FELFEDEZŐ
A Rovatból

Megpróbálkoztunk a Lehetetlen Küldetéssel – Azahriah második Budapest Park-koncertjére vettünk jegyet

Nehéznek, egyes pillanatokban reménytelennek tűnt a vállalkozás, aztán jött a FORDULAT! Mennyi idő ma Azi-jegyet venni?


Ahogy arról csütörtökön írtunk, elkezdődött, majd nagyon hamarosan be is fejeződött a jegyértékesítés Azahriah koncertjére szeptember 5-i koncertjére a Budapest Parkban. Mindössze pár óra alatt az összes létező hely elkelt a legnépszerűbb magyar előadó fellépésére.

Akkor azt jósoltuk, hogy a Park telített programja és a közeli időpont miatt elképzelhető, hogy ezúttal nem lesz olyan duplázás (sőt akár triplázás), mint a Puskás Stadionban megrendezett koncerten – de tévedtünk. Már este meghirdették a következő fellépés időpontját, ami egy nappal későbbre, szeptember 6-ra esik.

A jegyértékesítés kezdetének augusztus 16., azaz péntek délelőtt 10 órát adták meg – és innen kezdődött a kálvária.

9:59 – Olyan intenzitással nyomogattuk az F5 gombot, mintha nem lenne holnap, aminek meg is lett az eredménye: pontban 10:00-kor bejutottunk a rendszerbe.

Ami abban a pillanatban azt írta ki, hogy egy órás sorállás van, és több mint 3 ezer sorstársunk vár velünk együtt.

Természetesen azonnal kértünk egy e-mailt, hogy értesítsenek, amint minimális esély van arra, hogy koncertjegyhez juthassunk.

Cikkünk első része itt tulajdonképpen véget is ért, hisz egyelőre nem tudunk mást tenni:

várunk.

10:08 – egyelőre semmi hír, ellenben már 3829 ember áll előttünk.

10:16 – meglepetésünkre a sor rövidebb, ugyanakkor a várakozási idő hosszabb lett (3594 vs. "több mint egy óra"). Ez alatt volt időnk elolvasni az értesítő e-mail egyik legijesztőbb sorát, mely szerint: „Amikor rád kerül a sor az előszobában, egy értesítést fogsz kapni. A belépésre egy meghatározott rövid idő áll rendelkezésedre. Amennyiben ezt elmulasztod, a belépés lehetőségét a soron következő vásárló kapja meg, és te újra be kell állj a sorba.” A nyomasztás magasiskolája, jelenleg vízzel és némi étellel, minden első- és másodlagos szükségletünket visszatartva figyelünk.

10:22 – Közben nyitottunk egy érdekes alfejezetet a sztoriban: ellátogattunk a TicketSwap oldalára, ahol éppen akkor (azaz 10 órakor) kezdődött meg a "pótértékesítés" az 5-i koncertre, amikor a "hagyományos" a 6-ira. Volt egy pillanat, amikor az eredetileg 14 499 Ft-ba kerülő állójegyeket 18 996 Ft-ért meg tudtunk volna kaparintani, de a legendás Monty Python-mondattal szólva: „Már elmúlt.”

10:38 – A legeredetibb zsurnalisztikai formulával élve:

Hoppá!

Vagy úgy is fogalmazhatnánk:

Mi történt?!

10:37-kor egyszer csak ez lett:

Még nem tudjuk, hogy merjünk-e reménykedni, vagy:

10:50 – Közben a TicketSwapon folyamatosan fel-, majd eltűnnek a lehetőségek a szeptember 5-i koncert állóhelyének megszerzésére. Már Gergely, Anita és Tifani is fel ajánlott egy-egy jegyet, mindannyian a korábban említett 18 996 Ft-ért – tekintve, hogy a szabályzat miatt sokkal többért nem is tehetnék. (Emiatt egészen sajnálom, hogy 5-én pont nem érek rá koncertre menni...)

10:55 – Huh, most komolyan elkezdtünk izgulni. Lehet, hogy a helyzet nem is annyira Mission: Impossible, mint amilyennek elsőre tűnt?

11:00 – Nem úgy van az! Bár tényleg igyekeztünk a rövid ideig nyitva lévő kapun besurranni, végül, bár a rendszer azt írta, lehetőségünk van belépni, valamiért mégsem engedett a jegyekhez – ugyanakkor arról sem kaptunk újabb információt, hogy mennyi ideig kell ismét a sorban "állnunk". Marad a reménykedés...

11:23 – Ez a pillanat aranybetűvel fog a naptáramba kerülni: az időpont, amikor Azahriah jegyekhez jutottam! Bár a fizetéskor volt egy apró technikai megingás, és rövid egy percre azt hittem, végleg összeomlott a remény, de, mint kiderült, megint csak frissíteni kellett, és immáron két (2) jegy boldog tulajdonosa vagyok.

Nem mellékes infó, hogy a vásárlásunk pillanatában már kizárólag állójegyet lehetett vásárolni, minden más jegytípus elfogyott.

Amilyen nehezen indult, és amilyen sokan ijesztgettek a vásárlás reménytelenségével, végül akkora happy end lett a sztoriból, és nem kellett hozzá több, mint szűk másfél óra.

Köszönjük Jegy.hu! áldomásidat,

Ez jó mulatság, férfi munka volt!

11:43 – Utánkövetés. Kíváncsiságból visszamentünk a jegyvásárlás lehetőségéhez, ahol ebben a pillanatban 7610 ember áll előttünk az elvileg 31 perces sorban


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Bezárja utolsó budapesti üzletét a legendás magyar ruhamárka - óriási akciókat hirdettek, a vásárlók megrohamozták a boltot
A tulajdonos család azt üzente, nem szűnnek meg végleg: „Nem búcsúzunk, csak átalakulunk. A Griff tovább él – mostantól a digitális térben”.


A magyar divatpiac egyik legrégebbi szereplője,

az öltönyeiről ismert Griff bejelentette, hogy bezárja utolsó budapesti üzletét

a Nyugati tér 7. szám alatt. A cég közölte, hogy a jövőben kizárólag online folytatja működését - írja a Blikk.

A bolt bezárásának bejelentésével egy időben a Griff óriási végkiárusítást hirdetett, ahol akár 70 százalékos kedvezményekkel kínálja termékeit. A hírt hallva sok vásárló rohamozta meg az üzletet, attól tartva, hogy ez a márka végét jelenti. A tulajdonosok azonban hangsúlyozták, hogy nem csődről, hanem stratégiai átalakulásról van szó, a döntést a vásárlói szokások átalakulásával indokolták. Az utóbbi években a fogyasztók egyre inkább az online vásárlás felé fordultak, ami a hagyományos boltok fenntartását kevésbé tette gazdaságossá.

A közösségi médiában közzétett üzenetükben a tulajdonos család egyik tagja úgy fogalmazott: „Nem búcsúzunk, csak átalakulunk. A Griff tovább él – mostantól a digitális térben.”

A Griff Collection neve évtizedek óta egyet jelentett a minőségi magyar divattal. A márka 1986-ban indult, még Griff Gentlemen’s néven, egy kis Visegrádi utcai garázsban. Innen nőtte ki magát országos hálózattá, amely fénykorában több mint 25 üzletet működtetett. A márka történetéhez számos emlékezetes pillanat kötődik: 1992-ben a barcelonai, majd 1996-ban az atlantai olimpián is a Griff biztosította a magyar sportolók hivatalos formaruháit. 2007-ben a Griff megújult, Griff Collection néven folytatta működését, modern arculattal és nemzetközi márkákkal bővítve kínálatát. A Covid-időszak azonban jelentős visszaesést hozott a hagyományos bolti kiskereskedelemben, ekkor zárták be üzleteik többségét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mészáros Lőrinc: A „legyetek bátorak” mondat külön életre kelt, pedig, aki tartott már előadást, vagy adott már interjút, az tudja, hogy ott néha bakizik az ember
A „gondolom, nem gyalog” kifejezéséről is beszélt. Azt mondta, szerinte kicsit vicces, kicsit pikírt, válasznak szánta a személyes támadásokra, a folyamatos karaktergyilkossági kísérletekre.


Mint azt mi is megírtuk: Mészáros Lőrinc hosszú interjút adott az Indexnek, melyben beszélt a cégei válságkezeléséről, a magyar gazdaság helyzetéről, sőt Magyar Péterről is. Az interjú során többször kérdezték őt politikai, közéleti témákkal kapcsolatban, ám ezekre mind azt reagálta, hogy nem foglalkozik a politikával, csak annyira, amennyire szükséges.

Az újságíró felvetésére, miszerint ha levédette a „gondolom, nem gyalog” kifejezést, mégiscsak foglalkozik egy kicsit politikával, úgy válaszolt, hogy szerinte ez a megjegyzés jól hangzott.

„Valóban kicsit vicces, kicsit pikírt. De válasz is arra, amiről az interjú elején beszéltünk: a személyes támadásokra, a folyamatos karaktergyilkossági kísérletekre. Ezzel csak azt szerettem volna üzenni, hogy nem érzem ezeket a politikai nyomásokat, inkább humorral kezelem a helyzetet. A »legyetek bátorak« mondat is külön életre kelt, pedig, aki tartott már előadást, vagy adott már interjút, az tudja, hogy ott néha bakizik az ember”

- fogalmazott Mészáros.

Az ország leggazdagabb emberét még idén májusban a müncheni BL-döntő előtt kérdezte a 444 arról, hogy mivel utazott a helyszínre, mire ő csak annyit válaszolt: „gondolom, nem gyalog”. A mondat azóta valóban szállóigévé vált, ahogy a „legyetek bátorak” megjegyzése is, ami egy fiataloknak tartott előadása közben hangzott el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Ez undorító!” – Megdöbbentő dolgot tett a jakuzziban a hotel dolgozója, a vendégek kiakadtak
A vendégek videóra vették a bizarr esetet, majd panaszt tettek. Mint kiderült, ez a szállodánál régóta bevett gyakorlat.
DKA - szmo.hu
2025. november 11.



Döbbenetes eset történt egy amerikai hotelben: döbbent vendégek videózták le, ahogy az Expressway Suites egyik alkalmazottja a szálloda jakuzzijába dobálja a foltosnak mondott ágyneműket, majd egy seprűnyéllel kavargatni kezdi azokat a klóros vízben – írta meg a New York Post.

„Ez undorító. Viccelnek? Ezeken az ágyneműkön alszunk? Teljesen kiakadtam”

– mondta az egyik vendég, miután végignézte a jelenetet.

A szálloda vezetősége azzal védekezett, hogy a jakuzzis áztatást csak végső megoldásként, a makacs foltok eltávolítására használják, és elvileg csak záróra után. Állításuk szerint a dolgozót megrovásban részesítették, amiért a vendégek előtt végezte a műveletet.

Egy rögzített telefonhívás során az egyik alkalmazott azt is elmondta a panaszkodó vendégnek, hogy a módszerrel „apró kis foltokat” szednek ki, majd a medencét leeresztik és alaposan kitisztítják.

A helyi közegészségügyi hatóság azonnal megtiltotta hotelnek, hogy a vendégeknek fenntartott jakuzziban áztassa a lepedőket. Bár a bizarr gyakorlat miatt nem szabtak ki bírságot, mert nem állapítottak meg közvetlen veszélyt, a hatóság több utóellenőrzést is elrendelt.

Egy, a szállodánál 2010-ben dolgozó volt alkalmazott szerint a gyakorlat egyáltalán nem új keletű. Azt állította, hogy a jakuzzis előáztatás már akkoriban is bevett eljárás volt az erősen szennyezett textíliák esetében.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a nem megfelelően karbantartott jakuzzik a meleg víz és a belekerülő testnedvek miatt a baktériumok melegágyai lehetnek. Olyan súlyos betegségeket terjeszthetnek, mint a legionáriusbetegség, de okozhatnak kellemetlen bőrkiütést is.

„Ahogy az ember ül a forró vízben, a bőre szó szerint leválik… vedlik le róla” – fogalmazott Amy Vandal, a másik vendég, aki jelentette az esetet a hatóságoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán-Trump munkaebéd: kiderült, hogy milyen fogásokat szolgáltak fel a tárgyalások után
Egy hírügynökségi fotós lefényképezte az ínycsiklandó menüsort. Ezek szerint a magyar delegációt az évszaknak megfelelő fogásokkal várták a Fehér Házban.


Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök és delegációja csütörtök óta Donald Trump amerikai elnöknél vendégeskedik. A pénteki program közös sajtótájékoztatóval indult, amit munkaebéd követett.

Trump nyilvános programja szerint az ebéd legfeljebb két órás lehetett, mert utána telefonos sajtótájékoztatót tartott, majd Floridába repült.

Az egyik hírügynökség fotósa lefényképezte a menüt, vagyis azt, hogy milyen fogásokkal várták. a magyar küldöttséget a Fehér Házban, írja a 24.hu.

A fotó alapján előételként őszi kerti saláta érkezett gránátalmamagokkal, uborkával, reszelt retekkel és mentás–citromos vinaigrettel.

A főfogás kakukkfűvel sült csirke édesburgonya-pürével, kelbimbóval és bébi kelkáposzta levelekkel volt.

Míg desszertként sütőtöktortát vaníliafagylalttal, tökmagos karamellaropogóssal és gyömbéres kekszmorzsával szolgáltak fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk