Kötelezővé tenné az egyenruha viselését a diákoknak egy törvényjavaslat Franciaországban
Brigitte Macron francia first lady támogatja azt a törvényjavaslatot, mely kötelezővé tenné az iskolákban az egyenruha viselését a diákoknak – írja a BBC alapján a 24.hu.
Az elnök felesége – aki korábban tanárként dolgozott – úgy vélekedett, hogy
A jobboldali Nemzeti Tömörülés képviselője, Roger Chudeau által beadott javaslatot a napokban vitatja meg a francia nemzetgyűlés.
A képviselő úgy képzeli, hogy minden iskolának a saját színei alapján lehetne egyenruhája. A politikus külön megköszönte a first lady támogatását is. Hozzátette, hogy reméli, a képviselők többsége is hasonlóan gondolkodik majd, mint a lakosság kétharmada. Egy felmérés szerint ugyanis ennyien támogatnák az egyenruha bevezetését.
Ugyanakkor az oktatási miniszter, Pap Ndiaye korábban jelezte, hogy ő nem fogja támogatni a javaslatot. Szerinte az iskoláknak szabadon kéne dönteniük az egyenruha kötelezővé tételéről.