Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, mintegy 700 méterre a sziciliai Porticello partjaitól horgonyzott a Bayesian luxusjacht, amikor augusztus 19-én hajnali 5 óra körül elsüllyedt hét ember, köztük több ismert üzletember és milliárdos halálát okozva.
Az olasz ügyészek most többrendbeli emberölés és gondatlan emberölés miatt vizsgálják a Bayesian kapitányát és két brit férfit.
A baleset áldozatai között volt Chris Morvillo amerikai ügyvéd és felesége, Neda is, akik Mike Lynch brit techvállalkozó társaságában ünnepeltek a luxusjachton, amikor a vihar lesújtott. Lynch 18 éves lánya, Hannah Lynch, valamint a hajó séfje, Recaldo Thomas szintén életüket vesztették a tragédiában.
A Sky News információi szerint Morvillóék mellett a Bloomer házaspár is hasonló körülmények között halt meg:
mindannyian a kabinukban rekedtek, ahol nem találtak vizet a tüdejükben, ami azt jelzi, hogy oxigénhiány és szén-dioxid-mérgezés okozhatta a halálukat.
A búvárok a kabinok bal oldalán találtak rá az áldozatokra, a nyomozók szerint az utolsó légzsákokat keresték, mivel a hajó a süllyedéskor jobbra dőlt. Az áldozatok boncolása még nem ért véget, Mike és Hannah Lynch, valamint Recaldo Thomas vizsgálatát a következő napokban végzik el.
Az olasz hatóságok szerint a jacht kapitányát, az új-zélandi James Cutfieldet, valamint Tim Parker Eaton mérnököt és Matthew Griffiths legénységi tagot több rendbeli emberöléssel és gondatlansággal gyanúsítják. A nyomozás még zajlik, és a hajót várhatóan kiemelik a tengerfenékről, hogy további bizonyítékokat gyűjtsenek a tragédia körülményeiről.
Lynch felesége, Angela Bacares 14 másik utassal együtt túlélte a balesetet.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, mintegy 700 méterre a sziciliai Porticello partjaitól horgonyzott a Bayesian luxusjacht, amikor augusztus 19-én hajnali 5 óra körül elsüllyedt hét ember, köztük több ismert üzletember és milliárdos halálát okozva.
Az olasz ügyészek most többrendbeli emberölés és gondatlan emberölés miatt vizsgálják a Bayesian kapitányát és két brit férfit.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.
A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.
Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.
A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.
Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.
A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.
Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.
A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.
A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.
A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.
A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.
A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Addig vert egy bottal, amíg szét nem törte rajtam” - Polgárőrök bántalmazhattak egy férfit a kenderesi városnapon
A rendőrség személyi szabadság megsértése és bántalmazás miatt nyomoz. Az Országos Polgárőr Szövetség szerint az érintettek közül hárman azonnal kiléptek a polgárőrségtől.
A rendőrség nyomoz személyi szabadság megsértése és bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett gyanújával a kenderesi városnapon történt incidens miatt. Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy augusztus 17-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településről fejsérüléssel szállítottak kórházba egy negyven év körüli férfit – írja helyszíni tudósításában a hvg.hu.
Az Országos Polgárőr Szövetség tájékoztatása szerint három érintett helyi polgárőr azonnal kilépett, és leadta az igazolványát. A szövetség ezt írta:
„A rendezvényen valaki folyamatosan zavarta a szórakozó vendégeket, magatartása közösségellenes volt, ezért a polgárőrök a teremből újra és újra kivezették.”
A lap információi szerint a polgárőrök a békésen szórakozó emberek biztonsága érdekében jogszerűen távolították el a közösségellenesen viselkedő személyt, hogy később mi történt, azt a nyomozás állapítja meg.
Hozzátették:
„A megindult büntetőeljárás, valamint gyanúsítotti kihallgatásukat követően az ügyben érintett három polgárőr azonnali hatállyal kilépett a polgárőrségtől és a megszűnt tagságukkal egyidőben leadták az igazolványukat is.”
Közölték továbbá: „Az Országos Polgárőr Szövetség (amennyiben beigazolódnak a vádak) elhatárolódik a történtektől, amelyek súlyosan sértik a polgárőrségről szóló törvényben foglaltakat és ellentétesek mindazon elvekkel, amelyeket a szövetség vall. A polgárőrség nem tolerál semmilyen jogszabálysértést egyetlen tagja esetében sem.”
Az érintett, Roland a HVG-nek elmondta, hogyan kezdődött az ügy:
„A városnapon voltam, vásároltam magamnak egy sört, amikor hátulról hirtelen elkapott a tarkómnál fogva és elkezdett rángatni. Nagy nehezen ki tudtam szabadulni a szorításából és próbáltam elfutni. Hazajutottam, de a ház előtt utolértek.”
A férfi szerint helyi polgárőrök kergették, majd folytatta:
„Amikor utolértek, betuszkoltak egy kocsiba, amin a polgárőrség felirat volt, és szomszéd falu határába vittek. Egyikük elővett egy kisebb botot, majd vert, amíg szét nem törte rajtam.”
Elmondása alapján a bántalmazás után több flakon vizet kapott, és rászóltak, hogy mossa meg magát. Azt állította, egy telefont is elővettek, és neki azt kellett mondania, hogy a ház előtt többször elesett, a polgárőr pedig segített neki felállni. A kenderesi háza előtt homlokán sebet mutatott, bedagadt térdéről és a bordáiról beszélt a HVG-nek.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nem közölt részleteket az ügyről, és arról sem számoltak be, hány ember ellen indult eljárás. A rendőrség utalt rá, hogy polgárőr lehetett az elkövető.
Az ügyről a Magyar Hang is írt. Az érintett polgárőrt a lap nem érte el, a portál szerint az illető állítólagosnak nevezte a bántalmazást. Ugyanakkor a város polgármestere sem nyilatkozott az ügyben.
A városban többeket megkérdeztek a polgárőrségről és a mindennapokról. Többen azt mondták, egyre többen fogyasztanak olcsó kábítószereket, vannak városrészek, ahová nem engedik a gyerekeket, és sötétedés után nem szívesen járnak az utcákon.