KULT
A Rovatból

Beültem egy sci-fi fanatikussal A szépség és a szörnyetegre, ez lett belőle

Az Emma Watsonos, új változat csillámos, mesés, és ahogy az elvárható, tele van hosszú dalokkal. Ez már csak jól sülhet el.
Szenes Laura - szmo.hu
2017. március 25.


Link másolása

"Szia, egy óra múlva indulok a moziba, A Szépséget nézem, van kedved jönni?" - kérdeztem az épp hazaérkező sci-fi és kütyüfanatikus, instrumentális deep house-t hallgató páromtól, azzal a biztos tudattal, hogy most már tényleg átesem a magányos mozizás tűzkeresztségén. "Miért ne?" - felelte. Na, innentől kezdett érdekes lenni a dolog.

A moziban aztán már a nyitóképek alatt odahajolt hozzám és megkérdezte: "De ebben ugye nem fognak énekelni?"

Néhány pillanattal később felcsendült az első dal, és én félperces különbséggel hallottam először tőle, majd a másik oldalamon ülő, szintén a barátnőjével érkező férfitól egy-egy enervált, beletörődő sóhajt. Ekkor pedig már biztos voltam benne, hogy ez egy nagyon jó buli lesz.

Hozzá kell tenni, jómagam is óvatosan álltam hozzá a filmhez, mert bár bizonyos mértékig még simán belehelyezkedem egy habos-babos-mézeskalácsos alkotásba, azt már nem szeretem és még gyerekfilm esetében sem tartom helyesnek, ha kizárólag a cukormázra hajt.

Valószínűleg mindig is ilyen voltam egy kicsit, mert azok a mesék, amiket a legtöbbször újranéztem - még felnőttként is - , a Pocahontas, Az utolsó egyszarvú, az Őslények országa, meg A kis hableány japán változata. Ezekben a mesékben pedig az a közös, hogy vagy szomorúan végződnek, vagy a végződésük hepi, de közben végig olyan szomorúak, hogy szinte nem érteni, miért nem tört ki sírógörcsben az a gyerek, aki nézte.bntbtrip

A Szépség és a Szörnyeteg legújabb változata, mondjuk úgy, az elviselhető szinten maradt cukormáz kérdésében. Ez azt jelenti, hogy egészségesen cukormázas, mivel maga a sztori, és az eredeti/ezelőtti változatok is azok. Eléggé furcsa lett volna, ha elmarad a "csajos film" érzés, a mese rajongói pedig nagy valószínűséggel teljesen kiakadtak volna, ha valami ultramodern, ijesztgetős, Gyűrűk urás akciófilmet kovácsolnak a francia népmeséből.

Mesefilmről van szó, és az új adaptáció ezt semmiképpen sem kívánja felülírni vagy túlzottan modernizálni, ami szerintem okos döntés volt.

Gyűrűk ura helyett viszont megvan benne a kellő Harry Potteresség. Jómagam szinte végig éreztem azt, amit előre sejtettem is, hogy Emma Watson nem csak egy színésznő, hanem valahol egy kvázi brand is. Ha Emma Watson egy fantasy filmben szerepel, akkor körül kell vennie őt egy Roxfortra erősen hajazó kastélynak, varázslatosan mozgó tárgyaknak, aranyszínű csillagpornak, régi könyvekkel teli, hatalmas, bűvös hangulatú könyvtárnak, és persze a sztár által is kiharcolt és szerződésbe íratott Hermionés talpraesettségnek.

Jó néhányszor az instrumentális háttérzenén is gyanúsan Harry Potteres beütést véltem felfedezni.

De nem volt annyira ordító a stíluslopás, hogy az zavaró lett volna, helyén kezelték a Potter-fűszert. Sokkal inkább megörvendeztetett azonban az, hogy a 26 éves szépségből végre sikerült kinevelni a varázslóiskolás filmsorozatban bemutatott, rettenetes előadói képességeit, és úgy tűnik, megtanulta, hogy a látványos mellkas-és vállemelgetésekkel tűzdelt, dühös tekintetű levegővételek, meg a brutálisan túlzásba vitt artikuláció nem azt jelenti, hogy jó színész vagy. Watson kisasszony kellemesen teljesíti a szerepét, nem dobunk hátast tőle, de hozza, amit kell.

A felnőtt szívet inkább a film végén ránk mosolygó, "régi ismerős" színészgárda melengeti meg: Stanley Tucci, Ewan McGregor, Ian McKellen, és persze a nő, akit nem lehet nem imádni: Emma Thompson.

Szinkronos változatot néztünk, amiről két dolgot állapítottam meg: 1. a magyar szinkronszínészet igenis, nagyon jó, 2. de akkor is eredeti hanggal néztem volna inkább. Egész egyszerűen azért, mert érződik rajta, hogy ez az élmény az eredeti beszéd-és énekhangokkal teljes. És azért is, mert ahogy Emma Thompson előadja a főcímdalt, azt nem lehet utánozni.

Videó: Emma Thompson - The Beauty and the Beast

No, azért a (szerintem nagyon Pogány Juditos orgánumú) Igó Évában sem kellett csalódnunk, és ez volt a vetítés legérdekesebb része. Amikor moziban ülünk, van egy általános alapzaj - popcorn-és nachos rágcsálás, kólaivás, mocorgások, kis suttogások - , amit tulajdonképp nem is igazán tudatosítunk, csak akkor vesszük észre, ha hirtelen abbamarad. És nem gondoltam volna, de A Szépség és a Szörnyeteg főcímdalának felcsendülésekor - egy péntek esti, telt házas, gyerekektől roskadozó vetítésen - ez így történt. Megszólalt a jól ismert dallam, és arra lettem figyelmes, hogy a teremben teljes csönd lett.

Óvatosan hátranéztem, és nem bírtam ki vigyorgás nélkül: tényleg minden egyes ember mozdulatlanul figyelte a vásznat. Pár perc volt az egész, de erre a pár percre mindannyian, akik ott ültünk, megengedtük magunknak, hogy újra gyerekek legyünk.emma6

Az animáció fergeteges; én újra és újra lehidalok a mai technikától. Lumiére és Cogsworth (bocsánat, Tik-Tak úr) fémszerkezetének aprólékos kidolgozottságát egyszerűen öröm volt nézni, de a többi életre kelt tárgy, vagy épp a hó és a farkasok is azt sugallták: a filmkészítők már nem spórolnak a grafikán, nem nagyolják el a munkát, megtisztelik a nézőt azzal, hogy ha hónapokba telik, akkor hónapokba telik, de minden részletet szépen kidolgoznak, mert egy kasszasikerre hajtó mozitól ezt várja a fogyasztó. Ezt a hozzáállást éreztem már a Legendás állatokon is, és igenis, jólesett. (Szemben, csak hogy megint felhozzam, a Harry Potter filmekkel, ahol jó néhány helyen spórolták meg az animációs munkát, és ezek az apró energiamegtakarítások bizony, feltűnnek a magamfajta Potter-fanatikusoknak.) A háttérként szolgáló, mesés tájképek a gyönyör mellett mindig keltenek bennem egy icipici csalódottságot, hiszen az a csodaszép terület a valóságban csak egy hatalmas, zöld vászon. Érdekes kettősséget nyújt a modern filmtechnika. Lehet, hogy egyszer eljön az idő, amikor a blue-és greenbox "cikivé" válik, és azok a művek lesznek nagyra becsülve, amelyeknek minden egyes helyszíne valós?Képkivágás

A Szépség és a Szörnyeteg üzenetét, úgy láttam a napokban, már sok helyen taglalták, és sokféle értelmezést is adtak neki. Azzal az eggyel nem nagyon találkoztam, amit én vettem ki a filmből. Ez a legújabb átdolgozás szerintem elsősorban a különcséget csúcsosítja ki: két különc alak egymásra találásáról szól, akik pontosan azért kerülnek egy hullámhosszra, mert a saját környezetükben mindketten "szörnyetegek", értsd: mások, mint a többiek.

Amit fontosnak tartok, hogy a történet nem azt sugallja: ha elfogadod magad, akkor majd nem fognak másként kezelni. Belle az első perctől elfogadja magát, mégis összesúgnak a háta mögött. Az üzenet inkább az, hogy ha furcsának, "kilógónak" érzed magad, akkor csak keresd a hozzád hasonlóakat. Teremtsd meg a saját kis környezetedet, amiben jól érzed magad.

Ha pedig ez sikerül, akkor az eredeti környezeted sem fog már annyira foglalkozni a különcségeddel, ha úgy tetszik: "elfogadnak". Ja igen, és az apró megtoldások - gondolok itt például a Belle édesanyjáról kiderülő előzményekre, vagy a lightos meleg-vonalra - , számomra mind csillagos ötösök, jó pluszt adtak a filmnek.

Összegészében milyen élmény is volt? Nos. A moziba tartva még a mindennapok ügyes-bajos dolgai jártak néptáncot a fejünkben. Például a szélben kavargó nejlonzacskókat nézve azon háborogtunk, milyen Szörnyen néz ki Óbuda most, hogy lomtalanítás van. Két órával később pedig, a teremből kilépve döbbenten vettem észre, mennyire jókedvűnek éreztük magunkat (nemcsak én!), és ami még inkább meglepett, hogy ez a jókedv egész este megmaradt: társalogtunk, viccelődtünk, felszabadultak voltunk.

Mintha ez a tündérmesés mézeskalácsfilm valamiféle terápiás hatással lett volna ránk ezekben az egyforma, szokványos, hétvégén is dolgozós, lomtalanítós napokban.

Így, az amerikai Szépség után még a szélben táncoló nejlonzacskókat is képes voltam úgy nézni, ahogy az Amerikai szépségben nézik. Vagy hát na... próbáltam.

Videó: Amerikai szépség - a zacskó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: