„Éreztem, hogy reccsen” - a 14 éves Richter Deniszt hógolyózás közben érte baleset, országszerte 5 ezer riasztást kaptak a mentők
„Éreztem, hogy reccsen” – ezt a 14 éves Richter Denisz mondta, akit az iskolaudvaron, hógolyózás közben ért baleset kedden. A fiú most leginkább a felvételije miatt aggódik az artistaképzőbe. „Kimentünk az udvarra, játszottunk, ellöktek, és magam alá fordult a lábam” – mesélte a fiú az RTL Híradónak.
Denisz esete azonban messze nem egyedi. „Küzdelmes napunk volt” – ismerte el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A katasztrófavédelemnek több hegyvidéki útszakaszon kellett segítenie a mentőautók továbbjutását, volt, ahol a mentősök gyalog vitték az eszközöket a betegekhez.
A fővárosban különösen drámai volt a helyzet.
„A leggyakoribb sérülések a bokasérülések, lágyrész- és csonttörések, valamint csuklótörések” – magyarázta dr. Viola Árpád, a központ főigazgatója. Hozzátette, az esésnél az ember ösztönösen kitámasztja magát, és jellemzően ilyenkor alakulnak ki a felső végtagsérülések.
Így járt a 70 éves Pelyhe Istvánné is a saját udvarán. „Megcsúsztam, bocsánat, de seggre estem. Két kezemmel támaszkodtam, és úgy látszik, a bal nem bírta annyira” – mondta az idős asszony, akinek eltört a csontja.
A rengeteg baleset oka a legtöbb esetben a csúszós, letakarítatlan járda volt. Az RTL Híradó stábja azt tapasztalta, hogy
Pedig a síkosságmentesítés a lakók és a közintézmények feladata lenne, ám sokan nincsenek tisztában a szabályokkal.
„A nátrium-klorid gyakorlatilag megváltoztatja a talaj szerkezetét, és ez visszafordíthatatlan folyamat: tönkreteszi, nem engedi, hogy vizet szívjon fel a talaj, és tönkreteszi a benne lévő élőlényeket” – részletezte Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze. A só emellett fájdalmasan felmarja a kutyák mancsát is. Helyette magnézium- vagy káliumsóval, esetleg fűrészporral lehet védekezni a csúszásveszély ellen.