Karácsony Gergely volt csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége. A főpolgármester beszélt az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségről és az előválasztásról is. Mint mondta,
sok a nyitott kérdés, de ő csak akkor lesz miniszterelnök-jelölt, ha lesz előválasztás. Ha valamilyen okból nem lesz előválasztás, akkor viszont biztos hogy nem.
A városvezető korábban többször is elmondta, hogy nem szeretne indulni a miniszterelnöki címért, így ez a kijelentése némileg árnyaltabbnak nevezhető.
Karácsony ezen kívül beszélt a fővárosi oltásokról is. Szerinte „a főváros nem tud oltóanyaghoz jutni, a kormány igen. De a szervezési, logisztikai kapacitás, ami a tömeges oltakozáshoz kell, óriási”.
Nemzetközi nagyvárosi példák alapján a főváros javaslatában az szerepel,
nagy intézményeket nyitnának meg, többek között sportstadionokat, ahogy például Londonban, ahol oltakozással egybekötött koncerteket szerveznek.
A kormány szerint viszont az intézményrendszer néhány plusz oltóponttal elbírja a terhelést – tette hozzá Karácsony Gergely, aki azonban a kormány terveihez képest 10 plusz oltópontot javasol.
Ami a Lánchíd felújításával kapcsolatos vitát illeti, a főpolgármester azt mondta: a kormány mindenről vitázni akar, ami a fővárosban történik.
Karácsony furcsállotta, hogy miközben az atlétikai stadion 100 milliárddal több, mint tervezték, azon nem rugózik a kormány.
A főváros pénzügyi helyzete miatt a Lánchíd felújítását végül az Alagút nélkül tudják megkezdeni, ez 8 milliárddal olcsóbb lehet, mint az előző körben, de a Lánchíd 30 év után végre fel lesz újítva - mondta el Karácsony Gergely.
Karácsony Gergely volt csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége. A főpolgármester beszélt az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségről és az előválasztásról is. Mint mondta,
sok a nyitott kérdés, de ő csak akkor lesz miniszterelnök-jelölt, ha lesz előválasztás. Ha valamilyen okból nem lesz előválasztás, akkor viszont biztos hogy nem.
A városvezető korábban többször is elmondta, hogy nem szeretne indulni a miniszterelnöki címért, így ez a kijelentése némileg árnyaltabbnak nevezhető.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tíz napja egy centit sem mozdul a Balaton, a nyárra jósolt 40 centis apadás a hajózást is megbéníthatja
A siófoki vízmérce szerint a tó vízszintje 90 centiméter, ami messze elmarad az optimális 110-115 centis tavaszi értéktől. A vízhiány a turizmus mellett a tó ökológiai egyensúlyát is veszélyezteti.
A Balaton vízszintje tíz napja 90 centiméteren stagnál a siófoki vízmérce szerint, ami aggasztóan alacsony a tavaszi időszakban. A szakértők szerint a nyári hónapokban a természetes párolgás további 30–40 centimétert is csökkenthet a vízszinten, ami azt jelenti, hogy a vízállás őszre akár az 50–60 centiméteres tartományba is süllyedhet – írja az Időkép.
Ez a szint már nemcsak az ökológiai egyensúlyt veszélyezteti, hanem komoly korlátozásokat tehet szükségessé a balatoni hajózásban és a vitorlázásban is.
A mostani 90 centiméteres szint jelentősen elmarad az ilyenkor optimálisnak tartott 110–115 centiméteres tartománytól, és az elmúlt évtizedben nem fordult elő, hogy a tó vízállása ilyen alacsony lett volna tavasszal.
A Balaton vízszintje egyre szélsőségesebb ingadozásokat mutat: míg két évvel ezelőtt a magas vízállás miatt a parti sétányokat öntötte el a víz, idén több strandon már most homokpadok váltak láthatóvá.
Ez a drasztikus változás a klímaváltozás hatásaira vezethető vissza, amely a hidrológiai rendszerekben is egyre nagyobb kihívásokat okoz.
A vízügyi szakemberek az elmúlt években a maximális szabályozási szintet 110-ről 120 centiméterre emelték, hogy a tavaszi időszakban több vizet tudjanak visszatartani a nyári párolgási veszteségek ellensúlyozására.
Az idei 90 centiméteres kiinduló állapot azonban messze elmarad ettől a céltól, és komoly kihívást jelent a vízkészlet-gazdálkodás számára.
A jelenlegi helyzet tehát nemcsak a turizmusra, hanem a tó környezetére és élővilágára is jelentős hatással lehet, különösen akkor, ha a tavaszi csapadékmennyiség nem pótolja a hiányzó vízmennyiséget. A Balaton vízszintjének alakulása így nemcsak helyi, hanem országos szinten is figyelmet érdemel, hiszen a tó állapota hosszú távon is meghatározza a régió gazdasági és ökológiai stabilitását.
A Balaton vízszintje tíz napja 90 centiméteren stagnál a siófoki vízmérce szerint, ami aggasztóan alacsony a tavaszi időszakban. A szakértők szerint a nyári hónapokban a természetes párolgás további 30–40 centimétert is csökkenthet a vízszinten, ami azt jelenti, hogy a vízállás őszre akár az 50–60 centiméteres tartományba is süllyedhet – írja az Időkép.
Ez a szint már nemcsak az ökológiai egyensúlyt veszélyezteti, hanem komoly korlátozásokat tehet szükségessé a balatoni hajózásban és a vitorlázásban is.
A mostani 90 centiméteres szint jelentősen elmarad az ilyenkor optimálisnak tartott 110–115 centiméteres tartománytól, és az elmúlt évtizedben nem fordult elő, hogy a tó vízállása ilyen alacsony lett volna tavasszal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Márki-Zay Péter szombat este a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt állítja, hogy „fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz szimpatizáns”.
A politikus a posztban köszönetet mondott a rendőrségnek, „aki azonnal közbelépett, lefegyverezte és elszállították az elkövetőt.”
A polgármester azt is írta, hogy az esemény egy Alpár Györggyel, a „Hírekahogyénlátom” csatorna készítőjével közösen rendezett „Orbánbúcsúztató” volt.
Márki-Zay Péter később azt írta, fegyvernek látszó tárgy volt az illetőnél.
„Ilyet nem tervez az ember egy közéleti eseményen, és nem is szabadna, hogy az erőszakosság a mindennapjaink része legyen”– írta a politikus.
A Telex megkeresésére Márki-Zay azt mondta: arcról ismerte a szerinte közismerten fideszes férfit, többször is találkoztak már a városban.
A hírek szerint véget ért az esemény, amikor az egyik utcából feltűnt a támadó, és Márki-Zay szerint előhúzott egy pisztolynak látszó tárgyat. A politikus hozzátette: az egészet csak onnan vették észre, hogy
a rendezvényüket felügyelő civil ruhás rendőrök azonnal a falhoz szorították a férfit, akit később egyenruhások vittek el a helyszínről.
A polgármester nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy valóban fegyver volt-e az elkövetőnél, és indult-e ellene eljárás.
Márki-Zay Péter szombat este a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt állítja, hogy „fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz szimpatizáns”.
A politikus a posztban köszönetet mondott a rendőrségnek, „aki azonnal közbelépett, lefegyverezte és elszállították az elkövetőt.”
A polgármester azt is írta, hogy az esemény egy Alpár Györggyel, a „Hírekahogyénlátom” csatorna készítőjével közösen rendezett „Orbánbúcsúztató” volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem akarunk Magyarország lenni” – negyedmillióan vonultak utcára Prágában az Orbánnal szövetséges új cseh kormány ellen
Andrej Babis populista pártja decemberben tért vissza a hatalomba egy jobboldali-szélsőjobboldali koalíció élén. A kabinet - a kritikusok szerint magyar mintára - a közmédia finanszírozását és a civil szervezetek szabályozását is átalakítaná.
A szervezők szerint 250 ezren – konzervatívabb becslések szerint több tízezren – voltak szombat délután Prága utcáin, hogy tiltakozzanak Andrej Babis miniszterelnök kormánya, a védelmi kiadások csökkentése és a közmédia elleni fellépése ellen - adta hírül az AP.
A 2019 óta nem látott méretű kormányellenes tiltakozást a Milion Chvilek (Millió Pillanat a Demokráciáért) nevű szervezet hívta össze, amely arra figyelmeztetett, hogy Csehország Magyarország vagy Szlovákia sorsára juthat.
„Nem akarunk Magyarország lenni. Nem akarjuk a Szlovák Köztársaság útját követni. Ideje tehát felébredni” – nyilatkozta a Reutersnek egy tanárnő.
A szombaton eredetileg a budapesti CPAC Hungary-n szereplő Babis pénteken félútról fordult haza a pardubicei fegyvergyár felgyújtása miatt. A hatóságok vizsgálják, hogy szándékos gyújtogatás történt-e, de az akciót egy izraeli fegyverek ellen tiltakozó csoport magára vállalta. A tűz egy dróntechnológiával is foglalkozó cég raktáránál keletkezett, a hatóságok terrorcselekmény gyanújával nyomoznak.
Orbán Viktor támogatását és együttérzését fejezte ki a cseh kollégájának, egyben azt is bejelentette, hogy „a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot terrorszervezetté nyilvánítottuk. Ha bármelyik tagja Magyarországra lép, azonnal elfogjuk.” A magyar miniszterelnök hozzátette, hogy „az energetikai létesítmények után a védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősítenünk a védelmet.”
Babis és populista ANO pártja négy év ellenzéki időszak után decemberben tért vissza a hatalomba, egy jobboldali és szélsőjobboldali pártokból álló kormányt alkotva. Februárban már volt egy hasonló, mintegy 90 ezer fős tüntetés, akkor a résztvevők Petr Pavel köztársasági elnök mellett álltak ki, aki miniszteri jelölésekkel és a védelmi kiadásokkal kapcsolatban összetűzésbe keveredett az új kormánnyal.
A kabinet tervei között szerepel a védelmi kiadások csökkentése, a közszolgálati televízió finanszírozásának megváltoztatása, valamint a nem kormányzati szervezetekre vonatkozó közzétételi szabályok szigorítása.
Az ellenzők szerint ezek a lépések sértik a közmédia függetlenségét és a civil szféra mozgásterét.
A szervezők szerint 250 ezren – konzervatívabb becslések szerint több tízezren – voltak szombat délután Prága utcáin, hogy tiltakozzanak Andrej Babis miniszterelnök kormánya, a védelmi kiadások csökkentése és a közmédia elleni fellépése ellen - adta hírül az AP.
A 2019 óta nem látott méretű kormányellenes tiltakozást a Milion Chvilek (Millió Pillanat a Demokráciáért) nevű szervezet hívta össze, amely arra figyelmeztetett, hogy Csehország Magyarország vagy Szlovákia sorsára juthat.
„Nem akarunk Magyarország lenni. Nem akarjuk a Szlovák Köztársaság útját követni. Ideje tehát felébredni” – nyilatkozta a Reutersnek egy tanárnő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: A választás arról is szól, hogy Orbán háborús őrületét választják-e a magyarok, vagy a biztonságot és a kiszámíthatóságot a Tiszával
A Tisza Párt elnöke soproni fórumán bírálta Gulyás Gergely Hormuzi-szorosra vonatkozó kijelentését. Szerinte a miniszter ezzel hiteltelenítette a kormány háborúellenes kampányát.
„Tik-tak, tik-tak, tik-tak. Az idő nekünk dolgozik, és a magyar nép 22 nap múlva ítéletet mond. Kedves elvtársak, rövidesen üt az ítélet órája” – kezdte szombat esti fórumát Magyar Péter Sopronban, ahol újabb kísérletet tett a Fidesz fő kampányüzenetének átfordítására. Úgy fogalmazott, hogy
a Tisza Párt jelenti a békét és a biztonságot Orbán Viktor „háborús pszichózisával” szemben.
Magyar szerint a Békemenetnek nevezett „végemenet” óta az látszik, hogy a Fidesz már nemcsak kormányozni, hanem kampányolni sem tud, csak vergődik. Azt állította, a „Fidesz-travellel” hurcolják az országban a közmunkásokat Orbán Viktor fórumaira. „Nemcsak árad a Tisza, hanem szerte az országban ki is öntött. Itt körülbelül ötször annyi ember van, mint a vándorcirkusz mai, miskolci állomásán.”
Arról is beszélt, hogy Orbán Viktor március 15-én „gyerekek mögé bújt”, és velük vitette el a piszkos munkát, amikor ukrán zászlót feszítettek ki a Tisza Párt Nemzeti Menetén. Az akciót több jel szerint a Fidesz kampányát segítő Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség munkatársai koordinálták. Magyar szerint hasonló történt Salgótarjánban és Miskolcon is, ahol a Tisza Párt helyi jelöltjének plakátja alá „Zelenszkij jelöltje” feliratot tettek ki.
„Azt javaslom nektek, hogy mi, tiszások; mi, magyarok inkább maradjunk a magyar lobogónál. […] Az ukrán zászlót meghagyjuk a Fidesznek.”
Ennél is megdöbbentőbb volt Magyar szerint, amikor Gulyás Gergely a múlt csütörtöki kormányinfón azt válaszolta a 444 kérdésére, hogy a kormány megfontolná, ha Donald Trump katonai segítséget kérne a Hormuzi-szoros felszabadításához.
„Ezzel az egy mondattal semmisítette meg a békepropagandát Gulyás Gergely”
– fogalmazott Magyar, aki szerint a honvédelmi és a külügyminiszter sem tagadta ezt. A Tisza-vezér ezután a soproniakkal együtt skandálta, hogy nem akarnak háborút. „A magyar emberek békét akarnak. A magyar emberek nemcsak Facebook-posztokban ítélik el a háborút, hanem a valóságban is.”
A választás szerinte arról is szól, hogy „Orbán háborús pszichózisát, háborús őrületét választják-e a magyarok, vagy a biztonságot, a békét, a kiszámíthatóságot és a fejlődést a Tiszával.”
Szégyenletesnek nevezte, hogy Kádár János után Orbán Viktor is behívta az oroszokat, majd a tömeggel együtt azt skandálta, hogy „Ruszkik haza”.
Ismét hazaárulással vádolta meg Szijjártó Pétert, aki a Washington Post hírszerzési információi szerint az EU-s találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett Szergej Lavrovval. Üzent Orbán Viktornak is:
„Minket nem fenyegethet senki. Se az orosz elnök, se az ukrán elnök, de főleg nem a még regnáló, leköszönés előtt álló magyar miniszterelnök.”
Magyar a helyi viszonyokról szólva elmondta, a párt közvélemény-kutatása szerint jelöltjük, Hallerné Nagy Anikó vezet a soproni központú választókerületben, amelyet 2022-ben a fideszes Barcza Attila a szavazatok 57,35 százalékával nyert meg. „Ezt a választókerületet is a Tisza meg fogja nyerni” – jelentette ki.
A Tisza Párt helyi jelöltje a Fertő tavi beruházást bírálta.
„A Fertő tó tragédiája a NER mintapéldája.
Egyéni, gazdasági és politikai érdekeket kiszolgálva vették el tőlünk a tavat, mindezt azért, hogy további milliárdokkal gazdagodjanak” – mondta Hallerné Nagy Anikó. Szerinte a beígért luxus helyett betontömbök, megcsonkított természet és elpazarolt közpénz maradt, a kiirtott nádas pedig a hatalom szakmai és erkölcsi csődjének szimbóluma lett. Azt ígérte, egy Tisza-kormány felülvizsgálná a terület ökológiai állapotát és garantálná a vízparthoz való szabad hozzáférést. „Visszavesszük, ami a miénk, mert a Fertő-tó mindenkié.”