Kingsman: Az aranykör - Ha nem romlott el, ne javítsd meg!
Egy évvel azután, hogy megmentette a világot és Kingsman-ügynök lett belőle, Tökinek (Taron Egerton) egy újabb világuralomra törő gonosztevővel kell szembeszállnia. Ezúttal azonban nőnek a tétek, az Aranykör nevű drogkartell vezetője, Poppy (Julianne Moore) ugyanis elpusztítja a Kingsman főhadiszállását és csaknem összes ügynökét. Így Tökire hárul a feladat, hogy felkutassa amerikai társszervezetüket, a Statesmant, és a segítségüket kérje, hogy együtt leszámolhassanak az Aranykörrel.
Matthew Vaughn a Bond-filmek unalomig ismert kliséit feje tetejére állító Kingsman: A titkos szolgálat című filmje a 2015-ös év egyik igazi meglepetése volt: bár elsősorban nem a zsánerparódia agyafúrtságának, sokkal inkább a szemtelenül trágár humornak és az ultraerőszakos akciójeleneteknek köszönhette sikerét, a filmet a közönség és a kritika is szerette, így elkerülhetetlen volt, hogy folytatást kapjon a történet.
A Kingsman: Az aranykör tipikus folytatás lett: tulajdonképpen mindenből ugyanazt hozza, mint az előző rész, csak még többet.
A film már a félelmetesen túltolt nyitójelenettel köröket ver az előző film akciószekvenciáira, és ekkor még hátravan 2 óra a stáblistáig. A kissé hosszúra nyúlt játékidőben egymást érik az ultravéres, általában popzenékkel aláfestett akciójelenetek, és csak úgy tobzódunk az tapló humorban és a James Bond-filmeknek odaszurkáló képtelen fordulatokban. Minden jel arra mutat, hogy az alkotók nagyon élvezték ezt a filmet, és ötletekből sem volt hiány, az első vágás ugyanis a hírek szerint 3 óra 40 percesre sikeredett, így majdnem kettévágták a folytatást.
Más kérdés, hogy ami a sztorit és a szereplőket illeti, nem igazán erőltették meg magukat az alkotók: amit látunk, nem sokkal több az első részben látottak újrajátszásánál, elismétlésénél. Természetesen – ahogyan az az előzetesekből is kiderült – még a Colin Firth alakította Harry Hart is visszatér egy lusta forgatókönyvírói megoldásnak köszönhetően, de Julianne Moore sem több a Samuel L. Jackson alakította főgonosz halványabb utánzatánál, hiába lubickol a színésznő a szerepben. Emellett a legtöbb emlékezetes fordulatnak, pillanatnak is megvan a párja, az előző rész hírhedt anális szexes gegjét például egy hasonlóan kétes ízlésű jelenetsor idézi fel.
Látszik, hogy az alkotók a „ha működik, ne javítsd meg” elve szerint láttak neki a filmnek. Ez nem feltétlenül baj, az azonban eléggé szomorú, hogy a filmben éppen azok a pillanatok a leggyengébbek, amelyekkel megpróbáltak eltérni valamelyest az első részben látott formulától.
Érdektelenebbek például a hősök belső konfliktusai. Az első film Töki gyökeres átalakulásáról szólt, igazi suttyóból vált jól öltözött szuperkémmé. Most azonban, hogy ő a Kingsman megmenőbb ügynöke, a legfőbb problémája az, vajon hűséges tud-e maradni a barátnőjéhez, akivel amúgy telefonon tartja a kapcsolatot a film során. Szintén nyikorognak kissé azok a jelenetek, amelyek az amnéziás Harry Hart „visszanevelését” mutatják be.
Az új ötletek közül a legizgalmasabb az amerikai Statesman-ügynökök szerepeltetése,
akik tősgyökeres déli amerikaiakként ellenpontozzák hőseink kifinomult brit modorát. Kár, hogy Channing Tatum és Jeff Bridges csak mutatóban szerepelnek, cserébe viszont a Trónok harcából és a Narcosból is ismert Pedro Pascal messze a legizgalmasabb új szereplő.
Többek között neki, a fésületlen humornak és a továbbra is töretlen energiának köszönhető, hogy
a film a két és fél órás játékidő során szinte végig szórakoztató marad.
Igen, a Kingsman: Az aranykör semmivel sem nyújt többet, mint két évvel ezelőtti elődje, de megbízhatóan hozza ugyanazt a szintet. Láttunk már ennél ambiciózusabb folytatást, de aki szerette az első részt, jó eséllyel a második felvonáson is jókat fog nevetni.
