News here
hirdetés

FELFEDEZŐ

Kiderült ki lehet Putyin egyik lányának a szeretője – Zelenszkijnek hívják

Ugyanakkor a jelek szerint nem áll rokoni kapcsolatban az ukrán elnökkel.

Link másolása

hirdetés

Katerina Tyihonova 2017-ben vált el Oroszország egyik legfiatalabb milliárdosától, Kirill Shamalovtól. A románca Zelenszkijjel ekkor kezdődött – írja a Daily Mail az IStore és Der Spiegel közös oknyomozása alapján.

Putyin lányának szeretője nem azonos az ukrán elnökkel, bár a névegyezés így is pikáns. A cikkben azonban

az 52 éves balettsztárról, Igor Zelenszkijről van szó, aki egészen a közelmúltig a Bajor Állami Balett élén állt,

és az egyik legsikeresebb orosz balettáncosnak tartják. A párnak már egy kislánya is született.

A lap megszerezte a pár repülési adatait is, amelyekből kiderült, hogy Katerina a Zelenszkijjel közös gyermekükkel, egy dadával és biztonsági őrök kíséretében az elmúlt két év alatt több mint 50 alkalommal repült Münchenbe. Kiszivárgott dokumentumokban bukkantak rá Putyin lányának, Zelenszkijnek, illetve egy 2017-ben született kislánynak az útlevéladataira is, illetve ezekből derült ki, hogy

hirdetés
a repülőjegyeket minden esetben Katerina testőre vásárolta meg.

A névazonosság ellenére az ukrán elnöknek vélhetően semmilyen rokoni kapcsolata nincs Igor Zelenszkijjel.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés
Stílus, elegancia, nőiesség – Claudio Dessi
A Sebastiano cipőboltok és a webáruház idei évben kiemelt Claudio Dessi-kollekciót kínál vevőinek.

Link másolása

hirdetés

A Claudio Dessi egy olyan márka, melyet a nők nagyon kedvelnek. Nem csoda, hiszen a márka cipőket dob piacra, még hozzá nem is akármilyeneket, hiszen ezek a cipők vonzzák a tekintetet.

Mindannyian tudjuk, hogy a nőket különleges kapcsolat fűzi a cipőkhöz, mely az erősebbik nemet sokszor kiborítja. Na, de mit is tudhat egy férfi arról, hogy milyen érzés egy elegáns, ugyanakkor nőies cipőben végigvonulni az utcán. A Claudio Dessi cipőkben bárki ízig-vérig nőnek érezheti magát.

A Claudio Dessi márka gyorsan reagál a trendek változására, így minden egyes újabb kollekció rabul ejti a gyengébbik nem szívét. Mindezek együttesen tették azt lehetővé, hogy idén ünnepli 20. születésnapját a Claudio Dessi Collection márka.

A brand mögött természetesen egy hölgy, mégpedig Rácz Rozália áll, aki a tervezéstől az anyagok kiválasztásáig, a termék elkészültéig végig figyeli/követi a munkafolyamatokat.

Hitvallása pedig egy üzenet a divat világ szerelmeseinek: "A tervezés során arra törekszem, hogy olyan nőies, egyedi darabokat hozzak létre, amely magabiztosságot pozitív kisugárzást teremt viselője számára. Elsődleges szempont a tökéletes harmónia megteremtése a ruhatárban."

hirdetés

Szavait, a divathoz való hozzáállását/ érdemes megfontolni/követni!

Stílus neked, szenvedéllyel!

A divat világa varázslatos, amely kitölti az egész életemet. Hiszem, hogy elhivatottságom a divat iránt, stílust teremt Magyarországon! (Rácz Rozália)

Bármilyen alkalomról legyen szó, Claudio Dessi kollekciójából biztosan megtalálja azokat a darabokat, melyek tökéletesen illenek az adott eseményhez. Ezek a cipők előhozzák Önből a nagy betűs nőt, miközben igazán kényelmesek!

A Claudio Dessi márka már jó ideje jelen van a divat világában, azonban a lelkesedés, a fiatalos lendület és a divat iránti szüntelen rajongás egyáltalán nem lankad, hanem szüntelenül megújulnak és ennek köszönhetően csodás lábbelikkel látják el a gyengébbik nemet.

A Lux by Dessi egy olyan prémium kategória, mely az elegáns cipőket egy új dimenzióba emeli. Egy ilyen cipőben igazi királynőket fogja érezni magát!

A Claudio Dessi cipők stílusos megjelenést biztosítanak, melyek számos élethelyzetben önbizalommal töltik fel viselőiket.

Merész trendeket követ az utcai kollekcióban, de a kifinomult, alkalmi kollekció is megtalálható a márka tervezésében.

A lábbelik készítésénél fontos szempont, hogy anyaguk természetes bőrből készüljenek, kimagasló gyártási technológia mellett! Hazánk egyik jelentős divateseményén a Budapest Fashion Week fináléjában immáron második alkalommal mutatta be nagy sikerrel az új ruha, cipő és táska kollekcióját.

A 2022-es tavaszi kollekciót az elegáns színek a bézs-arany kombinációja ihlette, ehhez extrém talpakat és fényes anyagokat használt a tervező. A márka célja, hogy mind színvilágában, mind formai megjelenésében elérhetővé tegye a magyar divatkedvelők számára a vezető világmárkák által diktált trendeket elérhető áron.

Az idei nyár a színekről, eleganciáról és a kényelemről szól!

Claudio Dessi 2022 nyári kollekciója megtalálható a Krokodil Corso Cipőáruházban, Budapest belvárosában, és kiemelt Sebastiano cipőboltjaiban. Természetesen online is beszerezheti kedvenc modelljeit.

Tűnjön ki a tömegből, élvezze a nyarat a Claudio Dessi elegáns szandáljaiban, melyhez biztos megtalálja a hozzá passzoló kiegészítőt is, mert egy jó lábbeli mit sem ér a megfelelő ridikül nélkül!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ
Havi 13 milliót keres egy férfi azzal, hogy bárki, bármikor és bárhogyan felébresztheti
Igaz, hogy keveset alszik, de annál többet keres a 28 éves profi ébredő. Júniusban még több bevételre számít, mint a legutóbbi hónapban.

Link másolása

hirdetés

Havonta 28 ezer fontot, vagyis közel 13 millió forintot keres azzal egy ausztrál férfi, hogy teljesen váratlan pillanatokban bárki felébresztheti, írja a Mirror.

Jakey Boehm hálószobája felett bárki átveheti az irányítást az éjszaka tetszőleges pontján, majd egy kiválasztott dallal és fényhatások kíséretében felkeltheti az édesdeden szunyókáló férfit.

A profi ébredő még egy olyan karkötőt is beszerzett, ami aktiválás után addig rezeg, amíg fel nem kel a viselője.

Boehm ébredéseit a TikTokon már félmilliónál is többen követik. Egyik legnépszerűbb videójában egy felfújható baba, egy buborékfújó és egy gyerekdal veri ki az álmot a 28 éves férfi szeméből:

@jakeyboehm

Control my room join the live ♬ original sound - Jakey - Interactive Sleep ?

A férfi folyamatosan újabb és újabb ébresztőelemeket vásárol a hálószobába. Így aki jobb híján egy kicsit szeretné megzavarni az álmát, már kedvére válogathat a 20 hangeffekt, a buborékfújó, a lézershow és a felfújható gumibaba kombinációjából.

hirdetés
Boehm ébresztőshowja minden este hét órán keresztül tart. Elmondása szerint ilyenkor általában 10-15 másodpercenként érkezik egy újabb ébresztés.

A férfi az ötletével májusban nagyjából 13 millió forintot keresett, de számításai szerint ebben a hónapban még ennél is több üti a markát az álmatlanságért.

Bár a férfi pihenési szokásait alaposan megváltoztatta a különös karrier, az egyre gyarapodó bevételek miatt egy percig sem bánta meg, hogy profi ébredő lett. Épp ellenkezőleg: Boehm a közeljövőben további kegyetlen ébresztőholmik beszerzését tervezi.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
Betiltották a kakilást egy munkahelyi vécében az emeleten dolgozók érdekében
A pisilés rendben van, de a nagydologgal azért kell az emeletre menni, hogy a kellemetlen szag ne zavarja az iroda többi dolgozóját.

Link másolása

hirdetés

A Redditen kötött ki az a cetli, amit egy munkahelyi vécé ajtajára ragasztott ki az irodavezető, írja a Daily Star.

A néhány soros, angol nyelvű üzenetben felhívják a figyelmet arra, hogy a jövőben a mellékhelyiséget csak pisilésre lehet használni. Majd azt kéri, hogy az új szabály betartásával a kollégák tartsák tiszteletben az irodában dolgozó többi embert.

Egyúttal az emeleti és melléképületben található mosdókat ajánlja azoknak, akik nem bírnák ki a munkaidő végéig a nagydologgal. A szokatlan üzenetet pedig egy vidám, kacsintó kakival nyomatékosítják.

A mindig heves redditezők most sem okoztak csalódást, és alaposan eligazították at irodai kakilást megreformáló cetliírót. Akad olyan kommentelő, aki szerint a helyzetre a szellőztetés vagy egy ventilátor megoldást jelenthet. Másvalaki szerint pedig a kollégákra kell bízni, hogy tartsák rendben maguk után az illemhelyet.

A legradikálisabb azonban az a hozzászóló volt, akinek innentől kezdve az lenne a célkitűzése, hogy minden áldott nap különlegesen büdös széklettel örvendeztesse meg a főnökét. Míg másvalaki inkább nem menne el ébredés után otthon a vécére, hanem megvárná ezzel, amíg beér a munkahelyére.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
Videó: magyar energiaitalt iszik egy ukrán katona, miközben mögötte lövöldözik egy rakéta-sorozatvető
A felvétel alatt pedig az AC/DC Highway to hell című száma szól.

Link másolása

hirdetés

Érdekes videó került fel a TpyxaNews Twitter-oldalára, szúrta ki az rtl.hu.

A rövid felvételen az látható, hogy egy ukrán katona egy magyar energiaitalt kortyolgat, miközben a háttérben egy rakéta-sorozatvető orosz célpontokra lő.

Azt, hogy a videót poénnak szánták az is jelzi, hogy alatta az AC/DC zenekar Highway to hell (Országút a pokolba) című száma szól.

Ez egyrészt utal a felvételen látható energiaital márkájára, másrészt pedig valószínűleg arra a helyre, ahová az oroszokat küldik a rakéták.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: