HÍREK
A Rovatból

Egy 39 éves, kétgyermekes körmendi mentőápoló is belehalt a koronavírusba

„Két kisgyermekét már az égből figyeli, bennünket pedig onnan segít ebben az embertelen küzdelemben” - emlékeztek meg róla.


"T. Tamás, a körmendi állomás mentőápolója elvesztette a harcot a koronavírus ellen" - közölte a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége a Facebookon.

Hozzátették: "Két kisgyermekét már az égből figyeli, bennünket pedig onnan segít ebben az embertelen küzdelemben."

A közlemény szerint az elhunyt mentőápoló 39 éves volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Kutyából nem lesz szalonna! Még akkor sem, ha maga Orbán Viktor mondja!” – Felháborodások sora követi Erdélyben is a kormányfő tihanyi beszédét
Orbán Viktor beszéde után elszabadultak az indulatok a közösségi médiában. Többen is dühösen reagáltak arra, hogy a miniszterelnök George Simiont idézte a Tihanyi Apátságnál.


A május 9-i tihanyi beszéd heves reakciókat váltott ki Erdélyben is. Sokan párhuzamot vontak az őszödi beszéddel, másokat a helyszín szimbolikája és az elhangzott idézetek háborítottak fel. Kedei Pál Előd, RMDSZ-es tanácsnok Facebook-bejegyzésében azt írta:

„Úgy látszik, május hónap a híres/hírhedt beszédek hónapja: 2006. május 26. – őszödi beszéd, 2025. május 9. – tihanyi beszéd. Hát mindketten elk*rták! Nem kicsit, nagyon!”

A bejegyzés további részében az erdélyi magyar közösség önrendelkezésére hívja fel a figyelmet:

„Az pedig itt Erdélyben több mint 100 éve igaz, hogy mi tudjuk legjobban, mi jó nekünk, és mi nem. Mi itt csak magunkra számíthatunk. Akárcsak vasárnap, május 18-án, amikor még van esély megállítani a szélsőséges, Nyugat-ellenes, magyarellenes jelöltet és hatalomátvételre éhes és kész társaságát.”

„Van egy jó mondás arra, ami most történik: Kutyából nem lesz szalonna! Még akkor sem, ha maga Orbán Viktor mondja!”

– zárta posztját.

Tóth Szilárd történész posztjában az esemény szakrális helyszínét és az elhangzott idézeteket kritizálta:

„»Te is, fiam, Brutus?!« Méghozzá a Tihanyi Apátság szent földjén? A Tihanyi Apátságnál, ahová eddig minket a legrégibb eredeti formájában fennmaradt magyar szórványemlék kötött? Szép magyar nyelvünk első írott szavai, az első leírt 58 magyar szó.” Hozzátette:

„És most, 970 évvel később Orbán Viktor innen üzen »Románia népének és jövendőbeli elnökének«, és idéz George Simiontól. Nem Szent Istvánt, az államalapítót idézi, nem I. András királyunkat, az apátság alapítóját, nem Kossuthot, nem Széchenyit, nem Rousseaut vagy Montesquieut, nem Immanuel Kantot, hanem Simiont, a focihuligánt!”

Majd szarkasztikusan megjegyezte: „Ja, elfelejtettem, Viktor szereti a focit…” Ugyanakkor kitért arra is, mit is idézett pontosan a magyar kormányfő a magyarellenes román elnökjelölttől:

„Mit idézett Orbán Viktor a focihuligántól? »Most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk«, kihangsúlyozva, hogy »Teljesen egyetértünk«!”

„Hogy mennyire keresztény értékekért harcol Simion, azt megmutatta az úzvölgyi temető meggyalázásakor. A keresztényi értékekért küzdő AUR nyári egyetemén 2023. szeptember 16-án három AUR-os párttag (köztük egy képviselő) megerőszakoltak egy 17 éves lányt, én minden orvosi és térfigyelő kamerás bizonyíték ellenére 2 éve mismásolják az ügyet. Simion nem ítélte el társai tettét, nem határolódott el tőlük, nem zárták ki őket a pártból, az erőszaktevő képviselő továbbra is képviselő!”

– tette hozzá.

„Hát miért is ítélné el Simion párttársai tettét, ha ő is ilyent mond a parlamentben, hogy »Te agresez sexual, scroafo!« Köszönöm szépen, én ilyen harcostársakkal nem akarok küzdeni a »keresztényi Európáért«! És az álszentség csúcsa, amikor OV azt állítja, hogy »nem szólunk bele a most folyó román elnökválasztási küzdelembe«. Ezzel igenis beleszólt, méghozzá Simion javára! Ha annyira egyetért George Simionnal, honosítsa Magyarországra, de ne sugallja nekem, hogy Simionra szavazzak!”

– emelte ki bejegyzése végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ideje lenne, hogy a magyar hatóságok véget vessenek az értelmetlen ukránellenes hisztériának” – reagáltak az ukránok arra, hogy a magyar fél lemondta a kárpátaljai egyeztetést
„Amikor elfogy a bizonyíték, kezdődik a boszorkányüldözés - nem vette jó néven Ukrajna, hogy az ígéretesen induló magyar-ukrán tárgyalások megakadni látszanak a kémbotrány miatt.


Vasárnap Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára megerősítette, hogy Magyarország bizonytalan időre elhalasztja a május 12-re tervezett ukrán–magyar kisebbségi konzultációt. A találkozót a magyar fél mondta le, az elmúlt napok eseményeire hivatkozva.

Az ukrán Interfax szerint a megbeszélést Ungváron tartották volna, ahol a felek a korábban Budapesten egyeztetett 11 magyar ajánlás első fordulós vitáját kezdték volna meg. Az ukrán delegáció már megérkezett a helyszínre, és előzetes eredményekre számított, amikor megtudta, hogy a magyar fél elhalasztotta a konzultációt.

A budapesti előkészítő tárgyalásokon a felek abban állapodtak meg, hogy szakértői munkacsoportokat hoznak létre, amelyek részletesen vizsgálják a kisebbségi kérdéseket.

Magyar Levente azt írta Facebook-oldalán, hogy április 29-én Budapesten Olha Sztefanyisina ukrán miniszterelnök-helyettessel egyeztetett, hogy új lendületet adjanak a kárpátaljai magyar kisebbség anyanyelvhasználati jogairól szóló, korábban megrekedt tárgyalássorozatnak. A megbeszélésen megállapodtak abban, hogy május 12-én szakértői szinten folytatják a munkát.

Az államtitkár közölte: szombat este úgy döntöttek, hogy a hétfői tárgyalást lemondják, mert „az elmúlt napok eseményei a magyar–ukrán kapcsolatokban nem teszik lehetővé a jóhiszemű, konstruktív egyeztetést olyan fontos és érzékeny tárgyban, mint a kisebbségi jogok”.

Azt is hozzátette, hogy „az a körülmény, hogy pénteken kémvádak alapján „elhárító akciót” hajtottak végre Kárpátalján, amit az ukrán fél egyből széles médianyilvánosság elé tárt, megkérdőjelezi a nyitott kérdések rendezésére irányuló szándék őszinteségét”. Bejegyzését azzal zárta: „Lássuk, mi történik a következő napokban. A magunk részéről mi továbbra is készen állunk a párbeszédre.”

Az ukrán külügyminisztérium szóvivője, Tihij Georgij az X közösségi oldalon reagált a fejleményekre. Azt írta:

„Amikor elfogy a bizonyíték, kezdődik a boszorkányüldözés.” A magyar hatóságokhoz intézett üzenetében pedig azt írta: „Ideje lenne, hogy a magyar hatóságok véget vessenek az értelmetlen ukránellenes hisztériának.”

Az ukrán–magyar kapcsolatok az elmúlt években feszültté váltak, különösen a kárpátaljai magyar kisebbség nyelvhasználati és oktatási jogai körüli viták miatt. A most elhalasztott konzultáció célja éppen ezeknek a feszültségeknek a csökkentése lett volna.

Pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat közleménye szerint lelepleztek egy magyar katonai hírszerzés által működtetett kémhálózatot, amelynek célja az ukrán védelmi rendszerek feltérképezése volt. Az ügynökség szerint a hálózat két tagját őrizetbe vették, és azt állítják, hogy közvetlenül a magyar hírszerzés megbízásából dolgoztak.

Az SBU szerint nemcsak az S–300-as légvédelmi rakétarendszerek pozícióira volt kíváncsi Budapest, hanem azt is vizsgálták, hogyan reagálna a lakosság, ha magyar katonák vonulnának be Kárpátaljára. A magyar kormány visszautasította az állításokat, lejáratókampányról beszél, és válaszként kiutasított két ukrán diplomatát, akik Szijjártó Péter szerint fedésben dolgozó ukrán kémek voltak. Az ukránok erre szintén kiutasítottak két magyar diplomatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor szembeköpte és elárulta a külhoni magyarokat és ezzel a magyar nemzetet
A Tisza Párt vezetője szerint „példátlan, hogy egy miniszterelnök a magyarok sírján ugráló, magyargyalázó román elnökjelöltet támogasson”.


Magyar Péter vasárnap délelőtt Facebook-oldalán fejtette ki álláspontját a magyar miniszterelnök és George Simion román elnökjelölt közösségvállalásáról. Magyar bejegyzésében azt írja:

„Mondjuk ki világosan: Orbán Viktor szembeköpte és elárulta a külhoni magyarokat és ezzel a magyar nemzetet. Példátlan, hogy egy miniszterelnök a magyarok sírján ugráló, magyargyalázó román elnökjelöltet támogasson. Ráadásul ezt az ezeréves magyar történelem szimbolikus helyén tette: a Tihanyi Apátságban.”

Hozzátette: „Ehhez képest Medgyessy Péter egy kezdő óvodás volt, amikor Erdély elcsatolását pezsgőzve ünnepelte a román miniszterelnökkel. Orbán tegnap a felcsúti VIP páholyban már észlelte az erdélyi, székelyföldi, partiumi magyarok elementáris erejű felháborodását és megpróbált saját magától elhatárolódni.”

Magyar Péter szerint Orbán Viktor azt állítja, hogy nem szól bele más országok belügyeibe — ő azonban úgy véli, ez nem felel meg a valóságnak. Szerinte nem véletlen, hogy a szlovák választások előtt migránsokat szállíttatott a szlovák határra. Úgy hiszi, nem véletlen az sem, hogy Orbán újra és újra támogatta a magyarellenes nyelvtörvényeken dolgozó Robert Ficot, és közben kihúzta a szőnyeget a szlovákiai magyar pártok alól. Azt is kifogásolja, hogy szerinte a vajdasági magyarokat magukra hagyta az utóbbi egy évben. Magyar Péter szerint Orbán Viktor nyíltan beavatkozott a francia, osztrák, amerikai és balkáni választásokba is. Úgy látja, hogy azzal, hogy Orbán nem állt ki egyértelműen a külhoni magyarok mellett a legnehezebb pillanatokban, és nem foglalt nyíltan állást egy magyarellenes román elnökjelölttel szemben, elveszítette azt a szerepet, amely a magyar miniszterelnökhöz méltó lenne.

„Orbán Viktor azzal, hogy nem állt ki egyértelműen a külhoni magyarok mellett a legnehezebb pillanatban, azzal, hogy nem foglalt állást nyíltan egy magyargyűlölő román elnökjelölttel szemben, elveszítette a magyar miniszterelnök jellegét.

Orbán Viktornak ezen gyalázatos tettével az állampárt minden hitelességét elveszítette a külhoni magyarok között. Érdemes felmenni a miniszterelnök Facebook-oldalára, ahol nem győzik törölni a felháborodott erdélyi kommenteket” – írta a politikus. Megjegyezte ugyanakkor:

„Orbán békéről hazudott, de kiderült, hogy háborúra készül. Gyermekvédelemről papolt, de pedofil bűnözőt tüntettek ki. Európai és jóléti országot ígért, de kifosztotta a saját hazáját. Most pedig elárulta a saját honfitársait.

Történelmi bűn. Erre nem lehet és nem is lesz bocsánat”

– zárta posztját a Tisza Párt vezetője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hiába a 4 éve meghozott bontási határozat, még mindig áll a Csipak-villa a Hármashatárhegyen, és már le sem bontják
4 évvel a bontási határozat után az RTL híradója megnézte az erdő mellett a milliárdos vállalkozó, Csipak Péter által épített, 1800 négyzetméteres, félkész villát. Amibe sosem költözött be, és még 2016-ban elárverezték.


A ház körül gaz és szemét, a burkolatok több helyen lepotyogtak. A ház egy része a védett erdőbe épült, amihez több száz fát is kivágtak. Most azonban úgy tűnik mégsem kell lebontani. A fővárosi kormányhivatal az RTL híradójának azt írta, a bontási határozatukat azóta a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette.

A hét elején csengetett be a híradó stábja egy siófoki nyaralóba. Akkor derült ki, hogy a házat már 3 éve vissza kellett volna bontani.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korrupcióval vádolt volt elnöke február óta itt van házi őrizetben, a csengetésre azonban aznap senki nem reagált.

A tulajdonost, Schadl Györgyöt csak telefonon értük el, de nem kívánt nyilatkozni, így nem tudtuk meg, mik a tervei a házzal, aminek a visszabontását még 3 éve rendelte el a Kormányhivatal, miután megállapította, hogy az üdülőépület bővítése jogszerűtlenül és szakszerűtlenül történt. És, mert a tulajdonos nem bontotta vissza magától, 2023-ban már a döntés végrehajtását is elrendelték.

Most a budapesti Hármashatárhegyre mentek körülnézni. Itt áll már 15 éve befejezetlenül ez az 1800 négyzetméteres villa az erdő mellett. Sőt, mint kiderült, egy része át is lóg az erdőbe, ahol az útban lévő fákat az építkezésnél egyszerűen kivágták. Pedig ez egy védett erdő - hangzott el a híradóban.

Erről a villáról végül 2021 áprilisában döntött a Fővárosi Kormányhivatal. Méghozzá úgy, hogy a házat is, a garázst is le kell bontani 90 napon belül.

Ez már több mint 4 éve volt, de a ház még mindig áll, és innen nem látszik nyoma, hogy bármilyen bontási munka elkezdődött volna. Igaz, ránézésre egyre rosszabb állapotban van a ház, a kerítésen például körben már több helyen lepotyogtak a burkolatelemek.

A kormányhivatal válaszából azonban kiderült, nem érdemes várni a munkagépeket. Azt írták, a Kormányhivatal 2021-ben meghozott bontási határozatát azóta a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette. A bíróság ítélete szerint ugyanis egy olyan Kft. érintett, amit azóta jogutód nélkül felszámoltak. Így "a bontási kötelezettség már nem rendelhető el."

A háznak a másik oldalon is van egy bejárata, ami most le van zárva ráccsal és USB lappal is, de egyébként sem lehetne bejutni, mert mindent körbenőtt a gaz.

Csipak Péter végül soha nem költözött be a villába, amit még 2016-ban elárvereztek. Egy angol cég vette meg 225 millió forintért.


Link másolása
KÖVESS MINKET: