz. A lengyelek 10 milliárdért vesznek fegyvereket, tehát egy építőiparos gondolkodhat úgy, hogy ipari csarnokot fogok építeni, csak most fegyvergyáraknak.”
Az Interjúban Lázár János geopolitikai gondolatokat is megfogalmazott. Mint kifejtette, Magyarország ennek a régiónak ezer éven keresztül a vezető hatalma volt a Kárpátoktól délre. Szerinte a régió két részből áll: a Kárpátoktól északra a lengyelek, a Kárpátoktól délre pedig Magyarország és Budapest.
„Azt gondolom, hogy a 2030-as évekre a vezető-húzó szerepünket vissza tudjuk szerezni, ehhez jó úton haladtunk, erről az ambícióról nem lehet lemondani”
- fejtette Ki Lázár János.
Beszéljünk világosan, Magyarországon is fegyvergyárak fognak épülni - többek között erről beszélt Lázár János az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) podcast-csatornáján, a Spakliban. Az építési és közlekedési miniszter szerint az évtized végére a Kárpátoktól délre a magyar lesz a vezető hatalom a régióban. A beszélgetést a Világgazdaság szemlézte.
Eszerint Lázár főként a magyar építőipar jövőjéről beszélt a műsorban. Elmondta, hogy az általa vezetett tárca most terjesztette elő az állami beruházások rendjéről szóló törvényt. Szerinte ez mindent meg fog változtatni, az építőipar teljes struktúráját.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pottyondy Edina a YouTube-csatornáján mondta el véleményét a magyar közélet aktuális eseményeiről. Rogán Antal miniszter egy beszélgetésben azt mondta Pottyondyról: nagy betűkkel írná fel, hogy ő a rossz influenszer. A humorista a maga stílusában reagált erre.
„Hová írnád fel, Tóni? Óriásplakátra? Szuverenitásvédelmi listára? Vagy augusztus 20-án az égre drónokkal, 3 milliárdért? És közben Nagy Feró énekelné Jackótól a Badet?” Ez olyan mintha én azt mondanám rá, hogy rossz politikus. Ha engem kérdeznének, azt mondanám Rogánról, hogy mini Sztálin vagy maffiózó.
És mit csinál egy rossz influenszer? Megállapítja, hogy a Fidesz úgy tanult a tavalyi kegyelmi ügyből, mint kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből: professzionalizálódott”
– fogalmazott Pottyondy, aki ezek után beszélt még Semjén Zsolt parlamenti felszólalásáról, Kocsis Máté tevékenységéről, de szóba került Lázár János és a tragikus hirtelenséggel elhunyt vásárhelyi rendőrkapitány ügye is.
Pottyondy Edina a YouTube-csatornáján mondta el véleményét a magyar közélet aktuális eseményeiről. Rogán Antal miniszter egy beszélgetésben azt mondta Pottyondyról: nagy betűkkel írná fel, hogy ő a rossz influenszer. A humorista a maga stílusában reagált erre.
„Hová írnád fel, Tóni? Óriásplakátra? Szuverenitásvédelmi listára? Vagy augusztus 20-án az égre drónokkal, 3 milliárdért? És közben Nagy Feró énekelné Jackótól a Badet?” Ez olyan mintha én azt mondanám rá, hogy rossz politikus. Ha engem kérdeznének, azt mondanám Rogánról, hogy mini Sztálin vagy maffiózó.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Megtaláltunk, mert megígértem a testvérednek” - így búcsúzott Kaszás Nikolettől az eltűntkereső
Nagy László a közösségi oldalon búcsúzott, üzenetében az összefogást és a kitartást emelte ki. A 27 éves túrázó holttestét vasárnap találták meg a Pilisben.
Vasárnap több százan indultak a Pilisbe, hogy segítsenek megtalálni Kaszás Nikolettet, aki szeptember 7-én, egy túra után tűnt el. A 27 éves fiatal nőt még délelőtt egy kutyás csapat találta meg.
A hír mélyen megrázta a családot, a barátokat és az ismerősöket. Nagy László eltűntkereső is mindent megtett a felkutatásért, és gondolatait a közösségi médiában osztotta meg, vette észre a Ripost.
„Egy eltűnt lány, akinek a mosolya örökre belém égett, egy eltűnt lány, akiért a legjobb tudásomat beleadva küzdöttem, hogy megtaláljuk. És végül megtaláltunk Niki, megtaláltunk, mert nem adtuk föl, megtaláltunk, mert összefogtunk érted” – írta az Eltűnt Személyek Keresése Facebook-csoportban.
„Megtaláltunk, mert megígértem a testvérednek, hogy együtt kezdtük ezt el, és együtt csináljuk ezt végig.”
„Te már fentről vigyázol a szeretteidre, mi itt lentről segítünk neked ebben. A mosolyodat megőrizve most elengedlek utadon. Hangos volt a keresésed legyen csendes a pihenésed. Ezt a virágot a megtalálásod előtti percekben fotóztam le a kutatási szektoromban. Én ezzel a virággal búcsúzom tőled, Niki. Nyugodj békében, szeretteidnek pedig őszinte részvétem!”
Vasárnap több százan indultak a Pilisbe, hogy segítsenek megtalálni Kaszás Nikolettet, aki szeptember 7-én, egy túra után tűnt el. A 27 éves fiatal nőt még délelőtt egy kutyás csapat találta meg.
A hír mélyen megrázta a családot, a barátokat és az ismerősöket. Nagy László eltűntkereső is mindent megtett a felkutatásért, és gondolatait a közösségi médiában osztotta meg, vette észre a Ripost.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter reagált Orbán focizós videójára: Gratulálok a mesterséges intelligenciával hamisított videóban elért bombagóljához!
A tiszás politikus szerint a miniszterelnök élete tragédiája volt, hogy nem lett belőle profi focista. Magyar elárulta, hogy az egyik fia behívót kapott az U15-ös válogatottba.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Orbán Viktor kedden egy olyan videót osztott meg a Facebook-oldalán, amiben a Karmelita erkélyéről hatalmas gólt bombáz Magyar Péter kapujába. A Tisza Párt vezetőjének válaszára nem sokat kellett várni.
„Hallom, Orbán Viktort a közvéleménykutatási adatoknál is jobban megviselte idegileg, hogy focizni látott hétvégén és hogy az egyik fiam épp az U15-ös magyar válogatottal edz” - írja a bejegyzés elején a politikus.
„Ha valaki ismeri Orbánt, az tudja, hogy élete tragédiájaként éli meg, hogy nem lehetett profi focista és a családtagjai közül sem lett senki az. Utólag kiderült persze, hogy ez nem csak az ő személyes tragédiája” - tette hozzá Magyar Péter, majd rátért a kedd délutáni videóra.
„Miniszterelnök Úr! Gratulálok a mesterséges intelligenciával hamisított videóban elért bombagóljához! Bár gondolom, ön is sejti, hogy ez a valódi meccsen kevés lesz. Ott legalább ki kell merészkedni az öltözőből”
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Orbán Viktor kedden egy olyan videót osztott meg a Facebook-oldalán, amiben a Karmelita erkélyéről hatalmas gólt bombáz Magyar Péter kapujába. A Tisza Párt vezetőjének válaszára nem sokat kellett várni.
„Hallom, Orbán Viktort a közvéleménykutatási adatoknál is jobban megviselte idegileg, hogy focizni látott hétvégén és hogy az egyik fiam épp az U15-ös magyar válogatottal edz” - írja a bejegyzés elején a politikus.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A gonoszok elleni küzdelem jegyében lekapcsolták az optikai internetet Afganisztánban, erre összeomlott az ország
A hétfőn indult netstop mindenkit érint: üzletek, pénzváltók, családok maradtak kapcsolat nélkül. A helyiek szerint mintha ünnepnap lenne, mindenki otthon, miközben a válság a pénztárcákon is érezhető.
Afganisztánban hétfő óta nem működik az internet, a tálib vezetés országos lekapcsolást rendelt el „további értesítésig”. Az ENSZ szerint ez súlyos következményekkel járhat az emberek mindennapjaira és az ország gazdaságára, írja a BBC.
A kapcsolatok akadoznak belföldön és kifelé is. A bankolás és a fizetések sok helyen lelassultak, az online tanulás ellehetetlenült – ez különösen a nőket és lányokat érinti. A kabuli repülőtér kedden szinte üres volt, a Flightradar24 adatai alapján több járatot töröltek, soknál pedig „ismeretlen” státusz szerepelt. Volt utas, akinek azt mondták: legkorábban csütörtökön indulhatnak gépek. Más beszámoló szerint hétfő estétől minden járatot töröltek.
Az ENSZ afganisztáni missziója arra kérte a hatóságokat, hogy azonnal állítsák helyre az internet- és távközlési szolgáltatásokat.
„A hozzáférés megszüntetése gyakorlatilag teljesen elvágta Afganisztánt a külvilágtól, és fennáll a veszélye, hogy jelentős károkat okoz az afgán lakosságnak, például azzal, hogy veszélyezteti a gazdasági stabilitást, és súlyosbítja a világ egyik legsúlyosabb humanitárius válságát”
– írták.
Helyi források szerint a tálibok hetek óta több tartományban elvágták a gerinchálózatot. Kabulban hétfőn, a munkaidő vége felé – nagyjából 17 óra körül – sokaknál leállt az optikai szálú internet. Kedden sokan arra ébredtek, hogy alapvető szolgáltatások bénultak meg.
Najibullah, egy 42 éves kabuli boltos az AFP-nek úgy fogalmazott: a lakosok „telefon és internet nélkül megvakultak”. „Az egész üzletünk a mobilokra épül. A kiszállítások is mobilon mennek. Olyan ez, mint egy ünnepnap, mindenki otthon van. A piac teljesen befagyott.”
Egy kabuli beszámoló szerint
a bankfiókok nyitva vannak, mégis hatalmas sorok alakultak ki a készpénzfelvételnél, és csak „nagyon kevés készpénzt” adnak ki.
Helmand tartományban egy pénzváltó azt mondta: minden bank zárva tart, kifizetést sem tud intézni. Diplomáciai források korábban arra figyelmeztettek, hogy az internetkiesés országosan érintheti a banki és e-kereskedelmi rendszereket. Nemzetközi hírügynökségek szerint megszakadt a kapcsolat több kabuli irodával is, a mobilinternet és a műholdas tévé vételében komoly fennakadások vannak. A Tolo News arra kérte a nézőket, kövessék a csatorna közösségi felületeit, mert a tévés és rádiós hálózatukban is lehetnek zavarok.
Egy kabuli újságíró arról számolt be, hogy az interjúalanyokat telefonon sem éri el, ezért a stábokat közvetlenül a megszólalók otthonába kell küldenie. „Ilyet még soha nem tapasztaltunk” – mondta. Többen – névtelenséget kérve – arról beszéltek, hogy az internetleállás a munkájukat és a családi életüket is felborította. Egy takhari pénzváltó elmondta: a lányai online angolórái megszakadtak. „Az utolsó lehetőségük, hogy tanuljanak és elfoglalják magukat, most elveszett.” Egy másik nő szerint az otthoni kapcsolat megszűnése óta nem tud online órákra bejelentkezni. „Reméltem, hogy befejezem a tanulmányaimat és találok online munkát, de ez az álom is szertefoszlott” – mondta. „Internet nélkül nem tudom, mi lesz ezután.”
A NetBlocks a Mastodon.social felületén úgy írta le a helyzetet, hogy „teljes internetes elsötétítés” zajlik, miközben a hatóságok „erkölcsi intézkedéseket” vezetnek be; a hálózatokat délelőtt lépésről lépésre kapcsolták le, és a telefonszolgáltatások is érintettek. A balkhi tartományi kormányzó szóvivője korábban az X-en azt közölte:
a száloptikás internet korlátozásával az „gonoszokat” akarják visszaszorítani, és alternatívákat keresnek.
A mostani leállás okát hivatalosan továbbra sem részletezték.
A lépés illeszkedik az utóbbi hónapok sorozatos korlátozásai közé. A hónap elején kivették az egyetemi tananyagból a nők által írt könyveket, és betiltották az emberi jogok és a szexuális zaklatás oktatását. A nők és lányok különösen nehéz helyzetbe kerültek: 12 éves kor felett nem járhatnak iskolába, 2024 végén pedig csendben megszűntek a szülésznőképzések. Egy egyetemi hallgató így fogalmazott: „nincs más választása, csak az online tanulás”. „Amikor meghallottam, hogy lekapcsolták az internetet, elsötétült körülöttem a világ.”
A tálibok 2021-ben vették át ismét az ország irányítását, néhány héttel azután, hogy az amerikai és más nemzetközi erők kivonultak.