FELFEDEZŐ
A Rovatból

Hátborzongató dolgot talált a pár az elrejtett bőröndben, amire a felújítás közben bukkantak rá

A brit pár nemrég vette meg az 1966-ban épült házat. A felújítás során egy rejtett tárolóban bukkantak rá a bőröndre, benne egy babával.
K. A. - szmo.hu
2024. január 09.



Hátborzongató dolgot talált egy brit pár a házuk felújítása során egy falba rejtett bőröndben.

A pár nemrég vásárolta meg az 1966-ban épült Stonestack nevű ingatlant, és bele is vágtak a ház felújításába, a munkálatokról pedig rendszeresen beszámolnak a Tiktok-csatornájukon is.

A munkálatok közben akadtak rá az emeleten egy szűk folyosóra, ahol megpillantottak egy nagy szürke bőröndöt.

Amikor ezt felnyitották, egy másik, kisebb bőröndöt találtak benne, amiben egyetlen tárgy volt: egy baba beszíjazva.

Bár a játékban első ránézésre semmi különös nincs, a párt mégis nyugtalanítja, hogy hol és milyen körülmények között találták meg azt. Főleg, hogy mikor a bőrönd előkerült, a kutyájuk nagyon furcsán kezdett viselkedni.

A különös felfedezésről készült videót már több mint egymillióan látták. Talán nem véletlen, hogy az esetről több kommentelőnek is a híres Annabelle-baba jutott eszébe, és volt aki megjegyezte: lehet, hogy inkább békén kellett volna hagyni a bőröndöt, amiben megtalálták a hátborzongató játékot.

@stonestack_renovation Replying to @Kim Leslie Sorry for the delay in getting part 3 out, we have bedn extremely busy renovating and celebrating new year #fyp #hiddengems #renn #rennovation #rennovationproject #foryou #foryourpage #f #hidden #creepy ♬ original sound - Stonestack renovation

(Forrás: 24.hu, Daily Star)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Három betű hiányzott a fődíjhoz a Szerencsekerékben, de nem tudta megfejteni a játékos
A közel másfél millió forint sorsa a kandi kamera megfejtésén múlt, ám a versenyző nem jött rá időben. A műsorvezető és a szerencselány sem hagyta szó nélkül a hibát, a közönség pedig csalódottan sóhajtozott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.

„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”

– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:

„Hidd el, megmondom őszintén, most ketten vagyunk, aki azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha otthonról nézed…”

A rossz megfejtés miatt közel másfél millió forinttól esett el a játékos. A stúdióban később a szerencselány, Balogh Eleni is reagált rá: miután Kasza Tibi szívtiprónak nevezte Milánt, és rákérdezett, érez-e valami vibrálást, Eleni így válaszolt: „Én elhiszem, hogy szívtipró, de nem nálam.

A sikertelen játékot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ilyen volt az augusztus 20-i légiparádé Budapesten – videó
Az eseményen már korábban bemutatott MI–17 és MI–24 helikopterek, valamint a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.


Ahogyan lapunk is megírta korábban, Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Erről készült rövid videónkat itt tudjátok megnézni:

@szeretlekmagyarorszag.hu #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ Swear By It - Chris Alan Lee

Link másolása
KÖVESS MINKET: