Karácsony Gergely Tüttő Kata leszavazásáról: Teljesítettem a kötelességemet, legközelebb a 2026-os választás után próbálkozom
„A mai nappal teljesítettem a törvényben előírt kötelességemet” – reagált Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán arra, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán ismét nem választotta meg jelöltjét, Tüttő Katát főpolgármester-helyettesnek. A főpolgármester bejelentette: a következő kísérletet a pozíció betöltésére csak a 2026-os országgyűlési választások után teszi meg.
Bejegyzésében Karácsony köszönetet mondott Tüttő Katának, amiért elvállalta a jelölést. Hangsúlyozta, hogy jelöltje a megbízatást díjazás nélkül, átmeneti jelleggel, a 2026-os választás után felálló új kormány megalakulásáig vállalta volna. A főpolgármester korábban azzal indokolta Tüttő jelölését, hogy a közgyűlésben ő az egyetlen olyan személy, aki jogilag nem összeférhetetlen, vállalja a feladatot és élvezi a bizalmát.
Mint arról korábban írtunk, a szerdai titkos szavazáson a 33 fős testületből mindössze 20 képviselő vett részt. A leadott 19 érvényes szavazatból 8 támogatta és 11 ellenezte Tüttő Kata kinevezését, így a szükséges minősített többség nem jött létre. A DK–MSZP–Párbeszéd frakciója támogatta a jelöltet, a Fidesz–KDNP azonban előre jelezte, hogy nem vesz részt a szavazásban, a felelősséget a Tisza Pártra hárítva.
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter már korábban egyértelművé tette, hogy nem támogatják Tüttő Katát, akit „a fővárosi szocialista polip egyik intézőjének” nevezett.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint a főváros törvénysértő állapotot tart fenn helyettes nélkül. A bíróság 30 napos határidőt szabott a törvényes állapot helyreállítására, amely hamarosan lejár. Karácsony Gergely mostani bejelentésével a politikai patthelyzet várhatóan a határidő lejárta után is fennmarad, ami újabb jogi lépéseket vonhat maga után a kormányhivatal részéről. Végső esetben akár Sára Botond fővárosi főispánra is hárulhat a feladat, hogy helyettest nevezzen ki Karácsony mellé.