Súlyos traumát élt át Házasság első látásra Zsoltja: eltűnt, majd halottnak nyilvánították az édesapját
A TV2 sztárja megrendítő őszinteséggel beszélt a gyerekkori traumájáról. Zsoltot még gyerekként hagyta el az édesapja, miután elváltak a szülei. Egy ideig még látogatta, de aztán minden kapcsolata megszűnt vele.
A TV2 Házasság első látásra című műsorának egyik legmegosztóbb szereplője, Horváth Zsolt mély sebet cipel: a 36 éves grafikus alkoholbetegséggel küzdő édesapja 2013 körül nyomtalanul eltűnt, majd öt évvel később a hatóságok halottnak nyilvánították - írja a Blikk.
Zsolt mindössze négyéves volt, amikor a szülei elváltak, nagyrészt az édesapja függősége miatt. Bár eleinte úgy volt, hogy a férfi rendszeresen látogatja majd, ezek az alkalmak egyre ritkultak, a be nem tartott ígéretek pedig kitörölhetetlen nyomot hagytak a fiúban.
„Ezek a napok úgy teltek, hogy reggel, ébredés után kiálltam a teraszajtóba vagy az ablakba, majd vártam. Vártam a következő buszt, bíztam benne, hogy azzal jön. Aztán a következőt, aztán a következőt, mígnem – sok óra elteltével, a nap végén – édesanyám odajött hozzám, majd mondta, hogy valószínűleg már nem érkezik meg. Ahogy teltek az évek, egyre ritkábban ért oda”
– emlékezett vissza Horváth Zsolt.
A kapcsolatuk idővel teljesen megszakadt. Tizenévesen még néhányszor meglátogatták az apát Vonyarcon, aki később Keszthelyre költözött, ahonnan 2013 körül egyszerűen felszívódott. Zsolt szerint apja kiszolgáltatott helyzetével visszaélhettek.
„A szomszédok említették, hogy többször elvették a pénzét, megverték. Talán az egyik ilyen alkalommal túlzásba estek, aztán eltüntették. Mivel semmit nem találtak a rendőrök, ami arra utalt volna, hogy életben van, öt évvel az eltűnését követően halottnak nyilvánították”
– mesélte.
A férfi a történtek ellenére sem haraggal gondol apjára, inkább empátiával próbálja megérteni a helyzetét. Sokáig tudatosan nem is foglalkozott a témával.
„Volt a tudatomnak egy olyan része, amihez sokáig én sem fértem hozzá, ahol a vele kapcsolatos emlékeim szuperpozícióban lebegtek. Ezalatt azt a jelenséget értem, amikor a tudatalattid hatására nem vizsgálsz valamit, aminek nem ismered a kimenetelét, mert jobb a bizonytalanság és tisztázatlanság, mint a biztos sz*r.”
Zsolt a fájdalom ellenére is képes árnyaltan látni apja felelősségét. „Biztos vagyok benne, hogy szeretett minket, találkozni akart velünk, de a szenvedélybetegsége egy olyan körülményként hatalmasodott el rajta, amit nem ő irányított, hanem ami őt irányította...Én sem voltam boldog, de amit ő érezhetett, azt az én fájdalmam valószínűleg meg sem közelíti.”
A TV2 Házasság első látásra című műsorának egyik legmegosztóbb szereplője, Horváth Zsolt mély sebet cipel: a 36 éves grafikus alkoholbetegséggel küzdő édesapja 2013 körül nyomtalanul eltűnt, majd öt évvel később a hatóságok halottnak nyilvánították - írja a Blikk.
Zsolt mindössze négyéves volt, amikor a szülei elváltak, nagyrészt az édesapja függősége miatt. Bár eleinte úgy volt, hogy a férfi rendszeresen látogatja majd, ezek az alkalmak egyre ritkultak, a be nem tartott ígéretek pedig kitörölhetetlen nyomot hagytak a fiúban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Négy évig katonák voltak, most százezres tömeg előtt robbantott a BTS Szöulban
A BTS tagjai letették a fegyvert, és a rajongók hatalmas örömmel fogadták őket a Gvanghvamun téren. A visszatérésük azonban nem áll meg itt, egy egymilliárd dolláros világturnéra indulnak.
Négy év szünet után visszatért a BTS, és egyből letarolta Szöult. A K-pop csapat mögött álló cég, a HYBE számításai szerint nagyjából 104 ezer ember nézte meg a Gvanghvamun téren a visszatérő koncertet – írja a BBC. Az eseményt a Netflix élőben közvetítette világszerte.
A koncertre 22 ezer ingyenes jegyet osztottak ki, a többi néző a lekordonozott részen kívül, a kihelyezett kivetítőkről nézhette a műsort. A HYBE által közölt 104 ezres becslés a teljes teret és a kivetítők környékét is magában foglalja, míg a hivatalos, lezárt zónába 22 ezer regisztrált néző jutott be. A hatóságok előzetesen ennél is nagyobb, akár 260 ezer fős tömegmozgással számoltak a tágabb belvárosban a nap folyamán.
A BTS utoljára 2022 októberében adott koncertet. A produkció azért ment szünetre, mert a csapat hét tagja sorban teljesítette a Dél-Koreában kötelező katonai szolgálatot.
A nagy visszatérésen főleg a pénteken megjelent új albumról, az Arirangról játszottak, amiből az első napokban közel 4 millió példány kelt el. Az új album címe nem véletlen: a dal egy híres koreai népdalra utal, ami a nemzeti kulturális örökség része.
A csapat nem sokat pihen, áprilisban 82 állomásos turnéra indulnak. A számítások szerint a produkció körülbelül 1 milliárd dolláros bevételt gyűjthet.
A turné nyáron ér majd Európába, a BTS többek között Münchenben, Párizsban és Madridban is fellép. A rajongóknak tehát nem kell sokat várniuk a folytatásra, hiszen a világkörüli turné már áprilisban elstartol, a nyári európai koncertekkel pedig a kontinens közönsége is újra láthatja kedvenceit.
Négy év szünet után visszatért a BTS, és egyből letarolta Szöult. A K-pop csapat mögött álló cég, a HYBE számításai szerint nagyjából 104 ezer ember nézte meg a Gvanghvamun téren a visszatérő koncertet – írja a BBC. Az eseményt a Netflix élőben közvetítette világszerte.
A koncertre 22 ezer ingyenes jegyet osztottak ki, a többi néző a lekordonozott részen kívül, a kihelyezett kivetítőkről nézhette a műsort. A HYBE által közölt 104 ezres becslés a teljes teret és a kivetítők környékét is magában foglalja, míg a hivatalos, lezárt zónába 22 ezer regisztrált néző jutott be. A hatóságok előzetesen ennél is nagyobb, akár 260 ezer fős tömegmozgással számoltak a tágabb belvárosban a nap folyamán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Wossala Rozina kitálalt apjáról, az „Öreg Magvetőről”: pénzt és energiát nem sajnálva kutatja fel eltitkolt testvéreit
A híres séf legendás édesapjának mozgalmas múltja miatt a család létszáma máig bizonytalan. Rozina elszánta magát, és a világ végére is elmenne az igazságért.
Nem mindennapi felhívással fordult a nyilvánossághoz Wossala Rozina: a híres séf elhatározta, hogy felkutatja a világban elszórtan élő, eddig ismeretlen testvéreit. Az apropót édesapja, Wossala György 85. születésnapja adta, amelyet a család nemrégiben egy különleges vacsorával ünnepelt meg.
A családi összejövetelen szóba került Wossala György, a sokszoros magyar bajnok, veterán világbajnok és olimpikon vitorlázó mozgalmas múltja is, akiért gyermekei a mai napig rajonganak, noha elmondásuk szerint korábban igazi „rocksztár” életet élt.
Rozina humorosan csak „Öreg Magvetőként” hivatkozik édesapjára, utalva ezzel a család régóta vitatott titkára. A gyerekek számát illetően ugyanis komoly bizonytalanság van, és a család most pontot tenne a találgatások végére.
„A mai napig viták vannak a családban a gyerekek számát illetően. Pont legutóbb mondta az öcsém, hogy szerinte Új-Zélandon van egy testvérünk. Tudomásom szerint Amerikában is van. A fater szeret lebegtetni ezzel kapcsolatban. Hivatalosan öten vagyunk testvérek, de biztosan többen vagyunk. Szeretnénk felkutatni a családunk elágazásait, pénzt és energiát sem sajnálnánk rá. Úgyhogy, ha bárki tud ebben segíteni, szóljon...”
Wossala György ma már visszavonultan él a Balaton partján. Teljesen hátat fordított az üzleti életnek, és a fővároshoz sem köti már semmi. Nyugdíjas éveit azonban aktívan tölti: új szenvedélye a kajakozás, amit márciustól novemberig napi rendszerességgel űz, emellett a vitorlázásról sem mondott le, ami évtizedek óta az élete része.
Nem mindennapi felhívással fordult a nyilvánossághoz Wossala Rozina: a híres séf elhatározta, hogy felkutatja a világban elszórtan élő, eddig ismeretlen testvéreit. Az apropót édesapja, Wossala György 85. születésnapja adta, amelyet a család nemrégiben egy különleges vacsorával ünnepelt meg.
A családi összejövetelen szóba került Wossala György, a sokszoros magyar bajnok, veterán világbajnok és olimpikon vitorlázó mozgalmas múltja is, akiért gyermekei a mai napig rajonganak, noha elmondásuk szerint korábban igazi „rocksztár” életet élt.
Rozina humorosan csak „Öreg Magvetőként” hivatkozik édesapjára, utalva ezzel a család régóta vitatott titkára. A gyerekek számát illetően ugyanis komoly bizonytalanság van, és a család most pontot tenne a találgatások végére.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Meghalni bárki tud” – Ezzel a mondattal tiporhatott bele Jákli Mónika emlékébe exe, Boráros Gábor
Áll a bál: Boráros Gábor egy érzelmes posztban adott hálát két lányáért, akikért érdemes élnie, de a bejegyzés vége sokakat felháborított. A zárójeles, odavetett mondat valószínűleg a januárban elhunyt Jákli Mónikára, az exére utal.
Újabb vitát váltott ki Boráros Gábor, miután egy időkorlátos Instagram-bejegyzésben egy sokak által kegyeletsértőnek tartott megjegyzést tett. Az MMA-sportoló éppen a Balatonon pihent új párjával, Dórával és közös gyermekük anyjától, Jákli Mónikától született kislányával, Zorával. A posztban a családi boldogságát hangsúlyozta, ám a bejegyzést egy olyan mondattal zárta, amely a legtöbbek szerint egyértelműen elhunyt exére, Mónikára utalt - írja a Blikk.
A sportoló és az influenszer kapcsolata már Mónika halála előtt is tele volt feszültséggel, konfliktusaik gyakran a nyilvánosság előtt zajlottak. Az év elején olyan vádak is felmerültek, hogy Boráros fenyegető, agresszív üzeneteket küldött volt párjának, és felvetődött egy távoltartási végzés elrendelésének lehetősége is, amit a harcos következetesen tagadott.
A 31 éves fitneszmodell január 21-én szenvedett halálos autóbalesetet Szlovákiában, a 63-as főúton, Nagymegyer mellett, amikor nagy sebességgel egy fának csapódott. A tragédia hírére Boráros a helyszínre sietett, ahol könnyeivel küzdve nyilatkozott. Akkor azt mondta, Mónika nem volt a legjobb sofőr, de a gyermeküknek csodálatos édesanyja volt. A halálesetet követően Boráros nyilvános vitába keveredett Jákli Mónika családjával és vőlegényével, akiket azzal vádolt, hogy tétlenül nézték végig az influenszer leépülését.
Azóta az MMA-harcos a kislánya nevelésére és a több mint másfél éve tartó kapcsolatára koncentrál Hosszú Dórával. Elmondása szerint Dóra a tragédia után anyai szerepet vállalt Zora életében, és rendkívül szoros kötelék alakult ki közöttük.
Ezt a harmonikus családi képet zavarta meg a friss balatoni bejegyzés. Boráros arról írt, hogy az élettől két olyan lányt kapott, akikért érdemes élni, majd egy zárójeles mondattal, amely egyértelműen elhunyt gyermeke anyjára céloz, így folytatta:
„Olyan dolgokat kaptam az élettől, amiket soha nem lehet megvenni, sehol, senkitől. Két olyan lányt, akikért érdemes minden nap jobban élni! (Meghalni bárki tud)”
- írta Boráros a lap szerint.
Újabb vitát váltott ki Boráros Gábor, miután egy időkorlátos Instagram-bejegyzésben egy sokak által kegyeletsértőnek tartott megjegyzést tett. Az MMA-sportoló éppen a Balatonon pihent új párjával, Dórával és közös gyermekük anyjától, Jákli Mónikától született kislányával, Zorával. A posztban a családi boldogságát hangsúlyozta, ám a bejegyzést egy olyan mondattal zárta, amely a legtöbbek szerint egyértelműen elhunyt exére, Mónikára utalt - írja a Blikk.
A sportoló és az influenszer kapcsolata már Mónika halála előtt is tele volt feszültséggel, konfliktusaik gyakran a nyilvánosság előtt zajlottak. Az év elején olyan vádak is felmerültek, hogy Boráros fenyegető, agresszív üzeneteket küldött volt párjának, és felvetődött egy távoltartási végzés elrendelésének lehetősége is, amit a harcos következetesen tagadott.
A 31 éves fitneszmodell január 21-én szenvedett halálos autóbalesetet Szlovákiában, a 63-as főúton, Nagymegyer mellett, amikor nagy sebességgel egy fának csapódott. A tragédia hírére Boráros a helyszínre sietett, ahol könnyeivel küzdve nyilatkozott. Akkor azt mondta, Mónika nem volt a legjobb sofőr, de a gyermeküknek csodálatos édesanyja volt. A halálesetet követően Boráros nyilvános vitába keveredett Jákli Mónika családjával és vőlegényével, akiket azzal vádolt, hogy tétlenül nézték végig az influenszer leépülését.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mielőtt szépségkirálynő lett, ebből élt Kulcsár Edina: most kiderült, mi az eredeti szakmája
Kulcsár Edina ma már ismert üzletasszony, de kevesen tudják, hogy egykor egyszerű szakmunkásként indult. A reflektorfénytől távol tanult szakmáját a mai napig nem engedte el.
Mielőtt százezrek követték volna a közösségi médiában, Kulcsár Edina munkaruhát húzott: eredeti végzettsége szerint kéz- és lábápoló, műkörömépítő, és a szakmájában szerzett tudását a mai napig hasznosítja, saját maga készíti el a körmeit. A ma már ismert influenszer és üzletasszony Budapesten, szerény körülmények között nőtt fel édesanyjával és dédmamájával, miközben édesapjával a kapcsolata hosszú időre megszakadt. Az nlc.hu által feldolgozott történet szerint édesanyjával, Jakab Krisztinával való kapcsolata mindig is szoros volt, bár akadtak nehezebb időszakok is.
Edina számára a nagy fordulat 18 éves korában jött el, amikor a Miss Plastic szépségversenyen első udvarhölgy lett és a közönségdíjat is elnyerte. Ez az első siker jelezte, hogy különleges kisugárzása van, amely kiemeli a tömegből. Ezt követően sorra érkeztek a címek: 2012-ben megnyerte a Miss Aquaworld versenyt, 2013-ban a Miss Hungary első udvarhölgye lett, majd 2014-ben elnyerte a Miss World Hungary koronáját. Ugyanebben az évben a nemzetközi Miss World döntőn elért második helyezése és a Miss World Europe cím elnyerése nemcsak Magyarországon, hanem világszerte is ismertté tette.
A szépségversenyek után a média világa felé fordult. Számos népszerű showműsorban szerepelt, például a Nyerő Párosban, a Párharcban és az Édes életben. Ezzel párhuzamosan influenszerként és vállalkozóként is egyre aktívabbá vált, és mára az üzleti életben is jelentős sikereket ért el - foglalta össze karrierjét a Blikk.