KÉK HÍREK
A Rovatból

Élet-halál közt van az Erzsébet téren halántékon szúrt 18 éves fiú, testvére szerint az orvosok nem biztatják őket

A fiút már a helyszínen újra kellett éleszteni, válságos állapotban vitték a mentők kórházba. A rendőrség emberölés kísérlete miatt kezdett nyomozni.


Kritikus állapotban van a fiú, akit tegnap hajnalban szúrtak meg Budapesten, a belvárosban. Testvére azt mondta az RTL híradójának, hogy folyamatosan bent vannak nála a kórházban, már két műtéten túl van. A rendőrök szerint két társaság egy lány miatt szólalkozott össze az Erzsébet téren, eközben került elő egy kés, amivel az áldozatot halántékon szúrták. A támadás gyanúsítottját őrizetbe vették, emberölés kísérelt miatt kezdeményezik a letartóztatását.

Vezetőszáron kísérték a 18 éves fiút a rendőrségi kihallgatásra. A tegnap hajnali Erzsébet téri szurkálás után, késő délután fogták el az otthonában, Kőbányán. A rendőrök megtalálták nála a pillangókést is, amivel a gyanú szerint életveszélyesen megsebesített a fején egy másik fiatalt.

A szintén 18 éves fiút már a helyszínen újra kellett éleszteni, válságos állapotban vitték a mentők kórházba. A testvére szerint az orvosok nem biztatják őket.

„Volt két műtéte, egy egy órás 43 perces műtéte, volt egy 3 és fél órás nagyműtéte, nyitott koponyával van. Beraktak még egy csövet, amin keresztül kamerával figyelik, hogy megkapja e az oxigént az agy.”

A férfi szerint a családot nagyon megviselték a történtek, folyamatosan a kórházban vannak. A történtekről azt mondta, az öccse rosszkor volt, rossz helyen. Szerinte a fiú nem problémás, csak ritkán iszik és nem kábítószerezik.

„Volt ott két lány, és avval kapcsolatosan beszélgettek. De volt ott egy gyerek is és abból kifolyólag volt a veszekedés, és így történt meg. Arra lettek figyelmesek, hogy dől ki a testvérem.”

A rendőrség emberölés kísérlete miatt kezdett nyomozni. Az eddigi adatok szerint egy 4 fős és egy 5 fős társaság szólalkozott össze tegnap hajnalban.

„A 18 éves gyanúsított kihallgatásán a vallomástételt megtagadta, de a jelenlegi adataink szerint az éjszaka folyamán két fiatalokból álló társaság találkozott össze, és a későbbi gyanúsított illetőleg a sértett egy lányon veszett össze” - mondta Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.

A híradó úgy tudja, a fiatal késelő még nem volt büntetve. A rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

„A cselekmény társadalomra veszélyessége kirívó, emellett a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított életmódja is kifogásolható. Ezért alappal lehet következtetni arra, hogy az eljárásban a jelenléte csak a letartóztatásával biztosítható” - mondta Bagoly Bettina, a fővárosi ügyészség szóvivője.

Letartóztatásáról még a hét elején dönthet a bíróság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A kisfia szeme láttára lőttek fejbe egy eltévedt golyóval egy fiatal influenszert
Azonnal kórházba vitték Arizonában, de röviddel az érkezése után belehalt a sérüléseibe. A 27 éves Yarely akkor sérült meg végzetetsen, amikor két sofőr közúti vitájának kereszttüzébe került.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A 27 éves Yarely Ashley Hermosillo a férje autójában ült, amikor egy eltévedt golyó eltalálta, miközben két sofőr egy piros lámpánál esett egymásnak. A fiatal anyát, akinek több mint 300 ezres követőtábora volt a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon, a fején érte a lövés - írta a The Sun.

Azonnal kórházba vitték Arizonában, de röviddel az érkezése után belehalt a sérüléseibe. A közösségi oldalak sztárja a jobb első ülésen ült, amikor megálltak a piros lámpánál Glendale-ben. Két másik autó is melléjük állt, a sofőrök pedig indulatosan vitatkoztak egymással.

A rendőrség szerint az egyik férfi, Dousten, előkapott egy pisztolyt, és a saját ablakán keresztül leadott egy lövést. A golyó áthaladt az utasoldali ablakon, és fejbe találta Yarelyt. A tragédia idején az édesanyja és négyéves kisfia is a hátsó ülésen ült.

Brian Hoskins, a glendale-i rendőrség őrmestere az AZ Family-nek azt mondta:

„A kérdésem még mindig az, hogy miért lőne valaki csak úgy véletlenszerűen a másik irányba? Nyilvánvalóan nem tudta, hogy ott egy másik autó is áll.”

A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították Doustent, akit rövid időn belül elfogtak. A férfi egy házba ment a lövöldözés után, ahol házkutatást tartottak, és két fegyvert találtak. Doustent másodfokú gyilkossággal, súlyos testi sértéssel, fegyverrel való visszaéléssel és veszélyeztetéssel vádolták meg.

Yarely főként főzős videóival és szülői tanácsaival vált ismertté, több százezres közönséget gyűjtve a közösségi médiában.

Megtört családja így búcsúzott tőle közleményében:

„Yarely szerető feleség, odaadó anya és gyönyörű lélek volt, akinek a kisugárzása mindenkit megérintett, aki ismerte. Hátrahagyta a férjét és négyéves kisfiát, akiknek most felfoghatatlan veszteséggel kell szembenézniük.

Yarely életének legnagyobb öröme az volt, hogy anya lehetett, és szívét-lelkét beleadta abba, hogy gondoskodjon a kisfiáról. Ártatlan áldozat volt, akit mások közúti vitája sodort el, és ezzel családja és barátai szívét is összetörte.”

A hozzátartozók GoFundMe-gyűjtést indítottak a temetés költségeinek fedezésére, ahol eddig közel 4,5 millió forint gyűlt össze. Szerettei hozzátették:

„Nincs az a pénz, ami pótolhatja Yarely hiányát, de a kedvességetek és nagylelkűségetek segít majd megnyugvást és stabilitást hozni a családjának, miközben megpróbálnak tovább élni nélküle.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: