Két autó ütközött össze, az egyikben egy család utazott, a férfi vezette az autót, felesége hátul ült, ölében tartotta a kisfiát.
A balesetben a szülők súlyos sérüléseket szenvedtek, őket a mentők kórházba vitték. A kisfiúhoz mentőhelikopter is érkezett, azonban olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.
A másik autóban egy nő ült, aki az egyik lámpás kereszteződésben - valószínűleg a piros jelzés ellenére - a család kocsija elé hajtott. A baleset egyik szemtanúja az RTL Híradónak azt mondta, egy hatalmas csattanást hallottak, ekkor rohantak ki az utcára.
„Az első csattanás az volt, amikor nekiment a lentről jövő hölgy a Skodának, a másik csattanás rá egy pár másodpercre, ahogy gyakorlatilag fékezés nélkül beleszálltak ebbe a betonházba
- mondta a férfi.
Azt is mondta, hogy két perc után már tudták, hogy a kisgyerek súlyosan megsérült.
Az anya teljes sokkban volt, magához szorította a kisfiút, pár perc múlva viszont már elkezdték újraéleszteni a kicsit. Az életét azonban sajnos a mentők sem tudták megmenteni.
A rendőrség büntetőeljárást indított, vizsgálják a balesetet okozó sofőr és a szülők felelősségét is, amiért a gyerekük az anya ölében utazott, és nem gyerekülésben. Magyarországon ugyanis kötelező a gyerekülés használata, amely megvédi a gyerekeket a nagyobb erőhatásoktól.
Az RTL Híradónak nyilatkozó közlekedési jogász elmondta, hogy
kiskorú veszélyeztetéséért 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik a szülőket. Ugyanígy 1-5 évet kaphat a sofőr is halálos közúti baleset gondatlan okozásért.
Kimondta a bíróság: a BRFK a tények felderítése nélkül tagadta meg a nyomozást a Vodafone-részvények ügyében
A Budai Központi Kerületi Bíróság szerint a rendőrség megalapozatlanul tagadta meg, hogy nyomozást indítson a kormányzat Vodafone- és Yettel-részvényügyleteivel kapcsolatban.
A végzés szerint a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya nem vitatta ugyan, hogy a részvénycserék és -eladások során 13 milliárd forintos vagyoni hátrány érte a százszázalékos állami tulajdonban álló Corvinus Zrt.-t, mégsem gyűjtötte be az ügy feltárásához szükséges dokumentumokat. Ehelyett néhány újságcikkből igyekezett indokot gyártani a vizsgálat lefolytatása ellen, írta a 24.hu.
Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan január elején tett rendőrségi feljelentést a Vodafone adásvétele kapcsán keletkezett hatalmas veszteség miatt, és azt állította, hogy az állam előnytelen részvénycseréket hajtott végre: magasabb értékű részvényeket cserélt el alacsonyabb értékűekre, amivel végső soron az Antenna Hungária Zrt. többségi tulajdonosának, a 4iG Nyrt.-nek a piaci pozícióját javította.
Az MSZP közérdekű adatigényléssel szerezte meg az adatokat, amelyekből kiderült, hogy 2023. január 31-én a Corvinus Zrt. 49 százalékos részesedést vásárolt a Vodafone Magyarország Zrt.-ben, amelynek állami tulajdonú részvénycsomagja így 323,4 milliárd forintot ért. Ez alapján a két nappal később elcserélt, 19,5 százaléknyi Vodafone-részvény értéke 128,7 milliárd forint volt.
A történet folytatásaként 2023. február 2-án a Corvinus Zrt. elcserélte a Vodafone 19,5 százaléknyi részvényét a másik mobilvállalat, a Yettel és annak hálózati infrastruktúra cége, a Cetin részvényeire. A csereügylet során a Vodafone-részvények értékét 125,7 milliárd forintban állapították meg, így hárommilliárd forinttal kevesebbet értek, mint két nappal korábban.
2023 decemberében a Corvinus Zrt. eladta a Yettel- és Cetin-részvényeit 115,8 milliárd forintért, ezzel további 9,9 milliárd forintos veszteséget kellett elkönyvelnie.
A nyomozás megtagadása miatt az MSZP politikusa felülbírálati indítványt nyújtott be, amit a bíróság megalapozottnak talált, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy
a 10 százalékot meghaladó, nagyarányú értékvesztés önmagában elég, hogy felvesse az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás akár szándékos, akár gondatlan megsértésének egyszerű gyanúját.
Kiderült: semmilyen olyan adat bekérésére nem került sor, amely alapján tisztázható lett volna, hogy a jogügyletek ilyen veszteség melletti megkötése milyen indokok mentén történt, annak során a rendes gazdálkodás szabályait maradéktalanul betartották-e, volt-e olyan külső, piaci folyamat vagy belső, az állami vagyonnal való gazdálkodás körében felmerülő, méltányolható ok vagy érdek, amely ilyen értékkülönbözet mellett is megengedhetővé teszi az állami vagyonnal ekként való rendelkezést.
A bíróság azt is kiemelte, hogy a nyomozást elutasító határozat egy sajtóhírre is hivatkozik a részvényügyletek „indokoltságának alátámasztására törekedve”. 2023. december 19-én „Kiszáll a Yettelből a magyar állam” címmel cikk jelent meg a Portfolión, amely a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye alapján azt állította, az ügylettel keletkező bevételt az állam a budapesti repülőtér visszavásárlásának finanszírozásához fogja felhasználni.
A bíróság szerint azonban a nyomozó hatóság a hivatkozást nem tette az eljárás anyagává, ebből következőleg nem vonhatott le megalapozott következtetést arra nézve, hogy a Vodafone-részvények Yettel- és Cetin-részvényekre történő elcserélésének indokát valójában mi képezte.
A végzés szerint a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya nem vitatta ugyan, hogy a részvénycserék és -eladások során 13 milliárd forintos vagyoni hátrány érte a százszázalékos állami tulajdonban álló Corvinus Zrt.-t, mégsem gyűjtötte be az ügy feltárásához szükséges dokumentumokat. Ehelyett néhány újságcikkből igyekezett indokot gyártani a vizsgálat lefolytatása ellen, írta a 24.hu.
Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan január elején tett rendőrségi feljelentést a Vodafone adásvétele kapcsán keletkezett hatalmas veszteség miatt, és azt állította, hogy az állam előnytelen részvénycseréket hajtott végre: magasabb értékű részvényeket cserélt el alacsonyabb értékűekre, amivel végső soron az Antenna Hungária Zrt. többségi tulajdonosának, a 4iG Nyrt.-nek a piaci pozícióját javította.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rendőrségi és TEK-es akció volt a Ferenciek terén – egy embert elvittek
A járókelők döbbenten figyelték az akciót, amely néhány perc alatt zajlott le. A helyszínelés estig tartott, a hatóságok egyelőre hallgatnak az ügyről.
Este hét óra után nem sokkal rendőrök, kommandósok és fekete autók lepték el a Ferenciek tere környékét. A Magyar Hang munkatársa épp a helyszínen volt, amikor észrevette, hogy
a hatóságok egy fehér autót megállítottak, majd kikaptak egy embert a kocsiból és elvitték.
Az akció mindössze néhány percig tartott, mégis nagy torlódás alakult ki a környéken. A helyszínelés este nyolc óra körül is zajlott.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) állig felfegyverzett emberei is részt vettek az akcióban, több tucat rendőrrel együtt.
Az üggyel kapcsolatban keresték a TEK-et, de nem tudtak nyilatkozni az akcióról. A rendőrség szóvivője, Gál Kristóf sem tudott semmit az ügyről, a BRFK sajtóosztálya pedig későbbre ígért tájákoztatás.
Este hét óra után nem sokkal rendőrök, kommandósok és fekete autók lepték el a Ferenciek tere környékét. A Magyar Hang munkatársa épp a helyszínen volt, amikor észrevette, hogy
a hatóságok egy fehér autót megállítottak, majd kikaptak egy embert a kocsiból és elvitték.
Az akció mindössze néhány percig tartott, mégis nagy torlódás alakult ki a környéken. A helyszínelés este nyolc óra körül is zajlott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Előbb a kisfia hunyt el rákban, most a párját is elvesztette – Erzsébet újabb tragédiája a halálúton
A halálos baleset egy keskeny, beláthatatlan útkanyarban történt, ahol egy autó frontálisan csapódott egy munkagépbe. Három gyermek maradt félárván a tragédia után.
Pest vármegyében, Kőröstetétlen és Kocsér térségében gyászolnak a helyiek, miután halálos baleset történt csütörtökön egy alsóbbrendű úton. Egy személyautó frontálisan ütközött egy mezőgazdasági munkagéppel. Két ember a helyszínen életét vesztette, egy harmadik utas súlyosan megsérült. A rendőrség vizsgálja, mi okozta a tragédiát.
A baleset május 8-án reggel történt a 4613-as úton, Kőröstetétlen külterületén. Az útszakasz keskeny, beláthatatlan kanyarokkal, bozótos, fás környezettel nehezíti a közlekedést. A mezőgazdasági gép egy önjáró szecskázó-silózó volt, amelynek vágólapját nem lehet leszerelni vagy felemelni.
A közlekedési szabályok szerint az ilyen munkagépek csak akkor hajthatnak fel a közútra, ha a munkaterület másként nem közelíthető meg. Ilyenkor viszont a KRESZ előírja, hogy a gép előtt egy felvezető járműnek kell haladnia figyelmeztető jelzésekkel.
Kőrösi Zoltán közlekedési-vezetéstechnikai szakértő a Blikknek úgy fogalmazott: „amikor az autó sofőrje észlelte a monstrumot, megpróbált kitérni, és megdobhatta az útpadka, így bár egymással szemben haladó járművek karamboloztak, az autója jobb oldala ütközött neki a mezőgazdasági gép leeresztett vágóasztalának”.
A helyszínt hamar lezárták. Pásztor Roland, Kőröstetétlen polgármestere a Blikknek azt mondta: „A helyiektől értesültem a tragédiáról, azonnal a helyszínre mentem, értesítettem a polgárőröket, a rendőrség utasításainak megfelelően lezártuk az érintett útszakaszt”.
„Sajnos, helyi, közeli, mindenki által ismert embereket, családapákat vesztettünk el, együtt érzünk az áldozatok szeretteivel, megpróbálunk enyhíteni a gyászukon”
– tette hozzá.
Az egyik elhunyt férfi élettársa, Kiss Erzsébet a következőket mondta: „Az én párom utasként ült az autóban, sajnos az sem hozza vissza nekünk, ha megállapítják, ki miatt halt meg az úton”.
A nő elmondása szerint családjukat tavaly is tragédia érte, amikor kisfiuk rákban hunyt el:
„Tavaly áprilisban temettük el a kisfiamat, legyőzte a rák. Még el sem készült a sírköve, s most az édesapja neve is odakerül mellé.”
„Csak az ad erőt, hogy van még három kiskorú gyermekünk, akikről gondoskodnom kell, immáron egyedül. Hogy ezt miként fogom megvalósítani, hogyan fogom ezt megteremteni az édesapjuk nélkül, azt még nem tudom.”
A tragédia helyszínén virágokat és mécseseket helyeztek el, a környéken élők pedig közösen emlékeznek az áldozatokra.
Pest vármegyében, Kőröstetétlen és Kocsér térségében gyászolnak a helyiek, miután halálos baleset történt csütörtökön egy alsóbbrendű úton. Egy személyautó frontálisan ütközött egy mezőgazdasági munkagéppel. Két ember a helyszínen életét vesztette, egy harmadik utas súlyosan megsérült. A rendőrség vizsgálja, mi okozta a tragédiát.
A baleset május 8-án reggel történt a 4613-as úton, Kőröstetétlen külterületén. Az útszakasz keskeny, beláthatatlan kanyarokkal, bozótos, fás környezettel nehezíti a közlekedést. A mezőgazdasági gép egy önjáró szecskázó-silózó volt, amelynek vágólapját nem lehet leszerelni vagy felemelni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az Országgyűlési Őrség egyik magas rangú tisztje ellen szexuális zaklatás gyanúja miatt folyik nyomozás – írta meg a 24.hu. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség katonai bűncselekmény miatt indított eljárást.
A portál információi szerint az eset még 2023 januárjában történt egy tápiószentmártoni pincészetben. Itt tartották a „Malac Varázs” nevű egész napos rendezvényt az Országgyűlési Őrség tagjai számára. A 400 fős állományból 70-en fizettek be a 12 ezer forintos belépőre.
A feljelentés alapján az őrség egyik alezredese már ittas állapotban érkezett a programra. A férfi a padok között bolyongott, mások ételéből evett, a női kollégáknak pedig szexuális tartalmú megjegyzéseket tett.
A feljelentés szerint a tiszt a rendezvényen egy idősebb kolléganőt is inzultált. Hóna alá szorította a nő fejét, majd hosszasan fogdosta a melleit.
A nő a testület nyugdíj előtt álló tagja volt.
A lap szerint az alezredes ezután a tánctéren egy fiatalabb kolléganőt zaklatott. Miután a nő visszautasította, a férfi feldühödött, és egy ötezrest tett a nő melltartójába, miközben azt kiabálta: „Ennyi elég lesz-e az orális közösülésre?” A férfi két asztalt is feldöntött, magával rántva a rajtuk lévő, disznótoros ételekkel megrakott berendezéseket. Ezeket később kidobták.
A rendezvényen több magas rangú tiszt is jelen volt, köztük az őrség parancsnoka.
A feljelentés szerint senki nem avatkozott közbe.
A parancsnok először csak nevetett az eseményeken, majd később arra utasította az alezredest, hogy kérjen bocsánatot. Úgy gondolta, ezzel lezártnak tekintheti az ügyet.
A rendőrséghez csak 2025-ben érkezett meg a feljelentés. A portállal a Központi Nyomozó Főügyészség közölte: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folytat nyomozást, de további részleteket nem árultak el.
A tanúvallomások felvételét az ügyészség az őrség vezetőjére bízta – arra a parancsnokra, aki maga is jelen volt a rendezvényen. A feljelentő szerint ez komoly elkeseredést váltott ki az állományban.
Többen jelezték, hogy szívesen tettek volna anonim vallomást az ügyészségnek, de a belső meghallgatások során tartottak a következményektől.
A feljelentés szerint a kérdéseket irányított módon tették fel.
Az Országgyűlés sajtóosztálya a 24.hu megkeresésére közölte: a parancsnok lefolytatta a vizsgálatot, és az eredményről tájékoztatta az ügyészséget. A tiszt a vizsgálat idején mentesült a szolgálatteljesítési kötelezettség alól, majd – az érintett kezdeményezésére – közös megegyezéssel megszűnt a hivatásos szolgálati jogviszonya.