HÍREK

Daily Mail: Putyin kivégzőosztagokat küld a saját katonáinak meggyilkolására

Az orosz egységeket arra utasították, hogy lőjék le az ukrajnai háború elől elmenekülő katonákat.

Link másolása

Oroszország jelentése szerint március elején 498 katonát vesztettek, míg Ukrajna 15 000-re tette ezt a számot. Csaknem két héttel ezelőtt az ukránok körülbelül 1300 halálos áldozatot jelentettek, a héten pedig egy Kreml-barát weboldalon közzétett adatok szerint 9861 orosz katona vesztette életét és 16153-en sebesültek meg, írja a Daily Mail.

A háború kezdete óta folyamatosan olyan SMS-eket kapnak az orosz katonák Ukrajnától, hogyan adják meg magukat.

Néhány napja egy harckocsiparancsnok azt válaszolta, hogy disszidálni szeretne.

A kijevi biztonsági szolgálatokkal folytatott megbeszélések után megállapodtak a helyszínről, ahonnan az ukrán különleges erők elszállították a tisztet.

„Nem látta értelmét a háborúnak”

– mondta a belügyminiszter tanácsadója, Viktor Andrusiv. A harckocsiban lévő többi katona már hazaszökött Oroszországba, ennek a tisztnek pedig alig maradt ennivalója, és állítása szerint a parancsnoki rendszer kaotikus volt.

„Ez a férfi nem térhetett haza, mert a parancsnoka azt mondta neki, agyonlövi, és majd azt fogja mondani, hogy a csatában halt meg”

– tette hozzá.

A disszidensnek 10 000 dollárt kell fizetnie, hogy a háború hátralévő részét kényelmes körülmények között tölthesse televízióval, telefonnal, konyhával és zuhanyzóval.

„Az orosz csapatok önként veszik fel a kapcsolatot az ukrán katonasággal, hogy megadják magukat”

– mondta Denisz Monasztirszki belügyminiszter.

Az ukrán fegyveres erők közölték, hogy március 21-én 300 orosz katona tagadta meg a harcra vonatkozó parancsot Szuminál.

"Amikor meglátják az ukrán védők valódi erejét, a megszállókat már nem érdekli a könnyű pénz és a fosztogatás lehetősége"

- közölte az ukrán védelmi minisztérium hírszerző ügynöksége.

Állítólag az egyik Kijev melletti városban, az orosz csapatok autókat loptak, és civil ruhába öltözve menekültek a fehérorosz határ felé. Az orosz csapatoktól olyan jelentések is érkeztek, amelyek szerint a tisztek lábon lőtték magukat, hogy hazamehessenek. A Pentagon egyik dokumentuma pedig azt írta le, hogy a katonák egyszerűen leparkolják járműveiket, és elsétálnak az erdőbe a háború borzalmai elől.

A Védelmi Reform Központ szerint még az orosz hadsereg elit egységei közül is sokan disszidálnak. A hírszerzők az állítják, hogy egy tengerészgyalogos dandár 220 tagja tagadta meg a harcot, és a különleges erők egyik parancsnokát is felfüggesztették, miután a súlyos veszteségek miatt nem volt hajlandó erősítést küldeni.

Az ukrán biztonsági szolgálatok azt állítják, hogy a hadifoglyok szerint kivégzőosztagok követik őket, akik parancsot kaptak arra, hogy minden menekülni próbáló katonát öljenek meg.

Arról is érkeztek már jelentések, hogy a Kreml már csecsen és szír csapatokat toboroz haderejének megerősítésére. A kijevi titkosszolgálatok pedig olyan információkra bukkantak, amelyek szerint Moszkva most észak-koreaiakkal tárgyal arról, hogy csatlakozzanak a harcokhoz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk