News here
hirdetés

FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés

Hármasikreket vár Nagy-Britannia egykori első meleg szülőpárja, de a babáknak most hivatalosan három szülője lesz

Ez az első eset, hogy három személy szerepel majd az anyakönyvi kivonatban.
Fotó: truly/YouTube - szmo.hu
2021. december 12.


Link másolása

hirdetés

Hármasikreket vállalt a hatgyermekes apuka, Barrie Drewitt-Barlow vőlegényével, Scott Hutchinsonssal, valamint volt férjével, Tony-val közösen. A pár összesen egymillió fontot fizet a megtermékenyítésért – írja a Daily Mirror.

Barrie és Tony 21 évvel ezelőtt az első meleg pár voltak Nagy-Britanniában, akiket közösen regisztráltak szülőként, miután egy béranya kihordta a magzatokat. A két férfi annak idején bírósági pert is nyert, hogy a döntés alapján az azonos nemű párokat ne “anya” és “apa”, hanem “szülő1” és “szülő2” címen regisztrálják.

A három beültetett embrióból kettő Barrie és Tony leszármazottai, akiket 22 éve fagyasztottak le. Három ikertestvérük, a pár legidősebb gyerekei már akkor megszülettek.

A harmadik embrió Barrie és Scott lányának, a most 15 éves Valentinának az ikertestvére, akit 2019 óta őriztek a pár számára. Ennek következtében a három születendő babából ketten ötösikrek lesznek a már megszületett három testvérrel együtt, míg a harmadik baba a most élő legkisebb gyerek ikertestvére.

hirdetés
„Épp annyira izgulok a terhesség miatt, mint a legelső alkalommal. Ez a legnagyszerűbb érzés a világon. A család a mindenem” - mondta Barry, akinek a neve Scottal és Tony-val együtt szerepel majd az anyakönyvi kivonatban. Ez történelmi esemény, hiszen egy szülést követően három fő még soha nem szerepelt szülőként.

„Soha nem hittem volna, hogy még erre az útra léphetek, de annyira szerelmes vagyok Scottba, és annyi boldogságot adott nekünk Valentina, hogy amikor Scott felhozta a lehetőséget, azonnal kaptam rajta” – fűzte hozzá a férfi.

Barrie elárulta: ismét jogi küzdelmet folytat majd, ezúttal azért, hogy a “szülő3” is elfogadott kategóriává váljon.

„Talán őrültségnek hangzik, de biztos vagyok benne, hogy egy napon a háromnevűség is normává válik” - mondta.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ
Videó: szexi fehérneműben akarta meglepni a férjét, kínos meglepetés érte a kocsiban
Az amerikai nő izgatottan ugrott be párja mellé az új autójukba, ám arra nem számított, hogy a hátsó ülésen is ül valaki.

Link másolása

hirdetés

Rendkívül kellemetlen pillanatokat élt át egy amerikai nő, aki szexi meglepetést szánt a férjének, de kínosan sült el - számolt be róla a Sassy.

Mackenzie Lynn Smith úgy döntött, hogy egy szexi, fekete, csipkés fehérneműben megy ki a párjához, aki a kocsiban ült a házuk előtt, és le is videózta, mire készül. Sietve lopakodott ki a garázsból, nehogy a szomszédok meglássák dögös szettjében. Amikor behuppant az autójuk anyósülésére, a kormány mögött ülő férje alaposan megdöbbent - de nem kifejezetten a felesége látványa miatt.

Amikor a nő rákérdez, hogy miért vág ilyen fejet, a hátsó ülésről megszólalt a férfi nagymamája: „Helló, édesem!”

Bár a lesokkolt feleség nem videózta le az idős hölgyet, azt hallani lehet a felvételen, hogy a néni azt mondja neki, hogy csinosan néz ki. A férj pedig ezután megmagyarázta, hogy a mamája azért ül ott, mert meg akarta nézni az új autójukat. A nő erre csak annyit tudott kinyögni meglepetten, hogy "ó, oké", majd abbahagyta a kamerázást.

Mackenzie videóját már majdnem 18 milliószor nézték meg a TikTokon, több mint 2,8 millió lájkot kapott. Sokan azt írták, hogy nagyon aranyos volt a nagymama reakciója, de el tudják képzelni, mit érezhetett az unoka és a felesége. „Istenem, én biztosan elrohantam volna, bebújtam volna a takaró alá, és elő se jöttem volna egy hétig” – írta valaki.

Többen kételkedtek abban, hogy ez a szituáció valóban megtörtént, és arra gyanakodtak, hogy megrendezett jelenetet láthatunk, de mások szerint a férj reakciója annyira őszinte, hogy ezt nem lehetett eljátszani.

Sokan azt kommentelték, hogy a férfi arckifejezése arra utal, hogy alig tudta visszatartani a sírást szégyenében.

hirdetés
@kenzielynnsmith I am so embarassed .. ? #fyp ♬ original sound - Mackenzie Lynn


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ
Lánya után az anya is belevágott az erotikus modellkedésbe, már sikeresebb, mint a kamasz
A 37 éves ausztrál nő újévi fogadalmát teljesítette azzal, hogy regisztrált az OnlyFansre, január óta már 20 millió forintnak megfelelő összeget keresett.

Link másolása

hirdetés

Az OnlyFans oldal egyik legdögösebb anya-lánya párosaként tartják számon az ausztrál Evie Leanát és lányát, Tiahnee-t, akik ketten együtt közel 100 ezer fontot (~46,7 millió forint) keresnek az erotikus modellkedéssel – írja a Wales Online.

Először a 19 éves lány regisztrált az erotikus tartalmakat kínáló oldalra, rögtön azután, hogy betöltötte a 18. évét. Már régóta foglalkoztatta a gondolat, édesanyja eleinte azonban féltette őt ettől a platformtól. A nő azt szerette volna, ha lánya tovább tanul és nem adja el a pikáns képeit, Tiahnee azonban az ő engedélye nélkül is belevágott.

Mivel korábban már sokan követték őt az Instagramon és a TikTokon is, az OnlyFansen is hamar népszerű lett, még úgy is, hogy nem mutat meg mindent magából, csak bikinire vagy fehérneműre vetkőzik. A lány 13 éves kora óta kapcsolatban él, barátja azonban nem bánja, hogy erotikus képeket készít magáról, sőt támogatja is őt ebben a kezdetektől fogva.

Fotó: Northfoto - Tiahnee Solar/SWNS

Amikor Evie megbizonyosodott róla, hogy nem éri veszély a lányát az oldalon, ráadásul elég sikeres is abban, amit csinál (egy év alatt 57 ezer fontot, azaz kb. 26,6 millió forintnyi összeget keresett a fotóival), ő is elkezdett érdeklődni az OnlyFans iránt.

Az áttörést az hozta el, hogy tavaly szeptemberben szakított a párjával, újévkor pedig azt a fogadalmat tette, hogy ő is kipróbálja magát az erotikus modellkedésben. Ahogy a lánya, úgy ő is jól járt vele, hiszen január óta már 43 ezer fontot (~20 millió forint) sikerült gyűjtenie.

Érdekesség, hogy a népszerűségi arányt tekintve már jobban is áll, mint Tiahnee, akinek a profilja 1,2 százalékos, Evie-é viszont 0,68 százalékos (itt pedig az a jó, ha minél alacsonyabb a százalékszám) – igaz, ehhez az is kellett, hogy a kamaszlány tavaly elveszítette az akkor már 3000 előfizetővel rendelkező fiókját.

hirdetés
„Sokan mondták, hogy ha regisztrálnék az oldalra, nagyon sikeres lennék, mert dögös vagyok, jól nézek ki. Nagyon sok bátorítást kaptam. Szerintem nagyszerű dolog, hogy a hálószobám kényelméből csinálhatom ezt úgy, hogy senki nem irányít”

- mondta.

Fotó: Northfoto - Evie Opitz/SWNS

A 37 éves nő legnagyobb támogatója a saját lánya volt, aki a kezdetektől ösztönözte édesanyját. A családjuk és a barátaik sem nézik rossz szemmel, amit csinálnak. Evie egyébként főállásban a szépségiparban dolgozik, csak mellékesként kínálja eladásra szexi fotóit az OnlyFansen, és továbbra is vannak céljai, amiket szeretne elérni. Az erotikus modellkedést pár évig még biztosan szeretné csinálni, ahogy a lánya sem tervezi, hogy hamarosan feladná ezt a munkát, mert nagyon élvezi.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
„A padló csúszik!” táblát tettek az inkontinenciában szenvedő nő mellé a boltban, miután nem engedték be a mosdóba
Az angol anyát megdöbbentette, hogy az üzlet dolgozói hűvösen viselkedtek vele, és semmilyen segítséget nem nyújtottak neki. Panaszt is tett a cégnél, amely bocsánatot kért a történtek miatt.

Link másolása

hirdetés

Megalázó élményben volt része egy angol nőnek: nem engedték meg egy ruhaüzletben, hogy használja a mosdót, ezért maga alá vizelt – számolt be róla a Mirror.

Bianca Artwell Rugby városában, egy üzletközpontban található River Island boltba tért be, hogy visszavigyen egy pár gyerekcipőt, ami nem lett jó a hároméves kislányára. Ám épphogy belépett az üzletbe, érezte, hogy pisilnie kell. Ez pedig azért volt probléma számára, mert funkcionális neurológiai rendellenességben szenved, ami inkontinenciát okoz nála, vagyis nem tudja visszatartani a vizeletét. Azonnal szólt is egy dolgozónak, hogy szeretné használni a mosdót, el is mondta, hogy miért sürgős neki, de hiába. Az alkalmazott az üzleti szabályzatukra hivatkozva nem engedte be a vécébe.

A 30 éves nő ezután az üzletvezetőhöz fordult, de nála sem járt sikerrel. Azt mondták neki, hogy menjen az út túloldalán lévő kávézóba, de erre már nem volt ideje. Ahogy elindult kifelé az üzletből, maga alá vizelt. Ha ez nem lett volna még elég, a dolgozók ahelyett, hogy segítettek volna neki, kitettek mellé egy "A padló csúszik" táblát.

„A vizelettócsámban állva bocsánatot kértem a dolgozóktól a balesetem miatt. Csak bámultak rám, az éppen távozóban lévő üzletvezető pedig csak annyit mondott nekik, hogy tegyék ki a táblát. Ott álltam lefagyva a teljes rémülettől. Az egyik alkalmazott odajött, de ahelyett, hogy felajánlotta volna a segítségét, csak letette mellém a táblát és elment. Döbbentem álltam ott. Azt hittem, biztos visszajön még, de nem, folytatta a beszélgetést a kollégáival.

Az üzletvezető pedig egyszerűen elment mellettem, épp csak rám pillantott. Amikor más vásárlók is bejöttek a boltba, és elmentek mellettem, nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a problémát nekem kell megoldani, mert a dolzoók semmilyen módon nem fognak segíteni” – mesélte a szégyenében hagyott nő.

Felhívta két barátját, akik azonnal a segítségére siettek. Egy másik boltba mentek, hogy tiszta ruhát és tisztálkodószereket vegyenek neki. Bianca azonban nem felejtette el azt a bánásmódot, amiben részesült a River Islandben, ezért panaszt nyújtott be a céghez, követelve, hogy a dolgozók viselkedjenek emberségesebben a vásárlókkal.

hirdetés
„Soha életemben nem bántak még ilyen hűvösen velem. Otthagytak egy bolt bejáratánál egy táblával, amely arra készteti az embereket, hogy megbámuljanak, mindenféle segítség nélkül.”

A történtek után az üzlet új ruhákat ajánlott neki, de Bianca ezt nem volt hajlandó elfogadni. A River Island végül bocsánatot kért a nőtől, és azt közölték, felülvizsgálják az irányelveiket és az eljárásaikat annak érdekében, hogy minden vásárló komfortosan érezhesse magát a boltjaikban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
„Még egy ok, hogy ne legyen gyerekem” – ledöbbentek egy ikres anya szülés utáni pocakfotóján a kommentelők
Az amerikai nő – aki két ikerpár édesanyja is – azért osztotta meg az előtte-utána képeket, hogy eloszlassa azt a tévhitet, hogy a nők rögtön visszanyerik a korábbi formájukat a szülés után.

Link másolása

hirdetés

Sokkolta a netezőket egy négygyermekes amerikai anya szülés utáni fotója. Katie Marie alig két és fél év alatt négy gyerek édesanyja lett, mivel két alkalommal is ikreket hozott világra. Bár ő már az első terhessége során megszokta, hogy milyen óriási tud lenni a pocakja két babával, a szülés után pedig időbe telik, mire helyrerázódik a teste, sok követőjét megdöbbentette az előtte-utána állapot közti különbség.

Katie pontosan azért akarta megosztani a szülés utáni alakjáról készült képet, hogy eloszlassa azt a tévhitet, hogy amint megvan a baba, a nők lesznek újra egyik pillanatról a másikra a korábbi formájukban. Egy TikTok-videóban mutatta meg, milyen volt a pocakja még a kicsikkel, és milyen utána.

A videót már közel 10 milliószor nézték meg, és sokan köszönetet is mondtak neki azért, hogy bevállalta ezt. De bőven akadtak olyan kommentelők is, akik a képek láttán azt írták, nekik inkább nem is kell gyerek, ha ez ezzel jár.

"Még egy ok, hogy soha ne legyen gyerekem" - írta valaki.

"És vannak emberek, akik önként ezt csinálják magukkal" - jegyezte meg egy másik hozzászóló.

Sokan kiakadtak ezeken a kommenteken, vissza is vágtak nekik:

hirdetés

"Ti, akik azt mondjátok, hogy ezért nem akartok gyerek, inkább legyetek büszkék rá, amiért megmutatja ezt. Köszönjük, hogy megmutattad."

"Azoknak, akik szerint ez egy ok arra, hogy ne akarjanak gyerek, mondom, hogy ez gyakorlatilag testszégyenítés a pocakját tekintve, ami ráadásul pár hét múlva visszaáll normális állapotba."

Katie ezek mellett is számos pozitív hozzászólást is kapott, a videóját pedig már több mint 1,5 millióan lájkolták.

@katieclodfelter don’t mind the mirror #momsoftiktok #momlife #momsontiktok #pregnancy #pregnancyjourney #pregnant #postpartum #postpartumbody #afterbirth #moms ♬ Love You So - The King Khan & BBQ Show
@katieclodfelter #greenscreen #pregnancy #twinpregnancy #momtok #momtoks #pregnancytiktok #momsontiktok #momsoftiktok #momsover30 #pregnant #pregnancy #parents #parentsoftiktok #bump #pregnancybump ♬ original sound - Mossbot


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: