Még a nyáron megnyitja első saját kocsmáját a Lidl
Nemcsak árulja, hamarosan csapolja is a sört a Lidl: Észak-Írországban, a Belfast melletti Dundonaldban a napokban megkezdődött a diszkontlánc első saját pubjának építése, írja a Retail Detail. A cég megerősítette, hogy elindultak a külső és belső kivitelezési munkák, a pub és a hozzá kapcsolódó, elviteles alkoholt is árusító rész pedig a tervek szerint 2026 nyarán fogadja az első vendégeket. A Lidl Northern Ireland közlése szerint
A különös projekt hátterében Észak-Írország rendkívül szigorú alkohol-engedélyezési törvénye áll. Ott ugyanis új engedélyt csak úgy lehet szerezni, ha a kérelmező megvásárolja egy már létező, de a tevékenységét megszüntető hely engedélyét. Emellett azt is bizonyítania kell, hogy az adott környéken nincs elegendő számú, engedéllyel rendelkező vendéglátóhely.
A Lidl hatéves küzdelem után jutott el az építkezésig. A diszkontlánc eredetileg egy szupermarketet tervezett kávézóval, de az alkoholfelszolgálásra nem kapott engedélyt. Az eljárást a versenytársak jogi úton támadták meg, a folyamatot pedig az is segítette, hogy időközben két bár is bezárt a környéken, így a Lidl már bizonyítani tudta a helyi kínálat elégtelenségét. A legfelsőbb bíróság végül 2025 januárjában utasította el a versenytársak panaszát, kimondva, hogy „nincs jó ok az engedélykérelem elutasítására.” Colton bíró az ítéletben hozzátette: „A 1996-os rendelkezés korlátozó jellege nem jelenti azt, hogy megakadályozná az új, innovatív működési módok kialakítását.”
A formátum elterjedése más országokban valószínűtlen. A modell kifejezetten az északír jogi környezetre adott válasz, nem pedig egy új, nemzetközi terjeszkedésre szánt üzleti koncepció.