FELFEDEZŐ
A Rovatból

„Gondolhatod, mit érez az ember szent éjszaka, amikor elviszik a legféltettebb kincsét” – volt, hogy karácsonykor kellett elbúcsúznia nevelt gyerekétől Ágnesnek

Szívszorító pillanatok ezek, de az édesanyának muszáj erősnek maradnia a többiek miatt.


Jakabné Bódi Ágnes, aki tizenöt éve nevelőszülő, és jelenleg öt gyermeket nevel saját felnőtt lánya mellett, a Divany.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy számára a karácsony kiemelt jelentőséggel bír.

„Nekem az egy szent dolog. Nagyon várom, és ahogy én várom, úgy a gyerekek is készülődnek velem.” Az előkészületekbe a gyerekeket is bevonja, elmondása szerint egyik feladatát a 15 éves fiú vette át tőle. „Ő fűzte föl a kerítést ágakkal és gömbökkel, és a kinti fákat is ő díszítette, de fényben úsznak a korlátok is” – mesélte büszkén az édesanya.

Az ajándékok beszerzését illetően Ágnes előrelátó, állítása szerint már nyáron megvett „mindenféle cókmókot”. A gyerekek konkrét vágyakkal bombázzák.

„A 9 évesem már mióta mondja, hogy »anya, majd kislábosokat szeretnék, meg olyan gyümölcsöt, amit el lehet vágni kis késsel«” – idézte fel a nevelőszülő. A kisfiú távirányítós autót szeretne, a kislány pedig babakonyhát, amit Ágnes már hónapokkal ezelőtt beszerzett.

„Augusztusban megvásároltam, de rafinált voltam, mert átvittem a szomszéd garázsába, nehogy megtalálja” – árulta el a taktikáját, hozzátéve, hogy a gyerekek hajlamosak kutatni a meglepetések után.

Az ajándékozás menetéről elmondta, hogy a nagyobb dolgokat csak szenteste hozza haza, és azonnal a fa alá teszi. Ilyenkor a gyerekeket beküldi a szobába, ő pedig csilingeléssel jelzi, mikor jöhetnek ki. „Mindenkinek ráírom a nevét az ajándékra, gondolhatod, milyen öröm az, amikor megtalálják azt, amire annyira vágytak” – mondta.

A nevelőszülői lét azonban nem csak örömöket tartogat, az ünnepek alatt is előfordulhatnak nehéz pillanatok, például egy örökbeadás.

„Volt olyan gyerek, akit éppen karácsony előtt adtunk örökbe. Nekünk elszorult a torkunk miatta, valakinek viszont hatalmas öröm volt ez a pillanat”

– emlékezett vissza. Bár ilyenkor „nagy levegőt vesznek”, az elválás fájdalmas. „Gondolhatod, mit érez az ember szent éjszaka, amikor elviszik a legféltettebb kincsét...” – fogalmazott Ágnes, hozzátéve, hogy a többi gyerek miatt erősnek kell maradnia. „Én neveltem beléjük, hogy a karácsony egy szent dolog, nem szabad, hogy bármi elrontsa az örömüket” – jelentette ki.

A családban jelenleg élő gyerekek életkoráról elmondta: a legidősebb 15 éves, őt csecsemőkorától neveli, a többiek 14, 10 és 9 évesek, a legkisebb pedig egy 9 hónapos baba. Ágnes szerint minden gyerek hoz magával nehézségeket a múltból. „Mindegyik hozzánk érkező gyereknek van egy batyuja, hol nagyobb, hol kisebb, de én úgy élem az életem és úgy próbálom őket is éltetni, hogy amíg a mi otthonunkban vannak, ezeket rakják le” – vallja a nevelőanya.

A legkisebb gyermek, aki hét hónapja érkezett hozzájuk, egy kórházban hagyott csecsemő volt, akinek az állapota kezdetben aggasztó volt.

„A nővérkék nem tudták mindig fölemelni, ezért köldöksérve lett a sok sírás miatti erőlködéstől – nem túlzok, vagy 10 centire lógott ki a hasából”

– részletezte a baba korábbi állapotát. Mióta azonban náluk van, a kicsi állapota rendeződött. „Nálunk jó helyen van, mert mindenki kikapkodja, nem engedjük sírni, éjjel-nappal kézben van, babusgatjuk – amivel kihoztuk a kórházból, már nem létezik” – mondta örömmel.

A testvérek közötti viszonyról Ágnes úgy nyilatkozott, hogy amíg egy családban élnek, addig testvérként tekintenek egymásra, és a nagyobbak is imádják a kicsit. Ugyanakkor már készítik fel őket a baba távozására, hiszen találtak neki örökbefogadó családot. „Ez is egy nagy feladat, hiszen mindezt úgy kell tennünk, hogy azt érezzék, biztonságban vannak, csak a legkisebb megy el, mert találtunk neki egy nagyon szép családot” – magyarázta. Ez lesz a tizenötödik örökbeadásuk, és a gyerekekről készült fotók mind ott sorakoznak a hűtőszekrényen. „A szívünkben mindig ott maradnak, és képzeld, a hűtőnkön ott az összes, egykor nálunk nevelkedő gyerek fotója!” – tette hozzá.

A családban nincsenek tabuk, ha a gyerekek kérdeznek a vér szerinti szüleikről vagy a múltról, Ágnes válaszol nekik, mert szerinte ez is a biztonságérzet része. Fontosnak tartja a tanulást és a nyitottságot. Az ünnepek alatt a közös sütés-főzés tölti ki a napjaikat. „Együtt lenni, de azt tudnod kell, hogy mi éjjel-nappal sütünk-főzünk, ilyenkor karácsony tájékán meg aztán még többet” – mesélte a mindennapokról. Az ünnepi menü töltött káposzta, húsleves és sültes tál lesz. A téli szünetre programokat is szerveznek, idén először mennek színházba, A diótörőt nézik meg.

A vér szerinti szülőkkel való kapcsolatról Ágnes elmondta, hogy nem ellenségként tekint rájuk, és igyekszik a gyerekek számára is megkönnyíteni a helyzetet. „Ők a ti anyucikáitok, én meg csak sima anya vagyok” – szokta mondani a gyerekeknek. Állítása szerint a vér szerinti szülők is elfogadták őt, és értékelik, hogy mindent megtesz a gyerekekért.

Végezetül elmesélte, hogy a gyerekek is meg szokták lepni őt, összegyűjtött zsebpénzükből apróságokat vásárolnak neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megújult a bor.hu – a magyar borok világa új köntösben
Az átláthatóbb, modern design mellett friss, releváns tartalmakkal és praktikus funkciókkal várja a látogatókat.


Új arculattal, korszerűbb felülettel és bővített tartalmakkal folytatja a bor.hu, a Magyar Bormarketing Ügynökség Zrt. hivatalos portálja.

A megújult oldal célja, hogy egyszerre szolgálja a szakmai közönséget és a borkultúra iránt érdeklődő fogyasztókat: az átláthatóbb, modern design mellett friss, releváns tartalmakkal és praktikus funkciókkal várja a látogatókat.

Az új bor.hu nemcsak a borászatok számára kínál hatékonyabb megjelenési lehetőséget, hanem a felhasználók számára is átfogó tudásanyagot biztosít – a borvidékek bemutatásától a borkóstolási tippekig.

A portál Magazin rovatában olvashatók a legfrissebb borokkal, borászatokkal, trendekkel, valamint az Ügynökség aktivitásaival kapcsolatos hírek. A Borászatkeresőben borrégiók, borvidékek és a nyújtott szolgáltatások alapján is kereshetők a hazai borászatok, akikről minden fontos információ az olvasók rendelkezésére áll. A felhasználók naprakész információkat kaphatnak a legújabb és legnépszerűbb boros eseményekről, illetve átfogó képet kaphatnak a magyar borkultúráról, szőlőfajták és borstílusok, bortípusok, illetve borrégiók szerinti bontásban.

A fejlesztések célja, hogy a bor.hu a magyar borászat hiteles és naprakész online központja legyen – ahol egy helyen található meg minden, amit a hazai borkultúráról tudni érdemes.

A Magyar Bormarketing Ügynökség arra biztat minden borkedvelőt és a borok világával ismerkedőt, hogy böngéssze rendszeresen a bor.hu oldalait, ahol minden releváns információ rendelkezésre áll a magyar borkultúráról – hiszen a bor.hu célja, hogy bemutassa a magyar borokat és készítőiket a lehető legszélesebb közönség számára.

Fedezze fel a megújult bor.hu-t – a magyar bor megújult otthonát az online térben!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Letarolta a Facebookot Dr. Tóth Károly, a DK elnökjelöltje, aki nem a párt tagja és nem is létezik
A cigizős fotókat és DK-támogatókat meszégyenítő módon európai üzeneteket megosztó Dr. Tóth Károly hónapokig építette magát a DK elnökjelöltjeként, ezreket tévesztve meg bizarr posztjaival. Most a párt a Fideszt gyanúsítja, és a profil azonnali törlését követeli a Facebooktól.


A Demokratikus Koalíció köztársasági elnök-jelöltjeként pózol, több ezer követője van, és még a párt politikusai is reagálnak neki, pedig valójában nem is létezik. Dr. Tóth Károly, a Facebookon felépített kitalált figura hónapok óta borzolja a kedélyeket a magyar politikai életben – írja a Telex.

A profil tavaly március óta aktív, januárra már tízezer követőt gyűjtött, és január 4-én bejelentkezett a köztársasági elnöki posztra, Dobrev Klárát megnevezve leendő miniszterelnökként.

Magát „jogtudós, Tanár úr, nagypapa, szabad, európai, köztársasági elnök-jelölt, világpolgár” és 57 éve a pályán lévő kánonjogászként definiálja, aki egy nem létező Kánonjogtudósok Társaságának alapítója, és

állítása szerint olyanokat tanított, mint Lázár János, Sulyok Tamás, sőt, Fekete Pákó.

Életútját bizarr történetekkel színesíti: beszámolt már debreceni konyakozásról, albániai nyaralásról, és panaszkodott a spanyolországi időjárásra. „MELEG van, éget a nap, a levegő PÁRÁS. A pálmafák óriásiak, DE ALIG ADNAK árnyékot és a papagájok NAGYON HANGOSAN csiripelnek. A sör annyira hideg volt az egyik kávéházban, hogy MEGFÁJULT A TORKOM.”

Posztjait indokolatlan NAGYBETŰKKEL, random latin kifejezésekkel és a védjegyévé vált „Ölellek Benneteket! Dr.T.K.” elköszönéssel zárja.

A bejegyzésekhez csatolt képeken egy folyton máshogy kinéző, valószínűleg öregítő filterrel eltorzított arc néz vissza, akit gyakran mások, például Judith Sargentini fotóira szerkesztenek rá. Amikor Károly nem politizál, akkor a családjával, barátaival tölti idejét, ami rendszerint borzalmas mennyiségű dohánytermék és alkohol elfogyasztásából áll.

A karakter hol a DK lelkes támogatójának, hol független jelöltnek, legújabban pedig a párt köztársasági elnök-jelöltjének adja ki magát. Működésére a párt politikusai is felfigyeltek: Gréczy Zsolt a Facebookon többször is válaszolt neki, Gy. Németh Erzsébet pedig nyilvánosan kérte, hogy vegyen le egy bejegyzést. A Demokratikus Koalíció a lapnak küldött válaszában elhatárolódott a profiltól. „Nem lennénk meglepve, ha kiderülne, hogy ezeket a DK-t lejárató posztokat a Fidesz közösségi médiás hazugsággyárában készítenék” – közölték, és jelezték, hogy jelentették a profilt a Facebooknak, remélve, hogy törlik az oldalt. Gy. Németh Erzsébet egy kommentben egyértelműen fogalmazott: „Nem DK-s! Troll!”

A Fidesz egyelőre nem reagált a DK gyanúsítására a konkrét ügyben. Ugyanakkor nem ez az első eset, hogy valaki azzal vádolja a kormánypártot, hogy mesterséges intelligenciával akarja megtéveszteni a választókat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Kína olyan hatalmas erdőt telepített, hogy az már az időjárást is átformálja
A sivatag megállítására szolgáló Nagy Zöld Fal fái már a helyi esőzéseket is befolyásolják, ami komoly kérdéseket vet fel.
Fotó: Youtube - szmo.hu
2026. január 27.



Kína Nagy Zöld Fala nem csak a homokot állítja meg: friss kutatások szerint a mesterséges erdősávok már az időjárást is átrajzolják Észak- és Nyugat-Kínában.

Az ország évtizedek óta tartó erdősítési programja, amelynek zászlóshajója a Három Északi Védőerdő Program, példátlan ökológiai átalakulásokat hozott.

Friss műholdas elemzések és éghajlati modellek szerint a hatalmas, ember alkotta erdők az evapotranszspiráció, vagyis a növényzet és a talaj együttes párolgásának növelésével és a helyi csapadék fokozásával sikeresen megváltoztatták a regionális időjárási mintázatokat

– derül ki a Nature Communications című tudományos folyóiratban közölt tanulmányból.

A programot még 1978-ban indították a Kína északi részét sújtó sivatagosodás és porviharok mérséklésére. A „Nagy Zöld Fal” célja az volt, hogy gigantikus védősávot alkosson a Góbi és a Takla-Makán sivatagok peremén.

Ezek a „zöld falak” fizikai gátat képeznek, és nemcsak a talajt stabilizálják, hanem a helyi légköri vízkörforgást is áthangolják. Ezzel mintát adnak arra, hogyan enyhíthetők helyben a klímaváltozás hatásai.

A jelentős eredmények ellenére az ökológiai átalakulás egy összetett, „zöldítési paradoxonnak” nevezett jelenséget vet fel, ami pontos irányítást igényel.

A száraz térségekben a nagy sűrűségű fásítás ugyanis lényegesen több vizet fogyaszt, mint az őshonos növényzet, ami a felszíni és a felszín alatti vízkészletek mérhető csökkenéséhez vezet.

A kutatások szerint

miközben az erdők hűtik a levegőt és vonzzák a csapadékot, azzal párhuzamosan megterhelik a fennmaradásukhoz szükséges vízkészleteket is.

A projekt következő szakaszába lépve a tudósok az úgynevezett „okos zöldítési” stratégiáit szorgalmazzák. Ezek a stratégiák a hosszú távú fenntarthatóság érdekében az erdőtelepítést a térség vízellátásának természetes korlátaival hangolják össze.

A finomhangolás célja az, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem ne vezessen egy másik súlyos környezeti problémához: a vízhiányhoz.

Via Nature Communications, LiveScience


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A világ a tízemeletes, fake kamcsatkai hófalon ámult, miközben a valóságban emberek haltak meg a viharban
A BBC Verify elemezte a kamcsatkai videót, ami mesterséges intelligencia terméke. Eközben a rekordméretű, 1,8 méteres hó miatt két ember is életét vesztette a térségben.


A legdurvább AI-videó, amin egy tízemeletes panelház tetejével egy magasságban lévő hófalról csúsznak le a gyerekek, mindeközben a valóság az, hogy Kamcsatkán a térdig érő hó helyett, szó szerint nyakig süllyedhetsz a fehér takaróba.

Több kép bejárta a világot Kamcsatkáról, és milliók osztották meg hitetlenkedve. Egyetlen apró hibája volt: nem volt igaz.

A BBC Verify szakértői gyorsan kimutatták, hogy a videó mesterséges intelligencia terméke, tele fizikailag képtelen, túl sima hótextúrákkal, árulkodó képi hibákkal és a valósággal köszönőviszonyban sem lévő arányokkal.

Mindeközben a valóság Kamcsatkán önmagában is rendkívüli volt.

Egy valós videó a kamcsatkai hóhelyzetről

@randomtravelll9 ❄️ TRAPPED: Inside Russia's Historic 2026 Snowstorm This is actually happening right now in Kamchatka, Russia. Video Credits: Unknown No copyright infringement intended. If someone wants to remove it kindly DM. This is the actual footage of Kamachatka Russia. Nothing in this video is AI. Imagine opening your door to a wall of snow reaching the 4th floor. That's the reality for thousands of people today. The Numbers Are Staggering A 146-year weather record just shattered. Three months' worth of snowfall arrived in just 72 hours. Snow depths hit 4 meters (13 feet) in some areas. Entire apartment complexes vanished under white. Daily Life Has Completely Transformed Residents are climbing through windows because doors won't budge. Cars? Completely buried—people are digging tunnels just to locate them. The military deployed to deliver essentials like milk and bread. Roads disappeared overnight. But Here's What's Incredible The community isn't just surviving they're adapting with remarkable creativity. Locals carved pathways through towering snow canyons for public transport. Some transformed massive drifts into emergency slides from their balconies. The Official Warning Authorities issued an unusual alert: stop jumping into snowbanks. Hidden underneath are vehicles, fences, and other dangerous obstacles. What do YOU think , How would you survive in this situation? Share your thoughts in the comments! ☺️ Follow RandomTravelll on TikTok for more incredible content! [ kamchatka snowfall, extreme winter russia, record snow depth, kamchatka weather 2026, siberian winter, far east russia, snow tunnels kamchatka, blizzard facts, life in russia, world's snowiest places, volcanic winter, petropavlovsk-kamchatsky, extreme climate, winter survival, buried houses snow, russian winter lifestyle, sea of okhotsk effect, arctic weather, snow shoveling hacks, kamchatka volcanoes, winter travel russia, subzero temperatures, frozen world, weather anomalies 2026, viral snow video, deep powder kamchatka, natural disasters 2026, russian wilderness, winter photography, real or ai, randomtravelll, travel reel, trends , russia ] #snow #russia #viraltiktokvideo #russian #randomtravelll ♬ Rasputin (Single Version) - Boney M.

A Csendes-óceán felől érkező nedves légtömegek és a sarkvidéki hideg találkozása miatt január közepén helyenként

1,8 méternyi friss hó hullott, a szél pedig három métert is meghaladó torlaszokat emelt.

Petropavlovszk-Kamcsatszkijban autók tűntek el teljesen, bejáratokat kellett kiásni, és

a helyi hatóságok két halálesetről is beszámoltak, miután a hó súlya alatt beszakadtak a tetőszerkezetek.

A jelenség veszélyeire Henk van Ess, a nyílt forráskódú hírszerzés egyik legismertebb oktatója hívta fel a figyelmet.

„Amikor a hamis képek már az újságírókat is megtévesztik, akkor hitelességi válsággal állunk szemben” – mondta egy magazinnak.

Majd hozzátette: „Ma még csak egy szép havas felvételről van szó. Holnap már egy kitalált katasztrófáról vagy egy háborús övezetről.”

A 2025-ös Melissa hurrikán idején olyan AI-videók terjedtek, amelyeken cápák úszkáltak a jamaicai utcákon.

„Annyi WhatsApp-csoportban vagyok benne, és látom, hogy ömlenek ezek a videók. A legtöbbjük hamisítvány” – nyilatkozta az AP hírügynökségnek Dana Morris Dixon jamaicai oktatási miniszter.

A 2024-es dubaji árvizek után egy CGI stúdió marketingvideóját kezdték valós felvételként terjeszteni, amelyen luxusautókat mentettek gumicsónak-szerű szerkezetekkel.

A 2025-ös mianmari földrengést követően pedig egy mesterséges intelligenciával generált klip mutatta be egy thai toronyház látványos összeomlását, amit a túl „tiszta” romok és a természetellenes mozgás buktatott le.

A jordániai Roya News például nyilvános önkorrekcióban ismerte be, hogy a kamcsatkai hóviharról szóló tudósításukba véletlenül valódi felvételek közé kevertek AI-generált klipeket is.

Ez is egy hamis képet mutató AI-videó, a fake videók készítése felpörgött a kamcsatkai hóhelyzettel

@_________prosto_vova___ #камчатка #росія#красота#ші#2026 ♬ Piano melody for emotional conflict(1119742) - naopapa


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk