KULT
A Rovatból

Elindult a celebvetélkedő, ahol a párok önszántukból fedik fel kellemetlen titkaikat – Nyerő Páros 2022

Megvoltak az első viták, és egy pár feladni kényszerült a versenyt.
Vass Adrienn - szmo.hu
2022. szeptember 20.


Link másolása

Tegnap este elindult a Nyerő Páros 6. évada, és már most látszik, hogy idén sem fogunk unatkozni.

A párok között minden évben vannak nagyobb, húzó nevek, és kevésbé izgalmas arcok. De az is, csoda, hogy ilyen gyakorisággal meg tudnak győzni ismert embereket a műsor készítői.

Az adás első fele arról szól, hogy megismerhetjük a szereplőket, akik beköltöznek a közös villába, ahol először találkoznak ellenfeleikkel.

Az idei évad szereplői: Muri Enikő és Tóth Szabi; Tóth-Hódi Pamela és Tóth Bence; Lotfi Begi és Lotfi-Schadi Réka; Zdroba Patrik és Bádoki Bettina; Törőcsik Dániel és Bíró Bea; Madár Veronika és Landor Richárd ; Megyeri Csilla és Molnár Zsolt; Détár Enikő és Kiss Péter

Bár időközben Détár Enikőék már a startnál kiestek a játékból:

Ha valaki nem lenne ismerős név alapján, semmi pánik! Sok esetben eleve csak a páros egyik fele a híres. De én például abszolút vakon voltam Törőcsik Dániellel (Éjjel-nappal Budapest), Zdroba Patrikkal (X-faktor) vagy Megyeri Csillával (influenszer) kapcsolatban is. Viszont pár kattintással képbe lehet kerülni (az RTL oldalán is fent vannak a bemutatkozó anyagok), és amúgy sem attól lesz majd valakiből kedvenc, hogy mennyire ismertük a műsor előtt.

Amúgy a bemutatkozó videóknál volt olyan pillanat, amikor szinte megsajnáltam őket. Mondjuk amikor Muri Enikő a következőt vágja Tóth Szabi fejéhez:

"Mai napig a volt feleségedről miért vannak fenn képek a Facebookodon?"

Aztán eszembe jut, hogy miért nézem évről évre lelkiismert-furdalás nélkül ezt a műsort: ezek az emberek tudták, hogy mire vállalkoztak. Ismertségükből adódóan nem először találkoznak a média világával.

Nem úgy vannak ezzel, mint egy szerencsétlen énekesjelölt, aki arra vár, hogy felfedezzék, hogy kitörjön a nyomorból, de aztán meglepődik, hogy milyen kemény ennek a melónak az érzelmi oldala.

Ők tudták előre, hogy kiforgatják majd a szavaikat, és hogy a kapcsolatuk kellemetlen részletei is felszínre kerülnek majd. Így hát megérteni sem fogom őket soha, de sajnálni sem tudom igazán.

A bemutatkozó részeket a két műsorvezető, Sebestyén Balázs és Kabát Peti dobja fel némi előre kidolgozott heccelődéssel. Attól függetlenül, hogy érezni rajtuk a rutint is, ők még mindig nagyon jól működnek együtt, és határozottan megadják a műsor laza alaphangulatát.

A szereplők valószínűleg tényleg nem tudják, hogy kikkel kerülnek egy műsorba, és érdekes nézni, hogy hogyan fogadják egymást. Ki kinek örül, és ki kit nem ismer fel.

Például Tóth Bence (labdarúgó) Tóth Szabi (zenész) munkásságával nincs teljesen tisztában, és ezt Szabi pontosan azzal a nagyképűséggel kezeli, amiből majd remek bonyodalmak alakulhatnak ki:

"– Egy ilyen műsor új nekünk azért. Nem?

– Csillagszívem, én harminc éve állok színpadon. Tehát szerintem én ehhez már hozzászoktam."

Szerencsére az első részben azonnal kapunk játékot is. A szereplők most 600.000 forintból gazdálkodhatnak, és ebből lehet feltenni annyit, amennyit szeretnének, és amennyire bíznak egymásban és a győzelmükbe.

Klasszikus ügyességi játékkal indul a verseny, amiben a pároknak gyorsnak is kell lenniük, és össze is kell dolgozniuk. Ebben Tóth-Hódi Pamela és Tóth Bence nagyon jól teljesítenek.

Valószínűleg nem csak az segítette őket a győzelemhez, hogy jó kondiban vannak, hanem az is, hogy nem üvöltöznek úgy egymással, mint mondjuk Megyeri Csilla és Molnár Zsolt párosa.

A sorrend pedig azért is fontos, mert a lista elején végzők a legjobb szobákat kapják a villában, akik meg rossz időt mentek, csak a kertben kapnak helyet maguknak.

Mondjuk a középmezőny sem túl szerencsés, Lotfi Begiék és Megyeri Csilláék például egy szobába kerülnek, és csak egy paraván választja el egymástól az ágyaikat. Ebből vagy balhé lesz, vagy szövetség!

Az első rész drámája azonban egyértelműen Détár Enikőékhez köthető.

Párjának, Kiss Péternek a műsor reggelén kiújult a köldöksérve, így az ügyességi feladatnak neki sem tudtak ugrani. Ők lesznek az első, be nem tervezett kiesők.

Folytatás minden hétköznap 21:00-kor az RTL Klubon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: