FELFEDEZŐ
A Rovatból

„Ez BDSM vagy állatszex?” – Egy kicsit félrement az állatvédő akció

Eredetileg a kasmír kecskék nyírása ellen terveztek látványos akciót, de a meztelen, lekötözött sikoltozva vonagló nőről, akiről puha kis szőröket tépnek le, az embereknek egészen más jutott az eszébe.

Link másolása

Volt olyan idő, amikor azt gondolták, meztelen nővel mindent el lehet adni – csavarboltot éppúgy, mint utazási irodát. Ennek legszórakoztatóbb termékei a kártyanaptárak voltak, ezek a semmire sem jó kis kartonlapocskák, melynek egyik oldalán, nyilván alibiből ott volt apró számokkal táblázatban az egész év, de a másik oldala volt a lényeg!

Pucér néni, meg persze egy kis körítés, valamelyik szocialista nagyvállalat kimondhatatlan betűszava harsogva odanyomtatva.

Minden bizonnyal így gondolkodott a PETA nemzetközi környezetvédő szervezet, amikor a Londoni Divathétre nagyszabású performanszt terveztek, tiltakozásul a kasmír kecskék nyírása ellen.

A kasmír az a pici bolyhocskás szőr, amely ezeken az állatokon nő, persze az azt fedő durva szőr alatt. A különlegesen finom szőrből fonják a selymes tapintású kasmír fonalat, melyből például különlegesen finom sálak készülnek.

A Daily Star számolt be róla, hogy a divathétre kilátogató közönségnek azt kellett látnia, hogy egy meztelen fiatal nő

megkötözött kezekkel és lábakkal vonaglik, miközben egy durva bőrkötényes férfi előzetesen a testére ragasztott finom bolyhokat tépdes a testéről.

A nő, akinek a biztonság kedvéért kecskeszarvakat ragasztottak a fejére, ezt a cselekedetet olyan sikoltozásokkal honorálja, amiről az embernek elsőre nem a fájdalom, hanem egészen más jut az eszébe.

A PETA az akciójáról készült videót megosztotta a közösségi médiában, ahol a kommentelők zöme értetlenkedik a mutatvány láttán:

Ez a legfurcsább BDSM-játék, amit valaha láttam” – írta valaki. „Ez az OnlyFans-ről van?” – tette hozzá egy másik.

Egy harmadik azt mondta: „Ez valami szex dolog? Huh.

Egy másik így viccelődött: „Úgy tűnik, van egy jó kis új fétis, amit fel kell fedeznem. Kösz PETA!"

Valaki pedig azt vetette fel, hogy miért nem egy férfi van lekötve, amire egy másik így válaszolt: „Mert a szinte meztelen nők nagyobb nézettséget hoznak. A PETA szemét.

Kisebb vita bontakozott ki, egyáltalán fáj-e egy kecskének, ha lenyírják a szőrét. Sokan amellett érveltek, hogy ahogy a hajvágás sem fáj, ez sem fájdalmas beavatkozás. Az igazság azonban az, hogy a kis szőröket, ha vedlés előtt távolítják el,

bizony komoly fájdalmat, akár sérülést is okozhatnak az állatnak.

Így, vagy úgy, a PETA elérte, hogy az emberek elgondolkozzanak ezen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
5+1 karácsonyi csomagküldési tipp a Magyar Postától
Mutatjuk a Magyar Posta 5+1 hasznos tippjét, amelyek segítségével kihagyhatja a karácsony előtti csomagküldési és átvételi izgalmakat.

Link másolása

„Megkapom időben a csomagot? Érdemes egyáltalán postáznom? Órákig kell sorban állnom, hogy átvegyem a küldeményemet?” Ugye, ismerős kérdések? Amelyek legtöbbször ahhoz vezetnek, hogy lemondunk az ajándékozás öröméről a feltételezett bonyodalmak miatt. Ne tegyük! Mutatjuk a Magyar Posta 5+1 hasznos tippjét, amelyek segítségével kihagyhatja a karácsony előtti csomagküldési és átvételi izgalmakat.

Az ünnepek közeledtével felbolydul a világ, megnő az ajándékozási kedv, és mivel sokan nem tudnak személyesen találkozni a szeretteikkel, barátaikkal, a postai csomagküldés lehetősége felértékelődik. Ezáltal a forgalom is a többszörösére nő. A Magyar Posta 2200 postahellyel, 350 mobilpostával és 550 csomagautomatával készül az ünnepi forgalomra, és arra törekszik, hogy az országban mindenkihez időben odaérjenek a karácsonyra várt csomagok.

Az izgalmak elkerülése érdekében, jöjjön 5+1 hasznos, csomagküldési és képeslapfeladási tipp a Magyar Postától:

December 15. előtt rendeljük, vagy adjuk fel a csomagokat

Mivel idén a december 24-e vasárnapra esik, ezért fontos, hogy jó előre tervezzük meg a csomagküldést. A karácsonyi ajándékokat és képeslapokat célszerű mielőbb, lehetőleg novemberben megrendelni, de legkésőbb december 15. előtt postára adni. Ha pedig az ajándékokat még egyedibbé szeretnénk tenni, a Magyar Posta Sender applikációjával személyre szabott karácsonyi képeslapokat is készíthetünk.

Egyeztessünk a külföldi webáruházakkal

Ha külföldi webáruházból vásárolunk, célszerű, még rendelés előtt közvetlenül egyeztetni velük a kiszállítás idejéről. Az unión kívülről érkező karácsonyi ajándékoknál a kötelező vámkezeléssel is számolnunk kell. Abban az esetben, ha a webáruházi vásárláskor nem fizettük meg az áfát, akkor a 150 euró áruérték felett vám megfizetése is szükséges.

A csomagautomaták 0-24 órában a rendelkezésünkre állnak

Ha elbizonytalanodtunk, hogy mikor és hol fogjuk tudni átvenni a csomagot, érdemes inkább csomagautomatába kérni a megrendelést, ahonnan az éjjel-nappal bármikor kényelmesen felvehető. Amennyiben címre rendelünk, de nem talált minket otthon a futár, első körben telefonon egyeztet velünk a postás a következő kiszállításról. Ezért is nagyon fontos, hogy mindig megadjuk a telefonszámunkat! Ha ez elmaradt, érdemes minden nap ellenőriznünk a postaládát, mert a kézbesítő értesítő üzenetet hagy a második alkalommal.

Csomagoljuk precízen

Csomag feladásakor a mi feladatunk, hogy előkészítsük azt a biztonságos szállításra. Érdemes merev falú, legalább 3 rétegű dobozt használni, amit széles ragasztóval zárjunk le. Ha használt dobozba csomagolunk, akkor fontos, hogy az sértetlen legyen, és az esetleges korábbi szállítás jelöléseit, címzéseit szedjük le róla. Az ajándékok akkor érkeznek meg sértetlenül, ha a dobozban az üres részeket kitöltjük és a több darabból álló tárgyakat külön-külön is becsomagoljuk.

Olvasható legyen a címzés

Az online csomagrendelések esetén nagyon fontos a pontos címadatok (név, cím) mellett az elektronikus elérhetőségek (e-mail, telefon) megadása és az, hogy olvashatóan címezzük meg a küldeményeket, képeslapokat, elkerülve azt, hogy visszaküldjék a feladónak.

+ 1: Kerüljük el az adathalász megkereséseket!

Sajnos a Magyar Posta nevével számos esetben próbálnak meg visszaélni az adathalászok, ezért mindig ellenőrizzük, ha online fizetésről kapunk üzenetet. A Posta kizárólag nemzetközi küldemények vámkezelési díjának online fizetéséről küld e-mail vagy sms fizetési értesítést – előbbit kizárólag a @posta.hu e-mail végződéssel –, más esetben biztosan csalásról van szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Brutális tervet eszelt ki a megcsalt feleség, miután óvszert talált a férje autójában
A végén a nő elvált, de nem árulta el a férfinek és a barátnőjének sem, hogy ő volt a kegyetlen fájdalmuk okozója.

Link másolása

Meglehetősen fájdalmas bosszút eszelt ki egy feleség, miután rájött, hogy férje megcsalja – írja a Daily Star.

Akkor kezdett igazán gyanakodni, amikor a férfi autójában egy doboz óvszert talált, ami már ki volt nyitva. Egy ideje már sejtett valamit, de ekkor bizonyítva látta férje hűtlenségét. Nem akart direktben rákérdezni, de végül cselekvésre szánta el magát.

Amíg a férfi aludt, az óvszereket kivette az autóból, mindegyik tasakra lyukat szúrt, majd egy órán keresztül csípős habanero paprikás lében áztatta azokat. Ezt követően visszatette a dobozba a zacskókat, a dobozt pedig az autóba.

A férj másnap közölte a nővel, hogy elugrik egy órára, mert segítenie kell az anyjának. Három órával később az asszony legjobb barátnője telefonált, és arra panaszkodott, hogy lefeküdt a barátjával, és azóta kegyetlenül ég a nemi szerve.

Nem sokkal később a férj is hazaért, egy jégtömlőt vitt magával, és azt állította, hogy valami megégette.

A megcsalt asszony végül elvált, és megszakította a kapcsolatot a barátnőjével is. De sem a férjének, sem a barátnőjének nem árulta el, hogy ő okozta a fájdalmas égető érzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Szamárköhögés-járvány tört ki Horvátországban
Az egészségügyi szakemberek szerint szamárköhögés bakteriális eredetű, cseppfertőzéssel terjedő, csillapíthatatlan, erős köhögéssel járó megbetegedés.

Link másolása

Szamárköhögés-járvány ütötte fel a fejét Horvátországban, mert bár van ellene kötelező védőoltás, az alacsony átoltottság miatt a fertőzöttek aránya egyre nő – jelentette be Bernard Kaic, a horvát közegészségügyi intézet illetékese.

A horvát közszolgálati televíziónak nyilatkozva (HRT) elmondta: egyik napról a másikra emelkedik a betegek száma, péntekre már elérte az 1435-öt. Hozzátette, hogy több mint 40 éve, 1980 óta nem volt ennyi fertőzött az országban.

Aggasztónak nevezte, hogy a megbetegedések nagy száma növelheti az újszülöttek vagy a még be nem oltott csecsemők megfertőződésének esélyét. „A betegség pedig számukra súlyos és akár végzetes is lehet”

– hangsúlyozta.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a betegek többsége 10 és 14 év közötti gyermek. A legtöbb megbetegedést Zágrábban és Splitben regisztrálták. A horvát fővárosban mobil tesztelőpontokat is felállítottak, hogy kiszűrjék a fertőzötteket.

Ivo Ivic virológus, a fertőző betegségek spliti klinikájának korábbi igazgatója szerint várható volt a betegség terjedése, mert az átoltottság 85 százalékos az országban, és legalább 96 százalékos átoltottsággal lehet megakadályozni egy tömeges fertőzési hullámot. Rámutatott: a koronavírus-járvány is hozzájárult a betegség terjedéséhez. Mivel sokáig maszkot kellett hordani, a gyerekek nem eshettek át a fertőzésen, a nyitással pedig kifejezetten romlott a helyzet. Másrészt pedig nőtt az oltásellenesség is — mondta.

A horvát törvények szerint a gyermekek beoltásának elmulasztásáért 300 euróra büntethetik a szülőket, de a bírság csak a népegészségügyi ellenőrök értesítése és a szabálysértési eljárás elindítása után hajtható be.

Az egészségügyi szakemberek szerint szamárköhögés bakteriális eredetű, cseppfertőzéssel terjedő, csillapíthatatlan, erős köhögéssel járó megbetegedés. Horvátországban az első oltást két hónapos korban kapják a gyerekek kombinált oltás keretében, és az ismétlődő oltássorozat a fiatal felnőttkorig nyújt védettséget.

A horvát közegészségügyi intézet azt javasolja a kismamáknak, hogy mindenképpen oltassák be magukat; ahol pedig egy éven aluli gyermek van a családban és még nem kapta meg mindhárom oltást, a szülőknek is ajánlott felvenni a szamárköhögés elleni vakcinát, hogy csökkentsék a gyermek megfertőződésének a kockázatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Karácsonyi csoda: 11 év után térhetett haza egy eltűnt macska
Toby még kiscica volt, amikor eltűnt. Most egy 8 hónapos kutyával kell összeszoknia otthon. A gazdái azonnal visszafogadták a chipezett macskát.
Fotó: Cats Protection - szmo.hu
2023. december 01.


Link másolása

11 évvel az eltűnése után térhetett haza egy angol család macskája, írja az Independent. Toby még csak egy kismacska volt, amikor 2012-ben szőrén-szálán eltűnt. Az Allan család szerint karácsonyi csoda történt, hogy ennyi idő után élve került elő kedvencük.

A cicának akkor veszett nyoma, amikor Allannék néhány kilométerrel odébb költöztek egy másik településre, Nuneatonba. Innen nagyjából 15 kilométerre és 11 évvel később találta meg egy nő a kóbor macskát, majd azonnal kapcsolatba lépett a macskavédőkkel.

Toby hazatérésében kulcsszerepet játszott, hogy még az eltűnése előtt mikrochipet ültettek az állatba. Bár időközben a lakcímük megváltozott, de a telefonszámuk ugyanaz maradt, így találták meg a családot, akik ezért annyira biztosak abban, hogy több mint egy évtizeddel később ugyanazt a macskát kapták vissza. Annak ellenére egy percig sem gondolkodtak a macska visszafogadásán, hogy nemrég lett új kutyájuk, így a két kedvencnek még össze kell rázódnia.

Allanék szerint Toby nem is változott olyan sokat, mint gondolták. A cica azért került hozzájuk még 2012-ben, mert az akkor 12 éves fiuk régóta szeretett volna egy macskát.


Link másolása
KÖVESS MINKET: