Egy pécsi iskolában is készült már PornHub ihlette tabló, az eset kísértetiesen hasonlít a veszprémihez
Egy volt diák mesélte ezt el, aki szerint azzal, hogy az iskola vezetősége elvette a tablójukat, kitörölték az egész osztályukat az intézmény történelméből.
A veszprémi Vetési Albert Gimnázium 12.B osztályának rendhagyó tablójának híre már az egész országot bejárta. A végzős osztály ugyanis úgy döntött, hogy a legnépszerűbb pornóoldal grafikájával készítik el tablójukat.
A szülők felháborodtak, hogy elzárták a diákok korábban már engedélyezett tablóját. A egyik végzős diák édesanyja a Promotions.hu portálnak azt mondta, határozott célja, hogy visszaszerezze a gyerekek tablóját.
A portál most arról ír, hogy
egy kísértetiesen hasonló eset történt két évvel ezelőtt a Pécsi Szakképzési Centrum Zipernowsky Károly Műszaki Szakgimnáziumában, ami Pécs legrégibb ipari szakközépiskolája.
Egy volt diák mesélte el a PornHub ihlette tablójuk történetét, aki 2020-ban informatika szakon végzett az intézményben.
„Nálunk is ugyanígy volt, hogy a szüleink és a tanárok is tudták, hogy milyen lesz a tablónk. Sőt, a tanároknak meg is mutattuk, hogy nagyjából milyen lesz, de nyilván a véglegeset is látták még a kinyomtatás és a bekeretezés előtt. Majd amikor már kész volt, és látta mindenki, akkor úgy döntöttek, hogy ez nem kerül ki, és amikor ott érettségiztünk, akkor is láttuk, hogy a tanári szobának a padlóján hever a tablónk. Majd felkerült a padlásra, és valószínűleg azóta is ott van”
- mesélte az egykori diák.
Elmondása szerint az ő céljuk is ugyanaz volt, mint a veszprémi diákoknak, hogy egy egyedi és kreatív tablót készítsenek.
„Szerintem aki ismeri a PornHub-ot, és tudja, hogy miről szól ez az oldal, az egy jót mosolyog rajta, hogy milyen kreatív, és vicces. Semmi provokatív nem volt a miénkben sem, mégis szúrta az iskola vezetésének a szemét. A tanárok mellett az osztályfőnökünk is tudott róla, elmondtuk neki, hogy ez a PornHub dizájnja alapján készült. Ő akkor ezt nem ellenezte, mi több, azt mondta, hogy egy jó ötlet; mi sem akartunk egy hagyományos tablót, hanem valami kreatívat és egyedit.”
Azt mondta, nem azért van bennük tüske, mert elvették a tablójukat, hanem azért, mert az iskola gyakorlatilag kitörölte az egész osztályt az intézmény történelméből.
„Ez így olyan, mintha mi nem is jártunk volna abba az iskolába, mert a többi osztálynak viszont kint van a tablója még az 1970-es évekből is, a miénk viszont nincs.”
A kérdés továbbra is az, hogy az iskola jogosan kobozta-e el a diákok tablóját. Az viszont biztos, hogy veszprémi végzősök és szüleik nem hagyják annyiban a dolgot, és harcolni fognak tablójukért.
A 2020-ban végzett pécsi osztály tablóját a Promotions.hu eltorzítva közölte, amely itt tekinthető meg.
A veszprémi Vetési Albert Gimnázium 12.B osztályának rendhagyó tablójának híre már az egész országot bejárta. A végzős osztály ugyanis úgy döntött, hogy a legnépszerűbb pornóoldal grafikájával készítik el tablójukat.
A szülők felháborodtak, hogy elzárták a diákok korábban már engedélyezett tablóját. A egyik végzős diák édesanyja a Promotions.hu portálnak azt mondta, határozott célja, hogy visszaszerezze a gyerekek tablóját.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy felháborodást keltett egy videó, amin egy édesanya épp hevesen számon kéri a fiát egy játszótéren, miután a gyerek egy autista társát zaklatta – számolt be róla a Hindustan Times. A jelenetről készült felvétel először a TikTokon bukkant fel az Angry Mum (Dühös Anya) néven futó fiókon, majd az ugyanezen a néven működő Instagram-oldalon is. A videó rövid idő alatt hatalmas nézettséget ért el, milliók látták.
„Hogy merészeled? Ez nem szép dolog! Ne merészelj ilyesmit csinálni, ne merészelj! Nem zaklatónak nevellek!”
- kiabálta az anya a fiával a játszótéren.
Az édesanya a videó terjedése után egy bejegyzésben reagált az őt ért kritikákra. Azt írta, nem érti a felháborodást, és feltette a kérdést, hogy mióta nem kell felelősségre vonniuk a szülőknek a saját gyereküket.
Hangsúlyozta, hogy többször próbálta szépen kérni a fiát, hogy ne bántsa az autista gyereket, de ez nem vezetett eredményre. Kiemelte, hogy bizonyos viselkedéseket nem hajlandó tolerálni.
A felvétel komoly vitát váltott ki.
Sokan támogatták az anya szigorú fellépését, főleg olyanok, akiknek a gyerekét bántották, akiknek autista gyermekük van, vagy akik maguk is áldozatok voltak gyerekkorukban. Mások viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a zaklatók gyakran azért válnak azzá, mert őket is így nevelik. Többen azt is megjegyezték, hogy egy rövid videó alapján nem lehet megítélni, milyen szülő valaki.
A témához kapcsolódva egy ausztrál színésznő arról írt, miért döntött úgy, hogy nem vállal gyermeket. A 118 indok között, amit felsorolt, az is szerepelt, hogy ne váljon a gyerekéből bántalmazó.
Nagy felháborodást keltett egy videó, amin egy édesanya épp hevesen számon kéri a fiát egy játszótéren, miután a gyerek egy autista társát zaklatta – számolt be róla a Hindustan Times. A jelenetről készült felvétel először a TikTokon bukkant fel az Angry Mum (Dühös Anya) néven futó fiókon, majd az ugyanezen a néven működő Instagram-oldalon is. A videó rövid idő alatt hatalmas nézettséget ért el, milliók látták.
„Hogy merészeled? Ez nem szép dolog! Ne merészelj ilyesmit csinálni, ne merészelj! Nem zaklatónak nevellek!”
- kiabálta az anya a fiával a játszótéren.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meztelenül és betépve találtak rá a repülőgép mosdójában egy légiutas-kísérőre
A British Airways 41 éves alkalmazottja nem volt hajlandó segíteni a felszállás előtti feladatokban, majd zavartan bezárkózott a mosdóba. A kollégái rátörtek, ekkor derült ki, hogy drog hatása alatt áll és teljesen meztelen.
Furcsa körülmények között veszítette el állását a British Airways egyik légiutas-kísérője, miután a repülőgép mosdójában meztelenül és kábítószer hatása alatt találtak rá, írja a LADbible.
Haden Pentecost Kaliforniából Londonba tartott, amikor a felettese félreállította, mert nem volt hajlandó részt venni a felszállás előtti biztonsági ellenőrzésekben – hangzott el a bírósági tárgyaláson. A 41 éves férfi gyomorgörcsökre panaszkodott, majd bezárkózott a mosdóba.
A beszámolók szerint végig erősen izzadt és idegesen viselkedett, miközben azt hajtogatta a kollégáinak, hogy át kell öltöznie.
Amikor egyik munkatársa kinyitotta a mosdó ajtaját, Pentecostnak fogalma sem volt arról, hogy időközben teljesen meztelenre vetkőzött.
A fedélzeten egy egészségügyi szakember megvizsgálta, mert kitágult pupillát és felgyorsult szívverést tapasztalt nála. Ezután a kapitánnyal is beszélt, majd a gép leszállásáig húszpercenként ellenőrizték az állapotát. A Heathrow-ra érkezés után kórházba vitték, ahol a vérvizsgálat kimutatta, hogy metamfetamint és amfetamint fogyasztott.
A British Airways az eset után elbocsátotta. Pentecost bűnösnek vallotta magát abban, hogy kábítószer hatása alatt végzett repülésbiztonsági feladatot. Szabadlábon védekezhet, ítéletét az isleworth-i bíróság később mondja ki.
Az amfetaminok szintetikus szerek, amelyek felgyorsítják az agy és a test közötti ingerületátvitelt. Ha valaki túl sokat vesz be belőlük vagy orvosi engedély nélkül használja, függőséget, alvászavart, szapora szívverést vagy paranoiát okozhatnak. A metamfetamin ezeknél is erősebb. Az illegális változata, például a kristálymeth különösen veszélyes: szívproblémákat, mentális zavarokat és szélsőséges energiaszintet idézhet elő.
Furcsa körülmények között veszítette el állását a British Airways egyik légiutas-kísérője, miután a repülőgép mosdójában meztelenül és kábítószer hatása alatt találtak rá, írja a LADbible.
Haden Pentecost Kaliforniából Londonba tartott, amikor a felettese félreállította, mert nem volt hajlandó részt venni a felszállás előtti biztonsági ellenőrzésekben – hangzott el a bírósági tárgyaláson. A 41 éves férfi gyomorgörcsökre panaszkodott, majd bezárkózott a mosdóba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elválasztottak egy újszülöttet az édesanyjától, mert a nő nem ment át a szülőségi teszten a dán hatóságok szerint
Az anya mindössze egy órát tölthetett a kislányával, ekkor sem engedték, hogy megvigasztalja vagy tisztába tegye. A történet Grönlandon, Dániában, Izlandon és Észak-Írországban is felháborodást váltott ki, a miniszter vizsgálatot kért.
Egy 18 éves grönlandi fiatal, Ivana Nikoline Brønlund augusztus 11-én szülte meg kislányát, Aviaja-Luuna-t a Koppenhága közelében található Hvidovre-ben.
A baba azonban csak egy órát tölthetett édesanyjával, aki szerint ekkor sem engedték, hogy megvigasztalja, amikor sírt, vagy tisztába tegye. Utána pedig a helyi önkormányzat nevelőcsaládhoz vitte.
A fiatal anyát már három héttel a szülés előtt értesítették, hogy nem nevelheti majd a gyermekét.
Jelenleg kéthetente, felügyelet mellett, kétórás látogatások során találkozhat a kislányával. Fellebbezését szeptember 16-án tárgyalják.
Az eset hátterében az FKU, vagyis a szülői alkalmassági vizsgálat áll, amelyet idén májusban betiltottak a grönlandi származású szülőknél.
Brønlundot ennek ellenére ilyen vizsgálatnak vetették alá, a döntést pedig többek között a nevelőapja által okozott trauma hatásával indokolták.
Az anya szerint azért vették el tőle a gyereket, mert korábban traumát szenvedett el a nevelőapjától, aki jelenleg szexuális bántalmazásért ül börtönben.
A történtek Grönlandon, Dániában, Izlandon és Észak-Írországban is tiltakozásokat váltottak ki. Sophie Hæstorp Andersen szociális miniszter a Guardiannek elmondta: „A standardizált teszteket nem szabad alkalmazni grönlandi hátterű családok esetén. A törvény egyértelmű.” A miniszter felszólította a Høje-Taastrup önkormányzatot, hogy adjon magyarázatot a döntésre.
Brønlund a lapnak így nyilatkozott: „Nem akartam elindítani a szülést, mert tudtam, mi vár rám utána. Nagyon nehéz és szörnyű időszak volt.” Egy másik interjúban azt mondta: „Annyira szomorú voltam, hogy sírtam az autóban.”
Az izlandi tüntetések egyik szervezője, Dida Pipaluk Jensen elmondta: „Az egyik indok a lány elvételére egy korábbi trauma volt. Ez annyira rosszul hangzik – Ivana nem hibás semmi miatt.”
A grönlandi szülőket támogató Foreningen MAPI alapítója, Laila Bertelsen levelet írt a miniszternek, amelyben hangsúlyozta: „Itt most anya és gyermek kudarca áll – ez azonnali politikai lépést igényel.”
Az önkormányzat később elismerte, hogy hibát követtek el.
A gyerekszociális igazgató, Anya Krogh Manghezi így fogalmazott: „Esetünk és a kritikák alapján megvizsgáltuk az eljárásainkat. El kell ismernünk, hogy meg kellett volna ismételni a kapcsolatfelvételt, mert a jogi alap csak 2025. április 29-én vált véglegessé. Csak az érdekel minket, hogy a család jogai teljesüljenek, és a legjobb megoldás szülessen.”
Andersen miniszter szeptemberben Grönlandra látogat, és hangsúlyozta: ha bármely önkormányzat grönlandi származású szülők esetében FKU-t akarna alkalmazni, a VISO szakértői egységének véleményét kell kérnie.
Egy 18 éves grönlandi fiatal, Ivana Nikoline Brønlund augusztus 11-én szülte meg kislányát, Aviaja-Luuna-t a Koppenhága közelében található Hvidovre-ben.
A baba azonban csak egy órát tölthetett édesanyjával, aki szerint ekkor sem engedték, hogy megvigasztalja, amikor sírt, vagy tisztába tegye. Utána pedig a helyi önkormányzat nevelőcsaládhoz vitte.
A fiatal anyát már három héttel a szülés előtt értesítették, hogy nem nevelheti majd a gyermekét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Budapesti Autósok portál legújabb videójában két egymástól távol eső, de hasonlóan veszélyes közúti helyzet látható. Az egyik eset Budapesten, a XXIII. kerületben, a Túri István úton történt augusztus 23-án, szombaton kora délután.
Egy kék Opel haladt a tetején keresztben szállított létrával, amely átlógott a másik sávba.
Az esetet rögzítő autós így fogalmazott: „A szemből érkező kék opeles keresztben viszi a létrát, úgy, hogy átlóg a mi sávunkba, veszélyeztetve a neki szembe jövőket. Hozzáteszem, ezen az úton busz is jár.” A felvételen az is hallható: „Úristen, ez egy hülye, atyaisten.”
A videóhoz érkezett kommentekben többen azt írták, a létra valószínűleg rosszul volt rögzítve, és a szél fordíthatta keresztbe. Mások szerint a sofőr eleve keresztben helyezte fel, hogy ne a tetőlemezen legyen, és balra pozicionálta.
A másik felvétel a 76-os úton készült.
Egy kanyarodó kamion pótkocsija lecsúszott a nyeregről, és átlógott a szembesávba.
Az esetet rögzítő autós hozzátette, hogy szerencsére senki sem sérült meg, de ez nem a sofőr érdeme volt.
A hozzászólók ebben az esetben is úgy vélték, a pótkocsi nem volt megfelelően rögzítve. Egyikük így kommentálta: „Teherautó hátulján olvastam egyszer: »Ha ezt el tudod olvasni, elhagytam a pótkocsimat!« Na, ez itt megtörtént…”