Láthatatlan halszafari, Árpád-kori bungalósor, mesterséges gejzírek – újabb balatoni lázálmok a 60-as évekből
A hatvanas évek második felét méltán nevezhetjük a Balaton aranykorának, hiszen ebben az időszakban olyan építési láz söpört végig a tó partjain, amihez foghatót sem előtte sem azóta nem látott a magyar tenger. A jelenleg is működő szállodák és kempingek túlnyomó része ennek az időszaknak köszönheti a létét, mint ahogyan az üdülőterületek közművesítése is akkoriban zajlott le. Azonban – ahogyan az gyakorta megesik – a balatoni láz által feltüzelt lelkesedésükben a mérnökök és döntéshozók néha átestek a ló túloldalára, aminek hozományaként jó pár földtől elrugaszkodott ötlet is napvilágot látott. Korábban már írtunk a balatoni Dubai, a badacsonyi síközpont, a Fonyódra tervezett hévízi tó, illetve a balatoni Las Vegas elképzeléseiről, ám ezeken kívül is akadt elképesztő ötlet bőségesen. Lássunk hát egy csokorra valót!
Híd a Balaton felett vagy alagút alatta
Idén is, április 1-én végigsöpört a magyar sajtón az az április tréfa, miszerint hidat fognak építeni kedvenc tavunk felett. Azonban
a hatvanas évek közepén ezt az ötletet teljesen komolyan fontolgatták.
Az elképzelt alkotmány a tó legkeskenyebb részén, Szántód és Tihany között feszült volna, tehermentesítve az ottani átkelőhajózást és a korábbinál jobban bekapcsolva az üdültetés vérkeringésébe kevésbé aktív északi partot.
„Ismeretes az a borzalmas zsúfoltság, amely nyáron a Tihany- rév és Szántódrév között közlekedő átkelő kompjáraton tapasztalható. Engedjék meg, hogy felvessem: nem lehetne-e itt olyan füg- gőhidat építeni, mint amilyen az Erzsébet-híd? Ennél sokkal nagyobb távot ível át például az új Boszporusz-híd. Igen vonzó idegenforgalmi látványosság lenne egy szép függőhíd Tihany partja előtt. A«költségeket be lehetne hozni, ha a jelenlegi díjszabással mint hídpénzzel engednék fel rá az autókat. További előnye lenne, hogy egész évben használható a híd, tehát télen sem kellene a gépkocsiknak körbefutni a tavat, lényegesen több üzemanyagot használva.” Lontai Sándor, Budapest (Forrás: Arcanum)
Olvasói válasz a Magyarország c. folyóirat 1974. november 10-i számából
„Lapjuk 1974/40. számában javasolta valaki, hogy épüljön híd a Balaton fölött. Sokszor, sokféle formában fölmerült, voltaképpen nagyon kézenfekvő ötlet ez. Legkonkrétabb formája a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet által készített tájrendezési program, amely alagút építéséi javasolja. A tervezőknek legalább annyi stílusérzékük volt, hogy belátták: a híd, bármilyen nagyszerű mérnöki alkotás lenne is, elcsúfítaná a tájat. A programhoz 1972-ben a KPM is hozzászólt, s ezt a javaslatot mereven elutasította, elsősorban abból a meggyőződésből, hogy ehhez az országos közúti forgalomnak fontos érdeke nem fűződik, Tihanynak viszont halálos ítélete lenne. Gondoljunk arra, hogy Tihany ma — szerencséjére — zsákutca. Csak az látogatja meg, aki kifejezetten ide készül. Ha megépül az alagút, Tihany átjáróházzá züllik. A mai forgalom többszörösét vonzaná. Azt pedig ideje volna nemcsak szavakban, hanem lelkünk mélyén is felismerni, hogy természeti értékeinket a túlzott látogatottság előbb-utóbb megsemmisíti. Ahogyan ki tudjuk számítani, hogy egy erdő hány őzet, egy tó hány mázsa halat tud eltartani, egy kertbe hány fa ültethető, egy bánya mellé hány lakásos bányásztelepet kell építeni — kiszámítható az is, hogy például Tihanyba egyszerre hány látogatót szabad beengedni. Horribile dictu — akár belépőjegyért is. Sőt: szabad-e szállodát építeni a révnél, miért nem épül inkább szálloda Révfülöpön? Riadtan tűnődöm el azon, valahányszor Tihanyban járok, hogy mikor jut ez a szépséges félsziget is a nemrég még idilli Akaii, örvényes vagy a már-már elviselhetetlen Siófok sorsára. Hidat vagy alagutat építeni nem egyszerűen gazdaságtalan vállalkozás, hanem bűn, sőt helyrehozhatatlan hiba lenne.” Molnár László, Budapest (Forrás: Arcanum)
A terv egészen 1972-ig folyamatosan terítéken volt, ám akkor a kormányzat kimondta a végső szót az ügyben. Álláspontjuk szerint
a híd elcsúfította volna a tó látképét és teljesen ellehetetlenítette volna a kelet-nyugati irányú hajózást, míg az ország közlekedése szempontjából gyakorlatilag semmilyen jelentőséggel sem bírt. Ugyanakkor nem zárkóztak el egy ugyanezen a nyomvonalon létesített, mederben futó alagút ötletétől,
már csak azért sem, mert Budapesten éppen akkoriban fúrták a metró alagutakat – köztük a Duna alatt futó szakaszt is – így a tapasztalat és a felszerelés is rendelkezésre állt volna a projekthez. Ez az ötlet végül valószínűleg a horribilis költségek miatt múlt ki szép csendben.
Kaszinó és revüklub a Galamb-szigeten
A Szántódhoz közeli Földvár is sikeresen megúszott egy ötletet, bár a kikötő közepén található Galamb-szigettel kapcsolatos elképzelésre nem legyinthetünk egyértelműen. Ez akár még be is válhatott volna. 1966-ban az Országos Idegenforgalmi Hivatal és a Balatoni Intéző Bizottságközösen írt ki pályázatot egy világszínvonalú szórakoztató komplexum tervezésére az aprócska földdarabon.
"Ugyancsak 1968-ban kívánjuk elkezdeni a balatonföldvári szállodasort. Földváron 74 millió* költséggel ezer vendég fogadására alkalmas szállodákat építünk. Ezzel egy időben hozzálátunk a balatonföldvári hajókikötőnél levő Galamb-sziget kiépítéséhez. Ezen a szigeten éttermet, táncos szórakozóhelyet, éjszakai mulatót szeretnénk létesíteni.2
Ekkorra ugyanis a külföldi vendégek száma komoly növekedésnek indult, és a felelős szervek felismerték, hogy – megfelelő programok hiányában – sokkal kevesebbet költenek itt, mint amennyit szeretnének.
A győztes pályázat – melyet 18 ezer forinttal jutalmaztak – cukrászdát, kerthelyiséget, bárt, kaszinót, cigányzenés vacsorázóhelyet és revüműsorok lebonyolítását lehetővé tévő 300 fős nightclubot képzelt a szigetre.
Az építkezés megkezdését előbb 1967-re, majd 68-ra tolták, végül lemondtak róla, ahogyan a közelbe tervezett, a siófokira hasonlító szállodasorról is.
Gejzírek és Árpádkori Bungalók
Ha már a híd kapcsán szóba került Tihany, akkor említsük meg az oda tervezett ötleteket is. Az itteni lázálmok kiötlői abból a tényből indultak ki, hogy a félszigeten régebben komoly vulkanikus tevékenység folyt, melynek folyományaként tucatszám lövelltek a magasba a gejzírek. Mivel Izlandon ezek a látványosságok komoly vonzerőt jelentenek, így itthon is komoly bevételi forrást jelenthettek volna. Ehhez
csupán néhány száz (ezer?) métert kellett volna lefúrni, hogy újra működésbe lépjenek a hőforrások.
A látványosság mellé egy Árpádkori bőrsátrakból álló komplexumot is elképzeltek, ahol a gejzírnézésben megfáradt turisták szállhattak volna meg, majd a kikötőbe (hídfőhöz?) a budavárihoz hasonló siklóval ereszkedhettek volna le, megcsodálva a panorámát.
Szántóföldek a tó helyén
Az 1800-as években egy osztrák hadmérnök vetette fel, hogy
a feleslegesen nagy helyet foglaló tavat egyszerűen le kellene csapolni,
mivel jóval nagyobb hasznot hajtana a kiváló talaj szántőföldként való művelése. Az úriember komoly tudásanyagot és részletesen kidolgozott tervrajzokat lobogtatva, hosszú évekig járt a magyar kormány nyakára a lázálmaival.
Láthatatlan halszafari
Végezetül egy újabb érdekes elképzelés. Egy vállalkozó szellemű hobbimérnök azzal az ötlettel állt elő, hogy
építeni kellene egy tengeralattjárót a tóba, mellyel hal- és élővilágmegfigyelő túrákat lehetett volna tartani.
Bár ma már a legtöbb tengerparti üdülőhelyen szolgálnak ilyen alkalmatosságok, a hatvanas években anyagilag és műszakilag is komoly nehézségekbe ütközött volna egy ilyen hajó megépítése.
Tengeralattjáró helyett maradtak a hajók. Tihany, 1963. Fotó: Fortepan/Chuckyeager
Ám a legfontosabb érvre, mely elkerülte az önjelölt Némó kapitány figyelmét, a Balatoni Intéző Bizottság hívta fel a figyelmét. Nevezetesen, hogy
a Balaton vize meglehetősen zavaros a tengerekhez képest, így egy ilyen túra nem kecsegtetne túl sok látványossággal...
