HÍREK
A Rovatból

Ez várható Amerikában éjszaka: íme az elnökválasztási menetrend

Mikor zárnak az államok szavazófülkéi? Hol okozhat meglepetést Biden és hol Trump? Kié lesz a féltucatnyi csatatér állam, amely eldöntheti a választást?


Könnyen elképzelhető, hogy az amerikai elnökválasztás éjszakája végül egy választási hétbe torkollik. Ettől függetlenül vannak olyan előre kalkulálható események, melyek biztosan mérföldkövei lesznek a demokrata és a republikánus jelölt ma éjszakai csatájának.

A választás napjáig már eddig is rekordot jelentő 98 millió amerikai állampolgár élt az előzetes szavazás lehetőségével. Ez egyben már biztosan azt is jelenti, hogy a végül Donald Trump és Joe Biden között folyó küzdelem lesz az ország történetében az első, amikor többen adták le voksukat a választás napja előtt, mint november első keddjén a szavazófülkékben.

Nem ez lesz azonban az egyetlen szokatlan dolog a 2020-as elnökválasztás menetében, de biztosan hatással lesz arra, hogy egyes helyekről rekordgyorsasággal érkeznek meg az eredmények, míg máshol jóval lassabban halad majd a szavazatszámlálás.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett egészségügyi protokollok kapcsán egészen biztosan kígyózó sorok alakulnak ki majd egyes szavazóhelyiségek előtt. Szakértők szerint a rendkívüli állapotok és a rengeteg levélszavazat miatt szinte kizárt, hogy helyi idő szerint még kedden kiderüljön, Trump marad vagy Biden lesz az új elnök. Ugyanakkor azt sem lehet kizárni, hogy mégis korán eldől a verseny, ha valamelyik jelölt a kulcsfontosságú csatatér államok többségében győzelmet arat.

A rengeteg bizonytalan tényező mellett azért akad néhány fontos sarokpont, ami alapján tervezhető az éjszakai események alakulása. Ezeket szedte időrendbe a The Guardian. Valamennyi várható eseményt a közép-európai időzóna szerint közöljük:

November 3., éjfél

Az első szavazófülkék zárása megtörténik Indiana és Kentucky állam legnagyobb részén. Érdemes külön figyelni az indianai Vigo megyére, ahol 1956 óta mindig az nyert, aki végül az Egyesült Államok elnöke lett. Az állam egyébként hiába ismert a gyors autókról, november első keddjén mégis a lassú szavazatszámlálás miatt szokott a hírekbe kerülni.

Kentuckyban majdnem biztos Mitch McConnell újraválasztása. Már csak az a kérdés, hogy a republikánusok szenátusi frakcióvezetője a pártja többségére tér vissza Washingtonba, vagy kisebbségbe szorulnak egy demokrata győzelem esetén.

November 4., hajnali 1 óra

Befejeződik a szavazás az egyik kulcsfontosságú csatatér államban. Az általában gyors szavazatszámlálásról ismert Floridát négy éve megnyerte Donald Trump, most a közvéleménykutatások Joe Biden 2-3 százalékos győzelmét vetítik előre.

Florida mellett Dél-Karolina és Georgia is zárja a szavazófülkéket. Utóbbi állam a republikánusok egyik legstabilabb bázisa, ennek ellenére a kampány finisében a demokrata jelölt előretörését jelezték a felmérések. Árulkodó lehet a végeredményt tekintve az államban szavazó afroamerikaiak aránya. Azonban nem érdemes tűkön ülve várni az adatokat, mert a georgiai eredményeket gyakran utolsóként hozzák nyilvánosságra.

November 4., hajnali 1 óra 30 perc

Miközben mindenki feszülten figyeli a floridai eseményeket, Észak-Karolina is zárja az urnákat. Mivel az államban rengeteg demokrata élt a korai szavazás lehetőségével, a Bidenért szorítók kezdetben magabiztos előnyt láthatnak majd, ami szép lassan olvad, ahogy folyamatosan érkeznek be a kedden leadott szavazatok.

És akkor Ohio, ami akár a mérleg nyelve is lehet. Ha az államot elbukja Trump, az akár az egész elnökségébe is kerülhet. Itt is kezdeti demokrata fölény várható a levélszavazatok miatt, amit fokozatosan egyenlítenek majd ki a Trumpra szavazók. A versenyt a clevelandiek tehetik igazán szorossá. Egyelőre megjósolhatatlan a végeredmény, vélhetően ez az állam nyújtja majd a legtöbb izgalmat az éjszaka folyamán.

Lapozz a továbbiakért:



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orosz drón csapódott egy családi házba Lengyelországban
Személyi sérülés szerencsére nem történt, a ház teteje és az udvaron álló autó viszont megrongálódott.


Orosz drón csapódott egy lakóházba a Lublin vajdasági Wyryki településen – értesült a Polsat News. A ház teteje és az udvaron álló autó is megrongálódott.

„Szerencsére senkinek sem esett baja”

- közölte a lap megkeresésére Andrzej Fijołek rendőr alezredes, a lublini vajdasági rendőr-főkapitányság munkatársa.

Mariusz Zanko, a wlodawai járás vezetője is megerősítette, hogy egy lakóház károsodott, az viszont egyelőre nem világos, hogy maga a drón csapódott-e be, vagy annak darabjai.

„A helyiek robbanást hallottak, észleltek lengyel vadászgépeket is. A hangulat feszült, az emberek körében komoly aggodalom tapasztalható”

– fogalmazott.

Az önkormányzati vezető is megerősítette, hogy senki nem sérült meg, de anyagi kár keletkezett. A helyszínen tartózkodnak a hivatal munkatársai, akik a károk felmérését végzik.

Egy másik lelőtt drónt is megtaláltak a hatóságok a Belarusz határtól nagyjából negyven kilométernyire található Czosnówka falunál.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalra virradóan orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, a drónokat pedig lelőtték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, kiknek üzente, hogy semmi sem lesz elfelejtve
A miniszterelnök a kötcsei beszédében úgy fogalmazott: „semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”.


Orbán Viktor ismét az ÖT stúdiójában járt, és amikor a műsor felvételéről kijött, a Balzac Újság elkapta néhány kérdésre.

A miniszterelnököt többek között arról kérdezték, kiknek szólt az üzenete Kötcsén, amikor azt mondta: „Mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud. Ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.”

„A következő hét hónapban mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek. Azoknak szólt, akik ezt nem akarták”

- válaszolta a miniszterelnök.

Orbán Viktor kötcsei pikniken mondott beszédét most először közvetítették élőben. A fenti mondatot pedig sokan figyelmeztetésként, vagy egyfajta fenyegetésként értelmezték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Egy drón lehet véletlen, több drón már nem az” – mondta a Lengyelországban lelőtt drónokról a korábbi amerikai védelmi miniszterhelyettes
„Nagy valószínűséggel ez egy teszt, amire a NATO-nak reagálnia kell” - fogalmazott a BBC-nek adott interjújában Jim Townsend.


Nehéz elképzelni, hogy az orosz drónok legutóbbi lengyel légtérbe való behatolása véletlen lett volna – mondta Jim Townsend, az Egyesült Államok korábbi védelmi miniszterhelyettese a BBC Newsday című műsorában.

„Egy drón lehet véletlen, de több drón már nem az”

– fogalmazott Townsend.

„Több időre van szükség, hogy Lengyelország meg tudja vizsgálni, mit is találtak pontosan, és hogy lássuk, hogyan vélekednek erről. De nagy valószínűséggel ez egy teszt, amire a NATO-nak reagálnia kell”

– tette hozzá.

Townsend szerint jó hír, hogy Lengyelország és a NATO uralni tudta a helyzetet. „A drónokat észlelte a lengyel radar, és a NATO gépei azonnal felszálltak” - mondta.

„Most a NATO politikai oldala van nyomás alatt, hogy az erre adott válasz megfelelő legyen az egész szövetség részéről”

- jegyezte meg a korábbi amerikai védelmi miniszterhelyettes.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalban orosz drónok hatoltak be a lengyel légtérbe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A BBC szerint a NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, a drónokat pedig lelőtték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Amikor az apám megkéri valamire, a feleségem nyilván segít neki Hatvanpusztán
A miniszterelnök az Öt műsorában beszélt a kötcsei gondolatáról, a politikai játszmákról, a családi birtokról és arról is, hogy senki nem állhat a törvények felett.


Orbán Viktor az Öt című műsor vendége volt, ahol több aktuális témáról is beszélt – köztük kötcsei gondolatairól, a nemzeti konzultációról vagy épp a fiatalokról és a politikai helyzetről.

A beszélgetés során szóba került Hatvanpuszta is. Orbán azt mondta, neki ehhez semmi köze, az ő élete egy nyitott könyv. Azt is megjegyezte: számára ez a téma egy könnyű délutáni tea.

Felesége, Lévai Anikó is szóba került. A miniszterelnök azt mondta:

„Amikor az apám megkéri valamire, akkor nyilván segít neki. De még egyszer mondom, ez egy gazdaság. Szeretném, ha egyszer elkészülne.”

A hatvanpusztai ügyeket rendszeresen feltáró Hadházy Ákosról úgy nyilatkozott: köszönettel tartozik neki, mert belőle él, ő tartja el.

Ahogy arról korábban többször is írtunk: a független országgyűlési képviselő számos olyan dokumentumot bemutatott, ami szerinte azt bizonyítja, hogy a terület és a rajta lévő épületek nem gazdasági célt szolgálnak, hanem Orbán Viktor és családja luxusbirtokáról van szó. Az ellenzéki politikus többször beszélt arról is, hogy a miniszterelnök felesége gyakran jár a területen, az ott dolgozó munkások szerint pedig állítólag már többször felveretett olyan csempéket és márványlapokat, amik valamiért nem tetszettek neki.

Kitért arra is, hogy nem híve semmilyen adóemelésnek. Simicska Lajossal való kapcsolatáról azt mondta, nem veszett össze vele, inkább elhidegülésnek vagy szakításnak nevezhető, de sok mindent tanult tőle.

A repülőrajtról úgy fogalmazott: hosszú volt a kifutópálya, de 10 millióan ülnek a gépen. Szerinte ilyen előfordul, csak később indul be. Úgy látja, van szufla ebben az országban.

A „mocskos fideszezés” kapcsán azt mondta, focistadionokban nőtt fel, ilyen előfordul. A fiatalokról pedig úgy vélekedett, hogy nem akarnak kamu életet, hanem olyan életet szeretnének, aminek súlya van. Úgy látja, velük lehet beszélni, még akkor is, ha koncerten „mocskos Fideszt” kiabálnak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: