ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Ez a teszt segít eldönteni, mehet-e iskolába a gyereked

A speciális kérdéssorral kiderítheted, iskolaérett-e kicsi, vagy jobb, ha még az óvodában marad.
Forrás: Papás Mamás Magazin, Fotók: Pixabay - szmo.hu
2018. február 08.



A gyermekkor egyik legnehezebb kérdése minden szülő számára, hogy milyen iskolába írassa a gyermekét az óvodás éveket követően. De néha még ennél is nehezebb kérdés tud lenni, hogy egyáltalán érett-e már a kisgyerek az iskolára. A szülői megérzéseken túl nem árt, ha a szakemberek véleményére is nyitott maradsz, hiszen számtalan példát ismerünk arra, hogy milyen komoly pszichés károkat lehet rossz döntésekkel okozni, azaz a túl korán iskolába küldéssel vagy a túlságos visszatartással.

Az alábbi 30 kérdés megválaszolásával leellenőrizheted, hogy iskolaérett-e már az óvodás gyereked! Ha úgy ítéled meg, hogy még jobb, ha 1 évet az óvodában marad, akkor az alább teszt hasznos tanácsokat is ad arra, hogyan tudod otthon a gyerekedet játékosan fejleszteni.

iskolaerett1

Segítségképpen álljon itt egy teszt, amit óvónő szakértőinktől kaptunk – ez ma a legelterjedtebb iskolaérettségi tesztsor. A lenti kérdések őszinte megválaszolása után talán már könnyebben meg tudja határozni maga a szülő is, hogy a gyerek mennyire érett az iskolára. Ugyanakkor ne feledjük, gyerekek pont ebben a korban meglepően hatalmas fejlődési ugrás képesek.

Az alábbi kérdések megválaszolásával megfigyelhető, érett-e gyermek az iskolára.

1. Eléri-e gyermekem a 120-130 centiméteres magasságot és a 20-22 kilót?

A kisebb termetű gyermek gyakran fáradékonyabb társainál.

2. Elindult-e a fogváltás?

Ez a csontosodás megindulását jelzi, és az ülő- és állóképességgel van szoros összefüggésben.

3. Tud-e gyermek önállóan cipőt kötni?

Ennek hiánya gyengébb kézügyességre és gyengébb térbeli tájékozódásra utalhat.

4. Jó-e gyermekem ceruzafogása?

Az ehhez szükséges izmokat a csontosodási folyamat kezdete előtt sok gyurmázással lehet erősíteni.

5. Összerendezett-e gyermekem elemi mozgása?

A kúszás, mászás, lábujjon– sarkon–talpélen való járás, a szökdelés pontos kivitelezése elengedhetetlen az írás- és olvasástanuláshoz.

A Papás Mamás Magazin segít szülőknek és nagyszülőknek a gyerekneveléssel és a család életével kapcsolatos kérdések megválaszolásában. Mindemellett remek családi programokat is javasolnak a szerzők és a jog útvesztőiben is utat mutatnak.

6. Jó a gyermekem egyensúlyérzéke?

Ez a fejlett idegrendszerre utal, melynek hiánya figyelem -és magatartászavart okoz. Gyakoroljuk a vonalon járást, a járdaszegélyen járást, a pincérkedést tálcával.

7. Fejlett a vállöv, a könyök és a csukló finommozgása?

Ez a szépírás alapja, mely talicskázással, kobrázással, függeszkedéssel, később fűzéssel és ujjtornával fejleszthető.

8. Tudja-e szinkronban és egymástól függetlenül irányítani végtagjait?

Ez az azonos majd ellentétes kéz-láb emeléssel, masírozással, ellentétes térdráütéssel, indiánjárással, lábkörzés–tapsolás gyakorlatokkal fejleszthető.

9. Meg tudja-e nevezni testrészeit?

Mivel a legbiztosabb pont a saját testünk, ha ez bizonytalan, minden azzá válik.

10. Kialakult dominanciákkal rendelkezik-e?

Vagyis például mindig ugyanazt a kezét használja-e rajzolás vagy evés közben?

iskolaerett2

11. Koordinált-e a szemmozgása?

Nehezítő tényező a sok tévé, tablet és számítógép-használat! Szemtorna lehet a fej elmozdulása nélkül: szemmozgatás jobbra, balra, le, föl, rézsútosan.

12. El tudja-e különíteni a jobb és a bal irányokat, illetve helyesen használja-e a névutókat?

Meg tudja különböztetni egymástól, hogy alatt, fölött, mögött? Képes-e adott mozdulatokat, illetve alakokat térben (például építéssel) és síkban (például rajzon) leutánozni?

14. Képes-e mozgássorozatok elvégzésére (például taps-lépés-guggolás, gyöngyfűzés), illetve rajzminták követésére?

15. Képes-e irány követésére?

Itt szintén eleinte nagymozgásban, később finommozgásban, majd papíron.

16. Megfelelő-e a szem-kéz koordinációja?

Ezt például célba dobás során figyelhetjük meg.

17. Biztosan különbözteti-e meg az alakot a háttértől?

Mi van a képen hátrébb, mi előrébb? Egymásra rajzolt tárgyak elkülönítésénél fontos.

18. Felismeri-e az azonos alakokat, színeket, nagyságokat, mennyiségeket?

Például különböző színű és nagyságú kockák válogatása.

19. Az azonosság mellett felismeri a különbözőségeket?

20. A különböző hangokat meg tudja különböztetni egymástól?

Például azonos hangzású szavakat kéz-kész, mind-mint.

iskolaerett5

21. Felismeri-e a rész-egész viszonyát?

Például kis részleteket megkeresni az egészen belül.

22. Megy-e a szétszedés és újra összerakás gyakorlata?

23. Képes-e az egyik érzékszerv-csatornán nyert információt másik csatornára átfordítani? Például mesét lerajzolni?

24. Képes-e magát árnyaltan kifejezni?

Van-e türelme másokat meghallgatni? Tud-e kérdezni? Ezek sok mesehallgatás, verstanulás és beszélgetés fejleszti.

25. Be tud-e fejezni önállóan egy elkezdett történetet?

26. El tudja-e helyezni magát időben és társadalmi környezetében?

Ismeri-e az évszakokat, napszakokat, napok változását?

27. Tud-e szabályok szerint viselkedni a mindennapi életben és a játékban egyaránt?

28. Tűri-e a kudarcot?

29. Bizalommal fordul-e a felnőttek felé? Elfogadja-e őket?

30. Játszik-e a közösségben?

Iskolaéretlen gyerek jellemzői

- zavarba lehet hozni olyan utasításokkal, amelyekben irányok szerepelnek - nehezen tartja be játékszabályokat (társasjáték , közös játék)

- nem képes annyit lépni a társasjáték mezőin, ahányat dobott (számfogalom)

- 1-10-ig nem igazodik el a számok világában (5-ös számkörben számlálás)

- a hét napjait nem tudja meghatározni, ha konkrétan kérdezzük, szerda után mi következik, vasárnap előtt melyik nap van

- keveri az évszakok sorrendjét

- keveset beszél, mondatai kuszák, gondolatait nehezen közli

- túl sokat beszél, beszédfegyelme nincs, közbeszól, türelmetlen, állandóan visszakérdez

- saját adatait nem ismeri (név, cím, szülő neve , kor)

- figyelmét nem köti le 15–20 percig egy tevékenység, ami nem tv vagy számítógép

- testi felépítése gyengébb, erőtlen, nem szeret mozogni

- kortársaival nehezen teremt kapcsolatot, alkalmazkodni nehezen tud, a szülőtől való elválás is sokszor problémás

iskolaerett3

- ceruzafogása nem jó, nem szeret vizuális tevékenységeket végezni

- vonalvezetése görcsös, nem tartja be a megbeszélt vonalhatárokat 

- rajzai kezdetlegesebbek, mint kortársaié

- nehezen jegyez meg memoritereket (verseket, rövid szöveget)

- hosszabb ideig alig tud egy helyben, viszonylag mozdulatlanul ülni és figyelni

- nem önálló, egyedül keveset foglalja el magát (szülők teljesen kiszolgálják)

- amit elkezd, sokszor félbehagyja, nem fejezi be

- konfliktusmegoldása, kudarc elviselés, akarati fejlettsége, kitartása, monotóniatűrése nem optimális

- játéka kapkodó, mindenre egyszerre figyel

- feladattudata fejletlen, belső késztetése még nem alakult ki

- akaratával nem birkózik meg, még ritkán tudja azt úgy irányítani, hogy más fontosabb dolog alárendelje

Ha programot keresel a családnak, vagy segítségre van szükséged a gyerekneveléssel illetve családjogi kérdésekkel kapcsolatban, jusson eszedbe a Papás Mamás Magazin!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.


Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült végre, mi számít a legbiztonságosabb alkoholnak
Több mint 340 ezer főt vizsgált a kutatás, hogy megtalálja a legbiztonságosabb alkoholt. Nagyon nem mindegy tehát, hogy mivel koccintasz.


Egy pohár vörösbor a vacsorához: sokak számára ez a kép a megérdemelt pihenés, a kulturált gasztronómia és a mediterrán életérzés szinonimája. De vajon ez a rituálé egy szívbarát szokás, vagy csupán önámítás, amivel az alkoholfogyasztás kockázatait próbáljuk palástolni? A tudomány válasza bonyolultabb, mint gondolnánk.

Friss, több százezres adathalmazt elemző kutatások szerint a bor, mértékkel fogyasztva, valóban a legalacsonyabb kockázati profillal társul a szív- és érrendszeri halálozás szempontjából,

miközben a közegészségügyi üzenet továbbra is kőbe van vésve: nincs biztonságos alkoholszint.

A központi állítás, amely szerint a bor lehet a legbiztonságosabb alkoholfajta, egy nagyszabású, az idei kardiológiai világkongresszuson bemutatott elemzésen alapul. A UK Biobank több mint 340 ezer brit felnőtt adatait feldolgozó munka szerint a mérsékelten bort fogyasztók körében

körülbelül 21 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem isznak.

Ezzel éles ellentétben a sört vagy égetett szeszes italokat előnyben részesítők körében már alacsony fogyasztás mellett is mintegy 9 százalékkal magasabb kockázatot mutattak ki – írja az American College of Cardiology. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek megfigyeléses adatok, amelyek összefüggést mutatnak, de nem feltétlenül jelentenek egyértelmű ok-okozati kapcsolatot. Zhangling Chen, a kutatás vezető szerzője szerint az eredményeik segítenek tisztázni a korábbi, gyakran ellentmondásos bizonyítékokat.

„Még az égetett szeszes italok, a sör vagy a cider alacsony vagy mérsékelt fogyasztása is magasabb halálozáshoz kapcsolódik, míg a bor alacsony vagy mérsékelt fogyasztása alacsonyabb kockázattal járhat”

– tette hozzá a professzor.

A számok mögött azonban ott rejlik a fogyasztás mintázata is. Egy másik, szintén a UK Biobank adataira épülő vizsgálat szerint az étkezéshez kötött, és a hét több napjára elosztott alkoholfogyasztás kedvezőbb kimenetelekkel járt, mint az étel nélkül, vagy ritkán, de akkor nagyobb mennyiségben történő ivás – áll a BMC Medicine tudományos folyóiratban.

De ha nem csak a mennyiség, hanem a „hogyan” és a „mit” is számít, mi különbözteti meg a borivókat másoktól? A különbségek egy része az életmódban keresendő.

A kutatók szerint a borfogyasztók általában jobb minőségű étrendet követnek és egészségesebb viselkedésmintákat mutatnak.

Maga a bor összetétele is szerepet játszhat: a vörösborban található polifenolok elméletileg támogathatják az erek egészségét, bár ez a hatás embereken egyértelműen nem bizonyított.

A száraz vörösbor emellett jellemzően kevesebb cukrot tartalmaz, mint sok hozzáadott sziruppal készült koktél. Míg a nemzetközi szabványok szerint egy száraz bor maradékcukor-tartalma alacsony, addig egyetlen cukros koktél is több tíz gramm hozzáadott cukrot rejthet.

Miközben egyes kutatások a mérsékelt borfogyasztás lehetséges előnyeit vizsgálják, a nagy nemzetközi egészségügyi szervezetek álláspontja sokkal szigorúbb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyértelműen fogalmaz: a kockázat az első korty alkoholtól kezdődik, különösen a daganatos megbetegedések szempontjából. „Nem beszélhetünk úgynevezett biztonságos alkoholfogyasztási szintről. Nem számít, mennyit iszik az ember – az ivó egészségét érintő kockázat bármely alkoholtartalmú ital első cseppjével elkezdődik” – mondta Dr. Carina Ferreira-Borges az Egészségügyi Világszervezet közleményében.

Az Amerikai Szív Szövetség pragmatikusabb megközelítést alkalmaz:

aki nem iszik, az egészségügyi okokból ne is kezdjen el, aki pedig fogyaszt alkoholt, az tegye mértékkel, és egyeztessen orvosával az egyéni kockázatairól.

Iránymutatásuk szerint a mértékletesség nők esetében napi egy, férfiaknál napi legfeljebb két standard italt jelent, ami nagyjából 1,5 deciliter bornak, egy pohár sörnek, vagy 4 centiliter tömény italnak felel meg.

Bizonyos esetekben pedig még a mérték is túl sok. Várandósság alatt, bizonyos gyógyszerek szedése mellett, máj- vagy hasnyálmirigy-betegségben szenvedőknek, illetve szívritmuszavar-hajlam esetén a teljes absztinencia javasolt.

Összességében a jelenlegi bizonyítékok alapján a bor mértékletes fogyasztása a tömény italokhoz vagy a sörhöz képest valóban kedvezőbb szív- és érrendszeri kockázati profillal társulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bor „védőoltás” a szívnek, és nem ad általános felmentést az alkohol ismert egészségkockázatai alól. A döntést mindig három pillérre érdemes alapozni: az egyéni egészségi állapotra, a fogyasztás mennyiségére és mintázatára, valamint az ital típusára. A hosszú élet receptjében ugyanis a bor legfeljebb fűszer lehet – a fő hozzávalók továbbra is a mozgás, a kiegyensúlyozott étrend, a minőségi alvás és a stressz hatékony kezelése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.


Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Forradalmi kínai találmány: mosószer nélkül is tiszták lesznek a ruháink
Kínai anyagtudósok olyan polimerbevonatot fejlesztettek, ami a textíliákra fújva öntisztulóvá teszi azokat. A „molekuláris vízpáncél” több mint 80 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét.


Mosás, mosószer nélkül? Kínai kutatók olyan, textíliára fújható bevonatot mutattak be, amely a szálak felszínén molekuláris vízpáncélt rendez, és egyetlen öblítéssel eltávolítja a foltok jó részét – a víz- és energiaigényt pedig több mint 80 százalékkal csökkentheti.

Az új eljárás lényege, hogy a kutatók váltakozó pozitív és negatív töltésű polimerek rétegeit fújják a textíliára, legyen az pamut, selyem vagy poliészter. A kialakuló felületen a kéntartalmú szulfonátcsoportok egy ultravékony, rendezett vízréteget vonzanak magukhoz és tartanak a helyükön. Ez a „molekuláris vízpáncélként” leírt réteg fizikai gátat képez a szövet és a szennyeződések között – írja a Live Science.

A kutatók szerint a fejlesztés alapjaiban változtatja meg a tisztításhoz való hozzáállást.

„Ahelyett, hogy mosószerre támaszkodnánk az erősen tapadó szennyeződések eltávolításához, a textil felületét módosítjuk úgy, hogy a foltok eleve ne tapadjanak meg erősen” – magyarázta a kutatás két szerzője.

A laboratóriumi teszteken a bevont anyagokról egyetlen vizes öblítéssel lejött a ketchup-, a chiliolaj- és a szójaszószfolt, a tisztítás hatékonysága pedig elérte vagy meg is haladta a hagyományos, mosószeres mosásét. A számítások szerint a módszer közel 82 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét, ráadásul a bevonat a mosás közben leváló mikroműanyag-részecskéket is csapdába ejti, megakadályozva, hogy a szennyvízbe jussanak.

A szakértők szerint a védőréteg megnehezíti, hogy az olajok, ételfoltok, izzadságmaradványok és mikroorganizmusok közvetlen, erős kapcsolatot alakítsanak ki a bevont szál felületével. A módszer hatása több mint száz mosási cikluson át megmaradt.

A háztartási mosásnak jelentős a környezeti lábnyoma a hatalmas vízfelhasználás, a mosószerekből származó vegyi anyagok és a szintetikus ruhákból kioldódó mikroműanyagok miatt.

Ez az elv eltér a korábbi „öntisztuló” szövetekétől, amelyek többnyire a vízlepergető, úgynevezett lótusz-hatásra épültek. Azok a szuperhidrofób bevonatok a vizet egyszerűen leperegtetik magukról, ahelyett hogy a tisztítási folyamatban hasznosítanák.

A kínai kutatócsoport szerint a bevonat előállítási költsége magasabb, mint a hagyományos textíliáké, de a víz-, energia- és mosószer-megtakarítás miatt ez a kiadás a mosószer árától függően akár 15 mosási ciklus alatt megtérülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk