KULT
A Rovatból

Egyedi Péter: Egyszerűen csak engedtem, hogy kijöjjön, ami ki akar jönni

Az Óriás frontembere egy időre hátrahagyta a hangos-zúzós külsőségeket, hogy bensőséges hangulatú szólólemezének anyagával koncertezzen. Interjú.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. március 01.



Mindenkinek megvan a maga története – ebbe a szókapcsolatba sok mindent bele lehet képzelni, az undergroundban jártasak azonban tudják, hogy Egyedi Péter egy szál gitáros szólóprojektjét takarja.

Vagyis ez ebben a formában már nem igaz: a MMAMT ugyanis nemrég kibővült felállású zenekarrá alakult, mégpedig azért, hogy így adhassák elő a frontember hasonló címmel megjelent szerzői lemezét.

A bemutatkozó koncert március 6-án lesz az A38 hajón, ennek apropóján beszélgettünk.

– Hangzását tekintve nem nagyon különbözhetne jobban egymástól az Óriás és a Mindenkinek megvan a maga története projekt. Egyformán közel áll hozzád mindkettő?

– Nem, szerintem épp ez a dolog lényege. A MMAMT (amit „mamt”-nak szeretek ejteni) 100 százalékig én vagyok, emiatt csináltam meg, mert szükségem volt erre. Az Óriás is én vagyok, teljes mellszélességgel vállalom és büszke vagyok minden pillanatára, de az egy klasszikus zenekari entitás, amiben rajtam kívül még két tag és két vendég vesz részt. Így akarva-akaratlanul az összecsiszolódás mentén alakulnak az ottani dolgok.

Egyébként jól esik, hogy a különbözőséget említed, mert Ákos (Örményi Ákos, az Óriás basszusgitárosa – szerk.) is pont azt mondta bókként, miután meghallgatta az új lemezt, hogy mennyire örül, hogy nem óriásos. És valóban nem egy telivér rockzene, visszafogottabban is éneklek, az egész világa picit más.

– Azt mondhatjuk, hogy kicsit ráuntál a torzított gitárokra?

– Nem a ráunás a jó kifejezés, ez inkább egy folyamat végeredménye. Ha az Óriás legutóbbi lemezén (Minden villany ég) meghallgatod a Máshol című számot, az a korábbi albumokon még elképzelhetetlen lett volna. A kísérletezési vágy folyamatosan bennem volt, soha nem szerettem tartósan beleragadni dolgokba.

Vonzott ez a fajta szellősebb hangszerelésű dalépítés már az Óriásban is, de ott nem tudtam mindig keresztülvinni az ötleteimet a másik két alaptagon. Zeneileg ezek talán nem annyira izgalmasak, de szerzőként fontosnak éreztem ilyen irányban is kipróbálni magam.

– Szövegvilág terén van eltérés a két projekt között? Ami az egyikbe belefér, de a másikba nem, vagy fordítva?

– A legfontosabb, hogy az én szempontomból itt kontinuitás van, nem váltottság. Bár az első MMAMT-lemez csak most jelent meg, ez az alteregóm is működik már nagyjából 10 éve, tehát szinte egyidős az Óriással. Mindkettő az én sztorim, csak most épp ez került előtérbe.

Abban viszont lehet valami, hogy másképp írok szöveget, mind régebben. Volt egy nagy ráeszmélésem arra, hogy nem kell görcsösen akarni a dalok megszületését, hanem inkább csak engedni, hogy kijöjjön, ami ki akar jönni.

Ma már nem érzem azt, hogy a saját szövegeimben mindenképp kell lennie valami princípiumnak, vagy csak rám jellemző egyéni stílusjegynek. Az új album ennek szellemében készült, ezért szerintem sokkal felszabadultabb is lett.

Hogy aztán milyen lesz, amikor újra Óriás-szöveget írok majd, azt egyelőre nem tudom, 2016 óta nem írtam Óriás-szöveget.

– Mekkora a régi és az új dalok aránya a lemezen, és a régebbiek közül hogy döntötted el, mik kerüljenek rá?

– A gerincét mindenképp az újak alkotják: miután túlestem az imént említett ráeszmélésen, nagyon gyorsan elkezdtek kibontakozni az ötletek. A 13 dalból végül 9 lett új, és 4 régebbi, amit ezelőtt is játszottam már. Utóbbiak esetében szintén az volt a vezérlőelv, hogy hangulatilag egységet alkossanak a többivel. Tölteléknek semmiképp nem mondanám őket, helyük lett a lemezen, meg egyébként is: kiadhattam volna a lemezt akár 9 dallal is.

Szerintem mindegyik hozzáad az összképhez, például az Ez egy ilyen világ az egyik legelső olyan megnyilvánulásom volt dalszerzőként, ami tényleg egy valós, személyes élményből táplálkozik és azt írja le, ködösítés nélkül. A Jóemberek is hasonló kategória, és vannak félig új (vagy félig régi) számok is, például a Folyó, vagy a Meztelen. Ezek 4-5 éve írodtak, de eddig nem adtam ki őket, mert akkor már tudtam, hogy szeretném összerakni a mostani lemezt.

A teljes lemez:

– A zenekaros felállás másik öt tagja mennyit ad hozzá az egy szál gitár, ének hangzáshoz?

– Pontosan annyit, amennyit az adott dal megkíván. Különlegesség a két dobos felállás: amikor megkerestem a srácokat, egyedül én voltam az, aki hitt ebben.

Még maguk a dobosok is kérdésekkel teli arccal figyelték, miért akarok két dobot, de az első próbán mindenki ráeszmélt, hogy tényleg nem felesleges: még ha ugyanazt is játsszák, elképesztő jó a lüktetésük, nagyon jól kiegészítik egymást.

Bár a dalok nem hangosak, de a hangszerelésüket ettől még szerettem volna minél gazdagabbra venni. Nem fog mindenki minden dalban játszani, viszont amikor játszik, akkor sem sokat. Inkább a sok piciből áll össze a zenei szövet.

A zenekarral egyébként alapvetően az a célunk, hogy megszólaltassuk élőben, ami a lemezen hallható. Viszonylag sokat foglalkoztam a felvételekkel – hiszen egyedül raktam össze –, és a többieknek is tetszett a végeredmény, így eleve nem volt napirenden, hogy olyan sok mindent átvariáljunk.

– Ezek tipikusan nem bulizós, táncolós dalok. Nem tartasz attól, hogy a koncert végére nagyon leül majd a hangulat?

– Egyáltalán nem, sőt. Én azért csináltam már egy csomó szerzői estet az utóbbi években, és bár olykor előfordult, hogy feldolgozásokat is játszottam, máskor viszont semmi olyat, ami kilóg ebből a szomorú vonalból – és az is működött. Nyilván két órán keresztül még én se hallgatnám, de a 70 perces program, amivel készülünk, szerintem nagyon izgalmas lesz.

– Ültetettek lesznek a koncertek?

– Nem, rendes állósak. Lehet, hogy jobban illene egy székekkel telerakott terembe, hiszen az esztétikája sem áll messze mondjuk a színházitól. Egy ültetett közönség viszont sokkal moderáltabban viselkedik, én pedig azt szerettem volna, ha szabadabb marad a hangulat. És ha már az eddigi egy szál gitáros felállást rendes zenekar váltotta fel, emiatt is jobban adja magát, hogy klasszikus koncertkeretet teremtsünk.

– Az Óriás közönségével mekkora átfedésre számítasz?

– Ha magamból indulok ki, én kíváncsi lennék egy általam kedvelt zenekar tagjainak más projektjeire is, de az igazat megvallva fogalmam sincs. Bízom benne, hogy az óriásosok nyitottak lesznek a MMAMT-ra is, különösen, hogy az Óriás ugye most nem koncertezik, így arra nem is tudnak járni.

– A zenélés számodra inkább munka, hobbi, szenvedély, vagy esetleg mindez együtt?

– Többnyire szenvedély, aminek csomó barátságot köszönhetek, valamilyen szinten pedig munka is, mivel mostanában több zenekarral dolgozom zenei rendezőként. De ebből se vállalok el olyat, amihez nem tudok érzelmileg kötődni.

– Főállásban a Fishing on Orfű egyik szervezője vagy. Miből áll a munka egy ilyen fesztiválnál, ahol egész évben azért kell dolgozni, hogy az a bizonyos 4 nap jól sikerüljön?

– Kicsit olyan az egész, mint a suli: június végén vége, utána pihenünk egy nagyot, egy-másfél hónapig nem is látjuk egymást. Ősz elejére összeállnak a tanulságok a visszajelzésekből, először kiértékeljük ezeket, majd kezdődhet az álmodozás arról, merre szeretnénk továbblépni. Az év fennmaradó része erről, illetve a december eleji jegyárusítás előkészítéséről szól.

Januártól állunk neki komolyabban a szervezői feladatoknak, fokozatosan áll össze az egyes helyszínek programja. A fő színpadok mellett vannak ugye színházi programok, beszélgetések, az erdei és a víziszínpad, mozi, off-programok... Ezeken mind folyamatában dolgozunk. Az archívum is mostanában frissül, hétről hétre töltjük fel a tavalyi koncertfelvételeket. Szóval sok kis részből áll össze, én nagyon szeretem, izgalmas.

– Milyen lesz az idei éved a MMAMT-tal? Hány koncert van tervben az A38-ason kívül?

– Tervben van még pár fellépés, de tény, hogy ez nem olyasfajta produkció, amit sokállomásos turnéra akarnánk vinni.

A lemezbemutatóval együtt lesz mondjuk 5 koncert, mindegyiket igyekszünk majd a maga nemében különlegessé tenni, akár klubban, akár fesztiválon kerül rá sor.

– És hogyan tovább jövőre? Folytatjátok az Óriást?

– Semmi sincs kimondva, egyelőre nem is szeretnék ezzel foglalkozni. Ha majd elkezdünk készülődni az idei két koncertre (az első Orfűn lesz, a második novemberben az A38-on), ki fog derülni, hogy állunk kreatív energiákkal. Engem boldoggá tesz, hogy most a saját dolgommal foglalkozhatok, de minden lehetőség nyitva áll.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk