SPORT
A Rovatból

Fizetett kamuszurkolók lephették el Katart, a focivébé szervezői tagadják a vádakat

A semmiből felbukkant szurkolók azt mondják, hogy nem a pénzért, hanem kedvenc csapatukért érkeztek a világbajnokságra. A katari szervezők szerint már a feltételezés is felháborító.


Órákkal a labdarúgó-világbajnokság kezdete előtt Katar szinte teljesen megtelt, az utcákat már napokkal ezelőtt ellepték a szurkolók, a hangulat egyszerűen elképesztő. Legalábbis ezt sugallják a közösségi médiában, de főleg a TikTokon terjedő videók. Ha azonban alaposabban szemügyre vesszük a felvételeket, akkor könnyen szemet szúrhat néhány apróság.

Az utcákon önfeledten bulizó szurkolói csoportok ugyanis mintha egy az egyben egymás kiköpött másolatai lennének, csak különböző országok színeiben.

A leginkább indiainak tűnő csoportok tagjai között nőt egyáltalán nem látni, és még az olyan tradicionális európai válogatottak, mint a német vagy az angol állítólagos rajongói is az indiai/arab hangzásvilágra kísértetiesen emlékeztető hangszerekkel csinálják a fesztivált.

Elképzelhető, hogy Katar a stadionépítő munkások után szurkolókat is a szomszédos országokból importált? Úgy tűnik, hogy ezt egyáltalán nem lehet kizárni.

Az előjelek és a tizenkét éves készülődés furcsaságai alapján nem nagy merészség kijelenteni, hogy a következő egy hónapban az eddigi legbizarrabb focivébét rendezik majd a zsebkendőnyi méretű arab félszigeten. Katar 1971-ben kiáltotta ki függetlenségét Nagy-Britanniától. 11 571 négyzetkilométeres területe körülbelül akkora, mint Pest és Fejér megye együttvéve. Ugyan a közel-keleti ország lakóinak száma hivatalosan 3 millió, közülük azonban csak valamivel több, mint 300 ezernek van katari állampolgársága. A többiek külföldi vendégmunkások a világ minden pontjáról, legyen szó diplomás szakemberekről vagy betanított segédmunkásokról. Éppen ezért Katar valódi népességszáma szezonálisan ingadozik.

Ha mindez nem lenne elég, akkor a konzervatív muszlim ország nemcsak mérete, hanem törvényei miatt nehezen lehet alkalmas arra a színes, zajos bulizásra, ami egy ekkora sporteseménnyel óhatatlanul együtt jár.

Katar azonban most épp ennek az ellenkezőjét akarja elhitetni a világgal, bár apránként repedések keletkeznek a gondosan felépített, dollármilliárdokkal alaposan kiglettelt PR-vakolaton.

Péntek óta biztos, hogy a korábbi ígérgetések ellenére sem lehet majd sört kapni a stadionokban és a környékükön, illetve a kevésbé tehetős vagy helyszűke miatt a szurkolói falvakba kényszerülő turisták szállása csak jó indulattal nevezhető még csak puritánnak is.

A kritikusok szerint a világbajnokság rendezését több mint gyanús körülmények között az Egyesült Államok elől elhappoló Katar magának rendez egy tornát. A szurkolókat leginkább biodíszletként használják a történelem egyik legpofátlanabb sportwashing és gazdasági erődemonstrációja során. Látszólag az sem baj, ha nincs elég belőlük, és importálnak kellő mennyiségű rajongót valamelyik szomszédos országból. Így lehetett ezekből az állítólag indiai fiatalemberekből angol, német, brazil, francia, spanyol, argentin, belga vagy éppen portugál szurkoló:

@djlbone Rien qui cloche là ? ??? #qatar2022 #worldcup #pourtoi #mdr #qatar #fyp #coupedumonde2022 #bollywood #foryou ♬ Addictive - L.B. One

Katar természetesen tagad és visszautasítja a kamuszurkolókról szóló vádakat. A világbajnokság lebonyolításáért felelős helyi bizottság szerint szó sincs ilyesmiről, a fizetett szurkolók állítólagos tömeges beutaztatásáról pedig azt mondták, hogy a vád egyszerűen „kiábrándító és nem okozott meglepetést”.

A Guardiannek nyilatkozó indiai férfi is cáfolta, hogy ő vagy társai pénzt kapnának, amiért Angliának szurkolnak a következő egy hónapban. A Keralából érkezett rajongó a lap újságírójának még azt is elárulta, hogy korábban Beckham volt a kedvenc játékosa, a jelenlegi keretből azonban Sakát tartja a legtöbbre.

A huszonkettedik FIFA-világbajnokság magyar idő szerint vasárnap délután öt órakor indul Katarban. A nyitómeccsen a korábban egyetlen vébén sem szereplő házigazda Ecuadort fogadja. A döntőt karácsony előtt hat nappal rendezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Eltemették Diogo Jotát és öccsét Portugáliában
A temetésen részt vett a Liverpool teljes csapata és a portugál válogatott több tagja is. A család Gondomarban vett végső búcsút a két focistától.


Szombat délelőtt búcsúztatták el Diogo Jotát és testvérét, André Silvát, írja a rangadó.24.hu. A temetésre a portugáliai Gondomarban került sor, ahol a család, barátok, valamint korábbi és jelenlegi csapattársak is összegyűltek. A szertartás 10 órakor kezdődött, miután előzőleg magán- és nyilvános virrasztást is tartottak a két fiatal sportoló emlékére.

A Liverpool FC játékosai, a portugál válogatott tagjai és a család közeli barátai is részt vettek a búcsúztatáson. Brit beszámolók szerint a Liverpool külön repülőjáratot biztosított, hogy a klub minél nagyobb létszámban képviselhesse magát a temetésen.

Jota azért nem repülővel tért vissza Angliába, mert nemrég tüdőműtéten esett át. Ezért testvérével együtt autóval indultak el Liverpoolba. Útközben az autó egyik kereke kidurrant, a jármű letért az útról, majd az ütközés után kigyulladt. A balesetben mindketten életüket vesztették.

A Liverpool közölte, hogy visszavonultatja Diogo Jota 20-as mezszámát, és a játékos szerződéséből hátralévő két évre járó teljes bért a családja fogja megkapni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
„Anyuka, a gyermeke nem fogja jól érezni magát!” – Drávucz Rita kerekesszékes kislányát nem fogadták egy nyári táborban
A világbajnok vízilabdázó 11 éves lánya, Flóra alig várta a főzős tábort. Végül máshol kapott helyet – de csak miután az édesanyja másik szervezőt keresett neki.
F. O. - szmo.hu
2025. június 22.



Drávucz Rita vízilabda-világbajnok egy blogbejegyzésében számolt be arról, hogy kerekesszékes kislányát nem fogadták egy nyári táborban. A 11 éves Flóra főzős táborba szeretett volna menni egyik barátnőjével, ám a jelentkezés nem úgy alakult, ahogy remélték.

A kislány Charcot–Marie–Tooth betegséggel él, kerekesszéket használ, de önállóan is tud székre ülni, néhány lépést megtenni, és a kerekesszékében is magabiztosan közlekedik.

Rita korábbi tapasztalatai alapján ilyenkor mindig egyeztet a szervezőkkel, mielőtt beíratná a lányát. Most is így tett: telefonon érdeklődött, hogy tudják-e fogadni Flórát.

„A telefon végén lévő hölgynek elmondtam a fentieket, majd egy számomra igen meglepő válasz érkezett. A táboroztató hölgy a hallottak alapján kerek perec kijelentette: »Anyuka, a gyermeke nem fogja jól érezni itt magát«. Elkeseredtem a válasz hallatán, és magamban hozzá is fűztem: ha így állunk hozzá már az elején, akkor nagy eséllyel így is lesz...”

– mesélte a Blikknek.

A korábbi válogatott sportoló elmondta, az évek során sok táborba jelentkeztek már, és a legtöbb helyen nyitottak és együttműködők voltak. Most viszont nem ezt tapasztalta.

„Kiemelném, nem azzal van a gond, hogy nem fogadták őt, hanem ahogyan ezt kommunikálták. Ilyenkor nyilván benne van, hogy valóban nincs tapasztalat, és a szolgáltató félelme is felerősödik, ám itt nem ez a fajta beszélgetés zajlott” – a Blikknek.

Az eset után egy másik szervezőt kerestek, és végül sikerült megoldást találni.

„Némi egyeztetés után arra jutottunk, hogy ha szeretne jönni Flóra, szeretettel várják. Az ő hozzáállásuk teljesen más volt, élményt szeretnének nyújtani egy olyan gyermeknek is, aki kerekesszéket használ az önállósághoz, emellett a többi jelenlévő gyermek is új élménnyel gazdagodik, ha találkozik Flórával”

– tette hozzá.

Flóra egy inkluzív iskolába jár, több éve vesz részt különféle táborokban. Tavaly nyáron az Egyesült Államokban esett át egy komplex lábfejműtéten, amely után a bal lábát tudták megoperálni, a jobb láb beavatkozása még hátravan.

„Jól sikerült a műtét, viszont mélyen érintette a lelkét, és nagyon sok fájdalma volt. Mondta is, hogy anya, ezen a nyáron megpihenek, és jövő nyáron nekifutunk a másiknak is. Ez nagyon fontos visszajelzés nekünk, ő is azt szeretné, hogy a másik talpa is lekerüljön a földre” - fogalmazott az édesanya.

Rita jelenleg egy játszó- és közösségi tereket tervező és kivitelező cégnél dolgozik. Lánya rendszeresen jár hidroterápiára, gyógytornára, fejlesztésekre, hegkezelésre és orvosi kontrollokra is. „Ő is picit elfáradt, nagyon várta már a nyarat és a táborokat” – mondta Rita.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Megható gesztus: A Liverpool kifizeti Diogo Jota szerződésének a hátralevő részét a családjának
Ezzel is támogatni szeretni anyagilag a családot. A futballista június végén vette feleségül három gyermeke édesanyját.


A portugál Record értesülése szerint a Liverpool FC vezetése úgy döntött, hogy Diogo Jota halála után is teljesíti a játékos szerződésében vállalt kötelezettségeket - adta hírül a Nemzeti Sport. A klub továbbra is utalja a portugál labdarúgó fizetését, ezzel támogatva az özvegyét és három gyermekét.

Jota 2027 nyaráig szóló szerződéssel rendelkezett az angol bajnokcsapatnál. Június 22-én vette feleségül három kisgyermeke édesanyját, Rute Cardosót.

A Liverpool szurkolói azt kérik a klubtól, hogy vonultassa vissza a 20-as mezszámot, és többé ne viselhesse azt senki. A klub közleményében már utalt arra, hogy a mezszám halhatatlanná vált.

„A 20-as mez és gazdája joggal válik halhatatlanná a klub 20. bajnoki címének megszerzésében játszott szerepével, a győzelemért tett erőfeszítésével, védjegyévé váló cseleivel és a Kop előtt élete utolsó, megrendítő erejű lövésével, amivel biztossá tette a győzelmet az áprilisi Mersey-parti derbin”

– írták.

Diogo Jota és öccse, André Silva csütörtök hajnalban vesztették életüket egy autóbalesetben. A temetésüket szombaton tartják a Porto melletti Gondomarban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Autóbalesetben meghalt a Liverpool támadója, Diogo Jota
A portugál válogatott támadó kocsija lesodródott az útról, fának ütközött és kigyulladt. Az autóban utazott a futballista testvére is.


Diogo Jota tíz nappal ezelőtt tartotta esküvőjét, feleségével három közös gyermekük volt. Most tragikus baleset érte Palacios de Sanabria közelében, ahol autójával letért az útról, fának csapódott, majd kigyulladt – számolt be róla a Marca.

A portugál labdarúgót nem sikerült időben kimenteni a lángoló járműből.

Az autóban testvére, André is vele utazott. A hírt a család is megerősítette.

Jota 2020-ban szerződött a Liverpoolhoz, ahol 182 mérkőzésen szerepelt, ezeken 65 gólt szerzett és 26 gólpasszt adott. A klubbal megnyerte a Premier League-et, az FA Kupát és a Ligakupát is.

Pályafutása a portugál Pacos de Ferreirában indult, később játszott az Atlético Madrid, a Porto és a Wolverhampton Wanderers csapataiban is.

A portugál válogatottban 2019-ben mutatkozott be, 49 alkalommal lépett pályára, és 14 gólt szerzett. A nemzeti csapattal kétszeres Nemzetek Ligája-győztes lett.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: