Egy sziámi ikerpár mindkét tagja hallja egymás gondolatát és lát a másik szemével
Krista és Tatiana 2006-ban születtek a kanadai Vancouverben. Azonban ők nem olyanok, mint a szokásos ikerpárok, mivel Krista és Tatiana koponyájuknál összenőtt ikrek – írja az Unilad.
Krista és Tatiana édesanyja, Felicia Simms már a születésük előtt tudott lányaik állapotáról, de soha egy pillanatra sem kérdőjelezte meg, hogy folytatni akarja-e a terhességet.
– mondta 2012-ben az ausztrál 60 Minutes műsorának. Felicia kifejtette:
„Nem számít, hogyan nézel ki, még mindig ember vagy. Legyen szó összenőtt ikrekről, komoly betegségről, vagy ha egyszerűen csak nem úgy nézel ki, mint mások, akkor is
Bár az összenőtt ikrek rendkívül ritkák, Krista és Tatiana különlegesek, mivel a most 17 éves lányok képesek egymással megosztani a gondolataikat. Édesanyjuk elmondta: „Ülhetnek egymás mellett anélkül, hogy egy szót is váltanának, majd egyikük hirtelen felkel, és hoz valamit enni a másiknak.
Krista és Tatiana állítólag képesek egymás szemén keresztül látni, irányítani egymás testrészeit, és érezni, amit a másik érez. Felicia elmagyarázta, hogy mindez azért lehetséges, mert lányaik agytörzse össze van nőve. Tatiana és Krista esetleges szétválasztásával kapcsolatban az orvosi szakértők arra figyelmeztettek, hogy az „halálos” kimenetelű lehetne.
Ha azonban Lori és George Schappell példáját vesszük, akik 62 éves korukig éltek összenőve, akkor Krista és Tatiana is hosszú és teljes életet élhetnek.