KÉK HÍREK
A Rovatból

Kivonul a Tesco egész Lengyelországból, 301 boltot adnak át másnak

Más érdekeltségeikre szeretnének koncentrálni.
MTI - szmo.hu
2020. június 18.



Eladja lengyelországi üzlethálózatát a Tesco. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat a csütörtökön Londonban bejelentett ügylet indoklásában hangsúlyozta, hogy

így a többi közép-európai érdekeltségre, köztük a magyarországira tudja összpontosítani figyelmét.

A Londoni Értéktőzsdén közzétett bejelentés szerint a Tesco a dániai központú, Lengyelországban már jelenlévő Salling Group A/S kiskereskedelmi hálózatnak adja el 301 lengyelországi boltját az érdekeltséghez kapcsolódó elosztó központokkal és a helyi igazgatósági irodával együtt.

A készpénzes ügyletből eredő nettó bevétel a cég várakozása szerint 165 millió font (64 milliárd forint) lesz. A Tesco hangsúlyozta, hogy a tranzakció még versenyhatósági jóváhagyásra vár.

A Salling lengyelországi, németországi és dániai üzlethálózatában hetente 11 millió vásárló fordul meg. A dán cég 50 ezer alkalmazottat foglalkoztat, éves forgalma hozzávetőleg 7 milliárd fontnak (2700 milliárd forintnak) felel meg.

Dave Lewis, a Tesco vezérigazgatója az ügylet bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában közölte: a vállalat jelentős előrelépést ért el közép-európai üzlethálózatában, de Lengyelországban folyamatos piaci kihívásokkal kellett szembenéznie. Lewis szerint a lengyel üzletág csütörtökön bejelentett eladása lehetővé teszi, hogy a Tesco a magyarországi, csehországi és szlovákiai üzleti tevékenységére összpontosítsa figyelmét. A vezérigazgató kiemelte, hogy a cégnek ezekben az országokban erősebb a piaci pozíciója és jók a növekedési kilátásai.

A Tesco csütörtöki bejelentése szerint az eladási tranzakció által érintett 301 lengyelországi áruháznak a 2019-2020-as pénzügyi évben - áfa nélkül számolva - 947 millió fontnak (364 milliárd forintnak) megfelelő forgalma volt, ugyanakkor a lengyel Tesco-üzlethálózat egyedi tételekkel - főleg átalakítási költségekkel és leírásokkal - együtt

107 millió font adózás előtti veszteséget termelt.

A Tesco legutóbbi eredményjelentésében azt írta, hogy közép-európai hálózatának külön mért éves csoportszintű működési eredménye folyó árfolyamon, kivételes tételek nélkül kalkulálva 29,4 százalékkal 156 millió fontra csökkent a február 29-én véget ért 2019-2020-as pénzügyi évben.

A beszámoló szerint Magyarországon a Tesco az elmúlt pénzügyi évben 557,05 milliárd forint - 376,60 forint/font egész éves átlagos árfolyammal számolva 1,479 milliárd fontnak megfelelő - bevételt ért el. A közép-európai EU-térségben a magyarországi Tesco-hálózat bevétele volt a legmagasabb az átlagos árfolyamokon számolt fontérték mércéjén.

Fotó: illusztráció


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: