FELFEDEZŐ
A Rovatból

Keserű Balázs nyerte Az álommelót, 3 milliós fizetésért fog dolgozni egy évig

Pont tízszer annyit keres majd bruttóban Balogh Leventénél, mint amennyi az első fizetése volt.

Link másolása

Keserű Balázs nyerte az RTL Az álommeló című műsorát, ő lesz egy éven át az ásványvízkirály, Balogh Levente elnöki asszisztense havi bruttó 3 millió forintos fizetésért.

Magyarországon a bruttó átlagkereset 531 ezer 200 forint, ám egy légiforgalmi irányító 1,9 millió forintot keres, de az államtitkárok is „csak” keresnek – Balázs náluk is többet fog.

– Az, hogy a ranglétrán nem egy, hanem egyszerre tíz lépcsőfokot ugrottam, visszaigazolás, hogy jó úton járok. Másrészt egy biztos jövő felé mutat, amit a győzelem nélkül legalább tíz év munkája előzött volna meg

– mondta Balázs a Blikknek.

Reménykedik, hogy megbízatása nem csak 12 hónapra szól, ezelőtt egy minőségbiztosítással foglalkozó cég alkalmazottja volt.

– Az eddigi fizetésem három részből tevődött össze, az alapbéremből, a túlórapénzből és a kiküldetési díjakból, ez összesen körülbelül nettó 680 ezer forint volt. Persze ez már az az összeg, amit az utolsó időszakban kerestem. A legelső fizetésem az első munkahelyemen mintegy bruttó 300 ezer forint volt, Leventénél nagyjából ennek a tízszeresét kapom majd

– Nem költözöm új albérletbe, nem vásárolok autót. Egyelőre kivárok, és amennyit csak lehet, félreteszek a fizetésemből. A beosztásból fakadóan a megjelenésemre figyelnem kell, úgyhogy veszek majd egy-két szebb ruhadarabot.

Ráadásul szerinte nem fogja megváltoztatni a siker.

– Nem vagyok olyan típus, aki a nyilvánosság előtt meglovagolja a sikert. Tudom, milyen behatások érnek majd a jövőben, de azt gondolom, meg tudok maradni ugyanannak az embernek, aki vagyok - mondta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Biztos befér a kéményen a miniszterelnök úr?” – így reagáltak a kommentelők Orbán Viktor üzenetére, miszerint éjjel érkezik
Nem kímélték a kormányfőt a hozzászólók a szakállas kép alatt. Igaz, voltak olyanok is, akik szerint kifejezetten humoros lett a poszt.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, szokatlan, nyárra jellemző szakállal jelentkezett kedd este Facebook-oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök a Mikulásra utalva, az EDDA híres dalának címével azt üzente: „Éjjel érkezem.” A nyomaték kedvéért azt is megírta: „Csizmákat kipucolni, éjjel érkezik a Mikulás”.

Számosan voltak, akiknél betalált a poszt: többen gondolták úgy, hogy ennyi lazaság belefér egy miniszterelnöki posztba, egyesek kifejezetten humorosnak tartották a bejegyzést.

Nem kevesen voltak azonban azok sem, akik – viccesebben vagy határozottabban – arra használták a kormányfő posztját, hogy kritikát fogalmazzanak meg vele szemben.

Íme néhány a legfrappánsabbak közül:

„Éjjel érkezem, száraz, kiégett aggyal – és az új adócsomaggal”

„De szép csizma – mondta a Mikulás, majd eltette a zsákjába”

„Biztos, hogy befér a kéményen, miniszterelnök úr?”

„Ide már ne jöjjön, innen elvitt mindent!”

„Ez a Mikulás nem hoz, hanem visz”

„Noo, akkor reggelre már csizma sem lesz...”

„Inkább az ajtón gyere be, mert a kémény elég szűk lenne neked, harcosom!”

„Ez a Mikulás üres zsákkal jön, és telivel megy”

„Még egy ilyen télapót, aki elől hordja a puttonyát...”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Cipőt rágcsált a tigris, majd kiderült, hogy egy egész embert megettek a pakisztáni állatkertben
Épeszű ember nem mászott volna a három tigris közé az állatkert szóvivője szerint. A legvalószínűbb, hogy a férfi bolond lehetett.

Link másolása

Gyanús lett a bahawalpuri állatkert dolgozóinak, hogy az egyik tigris egy cipőt rágcsált regglire, írja a CBS News. Miután átkutatták a kifutót, egy szétmarcangolt férfi holttestére bukkantak.

Az 1942-ben épített állatkertet ideiglenesen bezárták a nyomozás idejére. Az már biztosnak tűnik, hogy nem a tigrisek hagyták el a területüket, hanem az áldozat mászott be hozzájuk. A férfi még élt, amikor a ragadozók nekiestek, mondta a állatkert képviselője. Egyelőre nem derült ki, hogy ki volt a áldozat, ahogy az sem, hogy miért mászott a nagymacskák közé. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a férfi őrült lehetett.

A három tigris valószínűleg kedd este tépte szét a hozzájuk bemászó embert. A maradványait, köztük a cipőjét csak másnap reggel találták meg.

Néhány napja egy fekete medve tépett szét egy állatkerti dolgozót Indiában, aki takarítás közben véletlenül nyitva felejtette a ketrec ajtaját.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Hihetetlen: 3 másodperc alatt találta ki a megfejtést egy játékos a Szerencsekerékben – videó
Sanyi ezzel közel 10 millió forintot kaszált.

Link másolása

Mindössze három másodpercre volt szüksége a Szerencsekerék egyik játékosának, hogy kitalálja a megfejetést. Sanyi ezzel közel tízmillió forintot kaszált.

A fődíj játékban a versenyzőnek egy 12 betűs szót kellett kitalálnia, amihez elég sok betűt el is talált. Ezután Sanyi ráfordult a megfejtésre, amihez mindössze pár másodperc kellett neki, és ki is bökte, hogy „porcelánbaba”. Ezzel pedig 9 750 000 forintot nyert.

„Ez hihetetlen. Reggel még úgy jöttem, hogy elfolyt a hűtővíz az autóból az autópályán, aztán ebbe csöppenek bele”

- mondta meglepetten Sanyi. A játékos ezután némileg elérzékenyülve azt is elárulta, hogy a jó hírt elsőként az anyukájával és a barátnőjével fogja megosztani.

(Forrás: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Miért lepik el a szarvasok a közutakat mostanában?
A jelenség világszerte ismert, a megfejtése pedig pofonegyszerű. Annyi segítséget adunk, hogy mindezt csak télen, és csak a síkos idő beálltával tapasztalhatjuk.

Link másolása

Szarvasok kószálnak az utak mentén. Erről adott hírt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. No de mit keresnek pont az aszfalton? Nem gondolta volna!

Azért mennek oda, hogy felnyalják az aszfalton megmaradt sót.

Így ír a Magyar Közút:

"A 83-as főúton, Farkasgyepűnél csütörtök hajnalban az egyik kameránkon szarvasok és borjaik jelentek meg, nem is kevesen. De miért? Hát azért, hogy az útra kiszórt sót felnyalogassák. Szerencsére maradt még utána is só a burkolaton, mert a legfrissebb kameraképünkön is fekete az út, a mellette lévő terület pedig szép havas. Nem példanélküli, hogy ilyet látunk, ezért is nagyon fontos, mindig figyeljünk vezetés közben, mert bármikor jöhetnek nem várt helyzetek! A kamera.kozut.hu oldalon ti is böngészhettek a publikus kameráink felvételein. Ezek nem élő stream-et adnak, néhány percenként frissítenek egy képkockát, de a funkciójuk pont annyi, hogy lássuk, lássátok, milyen út- és látási viszonyok vannak. A szarvasok egyébként jól elvoltak, nagyjából két órán át csemegéztek. Volt, van is miből: csak ezen a héten eddig, országosan több mint 14 millió kilogramm útszóró sót juttattunk ki a kezelésünkbe tartozó utakra. Az útszóró só egyébként természetes anyag, bár emberi fogyasztásra nem ajánlott, de a szarvasokra nem káros.

Ma is tanulhattunk valamit a Blikk segítségével.

Link másolása
KÖVESS MINKET: