KÉK HÍREK
A Rovatból

Bedrogozva kivájta a saját szemét a 20 éves lány - egy templom előtt csonkította meg magát

Sokkolta a médiát egy dél-karolinai lány azzal, hogy drog hatása alatt brutális módon megvakította magát.


Kaylee Muthart februárban vált címlapsztorivá, amikor metamfetamin hatása alatt kivájta mindkét szemét. Esetének háttere csak most vált ismertté.

A lány kiváló tanuló volt a középiskolában, aztán szép lassan lemorozsolódott, rendszeresen ivott és marihuánát szívott. Miután elvesztette a munkáját és a barátját, Kaylee rászokott az ecstasy-ra és a metamfetaminra.

Mélyen vallásosnak tartotta magát és úgy érezte, hogy ezekkel a kemény drogokkal „közelebb kerülhet istenhez”.

Ehelyett azonban függővé vált, már nemcsak szívott, hanem szúrta is magát.

Anyja próbálta rávenni, hogy menjen rehabilitációra vagy pszichiátriai kezelésre. Felvette egy beszélgetésüket, amikor a lánya azt mondta, „nem akarok ezen a világon lenni”, és ezt arra akarta felhasználni, hogy bírósági úton elrendeljék Kaylee kényszergyógykezelését. A következő nap a lány újabb drogokat vett magának és azon az éjszakán minden eddiginél nagyobb adagot használt.

Miután beinjekciózott magának egy nagy dózis metamfetamint, hallucinálni kezdett, és az képzelte, hogy fel kell áldoznia a szemét azért, hogy megmentse a világot.

Így is tett. Teljesen belőve, miközben egy vasúti sín mellett elindult a templomuk felé, kivájta a szemét. Ekkor nem érzett fájdalmat a drog okozta kábulat miatt, de aztán több férfinak kellett lefogni őt, amíg a mentők megérkeztek és lecsillapították. Miután kórházba vitték és kezelték sérülését, átvitték Kaylee-t egy pszichiátriai intézetbe. Itt derült ki, hogy bipoláris zavarokban szenved.

Bár ritka az ilyen szörnyű öncsonkítás, mégis az elmúlt 50 évben több mint 50 hasonló esetről számoltak be az orvosi szaklapok.

Hogy mi lehet ezeknek a oka? Matthew Large, a sydney Új-Dél-Wales-i egyetem pszichiátria professzora szerint valamennyiüknek pszichotikus élményben volt részük, miközben elvesztették kapcsolatukat a valósságal. „Akik kivájják a szemüket hallucináció nyomán, azt hiszik, hogy a gonoszt látják maguk előtt és ilyenkor képtelenek ésszerűen gondolkodni. Olyanok is vannak, akik azt képzelik, hogy a szemük veszélyt jelent szeretteiknek” – mondta Large a Buzzfeednek.

A pszichózist okozhatja kezeletlen pszichiátriai zavar, mint a skizofrénia vagy a droghasználat. A metamfetamin-élvezők 40%-a él át ilyen tüneteket a drog hatása alatt.

Kaylee Muthart immár hazatért, és vakon is készül új életére. Szeretné folytatni tanulmányait, hogy megvalósuljon az álma és tengerbiológusként dolgozhasson.

Ha valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! Ha te érzed úgy, hogy összecsaptak a fejed felett a hullámok, akkor is bátran hívd őket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bicskával vágta el apja infúzióját a kórházban egy 13 éves fiú
A fiú vallomásában azt mondta, nem bírta látni apja kiszolgáltatottságát. Csak akkor eszmélt rá tettére, amikor berohantak az ápolók.


Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.

A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.

„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”

– írták.

A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.

A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiugrott a mozgó vonat ablakán egy gyerek Borsodban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá
Saját szemükkel láthatták az arra járók, hogy egy kisfiú kiveti magát a mozgó szerelvény ablakán. A jegyellenőr elől akart elmenekülni.


A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.

A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.

A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.


Link másolása
KÖVESS MINKET: