"Elképesztő és érzelmes pillanat volt" – a kisfiú öcsit kért, egy elveszített baba után végre megkapta
Több, mint 17 ezren osztották már meg Jessica Marotta történetét, mely a Love What Matters oldalán jelent meg. Nehéz könnyek nélkül végigolvasni.
„Mikey azóta kérte, hogy legyen fiú kistestvére, amióta először megszólalt. Egy éven belül megházasodtunk, megszületett Mikey és megvásároltuk a házunkat. Azt hittük, sok időnk van még” – írta az anya. De nem így volt.
Mikey 3 éves korában kezdtek el újra próbálkozni a szülők, s minden alkalommal összeszorult a szívük, amikor a kisfiú megkérdezte: „Mikor kapom már meg a kisöcsémet?” 2016-ban végül termékenységi specialistához fordultak, s az év decemberében kiderült, hogy Jessica terhes. Épp Mikey ötödik születésnapján.
„December 27-én elmentem a nőgyógyászomhoz, s a szívhang erős volt. Január 2-án azonban vérezni kezdtem a munkahelyemen. Azonnal hazamentem s másnap reggel elmentünk az ultrahangra.” Az anya abban a pillanatban tudta, hogy a babával baj van, amint a monitorra nézett. Könnyekben tört ki és a fejét ingatva nézett a férjére. Később kiderült, hogy a magzatnak olyan komoly betegsége volt, ami miatt, hiába bírta volna a ki a terhesség 40 hetét, valószínűleg utána sem maradt volna életben.
„Kiderült a baba neme?” – kérdezte Jessica a szövettani vizsgálatok után. „Igen, fiú volt” – mondta az orvos kedvesen. „Elakadt a lélegzetem – írta az anya. – Mikey megkapta a kisöccsét, csak éppen már angyalkává változott.”
A tragédia után a család új otthon után nézett, s a babaholmiktól is megszabadultak, hogy ne kísértse őket a halott kisbaba emléke a következő lakásban. A házaspár úgy döntött, egy ideig pihentetik a kistestvér-tervet. „Nem sokkal azután, hogy beköltöztünk az új lakásba 2017 tavaszán, egyik éjjel beszélgettünk s úgy döntöttünk, tökéletesen teljes a családunk így is, hogy hárman vagyunk.”
Ám az élet nem így döntött. Augusztusban Mikey óvodába ment, Jessica pedig meglehetősen fáradékonynak érezte magát. Megvárta a hétvégét, majd megcsinált egy terhességi tesztet. Pozitív volt. Még további kettő teszt kellett, hogy elhiggyék, újra gyermekük lesz.
Jessica második terhességének első pár hete nagyon feszült volt, ugyanis rendszeresen vérzett. Ennek ellenére minden vizsgálat azt mutatta, hogy a magzat tökéletesen egészséges.
A középidő környékén azonban a baba súlya egyre kevesebb lett az elvártnál. Kiderült, hogy a kisfiú – mert ismét fiút várt Jessica - méhen belüli növekedési retardációban szenved, és magas volt a kockázata annak, hogy a méhben leli halálát. Jessica ekkor még csak 23 hetes terhes volt. Az orvos felvetette a terhességmegszakítás lehetőségét. „A férjem sokkot kapott s csak ezt ismételgette: ’Nem értem, mi történik.’”
’Elmagyaráztuk az orvosnak, hogy harcolni fogunk a gyermekünkért. Hetente kellett ultrahangra járnunk, hogy ellenőrizzék a bébi súlyát, s felkészítettek minket, hogy korábban fog érkezni. Az volt a cél, hogy eljussunk a 28. hétig, s 500 grammos legyen a baba. Az elkövetkező három hétben heti két ultrahang-vizsgálaton vettünk részt a köldökzsinór nem megfelelő áramlása miatt, majd február hatodikán be is fektettek a kórházba.”
Jessica kórházi tartózkodása alatt a baba a többször is rájuk ijesztett, de végül 30 hét és 6 napig bírta a méhben. „Ekkor az orvos bejelentette: ’ma szülni fogunk.’, mert nem akarta növelni a halva születés kockázatát.”
A kis Jake 508 grammot nyomott, s mindössze 30 centiméter hosszú volt. Inkubátorba került, és mint koraszülött gyermek anyukája, Jessicának meg kellett tanulnia robot-üzemmódban működnie napról napra, hogy ne gyengítse le a rá törő szorongás. „Jake egyedül volt, kivéve akkor, amikor három óránként segíthettem az ápolónőnek tisztába tenni és lázat mérni neki.” Az anya azokért a pillanatokért élt, amikor naponta egy kis időre magához vehette kisfiát.
A kisfiú állapota sokáig kritikus volt: többször kellett „beindítani” a szívét, amikor vészesen lelassult a pulzusa, volt, hogy légzési nehézségei voltak, illetve vérátömlesztést is kapott.
Mikey gyorsan megtanulta a koraszülött osztály szabályait: tudta, hogyan kell kezet mosni, kinyitni az inkubátort s hogy miként kell megsimogatni Jake-t. Egyvalamit nem tudott elfogadni: hogy nem foghatja meg a kistestvérét. Nagyon szomorú volt emiatt.
A tizedik napon aztán megengedték neki, hogy a kezében tarthassa Jake-et. A bostoni kórház először engedte meg, hogy testvér foghasson a kezébe egy koraszülöttet. „Elképesztő és érzelmes pillanat volt. Hiszek benne, hogy ez teremtette meg a testvérkötődést köztük” – írta az anyukájuk.
Jake 62 napot töltött a kórházban. „Hazaérkezése életünk legboldogabb pillanata volt. Mikey csodálatos báty, és Jake érkezése megnyugtatta. Mikey pedig képes rá, hogy megnyugtassa Jake-et, ha nyűgös.
A két fiunk minden reggel összebújik az ágyban. Hálás vagyok érte, hogy a tanúja lehetek a szeretetüknek.
Elképesztő a kötődés köztük, s a férjemmel gyakran mondogatjuk: bárcsak Jake ránk is úgy nézne, mint Mikey-ra.
Úgy érzem, ők ketten arra születtek, hogy egymás testvérei legyenek. Jake azért született, hogy ő legyen Mikey kisöccse…”
