KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Egy jóslat vezérelte: 6400 km-t tekert biciklivel, hogy együtt lehessen szerelmével

Az indiai férfi mindenét eladta, vett egy biciklit, és elindult szerelme után, mert egy jóslat azt mondta neki, ő az igazi.


Pradyumna Kumar "PK" Mahanandia érinthetetlenként született egy távoli indiai faluban. Minthogy életét a kasztrendszer reménytelenül meghatározta, nem is számított egy gazdag svéd hölggyel való találkozásra, aki beteljesítette régi próféciáját.

Életéből könyv is készült, és vannak, akik egy filmadaptációról is beszélnek. A National Geographicnak beszélt kalandjáról és arról, hogy a menekültválság közepette vajon lehetséges lett volna-e az útja.

A jóslatát a falubéli jós mondta el a szüleinek: eszerint nem szokványos házassága lesz, és feleségét egy távoli földrészen találja majd meg. Párja a bika jegyében született, erdőbirtokos, ezen felül kiválóan játszik furulyán.

1

A dzsungel könyve helyszínén született Mahanandia elmondta, hogy a kasztrendszer egy szervezett rasszizmus, melyet gyermekként még alig éreznek az indiaiak. Az iskolában később megismerkedett hindukkal, és átélte a különbségeket:

"
Mint egy felhőkarcoló lift nélkül. Ugyanazon az emeleten halsz meg, amelyiken születtél.

Régebben elfogadott volt a zaklatás is, ma már törvény védi a régi kasztrendszerből kikerülteket. Mahanandia szerint azonban ez még rosszabb, mint a brit uralom alatt, ugyanis a jelenleg független Indiában az ősi hagyományok kezdenek visszatérni. Ő viszont a rendszert hibáztatja, nem az indiaiakat.

"Azt mondták gyerekkoromban, hogy művészettel és a színekkel kell foglalkoznom. Gyors voltam a rajzolásban, és ösztöndíjat kaptam Orissában. Az utcán nem volt szabad portrékat festenem, ezért gyakran a kapitányságon kötöttem ki. Ott legalább tudtam aludni, és ételt is adtak. Remény és kétségbeesés között telt az életem, de sok híres embert megismertem, például Valentina Tereskovát (orosz űrhajósnő). Ő, amikor Indiában járt, elhívott, hogy portrékat fessek róla. Ezek közül sok megjelent a tévében, és másnap híres voltam egész Delhiben."

4

Mégis, 1975-ben, egy decemberi délutánon találkozott élete szerelmével:

"
Súlytalanságot éreztem, mikor megközelítette a festőállványomat. Nem találtam szavakat. Úgy nézett rám, mint egy röntgengép! Nem tudtam vállalni azonnal, megkértem, hogy jöjjön vissza holnap. Háromszor jött vissza, és mindig duplán fizetett. Nem akartam megengedni neki, csak kopasz emberektől kérek dupla pénzt.

A második találkozáskor érezte, hogy a prófécia be fog teljesülni. Távoli országból érkezett a hölgy, a Bika jegyében született, egy erdőt birtokol, és játszik a furulyán kívül zongorán is. "Olyan izgatott voltam, hogy elsőre nem sikerült rendes angolsággal beszélnem vele" - mondta Mahanandia, aki Charlotte kezét szorítva tudta, hogy ő lesz a felesége.

i

Charlotte egyébként régebb óta el akart utazni Indiába, számos kulturális előadáson és koncerten vett részt, amiből megismerte az országot. Mahanandia régiójából, Orissából is látott egy törzsi táncot, ami teljességgel hipnotizálta.

"

Lenyugtattam, és mondtam neki, hogy utazzunk el a szülőfalujába. Ott megismertem az apját és a testvéreit. Csak az álmaimat követtem, olyan volt, mintha hazatértem volna. Hiszek a reinkarnációban, és ott nagyon erősen éreztem, hogy előző életemet Indiában éltem. A testvére a meditáció után azt mondta, hogy követnie kell engem.

Két-három hét után azonban Charlotte elment, és több mint másfél évig nem beszéltek. "Levelezgettünk egymással, de egyszer csak azt éreztem, meg kell tennem az első lépést. Mindenemet eladtam, és vettem egy biciklit" - mesélt nagy döntéséről Mahanandia, aki 80 dollárral és pár száz rúpiával a zsebében vágott neki a nagy útnak. Megjárta Kandahart, Kabult, Isztambult, és mindenhol tartotta a kapcsolatot a svéd hölggyel. Sok helyen a festményeiért kapott szállást és ételt is.

bicycle-1838416_960_720

Sok hippi barátra tett szert a nagy út során, akik közül mindenkivel jól kijött, ezért elnevezte a kalandját "hippi vonalnak". Egyedül a gondolatai és kételyei szabhattak volna gátat a sikerének.

"Ha van akarat, van megoldás is! Ma sokkal nehezebb kezelni a menekülteket, de lehetséges. A félelem és a kétely az élet legnagyobb ellenségei, ezek nehezítik meg a döntéshozatalt" - nyilatkozta a jelenlegi krízisről Mahanandia.

Arra a kérdésre, hogy mi a 40 éve tartó házasság titka, ezt felelte:

"

Nincs titok! A házasság nemcsak fizikai, hanem lelki kötelék is. Ennek felismerése segít boldogulni. Mikor bemegyek a házba, az egómat leparkolom előtte. Az egó az elmével szoros kapcsolatban van, és mikor ezt kint felejtem, belül csak nyitottság marad.

u

Képek: pixabay.com, National Geographic


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia: egy hónap alatt halt meg mindkét szülő – öt gyerek maradt árván Orosházán
A fiatal anya tüdőembólia miatt hunyt el, párja egy hónappal később agyvérzésben. A négy kicsi nevelőszülőkhöz került, a legnagyobb lányt a nagypapa vette magához.


Döbbenetes tragédia rázta meg Orosházát és Nagyszénást. Egy fiatal pár egy hónapon belül halt meg, öt gyermekük pedig árván maradt. A hároméves ikerpár, egy 5 éves kisfiú, egy 9 éves és egy 13 éves kislány veszítette el szüleit. A családból senki nem tudta magához venni mind az öt gyermeket. Egyetlen élő nagyszülőjük, az apai nagyapa a legidősebb lányt vállalta, a négy kisebb testvér pedig nevelőszülőkhöz került – számolt be a Blikk.

Egy hónapja Mónika lett rosszul az orosházi albérletükben. Párja, Szabolcs vonattal tartott haza, amikor a nő felhívta, hogy nincs jól. Később már összefüggéstelenül beszélt, mire a férfi hazaért, a mentők próbálták ellátni, de a 36 éves édesanya életét már nem lehetett megmenteni.

„Tüdőembólia, ezt állapította meg a boncolás” – mesélte az elhunyt nő unokatestvére, Hajnalka. „Szabolcsot nagyon megviselték a történtek, de igyekezett tartani magát, méltó módon eltemette a szerelmét, és minden erejét a gyerekekre fordította. Annyiban tudtunk neki segíteni, hogy gyűjtést szerveztünk, legyen miből élniük, míg a hivatalok rendezik a dolgokat. Nem is gondolkozott azon, mi lesz az öt gyerekkel, tudtuk, Szabolcs remek apa.”

Egy hónapig bírta tartani magát, aztán agyvérzést kapott. A család őt is elvesztette. Az öt gyermek teljesen árván maradt. Az apai nagyapa már 73 éves, egyedül él, a többi rokon saját családja miatt nem tudta vállalni a gyerekeket.

„Nem is a pénz lett volna a gond, mert rengetegen segítettek nekünk, milliók gyűltek össze a gyerekek számláján, amit egy rokon nyitott, mert a hagyatéki eljárás miatt Móni és Szabolcs bankszámláját is zárolták. Szabolcs sokat dolgozott az építőiparban, minden fillért hazavitt. A gyerekekkel az a helyzet, hogy – főleg a négy kisebbet – nem lehet szétszakítani őket, annyira szeretik egymást” – mondta a rokon.

A legidősebb gyermek, a 13 éves lány, Mónika előző kapcsolatából született. Ő egy gyulai speciális iskolába jár, hét közben kollégiumban lakik. Egy hét múlva visszatér az iskolába, az ellátását a nagyszénási nagyapa vállalta.

A négy kisebb testvért a gyermekvédelem vette gondozásba. Augusztus 25-én vitték el őket az orosházi albérletből, és nevelőszülőknél helyezték el.

A hivatal nem árulta el, sikerült-e a testvéreket együtt tartani. „Alapállás, hogy a gyámügyi eljárásoknál a testvéreket nem szakítják el egymástól, ám négy, 3-9 év közötti gyermek esetében ez nem egyszerű” – mondta el a Blikknek egy gyermekvédelmi szakjogász. „Nehéz olyan nevelőszülőt találni, ahol éppen van négy szabad hely, ráadásul ezek a gyerekek friss traumán mentek keresztül, így extra figyelmet és pszichológusi segítséget igényelnek” – tette hozzá a szakember.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Görög Zita 24 óra alatt alapjaiban változtatta meg a karateedző által kalandparkban felrúgott kisfiú családjának életét
A modell Instagram-videóban kérte a közösség támogatását az első 2–3 hónapra. A család addig kapna segítséget, amíg az anya első fizetése megérkezik.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. szeptember 26.



Görög Zita friss Instagram-videójában beszélt arról, hogy most sokan a Szőlő utcai javítóintézet ügyére figyelnek, de szeretné, ha közben Juditról és fiáról, Roliról sem feledkeznénk meg, írja a 24.hu.

Elmondta, hogy az édesanya környezetváltozást szeretne, mert így lát esélyt a gyógyulásra és a nyugodtabb mindennapokra a kisfiával.

„Például Juditról és Roliról. Roli az a kisfiú, akit felrúgott tavaly a kalandparkban a karateedző. Az édesanya most úgy döntött, hogy környezetváltozásra van szükségük. Akkor tudja a gyermekét leginkább védeni, és akkor tudnak leginkább gyógyulni ebből a traumából, hogyha máshol kezdenek új életet. Valami csoda folytán 24 óra alatt sikerült nekik új iskolát, Juditnak új munkahelyet és a nap végére még albérletet is találnom. Elképesztően hálás vagyok azért, hogy ilyen barátságos fogadtatásban lesz részük ott, ahová költöznek”

Görög Zita vállalja a költöztetést és az új lakhely berendezését, de az első 2–3 hónapra további segítséget kér a családnak.

„Amíg Judit az új munkahelyén nem kapja meg az első fizetését, amíg két helyre, hiszen otthon is kell majd fizetnie neki a rezsit, addig szüksége lenne egy kis támogatásra. Én azt gondolom, hogyha megtehetjük, hogy egy kávé vagy csokoládé árával támogatjuk, akkor tegyük meg. Ha valaki többel, akkor én azért nagyon hálás vagyok, és Judit is.”

Azt is jelezte, mire fordítanák a felajánlásokat: „Nyilván itt élelem lesz a legfontosabb, albérleti díj, a buszbérlet, a Rolinak, a Juditnak a tömegközlekedése, és abszolút azok az alapvető dolgok, ami minden család számára végszükséglet”

Hozzátette, hogy Judit nehezen kér segítséget, és a videó közzétételébe is csak hosszas gondolkodás után egyezett bele, de végül hozzájárult a poszt alatti bankszámlaszám megjelenítéséhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Önzetlenül felajánlotta a veséjét a főnökének, hogy megmentse az életét, később mégis kirúgták
Debbie Stevens felajánlotta egyik veséjét, hogy főnöke esélyt kapjon az életre. A műtét után komplikációk jelentkeztek, mégis visszatért dolgozni, de alig telt el idő, és lefokozták, végül elbocsátották.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Előbb aa veséjét adta egy nő, hogy megmentse a főnöke életét, később azonban mégis elveszítette az állását, írja a Unilad. A 47 éves Debbie Stevens az évekkel ezelőtt történtek után azt mondta, elárulva érezte magát, amikor végül 2012-ben elbocsátották.

„Úgy döntöttem, hogy vesedonor leszek a főnökömnek, ő pedig a szívemet vette el” – mondta a Long Island-i nő. „Nagyon elárulva érzem magam. Számomra ez egy rendkívül fájdalmas és borzasztó élmény volt. Úgy kezelte ezt a felajánlást, mintha a földre dobta és belerúgott volna.”

Debbie még 2009 januárjában kezdett dolgozni az Atlantic Automotive Groupnál, ahol megismerkedett Jackie Bruciával. Bár 2010-ben elköltözött és otthagyta a céget, később visszatért Long Islandre, és egy irodai látogatás során tudta meg, hogy Bruciának vesetranszplantációra van szüksége.

Stevens szerint Brucia akkor elmondta neki, hogy van egy lehetséges donor, de ha szükség lesz rá, elfogadná a felajánlását. A jogi iratok szerint így fogalmazott:

„Soha nem tudhatod, lehet, hogy egyszer élnem kell majd ezzel az ajánlattal.”

Nem sokkal később Stevens újra Long Islandre költözött, és visszatért a régi munkahelyére. Röviddel ezután Brucia behívta az irodájába. Stevens állítása szerint ezt kérdezte tőle: „A donoromat elutasították. Komolyan gondoltad, amit mondtál?” Stevens igennel felelt, mert tisztelte a főnökét, és nem akarta, hogy meghaljon.

Ugyan Debbie nem volt megfelelő donor Bruciának, az orvosok lehetővé tették, hogy másnak adja a veséjét. Ezáltal Brucia feljebb került a várólistán.

„Úgy éreztem, visszaadom neki az életét. Az én vesém végül St. Louisba került, az övét pedig San Franciscóból hozták”

– mondta Stevens.

A műtét után a nő komplikációkkal küzdött, mégis visszatért dolgozni. Egy alkalommal rosszul lett és hazament, majd azt állította, hogy Brucia felhívta otthonról. „Azt mondta: »Mit csinálsz? Miért nem vagy a munkahelyeden?« Mondtam neki, hogy rosszul érzem magam. Erre ő: »Nem jöhetsz-mehetsz, ahogy kedved tartja. Az emberek azt fogják hinni, hogy különleges bánásmódot kapsz.«”

Stevens elmondta, hogy ezután előbb elvették az irodáját, a túlórázási lehetőségeit, majd egy 80 kilométerre lévő telephelyre helyezték át, majd pszichés problémái lettek.

„A műtét után borzasztóan, kegyetlenül, embertelenül kezdett bánni velem. Olyan volt, mintha csak azért vett volna vissza, hogy megkapja a vesémet”

– mondta az ABC Newsnak.

Ügyvédei levelet küldtek a cégnek, ezt követően kirúgták.

Az Atlantic Automotive Group és Jackie Brucia akkor nem reagált az ABC News és a The Post megkereséseire. Brucia férje, James viszont azt mondta egy újságírónak, hogy az állítások „messze állnak az igazságtól”, és hozzátette: „Ő senkit sem rúgott ki.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: