SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kembe Sorel Lakatos Márknak: „Lehet, hogy vissza kéne venni az arcból, leszállni a magas lóról, ugyanis te már nem vagy semmi!”

Újabb fejezetéhez érkezett a színész és a stylist üzengetésen alapuló „médiaháborúja”, ezúttal Opitz Barbi megtámadásával kapcsolatban kerültek összetűzésbe egymással.


Ismét személyeskedéssel teletűzdelt szócsatát vívott egymással TikTok-videókon keresztül Lakatos Márk és Kembe Sorel: a stylist szerint a színész baromságokat beszélt, míg Sorel azzal vágott vissza Lakatosnak, hogy már senki sem kíváncsi rá.

Lakatos Márk korábban azért szólt be Kembe Sorelnek, mert szerinte populista és suttyó módon becsmérelte a magyar celebeket, most pedig az nem tetszett neki, ahogy a színész Opitz Barbi megtámadását kommentálva többek között ezt mondta a TikTokon: „Opitz Barbit összeverték... Túl azon, hogy ez egy szomorú eset, nem is ez a lényeg.”

Lakatos a TikTokon így üzent Sorelnek:

„Baromság a köbön! Azt szeretném csendben megkérdezni csak, hogy ha valakit a barátjával egy többtagú banda megtámad egy plázában, terrorizálják, megtépik, megverik, leköpik, akkor arra hogyan lehet azt mondani, hogy ez szomorú, de nem ez a lényeg?!”

Emellett a stylist iskolázatlanságra és nagyképűségre is utalt a színész viselkedésével kapcsolatban, aki persze nem maradt adós a válasszal.

@lakatosmarkstyle

♬ eredeti hang - Lakatos Márk

Sorel új TikTok-videójában – a korábbi online szóváltásukhoz hasonlóan ezúttal is – azt mondta, hogy Lakatos nem volt képes rendesen értelmezni a mondatait, hiszen ő egyáltalán nem Opitz Barbit hibáztatja az egyik budapesti plázában történt sajnálatos incidens miatt. Sokkal inkább magát a „rendszert” teszi felelőssé azért, hogy

egy, a médiába fiatalon belekeveredő énekesnőt senki nem figyelmeztet arra, hogy a reflektorfény milyen hatással lesz az életére, milyen veszélyeket rejt magában az ismertség, és egyáltalán hogyan viselkedjen a közösségi médiában, mit kommunikáljon magáról.

Sorel mondandójából sem hiányzott a személyeskedés Lakatos irányába, sőt:

„Lehet, hogy vissza kéne venni az arcból, leszállni a magas lóról, ugyanis te már nem vagy semmi. Egy ideig engedtek bohóckodni a televíziók képernyőin, ezzel is rombolva a közízlést” – üzente a színész a stylistnak.

@iamkembesorel A Latyakos újra támad ? IG: iamkembesorel #fyp #kembesorel #ostoba #önjelölt #senki ♬ Asian taste trap(971188) - stst-Bonz

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ez egy szoptató anya teste” – üzente a melleire megjegyzéseket tevő kommentelőknek Nicholas Hoult felesége
Bryana Holly egy mélyen dekoltált, csillogó fekete ruhában jelent meg az Oscar-gála afterpartiján, amely miatt sokan kritizálták. A 32 éves modell Instagram-sztoriban vágott vissza a kommentelőknek.


Instagram-oldalán tette helyre a kommentelőket Nicholas Hoult felesége, miután kikezdték a külsejét a Vanity Fair Oscar-partiján viselt ruhája miatt.

Bryana Holly egy lélegzetelállító, mélyen dekoltált fekete ruhában jelent meg, amelyből oldalról a melle is kivillant. Emiatt tett sok kommentelő olyan megjegyzéseket, amelyek miatt a modell úgy érezte, hogy fel kell szólalnia. Instagram-sztorijában vágott vissza kíméletlenül a testét szapulóknak:

„Nem mintha bárkinek is magyarázattal tartoznék, de ez egy olyan szoptató anya teste, aki órák óta nem etette meg a babáit, oké! Aki tudja, az tudja”

– üzente.

A 32 éves modell egyébként összeöltözött 36 éves férjével, Hoult ugyanis egy teljesen fekete öltönyben kísérte el a sztárokkal teli eseményre. A csillogó közös megjelenés igazi ritkaságnak számít, a pár ugyanis köztudottan igyekszik távol tartani a kapcsolatát és a családi életét a nyilvánosságtól. Korábban legutóbb 2024 decemberében, a Nosferatu Los Angeles-i premierjén léptek együtt a vörös szőnyegre.

Sokáig a házasságukat is titokban tartották. A pletykák akkor kaptak szárnyra, amikor Hoult 2024 novemberében, a Governors Awards díjátadón a „feleségeként” utalt Hollyra. Néhány nappal később a színész megerősítette a hírt a sajtónak. „Úgy érzem, a megjegyzéseimből ez elég egyértelmű” – nyilatkozta akkor szűkszavúan Hoult.

A párnak 2018-ban született meg első gyermeke, egy kisfiú, Joaquin, majd később egy második gyermekük is világra jött, akinek sem a nevét, sem a nemét nem hozták nyilvánosságra. Arról nem tudni, hogy a közelmúltban újabb taggal, esetleg ikrekkel bővült-e a család.

via People


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Molnár Áront letiltotta a Facebook, szerinte az orosz titkosszolgálat állhat a háttérben
A színész szerdán arról számolt be, hogy 72 órás korlátozást kapott a Facebookon, így posztolni sem tud. A noÁr mozgalom alapítója szerint a rendszerváltásért harcoló oldalak mind veszélyben vannak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 18.



Molnár Áron szerda délután arról számolt be az Instagramon, hogy nem fér hozzá a Facebook-oldalaihoz. Állítása szerint 72 órára letiltották, az akció mögött pedig szervezett, tömeges jelentéseket, sőt, az orosz titkosszolgálat kampánysegítő tevékenységét sejti.

A színész-aktivista azt írta, nem tud belépni sem a személyes profiljába, sem a hivatalos oldalára, és a Messenger szolgáltatást sem éri el. Emiatt posztolni sem tud, és saját bevallása szerint csak az Instagram-fiókján keresztül képes tartalmat megosztani a számára elérhetetlen Facebook-oldalán. Molnár szerint egyértelmű, hogy terheléses támadás és tömeges jelentések állnak a háttérben.

„SOS segítség kellene! A facebook oldalam aktív, de nem enged belépni sem a személyes profilomba, sem a hivatalos oldalamra. A messengert sem tudom használni. Így posztolni sem tudok, ezáltal az infók, hírek és a valóság nem jut el a magyar emberekhez. Egyértelmű, hogy terheléses támadás, tömeges jelentések állnak a háttérben”

– írta a színész.

Molnár a történtekből politikai következtetést is levont: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát, így minden oldal, személy, orgánum, amely a rendszerváltásért harcol, veszélyben van. Kérlek segítsetek, ha tudtok, hogy visszaszerezzem az oldalamat, ezzel tovább harcolva a változásért.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Isten óvjon minket” – Rubint Réka egy nyelvbotlás miatt kritizálta a Tisza jelöltjét
A fitneszedző az ország jövője miatt aggódik, miután Magyar Péter pártjának jelöltje bakizott a színpadra lépésekor.
DKA - szmo.hu
2026. március 19.



A Tisza Párt egyik jelöltjének nyelvbotlásán élcelődnek fideszes politikusok és a kormánymédia, ebbe szállt most bele Rubint Réka is az Instagramon.

A napokban Magyar Péter Orosházán járt, ahol bemutatta pártja Békés vármegye 4-es számú egyéni választókerületének jelöltjét. Dr. Gurzó Mária azonban egy kisebb nyelvbotlással indította a beszédét, ugyanis így köszöntötte az összegyűlteket:

„Jó estét Orosorsz... Orosz... jó estét Orosháza!”

Az erről készült felvételt többek közt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója is megosztotta. Utóbbinál értesülhetett erről Rubint Réka, aki továbbosztotta a videót egy Instagram-sztoriban és ezt fűzte hozzá:

„Isten óvjon minket… Végülis »csak« a jövőnkről van szó…”

A fitneszedző kritikája talán nem meglepő, ugyanis férje, Schóbert Norbi múlt héten nyíltan kiállt Orbán Viktor mellett, sőt életében először vett részt Békemeneten, majd a Kossuth téren az Orbán Viktor mögött ülő ismert emberek között lehetett látni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ez nem az!” - Kiakadtak Fenyő Miklós gyerekei a decemberre szervezett emlékkoncerten
Fenyő Diána és Dávid a gyász közepette szembesültek egy nem várt eseménnyel. A Fenyőgyöngye zenekarral együtt közleményben jelentették be, melyik az egyetlen hivatalos megemlékezés.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 18.



Miközben a rajongók egy decemberi Aréna-koncertre készülnek Fenyő Miklós dalaival, a rock and roll legenda gyermekei nyíltan elhatárolódtak a rendezvénytől, ezzel egyértelművé téve, hogy a megemlékezések körül komoly feszültség alakult ki. A január 31-én, 78 éves korában elhunyt zenésztől februárban, a Farkasréti temetőben vett végső búcsút a szűk család, ám a gyász közepette máris közbe kellett lépniük.

Fenyő Miklós gyermekei, Diána és Dávid a Hungária alapítójának hivatalos közösségi oldalán tették egyértelművé álláspontjukat a decemberre meghirdetett eseménnyel kapcsolatban. „Kedves barátaink, Édesapánk tisztelői, rajongói! Tudomásunkra jutott, hogy ez év december közepén koncertet szerveznek az Arénában, melyen Fenyő Miklós dalait, szerzeményeit fogják előadni. Korábban ígéretet tettünk arra, hogy jelezni fogjuk Nektek, mely, Apukánkkal kapcsolatos események támogatottak részünkről.

Ez nem az! Ettől az eseménytől mi elhatárolódunk! Ugyanígy elhatárolódik tőle a Fenyőgyöngye zenekar, és a Fenyő Miklós Produkció teljes stábja”

– olvasható a bejegyzésben, amelyről a Blikk is beszámolt.

A család egyúttal bejelentette a hivatalos Fenyő Miklós-emlékkoncert dátumát is, amelyet jövőre, az énekes 80. születésnapján tartanak. „Apu jövő március 12-én lenne 80 esztendős, így nem is volt kérdés, hogy az emlékkoncert időpontja: 2027. március 12. A helyszíne pedig az Aréna lesz. A testvéremmel, Dácival mi leszünk az esemény házigazdái, szervezői, és a színpadról köszönthetjük majd azt a sok-sok embert, aki velünk együtt emlékezik egy felejthetetlen, különleges zenészre. Van egy évünk felkészülni, megpróbálni feldolgozni a gyászt” – fejtette ki Fenyő Diána.

A testvérek nem a dalok előadását kifogásolják, hanem azt, ha valaki megélhetési céllal, az életművet leegyszerűsítve szervez eseményt. „Apu azért írta a számait, hogy azok bárhol, bármikor megszólalhassanak. De amikor hallottuk az emlékkoncert kifejezést innen-onnan, elgondolkodtunk: és azon vajon mi lesz? Csak Hungária? A Hungária nem öleli fel az ő egész karrierjét. Ő hatvan évig állt színpadon. Ha valaki csak ebből a korszakból játszik dalokat, az nem emlékezik meg apu csodálatos szólókarrierjéről” – magyarázta Diána, aki pozitív példaként említette Szikora Róbertet. Az R-Go énekese egy nyári, Margit-szigeti koncertjén egy külön blokkban emlékezik meg Fenyőről, aki jó barátja volt. „Nem ezzel akar turnézni, nem ebből akar magának újabb sikereket kovácsolni, hiszen nincs is szüksége rá. Nem megélhetési emlékezést akar csinálni” – tette hozzá.

A család hosszú távon is gondolkodik az emlék ápolásáról. Felmerült egy szobor és egy emlékpad ötlete a XIII. kerületi Szent István parkban, de ennél is tovább mennének. „Álmodozunk a kerületben létrehozandó állandó múzeumról, amelyben bemutatnánk apu életútját, személyes tárgyait, az 50-es, 60-as évek relikviáit, amiket gyűjtött” – mondta Fenyő Diána. Hozzátette, hogy édesapja életműve még három, eddig kiadatlan önéletrajzi kötettel fog bővülni. „Két kötet már napvilágot látott, de három további is meg van írva. Nekem még nagyon nehéz ezt olvasni, el kell telnie egy kis időnek, hogy dolgozni tudjak rajta.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: