A miniszterelnök a Facebook-oldalán tette közzé a várakozás pillanatait. A megosztott képen látszik, hogy unokáival már tegnap este felkészültek a pufók, nagyszakállú vidám öregúr fogadására.
Az ablakpárkányra kikerültek az adventi naptár mellé a sütemények és a cipőcskék is.
Bár az nem derült ki, hogy ki kapott virgácsot, és ki kapott csokit, de a fotó láttán meg is feledkezünk arról, hogy az ország vezetője posztolta azt.
A miniszterelnök a Facebook-oldalán tette közzé a várakozás pillanatait. A megosztott képen látszik, hogy unokáival már tegnap este felkészültek a pufók, nagyszakállú vidám öregúr fogadására.
Az ablakpárkányra kikerültek az adventi naptár mellé a sütemények és a cipőcskék is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Még integetett nekem búcsúzóul, aztán a teste hirtelen elernyedt” – megszólalt az MRI-gépbe szippantott férfi felesége
A 61 éves férfi két nappal később a kórházban meghalt. A férfit annak ellenére engedték be a helyiségbe, hogy a nála lévő lánc tömege mintegy 9 kilogramm volt.
Megszólalt annak a férfinak a felesége, akit egy mágneses rezonanciás képalkotó (MRI) gép beszippantott, és aki a baleset következtében életét vesztette - írta a LadBible.
Keith McAllister halálos sérüléseket szenvedett egy szokatlan balesetben július 16-án, szerdán, a nassaui Open MRI magánrendelőben, a New York állambeli Westbury városában.
Felesége, Adrienne Jones-McAllister mellette tartózkodott, amikor látta, hogy a gép „elragadja” őt.
A rendőrséghez valamivel fél öt után érkezett segélyhívás, amely szerint egy férfi „orvosi vészhelyzetbe” került, miután belekerült az MRI-gépbe.
Két nappal később érkezett a hír: a férfi belehalt sérüléseibe, a kórházban nyilvánították halottnak.
Adrienne éppen térdéről készült MRI-vizsgálaton vett részt, amikor megkérte a technikust, hogy hívja be férjét, segítsen neki felállni. Keith egy nagy, fémből készült láncot viselt a nyakában, amelyet a gép rendkívül erős mágneses tere magához rántott.
Felesége elmondta, hogy a férfit annak ellenére engedték be a helyiségbe, hogy a lánc tömege mintegy 9 kilogramm volt.
Adrienne a News 12 Long Islandnek így nyilatkozott:
„Abban a pillanatban a gép megfordította, beszippantotta, és nekiütötte az MRI-nek.”
A nő és a technikus megpróbálták lehúzni Keith-et a gépről, de nem jártak sikerrel.
„Azt kiabáltam: >Ki lehetne kapcsolni a gépet? Hívjanak mentőt! Tegyenek már valamit! Kapcsolják ki végre ezt az átkozott izét!<”
– idézte fel.
Az MRI-gépek sok esetben életet menthetnek, és fontos diagnózisokat adhatnak, ugyanakkor az erős mágnesek miatt veszélyesek is lehetnek.
Az Egyesült Államok Országos Biomedikai Képalkotási és Bioinformatikai Intézete szerint az MRI mágneses tere olyan erős, hogy „akár egy kerekesszéket is átdobhat a szobán”.
Az Egyesült Királyság nemzeti egészségügyi szolgálata, az NHS arra figyelmezteti a pácienseket, hogy a vizsgálat előtt minden fémtárgyat távolítsanak el – például karórát, testékszert, hallókészüléket.
Adrienne azt mondta, hogy korábban is jártak már ebben a rendelőben, és úgy tűnt, a dolgozók ismerték férje láncát, amit súlyzós edzéshez használt.
Állítása szerint egyszer meg is jegyezték: „Azta, ez aztán egy nagy lánc.”
Adrienne mélyen szerette férjét, és azóta sem tudja felfogni a történteket – még mindig próbálja megérteni a tragédiát.
„Még integetett nekem búcsúzóul, aztán a teste hirtelen elernyedt” – tette hozzá.
A Nassau megyei rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Megszólalt annak a férfinak a felesége, akit egy mágneses rezonanciás képalkotó (MRI) gép beszippantott, és aki a baleset következtében életét vesztette - írta a LadBible.
Keith McAllister halálos sérüléseket szenvedett egy szokatlan balesetben július 16-án, szerdán, a nassaui Open MRI magánrendelőben, a New York állambeli Westbury városában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csak angolul beszél a 8 éves Peti – az anyanyelvét nem tudja megtanulni, az anyukája nem tud vele beszélni
Előfordul, hogy Peti nem reagál arra, amit az anyukája kér tőle, amíg nem jön rá a mozdulatokból, mit szeretne tőle.
A kisfiú jelenleg heti négy órában jár speciális iskolába, de a tanárok nehezen tudnak vele kommunikálni, mert ő kizárólag angolul válaszol.
Peti mindössze nyolcéves, mégis olyan szinten beszél angolul, mintha az lenne az anyanyelve – miközben magyarul szinte egyáltalán nem tud. A kisfiú különleges nyelvtudását nem tanfolyamokon vagy iskolában szerezte, hanem a neten nézett mesékből. A család szerint azért lett az angolja kifejezetten amerikai, mert a legtöbb videó, amit nézett, ilyen kiejtéssel készült - írta meg a Blikk.
Ha egy kisautót mutatnak neki, azonnal rávágja: „autó”. De amikor a tévé távirányítóját kellene magyarul megneveznie, határozottan mondja: „remote”. Ha újra rákérdeznek, csak megvonja a vállát, és ismét kimondja: „remote”.
Peti szülei nem tagadják, hogy ez a különleges helyzet sokszor nehézségeket okoz. A család korábban Angliában élt, de már Peti kisgyermekkorában hazaköltöztek Magyarországra. Az első szava másfél éves korában hangzott el – magyarul.
„Azt mondta: autó” – emlékezett vissza az édesanyja, Szandra. Azóta viszont nem tanult meg újabb magyar szavakat, mintha ott megállt volna számára a nyelvtanulás.
Több év csend után Peti három és fél éves korában kezdett el beszélni – angolul. Szülei több szakemberhez is elvitték, köztük az édesapa ikertestvéréhez is, aki pszichiáterként dolgozik Amerikában. A vizsgálatok során kiderült, hogy Peti autizmus spektrumzavaros, amit Magyarországon gyakran Asperger-szindrómának neveznek. IQ-ja teljesen átlagos, 101 pont. Bár időnként nehézséget okoz neki az indulatok kezelése és a figyelem megtartása, más eltérést nem mutat.
A kisfiú jelenleg heti négy órában jár speciális iskolába, de a tanárok nehezen tudnak vele kommunikálni, mert ő kizárólag angolul válaszol. Próbáltak mellé olyan szakembert találni, aki magyarul tanítaná, de eddig nem sikerült olyat találni, akinek megfelelő képzettsége lenne.
A család életét is alaposan átalakította Peti különleges nyelvi fejlődése. Édesanyja nem beszél angolul, így sokszor csak testbeszéd alapján érti meg a fiát. Előfordul, hogy Peti nem reagál arra, amit az anyukája kér tőle, amíg nem jön rá a mozdulatokból, mit szeretne tőle.
Peti angolul beszél arról is, hogy a kedvenc filmje a Vissza a jövőbe, és szintén angolul magyarázza el, hogy LEGO versenyautója éppen a boxban van, ahol szerelik. Azt is gyakran mondja, hogy a magyar nagyon nehéz nyelv.
Michael, a kisfiú édesapja a salgótarjáni kórház sebésze, jelenleg radiológiai szakvizsgára készül. Azt mondja, talán nem is olyan káros, ha egy gyerek sokat néz videókat: Péter példája is mutatja, hogy akár komoly nyelvtudás is ragadhat rá ezekből.
Peti mindössze nyolcéves, mégis olyan szinten beszél angolul, mintha az lenne az anyanyelve – miközben magyarul szinte egyáltalán nem tud. A kisfiú különleges nyelvtudását nem tanfolyamokon vagy iskolában szerezte, hanem a neten nézett mesékből. A család szerint azért lett az angolja kifejezetten amerikai, mert a legtöbb videó, amit nézett, ilyen kiejtéssel készült - írta meg a Blikk.
Ha egy kisautót mutatnak neki, azonnal rávágja: „autó”. De amikor a tévé távirányítóját kellene magyarul megneveznie, határozottan mondja: „remote”. Ha újra rákérdeznek, csak megvonja a vállát, és ismét kimondja: „remote”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sokakban felmerül a kérdés, hogyan deríthetik ki, ha a párjuk megcsalja őket. Don Aviv magánnyomozó ehhez adott gyakorlati tanácsokat, írja a Unilad.
Szerinte érdemes figyelni, ha a párunk másképp kezd viselkedni, mint korábban. Például, ha hirtelen új frizurát vágat, vagy új parfümöt használ. „Többet veszekednek? Kevesebbet? Eltávolodtak? Közelebb kerültek? Egyszerűen bármi, ami más, mint korábban.”
Az is gyanús lehet, ha a párunk elkezdi titkolni a telefonját. Ha eddig nyíltan kezelte a dolgait, de most hirtelen elhallgat részleteket, az kérdéseket vethet fel. Aviv szerint érdemes arra is figyelni, ha máskor jön haza, mint szokott, vagy megváltoztatja a napi szokásait.
Ha valaki biztos választ szeretne, Aviv azt javasolja, hogy egyszerűen kérdezze meg a párját. Emellett saját maga is utánanézhet a dolgoknak, például megnézheti a másik autóját, vagy akár megbízhat valakit, aki kipróbálja a párja hűségét.
Aviv elmagyarázta, hogyan működik a hűségteszt: „A hűségtesztet nagyon vonzó nyomozók végzik, akiknek az a dolga, hogy odamenjenek hozzád egy bárban vagy étteremben, flörtöljenek veled, és megnézzék, hogy elmennél-e velük haza.” Hozzátette, hogy ez a módszer „egy kicsit igazságtalan”, mert sokan nehezen állnak ellen, ha egy különösen vonzó ember kezdi őket csábítani.
A magánnyomozó szerint a hűtlen emberek gyakran ugyanúgy csábítanak el másokat, mint ahogy annak idején a párjukat is meghódították.
„Általában ugyanúgy csalják meg a párjukat, ahogy korábban is randiztak. Ha volt egy kedvenc étterem, virág, klub, vagy egy megszokott folyamat, amivel annak idején téged is meghódítottak, akkor valószínűleg ugyanezt csinálja most valaki mással is.”
Claire Rénier párkapcsolati szakértő szerint is fontos figyelni a viselkedés megváltozását. „Lehetnek olyan mintázatok, amik korábban nem voltak jellemzőek. Például, ha valaki állandóan túlórázik, gyakran eltűnik minden magyarázat nélkül, vagy egyre többször van távol anélkül, hogy ezt megbeszélné veled, akkor érdemes leülni beszélgetni.”
A szakértő szerint az is árulkodó jel lehet, ha a párunk hirtelen elkezdi titkolni a telefonját vagy más eszközeit, főleg ha korábban ebben nyitott volt.
Sokakban felmerül a kérdés, hogyan deríthetik ki, ha a párjuk megcsalja őket. Don Aviv magánnyomozó ehhez adott gyakorlati tanácsokat, írja a Unilad.
Szerinte érdemes figyelni, ha a párunk másképp kezd viselkedni, mint korábban. Például, ha hirtelen új frizurát vágat, vagy új parfümöt használ. „Többet veszekednek? Kevesebbet? Eltávolodtak? Közelebb kerültek? Egyszerűen bármi, ami más, mint korábban.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy Erdélybe utazott, és szombaton beszédet mond a tusnádfürdői Bálványosi Szabadegyetemen. A bejegyzés alatt Lengyel Tamás is kommentelt: a színész Mészáros Lőrinc ismert mondatát idézte – „Gondolom, nem gyalog” – utalva arra, hogy a miniszterelnök nyilvánvalóan nem gyalog ment Romániába.
A hozzászólásra Orbán Viktor egy „gógyis” GIF-fel válaszolt, amit Lengyel Tamás is meglepetéssel fogadott.
A színész közösségi oldalán jelezte, hogy korábban hiába kommentelt vagy kérdezett a miniszterelnök oldalán, sosem kapott választ. Most abban reménykedik, hogy Orbán Viktor talán az ő posztjait is megnézi majd, és ott is hozzászól.
Lengyel Tamás korábban is üzent már a kormányfőnek. Nemrég azon elmélkedett, vajon fapados utazása alatt miért nem volt egy ember sem, aki beszólt volna neki.