SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Béres Anett: „Azt éreztem, hogy soha nem jövök ki, bent ragadok az álomban, és egy élőhalott leszek”

Való Világ villájának egykori lakója Sebestyén Balázsék reggeli műsorában mesélt a szörnyű teaszeánszos napról.


Mint arról korábban beszámoltunk, a Való Világ egykori játékosa, Béres Anett júliusban egy teaszeánszon vett részt, amelynek végén bepánikolt, és berohant az erdőbe. Csak másnap találtak rá borzalmas állapotban. A súlyos sérülések miatt kórházba került, ahol több életmentő műtéten is átesett.

VV Anettre egy autó sofőrje talált rá Siklóson, akit később felkeresett hogy személyesen is megköszönje a segítségét.

Később a rendőrség kihallgatott és meggyanúsított egy szentendrei nőt a hírhedt teaszeánsz ügyében.

Anett most a Balázsék hétfő reggeli műsorában beszélt a júliusi teaszeánszról, melyet a Blikk szemlézett.

Mint mondta, hatalmas tanulópénz volt a számára mindaz, amit tapasztalt, de a megrázó élmények ellenére is próbált pozitív maradni. Ráébredt arra is, hogy mennyire nem értékelte eddig azt, ami körülötte volt, például, hogy milyen sokan szeretik őt.

A Való Viág egykori versenyzője a szeánsz előtt meglehetősen nehéz időszakon ment keresztül, és lelki problémái voltak. Véletlenül hallott a szertartásról, amiről előtte azt sem tudta, hogy létezik.

Mivel érdekelni kezdte a lehetőség, utánanézett a teaszeánsznak, különböző videókat, dokumentumfilmeket talált, és egyre inkább úgy érezte, szüksége van erre az élményre.

Úgy hitte, hogy a hallucinációk alatt válaszokat fog kapni a kérdésekre, amik folyamatosan a fejében voltak.

Végül a Baranya megyében tartott szertartáson összesen hárman voltak: ő, Sáfrány Emese és a szertartás vezetője, aki a főzetet is készítette. Ám, mint kiderült, a vezető nemigen értett ahhoz, amit csinált, s pontosan ez okozhatta azt, hogy Anettnél ennyire erős hallucinációk jelentkeztek.

A valóságshow-sztár még emlékezett arra, hogy a főzetet este 9 órakor itták meg, majd nem sokkal később már jelentkezett is a hatása.

"Én azt terveztem, hogy reggel 9-kor ugrok az autóba, és megyünk haza. Körülbelül este fél 10-kor elkezdett hatni a tea. Fú, borzalom amit átéltem tőle, bekerültem egy másik dimenzióba, és azt éreztem, hogy soha nem jövök ki. Aztán nem tudom hány óra lehetett, szerintem letelt az az 5-6, amit a hölgy ígért, hogy addig tart, és akkor feküdtünk le aludni. De én nem aludtam. Lefeküdtem, de küzdöttem, hogy én ebből kijöjjek, egy percet nem aludtam, és folyamatosan azt éreztem, hogy fel kell kelnem, mert ha nem kelek fel ebből a helyzetből, akkor bent ragadok az álomban, és egy élőhalott leszek. Életben leszek, de nem fogok tudni kijönni a tudatomból. Emlékszem, hogy felálltam, kapálóztam, kiabáltam, hogy 'takarodjatok innen'. Benne volt a fejemben, hogy ha kapálózom, akkor kijövök ebből"

– mesélte Anett, aki egy idő után felkeltette barátnőjét, hogy elindulhassanak, ugyanis a hallucinációk miatt úgy érezte, el kell menekülnie a helyszínről.

A szertartás vezetőjét én nagyon rossznak láttam valamiért. Azt hallottam, hogy még szól a zene, amit bekapcsolt, és hogy még ez a zene is visszahúz. Utána nagy nehezen összeszedtem magam, elindultam

– mesélte Anett, akinek mindeközben olyan tévképzetei voltak, hogy elrabolták a táskájukat, és amit látnak, az csak a képzeletük, valójában nincs ott a táska.

Emese elindult vissza Anett táskájáért, mert ő már semmiképp nem akart visszamenni a szeánsz helyszínére. De mindeközben annyira félt, hogy menekülni kezdett.

"Ő visszament érte, és én nem vártam meg. Azt éreztem, hogy én egy másodpercet sem tudok itt maradni, és elkezdtem szaladni. Először az úton, a kocsim irányába, és aztán mondtam: 'ezek engem mindjárt megtalálnak', és elindultam keresztben, az erdőbe"

– mesélte Anett, aki órákon át futott, drótkerítéseken mászott át, mert azt érezte, hogy eljut majd egy úthoz, ahol lesznek autók, akiktől segítséget kérhet. Ám ez az út végül sosem jött el.

Még reggel kikötöttem egy szőlősben, ahol megtaláltak. És ott volt egy magasles, oda én felmásztam. És ez volt a vesztem, mert onnan leestem, és így történt a balesetem

– mesélte.

Végül itt találta meg az az ember, aki kórházba szállította és akit később személyesen keresett fel Anett, hogy köszönetet mondjon a segítségért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Curtis háttérénekese is megjelent az X-Faktor válogatóján, Majka rögtön kérdezősködni kezdett nála
Széles Iza a 2005-ös Megasztár harmadik évadának döntőse volt, azóta pedig Curtis háttérénekese lett. Most viszont szólóban próbált szerencsét az X-Faktorban.


Az idei X-Faktorban több régi Megasztár-szereplő is feltűnt. Múlt héten Patai Anna, most pedig Széles Iza, a 2005-ös Megasztár harmadik évadának döntőse állt X-Faktor válogatóján a mentorok elé.

Az énekesnőt régi ismerősként köszöntötték a műsorvezetők és a mentorok, mivel évek óta Széki Attila, azaz Curtis háttérénekesnőjeként dolgozik.

„Nagyon örülök, hogy a csapatának a részese lehetek, egy igazi családként turnézunk együtt nyaranta. Számomra nagyon fontos volt, hogy mielőtt eljövök ide, megbeszéljem Atival, hogy indulok egy ilyen versenyben, és abszolút pozitívan fogadta, nagyon jószívűen állt hozzá, és a saját karrierem ügyében is tök jó, hogy szabad utat kaptam”

– mondta a színpadra lépése előtt.

A színpadon elárulta, elsősorban magának szeretne bizonyítani azzal, hogy kipróbálja magát szólóénekesként is.

„Az Atika mit szólt ehhez, hogy ide jöttél?”

– tette fel a kérdést Majka.

„Támogat. Azt mondta, ha nekem erre szükségem van, akkor jöjjek, csináljam, ő szurkol nekem”

- felelte Iza.

Széles Iza produkciója végül meggyőzte a mentorokat, hiszen négy igennel jutott tovább a következő fordulóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Galla Miklós: Kiderült, hogy kétszer annyi az adótartozásom, mint hittem. Kérem, segítsetek
A humorista ismét a követőihez fordult, és eladásra kínálta egyik festményét is. Köszönetet mondott az eddig kapott támogatásért.


Galla Miklós újabb bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amelyben arról számolt be, hogy korábban rosszul becsülte meg anyagi helyzetét. Mint írta: „Amióta a legutóbbi posztomat írtam,

kiderült, hogy kétszer annyi az adótartozásom, mint hittem. Kérem, segítsetek.”

A humorista korábban is kérte követői támogatását, mostani posztjában pedig megköszönte az eddig kapott segítséget, ugyanakkor jelezte, hogy továbbra is szüksége van anyagi támogatásra. Hozzátette: festményeit is hajlandó eladni, egyik alkotásáról képet is mellékelt a bejegyzéshez.

Külön megemlítette Delhusa Gjont is, aki – véleménye szerint – „kedves és igaz posztot írt Laár Andrásról és róla”.

A bejegyzés vegyes reakciókat váltott ki. Több hozzászóló bírálta a humoristát a nyilvános segítségkérés miatt, és kifogásolták, hogy az egyébként 66 éves, rossz egészségi állapotban lévő nyugdíjas miért nem vállal munkát.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A vér is folyt a Sztárbox női gálamérkőzésén – Schóbert Lara esélyt sem hagyott Dárdai Blankának
A 2025-ös évadban nincs női pehelysúly, ezért különmeccsen találkoztak. A 3. és 4. menetben rászámoltak Dárdaira.


Schóbert Lara egyhangú pontozással legyőzte Dárdai Blankát a Sztárbox október 5-i adásának címvédő gálamérkőzésén. A tavalyi női pehelysúly-győztes ezzel megvédte az övét.

Mivel a 2025-ös évadban nincs női pehelysúly kategória, ezért Dárdai Blanka Instagram-posztban kihívta Schóbert Larát. „Évek óta figyeltem a műsort, és nagy rajongója voltam” – mondta Blanka. Lara felidézte a tavalyi menetelését: „Tavaly én mindent elértem, amit akartam”. Hozzátette: „Amikor Blanka kihívott engem a posztjával, akkor először elbizonytalanodtam”.

Az első menetben azonnal egymásnak estek, kevés védekezéssel; Dárdai a sarokba is került, a végén Lara több erős ütést vitt be. A második menetben Lara jól tartotta a távolságot, pontosan talált és többet védekezett; Kokó szerint Blanka nem védekezett megfelelően.

A harmadik menetben a bíró rászámolt Blankára. Dárdai próbált kezdeményezni, de Lara ütései ültek jobban. A negyedik menetben Lara beszorította Blankát a kötélhez, ismét rászámoltak az énekesnőre. Dárdainak vérzett az orra, de végig küzdött. A végén megölelték egymást a ringben.

A pontozók egyhangú döntéssel Schóbert Larát hozták ki győztesnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megrázó produkció az X-Faktorban: családon belüli bántalmazásról énekelt az egyik versenyző, Tóth Andi el is sírta magát
Sóti Julianna saját dalával állt színpadra az X-Faktor válogatóján. A bántalmazásról szóló megrázó előadásával nemcsak a mentorokat, de a nézőket is mélyen megérintette.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. október 05.



Sóti Julianna egy különleges és igazán megrendítő produkcióval állt színpadra az X-Faktor válogatóján. A fiatal énekesnő egy saját dalt adott elő, amelyet saját élményei ihlettek. Elmondása szerint bántalmazott családból származik, és az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet: aki hasonló helyzetben van, kérjen segítséget, és ne féljen, mert van kiút.

Megrázó előadásával mély benyomást tett mind a mentorokra, mind a közönségre. Tóth Andit különösen megérintette a produkció, és nem tudta visszatartani a könnyeit.

„Nekem ez olyan volt, mint egy előadás, és azt éreztem végig, hogy nagyon-nagyon hálás vagyok neked, hogy behoztad ezt a témát. Talán ez volt az első alkalom, hogy ez a téma be lett ide hozva az X-Faktor színpadára, és nekem egyáltalán nem volt sok, mert ezzel demonstráltad a fontosságát ennek az egésznek: hogy nem vesszük észre, hogy mennyire itt van köztünk, mennyire jelen van. És persze, legyintünk egyet, hogy ez velünk nem történik meg, de minden sarkon van egy ilyen, ha nem több. Szóval nagyon köszönöm!”

– fogalmazott az énekesnő az értékelésében.

A mentorok végül négy igennel juttatták tovább Sóti Juliannát. A produkció után Majka ezt mondta Tóth Andinak: „De aranyos vagy, elsírtad magad. Még nem is sírtad el magad soha.”

„Nem, nem szoktam sírni” – válaszolta az énekesnő.


Link másolása
KÖVESS MINKET: