SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kárpáti Rebeka 11 pontban foglalta össze, ő mit tesz a környezetvédelemért

A modell nemrég váltott műanyagmentes életre, most pedig megosztotta saját tippjeit, amikből akár Te is tanulhatsz.


Kárpáti Rebeka saját bevallása szerint sosem volt igazi "ökoharcos", de pár hete elkezdett jobban érdeklődni a környezettudatos életmód iránt, azóta pedig ő is próbál ennek megfelelően élni. Korábban már beszámolt néhány apró változtatásról, amit a hétköznapjaiban bevezetett, ezekről mi is beszámoltunk.

Az egykori szépségkirálynő most saját oldalán hosszabban is írt arról, miért döntött úgy, hogy mostantól máshogy akar élni.

"Hozzá akarok járulni ahhoz, hogy ez a rohamosan növekvő pusztulás ha nem is teljesen megálljon (nyilván ennek örülnék a legjobban) de mérséklődjön. A része akarok lenni a jónak. Mert oké az „élj a mának, ne törődj a holnappal... úgyis lesz majd valahogy” mentalitás, de könyörgöm: ezen a helyen élnek majd a gyerekeid is. Tök jó lenne úgy idepottyantani az utódomat, a húsom-véremet, hogy tudom, egy biztos jövő áll előtte. De legalábbis nem egy Mad Max korszak"

- írta saját oldalán Kárpáti Rebeka.

Ezután felsorolta, mi mindenen változtattak az utóbbi időben párjával a mindennapi életükben:

1. Kancsó

"Ki akartuk váltani a folyamatos mentes vizes PET- palack kartonokat, és legnagyobb meglepetésünkre sikerült, egyáltalán nem veszünk már otthonra palackos vizet" - írta a modell.

2. Kulacs

Rebeka egész nap ezt hordozza magával, sőt estére is ebben visz vizet magának az ágya mellé. Azt vette észre, hogy az esetek 80%-ban már kiváltja nála a bolti palackos vizeket, üdítőket.

➡️ Tudom, hogy ez a poszt nem lesz a "leglájkoltabb" de úgy szeretném ha sokatokhoz eljutna!? Szóval pár napja, hete... valami átkattant a fejemben és ahogy az Instagram Storykban is láthattátok keresem az ötleteket az életmódváltásra, már ami a Föld védelmét illeti. ? Hamarosan közzéteszek egy hosszabb posztot amiben részletesen leírom, mivel, hogyan tudod elkezdeni velem te is a környezettudatos, műanyagmentes (de legalábbis sokkal mentesebb) életet. ✨Mi ezzel a 3 dologgal kezdtük: 1.: Kulacs Mediamarktban vettük, és akciósan volt csomagolva a vízszűrő kancsóhoz. Napközben ezt hordozom, illetve este sem palackozott vizet viszünk az ágy mellé, hanem ezt.:) Csomószor teszek bele ubit, citromot, néha ribizlit. Nagyon finom, praktikus, és kiváltja a műanyag palackos vizet.:) 2.: Vízszűrő kancsó Nagyon szeretjük!! Dani csak hűtőhideg palackos vizet volt hajlandó inni eddig.:) De megvettük ezt a kancsót magnéziumos szűrőbetéttel, és nagyon megszerettük! Otthon már csak ezt isszuk, ezt a vizet töltöm a kulacsba is. Már így is nagyon sok palackot megspóroltunk.:) Köszi, hogy javasoltátok!! 3.: Bambusz fogkefe Na hát ebből még keressük a tutit. (Ötleteket elfogadok☺️) Random vettem egy bevásárlóközpontban ezt a 2 műanyag helyett bambusz fogkefét amire otthon ráírtuk a betűinket. Én még bírom, de Dani annyira nem szereti, olyan érdes és "kényelmetlen." Esetleg erre van valami tuti tippetek?:) Közben már úton vannak a berendelt vászon kiszacsik amivel zöldséget és gyümit tudok venni ( A Spar-os zacsit amit sokan mondtatok Pesten sehol sem talaltam ahol voltam :( ) És természetesen boltba is vászontasival járunk.:) Sok dolog van még amin egyelőre nem változtattunk, vagy elfelejtjük... vagy nem tudunk teljesen minden "károsat" egyből elhagyni az életünkből, de büszke vagyok rá, hogy törekszünk rá! Lassú víz partot mos!?☺️ Írj kommentben ha te is teszel valamit a Földünkért!?? (az nem kosz, hanem lekopott fesztivaltetko a kezemen, bocsi?) #ecofriendly

9,866 Likes, 110 Comments - ʀᴇʙᴇᴋᴀʀᴘᴀᴛɪ · ???????????????? (@rebekarpati) on Instagram: "➡️ Tudom, hogy ez a poszt nem lesz a "leglájkoltabb" de úgy szeretném ha sokatokhoz eljutna!?..."

3. Szappan

A műsorvezető szappanokkal helyettesítette a tusfürdőit és a samponját is. "Ezáltal spórolok itt is a műanyag csomagolással, és még sokkal természetesebb anyagokat is használok a bőrömre" - sorolta az előnyöket.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videón, ahogy G.w.M-et a földre teperik és bilincsbe verve elviszik a kommandósok
A rapper teljesen ledöbbent, amikor a feketeruhások kirángatták az autójából. A videóból kiderült, miért történt a rajtaütés és hová vitték.


Váratlan meglepetésben volt része G.w.M-nek: egy mélygarázsban csapott le rá egy kommandós csapat, akik a földre teperték, majd megbilincselték és elvitték. Mindez az RTL új műsorának kereteiben történt: a rapper lesz a héten induló Most Wanted című menekülős reality egyik szereplője.

„Ma G.w.M-et, azaz Kulcsár Edinánét kell elkapnunk. Nem lesz nagy ellenfél, Bódi Bencétől is kikapott”

– így vezette fel az akciót Sebestyén Balázs a rajtaütésről készült videóban.

A műsorvezető a kommandós csapattal utazott, le is videózta, mi történik. A rapper a terepjárójában ült és telefonozott, amikor a kommandósok feltépték az ajtót, kirángatták, földre vitték és megbilincselték.

„Mi a f.szt csináltok?” – értetlenkedett G.w.M döbbenten. Sebestyén Balázs ezután odalépett a megbilincselt rapperhez, és a kamerába nézve csak annyit mondott:

„Új klipet forgatunk, mi? Gizdásodunk, mi? Ilyen szar ízléssel itt nem lesz semmiféle klipforgatás.”

A Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet „vezetőjeként” a műsorvezető bejelentette, hogy G.w.M a Celeb Fegyházban „ízlésjavító” rehabilitációt kezd.

A Most Wanted – A hajsza október 26-án indul, a formátum szerint összesen 24 hírességet zárnak a Celeb Fegyházba. A nézők is beleszólhatnak az üldözős reality alakulásába: október 26. és 31. között a narancssárga rabruhás celebeket normál díjas forródróton jelenthetik, vagy segíthetik a menekülésüket Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci üldözőcsapata elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ezt sosem fogom tudni feldolgozni” – egy év után megszólalt Sallai Nóra a tragikus balesetről
A színésznő kómából ébredt, és akkor tudta meg a felfoghatatlan hírt fiáról, Bendéről. Azóta is harcol a mindennapokban, lépésről lépésre építi újra magát.


Egy évvel az alsónémedi autóbaleset után megszólalt Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője. Írásbeli nyilatkozatát a Tények Plusz hétfői adásában ismertették.

Elárulta, hogy semmire nem emlékszik:

„A kórházban ébredtem. Nagyon sok segítséget kapok, de ezt sosem fogom tudni feldolgozni. Már a rehabilitáción voltam, amikor a férjem közölte velem a tragédiát.”

Kisfiát, Bendét a baleset után kórházba szállították, de néhány nap múlva elhunyt. Ekkor Nóra még kómában volt. A színésznő állapota azóta javul, de még nem épült fel teljesen.

„Köszönöm szépen, javulgatok. Fizikálisan gyógytornázom, napi 4 kilométert sétálgatok súlyzókkal a lábamon a Duna partján. Ez egyben kikapcsolódás, megnyugvás, túlélés számomra. Lelkileg soha nem tudom feldolgozni a történteket. Nagyon sok erőt kapok a családomtól és a barátaimtól.”

A visszatérésről óvatosan beszél, időt ad magának.

„Most még hagyok magamnak időt, mert minden napom nagyon nehéz, küzdök a gondolataimmal és az idővel. Szeretnék visszatérni az életbe, de ez még idő.”

A baleset 2024. szeptember 27-én történt. A színésznő az Opeljével egy mellékutcából kifordult a főútra Alsónémediben. A Haraszti úton érkező autónak volt elsőbbsége. A BMW egy, az anyósülésen ülő fiatalé volt, aki az autót egy körre kölcsönadta a barátjának - írja a Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sydney van den Bosch elárulta: Annyira különleges neve lesz a kislányuknak, hogy még a naptárban sincs benne
Sydney korábbi egészségügyi problémái miatt nem hitte, hogy valaha gyermeke lehet. A névválasztás szempontjairól is részletesen beszélt.


Tavasszal A Nagy Duett színpadán jelentette be Sydney, a Szerencsekerék korábbi szerencselánya, hogy babát vár. Ez különösen nagy öröm számára, hiszen az elmúlt években több egészségügyi problémával is meg kellett küzdenie, és korábban maga sem hitte volna, hogy egyszer édesanya lehet.

A kislány különleges nevet kap: Kaszás-Van den Bosch Liah Elysee.

Sydney a Blikknek elmesélte, hogyan választották ki a nevet: „Mindenképpen szerettünk volna egy magyarul könnyen kiejthető nevet, egyben egy olyan verziót is, ami nemzetközi fronton is megállja a helyét. Emellett fontosnak tartottuk, hogy új lappal induljon az életben, egy önálló és egyedi névvel, ami nem örökölt, és amit mi sem kötünk más személyhez vagy életeseményhez” – mondta Sydney.

A családban nem jellemző, hogy keresztneveket örökítenének, de ha kisfiuk lett volna, elképzelhető, hogy Sydney édesapja után kapott volna nevet. A vezetékneveknél viszont modern megoldást választottak, a gyermek mindkettőjüket képviselni fogja.

A névválasztás gyorsan ment, bár ha fiuk lett volna, nehezebb dolguk akadt volna.

„Fiúnevekben nem voltunk túl erősek, így emiatt is örülünk, hogy lány lett, mert fiúnál biztosan lett volna vita” – árulta el Sydney. Azt is elmondta, hogy bár nézelődött, nem mélyedt el komolyan a témában.

„A Sydney is egy városnév, és a lányunk neve, az Elysee is földrajzi kötődésű lesz. Emellett szerettem volna, ha egy itthon kevésbé ismert, Y-t is tartalmazó név lenne, valamint mivel apukám részéről francia származású volt a lányunk dédnagymamája, így szerettem volna francia eredetű nevet választani.”

A név annyira különleges, hogy hivatalos névnapja sem lesz, de ez nem újdonság a családban. „A Sydney-nek sincs névnapja és valószínűleg a gyermekünknek sem lesz” – tette hozzá a műsorvezető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szabó Zsófi Orbán Viktoros pulcsiban üzent: Tudom, hogy a jó oldalon állok. A fotóra a miniszterelnök is reagált
Bár az utóbbi hetekben több ezren leiratkoztak az oldaláról, ő lett a DPK egyik alapítója és az első országos DPK-találkozó műsorvezetője.


Szabó Zsófi hétfő este bejelentette, hogy továbbra is kiáll jobboldali értékrendje mellett, és ott lesz a Békemeneten – írta a közösségi oldalán. A bejegyzéshez egy fotót csatolt, amelyen Orbán Viktor-os pulóvert visel.

„Nem számít, hányan támadtak az elmúlt hetekben azért, amiért kiálltam a jobboldali értékrendem mellett, mert tudom, hogy a jó oldalon állok.

Továbbra is büszke vagyok arra, hogy ehhez a közösséghez tartozhatok, ezért ott leszek a Békemeneten. Csatlakozzatok hozzám ti is, legyünk ott minél többen!” – írta a tévés-műsorvezető.

Orbán Viktor a saját oldalán megosztotta a posztot, és üzent. „Üdv a fedélzeten!”

Augusztus végén derült ki, hogy Szabó Zsófi alapító tag lett az egyik Digitális Polgári Körben, majd őt választották az első országos DPK-találkozó egyik műsorvezetőjének. Az esemény után sokan eltávolodtak tőle, több ezer követőt vesztett, de továbbra is vállalja a nézeteit.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk