Brutális áremelés a budapesti fürdőkben – alig lehet 10 ezer forint alatt megúszni a kikapcsolódást
Január 8-tól árat emeltek a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-hez tartozó fürdők a Rudasban, a Széchenyiben és a Gellértben – írja az mfor.hu.
Azokon a helyeken nőttek nagyobbat az árak, amiket főleg külföldiek látogatnak, mint például a Rudas, a Széchenyi vagy a Gellért. A többi esetében kisebb, 5-6 százalék körüli az emelés.
A Széchenyiben valamint a Gellértben a hétfő és csütörtök közötti szekrényes belépő ára 9400 forinttól 10 500 forintra ugrott, míg a pénteki és hétvégi jegyé 10 900-ról 12 ezer forintra. A Széchenyi fürdőben a reggel 9 óráig váltható belépő díja a hét eleji időszakban 7500 forintról 8400 forintra emelkedett, míg a hétvégi jegyeké 8700-ról 9700-ra.
A Lukács Gyógyfürdőben, a teljes árú belépőnek hétköznap 4800 forintra, míg hétvégén 5200 forintra emelkedett az ára, azonban a nyugdíjas és a diákbelépők esetében kisebb mértékű lesz az áremelés.