KÉK HÍREK
A Rovatból

Hatalmas a különbség a fővárosi és a községi általános iskolában tanuló diákok nyelvtudása között

A nyolcadikosoknak mindössze a fele beszél olyan szinten az első idegen nyelvén, mint ahol tartaniuk kéne a követelmények szerint.


Hatalmas a különbség a fővárosi és a községi általános iskolában tanuló diákok nyelvtudása között - derült ki a 2015/2016-os tanév idegen nyelvi mérésének eredményeiből, amelyet az Oktatási Hivatal hozott nyilvánosságra.

Mi az az idegen nyelvi mérés?

Az idegen nyelvi mérés a azt méri, hogy az angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanuló 6. és 8. évfolyamos tanulók nyelvtudása megfelel-e a tantervi követelményekben előírt Közös Európa Referenciakeret szerinti szinteknek. A feladatsor két alapkészséget mér: a hallott és az olvasott szöveg értését. Azok a tanulók kapnak "megfelelt" minősítés, akik a maximális pontszám legalább 60 százalékát megszerezik.

A 2016-os idegen nyelvi mérés adatainak elemzéséből az derült ki, hogy a hatodikos tanulóknak megközelítőleg a háromnegyede teljesítette a tantervben előírt A1-es szintet, míg a 8. évfolyamos tanulóknak csak nagyjából a fele, 45-55%-a tudott az előírt A2-es szintnek megfelelni.

Mi az A1-es és A2-es szint?

"A1-es szinten beszél idegen nyelven az, aki - ha lassan és érthetően beszélnek hozzá - megérti az családjára és közvetlen környezetére vonatkozó alapkifejezéseket, megérti a nagyon egyszerű mondatokat, meg tud írni egy rövid, egyszerű, képeslapra való szöveget, ki tud tölteni személyes adataival például egy szállodai bejelentkezőt - a kerettanterv szerint ezt a szintet kellene elérni a hatodik évfolyam végére, akármilyen típusú iskolába is jár a diák.

A nyolcadik év végére A2-es, vagyis alapozó szinten kellene beszélni: meg kellene érteni azokat a gyakran előforduló szavakat, amelyek a családdal, bevásárlással, munkával, a környékkel kapcsolatosak. Akinek A2-es a nyelvtudása, el tud olvasni egy egyszerű és nagyon rövid szöveget, egy nagyon egyszerű magánlevelet meg is tud írni" - írja az Eduline.

english

A német rosszabbul megy, mint az angol

Az angolul tanulók eredményei mindkét évfolyamon jobbak voltak a németül tanulók eredményeinél.

Míg az angolos hatodikosok 77,2%-a, addig a németesek 72,5%-a szerzett elegendő pontot a "megfelelt" minősítéshez. A nyolcadikosoknál az angolul tanulók 53,8%-a, a németül tanulók 43,3%-a felelt meg a teszten.

Az OH jelentése szerint erre a két tanulói csoport közötti különbség adhat magyarázatot.

"Országos összesítésben a németül tanulók közül jóval többen járnak községekben iskolába, a németül tanulók között magasabb a sajátos nevelési igényű tanulók aránya, és a németül tanulóknak alacsonyabb az átlagos családi háttér-indexe." Ezekről az adatokról készült grafikonokat ide kattintva nézheted meg.

A községi iskolák nagy részében még mindig nem választhatnak a diákok, hogy milyen nyelven szeretnének tanulni, ugyanis az intézmények többségében csak egy idegen nyelvet tanítanak.

Messze elhúznak a budapesti és dunántúli diákok eredményei az ország többi részéhez képest

"A Budapesten iskolába járók átlagpontszámai a legmagasabbak, és a dunántúli régiókban mindegyik mérési csoport esetében magasabbak az átlagpontszámok, mint a kelet-magyarországi régiókban" - olvasható az elemzésben.

00

Ahogyan az ábrán is látható, a gyenge eredményt elérő iskoláknak több mint a fele az Észak-Alföldi és az Észak-Magyarországi régióban található, miközben a magyarországi iskoláknak mindössze 32 százaléka található ebben a két régióban.

Mi számít gyenge eredménynek egy iskolánál?

Az, ha az intézményben a feladatsort kitöltő diákok legfeljebb 50%-a szerzett "megfelelt" minősítést.

learn

Illusztráció: Pixabay

Pedig egyre nagyobb szükség van az idegen nyelvi ismeretekre, ugyanis 2020-tól csak az kezdheti el tanulmányait egyetemen vagy főiskolán, akinek legalább középfokú nyelvvizsgája van, ez lesz a felsőoktatási felvételi egyik feltétele.

"Az azonban ebből a felmérésből is egyértelműen kiderül, hogy nem csak a diákok szorgalmán múlik, eljutnak-e a középfokig - a családi hátterük és a lakhelyük rányomja bélyegét a nyelvtanulási eredményességre is" - írja az Eduline.

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 06.



Korábban megírtuk, hogy meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A Blikk úgy tudja, hogy a 45 éves televízióst csütörtök hajnalban, kiskunfélegyházi otthonához közel gázolta halálra egy vonat.

A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.

„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”

A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”

Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Cukros bácsi szólítja le gyerekeket Budaörsön, már háromszor próbálkozott, a rendőrség nyomoz
Egy alsós kislányt azzal próbált meg elcsalni, hogy az anyja küldte érte, de a gyerek nem hitt neki. A rendőrök most térfigyelő kamerák felvételeit elemzik, és megerősítették a járőrözést.


Riadót fújtak Budaörsön, miután egy ismeretlen férfi, akit a helyi rendőrkapitány csak „cukros bácsiként” emlegetett, legalább háromszor próbált meg gyerekeket elcsalni iskolák közeléből. A rendőrség hivatalosan is megerősítette: nyomoznak az ügyben, és a közterület-felügyelőkkel kiegészített járőrökkel erősítették meg a jelenlétet az intézmények környékén – számolt be róla az RTL Híradó.

Az egész lavinát egy alsós kislány esete indította el, aki múlt héten indult haza az egyik általános iskolából. Az édesanyja délre várta, egy előre megbeszélt helyen.

„Várta az anyukáját, meg volt beszélve, hogy ugyanazon a helyen áll majd az anyuka. Oda ment, és látta, hogy nem ő van ott” – mondta el egy másik szülő. A kislányhoz egy idegen férfi lépett oda azzal, hogy az anyukája küldte érte. A gyerek azonban nem dőlt be a mesének, azonnal gyanút fogott, és visszafutott az iskola biztonságába.

Az eset után a város rendőrkapitánya a helyi tévében beszélt arról, hogy nem egyedi próbálkozásról van szó.

„Tudomásunk van három olyan esetről, amely a városunkban, Budaörsön történt, ahol iskolákhoz közeli vagy attól kissé távolabbi helyszíneken ismeretlen személy szólított meg gyermekeket” – közölte Tóth Arnold, Budaörs rendőrkapitánya.

A rendőrök most gőzerővel nyomoznak, hogy a férfi nyomára bukkanjanak.

„Adatgyűjtés keretében megjelennek a kollégáim, beazonosítják a helyszínt, a szűkebb és tágabb környezetben található térfigyelő vagy egyéb kamerákat igyekeznek beazonosítani, ezek felvételeit beszerezni, lefoglalni” – részletezte a nyomozás lépéseit a rendőrkapitány.

A Herman Ottó Általános Iskola igazgatója, Turcsik Viktor is fokozott óvatosságra kérte a kollégáit.

„Nyilván felkészültünk arra, hogy most valaki járkál a városban, de egyébként is olyan a rendszerünk, hogy nem nagyon teszi lehetővé, hogy a gyerek egyedül bóklásszon az iskola környékén” – magyarázta az igazgató.

De mit tehet a szülő? Egy gyermekpszichológus szerint a puszta tiltás nem elég, gyakorlati tanácsokkal kell felvértezni a gyerekeket.

„Ahelyett, hogy azt mondjuk: ne ülj be idegen mellé az autóba, inkább azt tanítsuk meg, hogy ha olyan ember szólítja meg, akit nem ismer, mondjon nemet, és menjen tovább abból a helyzetből” – tanácsolta Sthály Katalin gyermekpszichológus.

A „cukros bácsi” és a „fekete autós” rémtörténetek időről időre felbukkannak a közösségi médiában, a hatóságok pedig rendre arra kérik a lakosságot, hogy a pánikkeltő posztok helyett azonnal a 112-es segélyhívót tárcsázzák, ha gyanús esetet észlelnek. A mostani budaörsi ügyben azonban a rendőrség hivatalosan is megerősítette a bejelentéseket, és konkrét nyomozati lépéseket tett.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk