FELFEDEZŐ
A Rovatból

„Ha választanom kellene, hogy engem vagy a babát mentsék meg, magamat választanám” – mondta egy nő, és magára zúdította a kommentáradatot

Pedig alaposan meg is indokolta a döntését, de így is sokan szívtelennek tartják. Igaz, volt, aki egyetértett vele.


„Ha a szülés közben választanom kellene, hogy engem vagy a babát mentsék meg, magamat választanám. Van otthon négy gyermekem, akiknek szükségük van rám” – írta egyik videójához egy nő a TikTokon, ezzel pedig felkavarta az állóvizet.

Az amerikai Shelbie Martin (aki a TikTokon shelbilenora néven regisztrált) kijelentése változatos reakciókat szült.

„Ez biztos csak egy vicc...” – írta az egyik hozzászóló.

„Én a babát választanám, az ő élete többet ér az enyémnél. Pedig vannak már gyerekeim“ – áll az egyik kommentben.

„Sokan ezt mondják, de nem tudják, hogy nincs nehezebb annál, mint amikor az ember elveszít egy babát, és tovább kell élnie... úgy beszélnek erről, mintha semmiség lenne. Én inkább meghalnék, minthogy még egyszer átéljem ezt”

– írta az egyik követője.

Sokan viszont egyetértettek vele.

„Évekkel ezelőtt máshogy álltam ehhez a kérdéshez. De most már van egy gyermekem, akinek szüksége van rám” – áll az egyik hozzászólásban.

„Az én édesanyám belehalt a szülésbe. Egy gyereknek sem kellene úgy felnőni, hogy nem ismeri azt az embert, aki életet adott neki” – írta az egyik kommentelő.

„Teljesen egyet értek. Mindig az anyát kellene megmenteni. Most várom az első gyermekemet. Lehet még másik babánk, de belőlem nem lesz még egy”

– osztotta meg a véleményét egy másik.

A nő később a Newsweeknek nyilatkozott az üggyel kapcsolatban:

„Volt, aki azt írta, hogy nem érdemlem meg a gyerekeimet, hogy jobb lenne nekik nélkülem, meg még ennél is durvábbakat. Tudtam, hogy megosztó lesz a véleményem, de azt sosem fogom megérteni, miért kell ilyen csúnyán viselkedni, ha nem értünk egyet valamiben. Pedig sok kommentelő egyet értett velem, és örültek, hogy kimondtam” – mondta.

A videót a feltöltése óta már 2 milliószor nézték meg, és 143 ezren kedvelték.

Martin 18 éves volt, mikor elveszítette az édesanyját, és nem akarja, hogy a gyerekei is átéljék ezt.

„Valószínűleg sokan azt hitték, hogy nincs személyes tapasztalatom a témában, de nem ez a helyzet. Továbbra is tartom, amit mondtam, és örülök neki, hogy sok anya, akik hasonlóan éreznek, megkönnyebbültek, és már nem érzik magukat önzőnek” – nyilatkozta a lapnak.

@shelbielenora & my husband agrees #momsoftiktok #saveme #witch ♬ original sound - Kenzie K?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Csúnyán megtrollkodta Orbán Viktor győzelmi terves fotóját egy belvárosi hamburgerező
A Billog Burger színezőfüzeteket kínál gyerekeknek és felnőtteknek is. Színes ceruzát is adnak mellé, bár a narancssárga sajnos kifogyott.


Csúnyán megtrollkodta Orbán Viktor pénteki fotóját egy belvárosi hamburgerező. A Billog zebrás, bölényes és „mérges-lános” színezőfüzetet kínál a gyerekeknek és a felnőtteknek.

A miniszterelnök pénteken tett közzé egy képet Horvátországból a Facebook-oldalán. A kép egy étteremben készült, és a miniszterelnök mellett látható rajta Orbán Balázs politikai igazgató, Kaminsky Fanny, a közösségi médiáért felelős munkatárs, valamint Máté János, a Miniszterelnöki Programiroda vezetője is.

Az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

A képen Orbán Viktor a nyaralós fotóiból ismert színes ingjét viseli.

Erre reagált az V. kerületben lévő Billog Burger Bár, akik szombaton azt írták a Facebook-oldalukon:

„Kedves Gyerekek!

Új színezőket kérhettek a pultos bácsitól a Billog Burger Bárban!

Az eddigi zebrát és bölényt ábrázoló képek mellett most már a „Mérges lán – Győzikés terv 2026” színező is elérhető a billog színezőfüzetben.

Amíg elkészítjük a burgereket, nyugodtan színezhettek – kérjétek el a színes ceruzákat a rendelés mellé!

Sőt, a felnőtteknek is ajánljuk kipróbálni (csak szólunk előre: a narancssárga sajnos kifogyott).”

Az étterem azt ígérte, hogy a kommentekben feltöltik a digitálisan letölthető mérges lános színezőt, amit „bárki nyugodtan használhat otthon vagy akár a luxusnyaralás alatt is!”

A bejegyzéshez pedig egy vélhetően AI-generált fotót is kitettek, amin a miniszterelnöki fotóra hajazó kép látható, csak gyerekekkel.

via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pánik a római Wizz Air-járaton: az utasok sikítoztak a félelemtől, a vihar miatt nem tudott a gép leszállni
A római vihar lehetetlenné tette a biztonságos leszállást, így a járatot átirányították. A repülő végül hajnali négy körül ért földet Bolognában, az utasokat onnan vitték tovább az olasz fővárosba.


Augusztus 20-án éjjel viharba került Róma légterében a Wizz Air W4 6038-as járata. A pilóták többször is próbálkoztak a leszállással, de az ítéletidő miatt végül feladták. A fedélzeten készült videókon jól hallható, ahogy az utasok sikítoznak a félelemtől.

A járat Spanyolország délkeleti részén fekvő Alicantéból indult, és a római Fiumicino repülőtérre tartott, írja a brit The Sun. Az Airbus A321-es közel másfél órás késéssel szállt fel, majd Róma fölött olyan erős viharba keveredett, hogy a pilóták többszöri próbálkozás után sem tudtak leszállni.

A gépen eközben teljes sötétség uralkodott, miközben az ítéletidőben erősen rázkódott. Az egyik utas videót is készített, amelyen hallani lehet, ahogy sokan sikítoznak a fedélzeten:

@italo_papi Forti turbolenze a causa del mal tempo sui cieli di Roma impediscono l’atterraggio del volo Wiz Air partito da Alicante, Spagna e diretto alla capitale. Il pilota costretto a monovre estreme dopo un primo tentativo di atterraggio alla fine opta per dirottare l’aereo all’aeroporto di Bologna, tutti i passeggeri sono rimasti illesi, i primi commenti evidenziano forte stress e il terrore vissuto in alta quota. La compagnia aerea sta valutando le modalità di trasporto via terra dei passeggeri per il rientro a Roma. Si attendono ulteriori notizie su eventuali rimborsi. #aereo #plane #wizair #turbolenze #maltempo ♬ suono originale - Periodista nocturno✨

A repülő végül nem Rómában, hanem a mintegy 400 kilométerrel arrébb fekvő Bolognában landolt, röviddel hajnal 4 óra előtt.

A Wizz Air közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy számukra az utasok biztonsága a legfontosabb. Köszönetet mondtak a légiutas-kísérőknek, amiért a turbulencia közben is gondoskodtak az utasokról, és a pilótáknak, akik úgy döntöttek, inkább átirányítják a járatot.

@italo_papi Forti turbolenze a causa del mal tempo sui cieli di Roma impediscono l’atterraggio del volo Wiz Air partito da Alicante, Spagna e diretto alla capitale. Il pilota costretto a monovre estreme dopo un primo tentativo di atterraggio alla fine opta per dirottare l’aereo all’aeroporto di Bologna, tutti i passeggeri sono rimasti illesi, i primi commenti evidenziano forte stress e il terrore vissuto in alta quota. La compagnia aerea sta valutando le modalità di trasporto via terra dei passeggeri per il rientro a Roma. Si attendono ulteriori notizie su eventuali rimborsi. #aereo #plane #wizair #turbolenze #maltempo ♬ suono originale - Periodista nocturno✨

A légitársaság felajánlotta, hogy az utasokat földi közlekedéssel szállítják el Bolognából Rómába, és akik ezt elfogadták, visszatérítést is kapnak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elképesztő videó: Tömegverekedés tört ki egy luxushajó éttermében – a csirkefalatkák miatt balhézhattak az utasok
Több utas is összeveszett az étkezőben: ütötték, rúgták és a fölre lökdösték egymást. Az esetről az egyik utas felvételt is készített.


Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.

Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.

„Csirkefalatkák miatt van az egész, egyszerűen őrület!”

– fogalmazott a felvétel készítője, aki később az Instagramon több hozzászólásra is válaszolt, ahol azt írta, hogy a verekedés valójában „többről szólt”, mint pusztán az ételről.

„Nem voltunk elég közel, hogy tudjuk, miért indult el valójában a verekedés, csak azt láttuk, hogy a sorban álltak ételért”

– mondta később a New York Postnak a férfi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mike Terra (@mikeisterra) által megosztott bejegyzés

A felvételen azt is látni, hogy néhány biztonsági őr megpróbált közbelépni, de nem jártak sikerrel.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: