FELFEDEZŐ
A Rovatból

Kiderült, hogy miért fekszik le egyre több női börtönőr a fogvatartottakkal

A rutinos őrök pályát változtatnak, a helyükre tapasztalatlan fiatalok kerülnek, akiket könnyen manipulálnak a rabok.

Link másolása

A brit igazságügyi minisztérium nyilvántartása szerint 2019 óta harmincegy tisztet bocsátottak el a fogvatartottakkal nem megfelelő kapcsolat fenntartása miatt. Akad köztük olyan is, akinek a gyereke született az egyik rabtól, írja a LADbible.

A Sun a megelőző négy évben 32 hasonló okok miatt elbocsátott őrről tud, akik közül tizenkilenc nő volt és férfi fogvatartottal volt viszonya, hét esetben férfi börtönőr volt kapcsolatban egy női elítélttel, míg hat esetben nem hozták nyilvánosságra a részleteket. Egy volt börtönőr szerint a helyzet kezelhetetlenné vált, és arra is van elképzelése, miért ilyen kiugróan magasak ezek a számok.

Neil Samworth 11 évig dolgozott a manchesteri Strangeways börtönben. Meglátása szerint a börtönőrök kiválasztása és képzése soha nem volt ideális, de annyira tapasztalatlanok mégsem voltak az őrök, mint manapság. A tapasztalt börtönőr szerint az iskolából éppen csak kikerülő 18-20 éves fiatalok állnak munkába a börtönökben, amit gátlástalanul kihasználnak a rácsok mögött élő rabok.

Az elítéltek gyakran próbálják manipulálni vagy megfélemlíteni a pályakezdő őröket. Gyakran nemcsak egyszerűen szexet akarnak, hanem egy olyan embert keresnek a naiv fiatal őrök között, aki időnként becsempészne nekik holmikat.

Samworth szerint a helyzet mostanra annyira elfajult, hogy már a raboknak nem is kell megkörnyékezni a fiatal őröket, hanem ők maguktól kérdezik, mit hozhatnak nekik. Az egykori börtönőr szerint minden képzeletet felülmúló léptéket öltött a csempészet a börtönökben, és ebben sokszor az őrök is érintettek. A helyzetet ráadásul tovább rontja, hogy a tapasztalt szakemberek közül sokan elhagyják a pályát, így a pályakezdő, naiv fiatalok egyedül maradnak a problémákkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Napelemes töltéssel alacsony karbonlábnyommal autózhat
A tisztán elektromos autók egyik előnye, hogy nem bocsátanak ki káros anyagot, de a valódi zéró emisszió eléréséhez érdemes a töltést megújuló energiaforrásból termelt árammal biztosítani. Az E.ON rendszereivel már ez is lehetséges.

Link másolása

A zöld energia alappillére a fenntarthatóságnak: hiába a törekvés és a modern technológia, környezetbarát forrásból származó energia nélkül nem lépünk igazán nagyot a fenntarthatóság felé. Az E.ON ma már olyan komplex energetikai megoldásokat is kínál, amelyek a felelősen gondolkodó emberek környezeti igényeire is megnyugtató, energiahatékony válaszokat adnak. A SolarHome napelemes rendszer kiépítésével Ön is fenntartható módon láthatja el villamosenergiával háztartását, amelyet akár elektromos autója töltésére is használhat. Mutatjuk, hogyan.

A fosszilis energiahordozók kiváltására az egyik fenntartható és egyre népszerűbb megoldás a napenergiát hasznosító háztartási méretű kiserőművek – azaz a napelemes rendszerek – telepítése.

Kinek éri meg a napelemes rendszer telepítése?

Az új házat építőknek, vagy a régit felújítóknak mindenképpen érdemes napelemes rendszer telepítésében gondolkodniuk, hiszen egy jól beállított és folyamatosan monitorozott rendszer mellett csökkenthető az áramszámla. Az E.ON SolarHome rendszerének különlegessége, hogy más okosotthon eszközökkel is össze lehet kapcsolni és távolról vezérelni. Az E.ON saját E.ON Home nevű (webes felületen vagy mobil applikációban elérhető) alkalmazásában, internet kapcsolaton keresztül ellenőrizhető az otthoni napelem rendszer működése, látható a megtermelt áram mennyisége, illetve – megfelelő szolgáltatási csomag esetén - az elektromos autó otthoni töltése is irányítható ezen a felületen keresztül.

A napelemes rendszer kiépítése egy helyszíni felméréssel kezdődik, ugyanis az éves átlagos áramfogyasztás alapján számítják, ki, hogy mekkora teljesítményű rendszerre lesz szükség, valamint az ingatlan adottságai alapján a napelemes rendszer milyen műszaki paraméterekkel létesíthető. Ilyenkor érdemes már azzal is kalkulálni, hogy az elektromos autót is a napelemes rendszer által megtermelt villamosenergiával töltjük majd.

Az E.ON otthontöltési megoldásai Magyarország egész területén elérhetőek. A kiválasztott töltőkészülék csomag részét képezi a professzionális telepítés mellett a 3 év jótállás, valamint a tanácsadás is. A telepített eszközöket az E.ON Home rendszerhez (webes felületen, vagy applikáción) is lehet csatlakoztatni és internet kapcsolaton keresztül akár távolról is vezérelhetők. Emellett az E.ON havidíjas kiegészítő szolgáltatásaként az E.ON nyilvános elektromos autó töltőit a mindenkor érvényes eseti töltés áránál 15 százalékkal kedvezőbben veheti igénybe.

Nemcsak a családi házban élőknek érdemes számításba vennie az elektromos autó töltő telepítését, hanem privát, közforgalom elől elzárt parkolóval rendelkező társasházakban élőknek is kedvező alternatíva lehet, hiszen elérhetőek olyan e-töltő megoldások is, amelyek igény esetén olyan elszámolási rendszerrel is telepíthetőek, mely segítségével elkülöníthető, és külön elszámolható a lakók, bérlők egyéni töltőhasználata.

Miért jó az otthoni elektromos autó töltő?

Az energiaárak változása jelentős kihatással van az elektromos autók töltésére, ennek jelentősége azonban csökkenthető, ha ehhez a saját magunk által termelt villamosenergiát használjuk. Ha az otthoni napelemes rendszerrel összekötjük az elektromos autó töltést akkor összeségében a napelemes rendszer és otthontöltési megoldás telepítése is hamarabb megtérülhet. Nagyon fontos tényező mindemellett, hogy ezáltal sokkal inkább elérhető az alacsonyabb emissziós autózás, mivel az elektromos autó működése mellett az annak töltéséhez szükséges villamosenergia termelése sem jár károsanyag-kibocsátással. Az otthoni, napelemes rendszer által megtermelt villamosenergiával való töltés időt is megtakarít, mivel a speciálisan kialakított töltőkészülék nagyobb teljesítményű, így a hagyományos, hálózati csatlakozón keresztül végzett folyamathoz képest rövidebb idő alatt végezhető el az elektromos autó feltöltése.

A fenntartható, kibocsátásmentes energiatermelés és okos és energiahatékony felhasználás már nem a jövő, hanem a jelen.

Advertisement
Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
Videón, ahogy egy nagy pörölycápa váratlanul kiemelkedik a tengerből
A csúcsragadozót egy texasi tengerparthoz meglepően közeli, sekély területen vette videóra egy férfi, amikor a cápa többször is a vízfelszín fölé emelkedett.

Link másolása

Jason Schilling öt napja töltötte fel a TikTokra a nagy pörölycápát megörökítő videóját, amely már több mint hárommillió megtekintésnél tart. A cápák ritkán úsznak ilyen közel a parthoz.

Az amerikai férfi a texasi Galveston-szigeten, a San Luis Pass Beachen élvezte a napsütést, amikor a parthoz közel megpillantotta a tengerben egy nagy pörölycápa hátúszóját. A csúcsragadozó a parthoz közel, sekély területen úszott, és többször is a vízfelszín fölé emelkedett.

Schilling videóra vett a cápát, és a TikTokra feltöltött felvétele rögtön nagy sikert aratott a közösségi médiában, már több mint hárommillióan látták.

„Mi a fene? Ez nagyon közel jött a parthoz. Ez őrület! Nem tudtam, hogy ilyen sekély vízben is előfordulhatnak” – mondja a videóban a texasi férfi.

Lapozz a cikk folytatásához és a videó megtekintéséhez!



Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Eszedbe se jusson leszedni, ha ezzel a különleges vadvirággal találkozol!
Virágzik Magyarország legdrágább vadon élő orchideája, a boldogasszony papucsa, melyből egy tő természetvédelmi értéke 250 ezer forint. Fokozottan védett növény.

Link másolása

Szirmot bontott a hazánkban szigorúan védett boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus), más néven rigópohár, amely külföldön Vénusz papucsaként, Vénusz-sarucskaként is ismert.

A Magyarország legdrágább vadon élő orchideájának számító, fokozottan védett boldogasszony papucsából egy tő természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

Hazánkban eddig összesen 86 lelőhelyét regisztrálták, ám ebből mára csupán 29 maradt fenn, itthoni egyedszáma 2000 alatti.

Magyarországon hegy- és dombvidékeken él, elsősorban az Északi-középhegységre, azon belül főként a Bükkre, kisebb mértékben a Tornai-karsztra, a Cserhátra, a Heves–Borsodi-dombságra jellemző.

Ennek a fokozottan védett vadvirágnak a Bükki Nemzeti Parkban, Felsőtárkány határában lévő élőhelye a látogatók elől elzárt,

a terület kutatási céllal történő látogatása a természetvédelmi hatóság engedélyéhez kötött.

Forrás: Sokszínű vidék, Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyi varjútámadás történt, hogy csapdákat helyeztek ki a XIII. kerületben
Nemrég valaki kórházba is került, olyan erővel támadt neki egy madár. Az önkormányzat szerint nem cél a varjak kiírtása, csak csökkenteni akarják a támadások veszélyét.

Link másolása

Csapdákkal védekeznek a varjútámadások ellen a XIII. kerületben, ahol nemrég valaki kórházba is került, olyan erővel támnadt rá egy madár - számolt be róla RTL Híradó.

A kerület vezetése ezért úgy döntött: úgynevezett élőcsapdákat helyeznek ki a polgármesteri hivatal tetejére, illetv egy helyi óvodához is. A csapdák kifejezetten dolmányos varjak és szarkák befogására alkalmasak, és egyszerre több madarat is foglyul tudnak ejteni.

„A csapdák kihelyezésének célja nem a varjúállomány gyérítése vagy kiirtása, hanem az, hogy lokálisan csökkentsük annak a veszélyét, hogy emberek testi épsége sérüljön”

- mondta Bujdosó Sándor, a XIII. kerületi önkormányzat jegyzője. Azt is hozzátette, hogy a madaraknak nem esik bántódásuk.

Ebben az időszakban azért harciasabbak a madarak, mert védik a fiókáikat. A Magyar Madártani Egyesület szóvivője azt tanácsolta, hogy nem szabad hátat fordítani az állatnak, inkább szembe kell fordulni vele, és valamivel hadonászni, kiabálni. Orbán Zoltán, az egyesület szóvívője szerint a csapdák nem is annyira veszélytelenek.

„Sok bejelentés érkezett hozzám, akár a Madártani Egyesülethez az elmúlt évtizedekben, hogy az az illegális, de egyszerű megoldás, hogy kiteszik a csapdát, és mondjuk csak egy hét múlva ellenőrzik, és az összes madár belepusztul”

- fejtette ki Orbán zoltán.

A XIII. kerületi önkormányzatnál azonban azt mondták: folyamatosan figyelik, hogy fogott-e madarat a csapda, és egy vadállatok befogásával foglalkozó cég akár naponta is elviszi azokat onnan.

(Forrás: rtl.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: