KULT
A Rovatból

Bárth János: Életem legmeghatározóbb zenei élményei voltak a kapolcsi éjszakai jammelések

A Blue sPot zenekar frontembere 15 éve visszajáró vendég a Művészetek Völgyében, ahol tavaly óta improvizációs koncertsorozatot is szervez. Ennek apropóján beszélgettünk.


A Művészetek Völgye egyik újdonsága volt tavaly a Völgyimpró, aminek keretében mindennap kora délután spontán örömzenélés kerekedett a Blue sPot zenekar és válogatott meglepetésvendégek részvételével.

Feltűnt például a fellépők között Vitáris Iván, Hobo, Ferenczi György és Harcsa Veronika is. A programsorozat idén is folytatódik, ezúttal már hivatalosan meghirdetve, így valószínűleg még nagyobb lesz az érdeklődés.

A Blue sPot énekes-gitárosát, Bárth Jánost ennek kapcsán arról is kérdeztük, mindenki igent mondott-e a felkérésre, és mit tervez megnézni még a fesztiválon a saját koncertjein túl.

– Mi az első emléked a Művészetek Völgyéről?

– Tinédzser korom óta el szerettem volna jutni oda, de sokáig nem akart összejönni, még akkor se, amikor már megvolt a zenekarunk. 2007-ben aztán egy ismerősön keresztül sikerült bekerülnünk az akkori blues színpadra Taliándörögdön, aminek természetesen nagyon örültünk. Sok emlékem van arról az estéről: kicsi, de annál lelkesebb közönség előtt játszhattunk, utána órákig csocsóztunk is a Katica Büfében. Azóta, ha jól emlékszem, egyetlen évet sem hagytam ki, mindig ott voltam a fesztiválon. 2012-ben pedig úgy alakult, hogy a szervezők közé is bekerültünk: három éven át csináltuk a Blue sPot Café nevű színpadot a zenekarral, a kapolcsi óvoda kertjében. Erről is szép emlékeim vannak, sikerült egy olyan emberközeli helyszínt létrehozni, ahol a fellépők együtt fröccsöztek a közönséggel a koncertjük után. Éjszakánként pedig rendszeresen spontán jam session alakult ki az ott maradó zenészekkel, ezek voltak életem talán legmeghatározóbb zenei élményei.

Idővel egyre nagyobb neveket hívtunk meg, többé nem fértünk el abban a kis udvarban, ezért 2015-ben a helyszínünk átköltözött a mai Panoráma Színpad helyére. Ebben az átmeneti évben Blue sPot Major volt a neve, még ennek a szervezésébe is belefolytunk, de ehhez már sokkal profibb hozzáállásra volt szükség: többé nem lehetett baráti szívességekre építve csinálni, így ezután szervezőként nem vettem már részt a program alakításában, egészen a tavalyi évig. Fellépőként és vendégként viszont a köztes időszakban is visszajártam.

Fotó: Northern Lights Photo HU

– Miben más ez a fesztivál a többihez képest?

– Óriási dolog, amit annak idején Márta István megálmodott: művészi produkciókat visz be egy pici falu udvaraiba, a helyi közösség értékeit pedig megmutatja az odalátogatóknak.

A természeti és az épített környezet is csodálatos, itt szerintem egész más zenélni és szórakozni egyaránt, mint egy pusztaságban felépített klasszikus fesztiválon. A másik pedig a sokszínűség: hagyományosan rengeteg programot kínál a Völgy, ha végigsétál az ember a falvakon, népzenétől színházon át könnyűzenéig mindent találhat.

Én már kicsit otthon is érzem magam: ismerem a kocsmákat, kezdem tanulgatni az utcák, falurészek eredeti, helyi elnevezéseit, túrázva a környék nagy részét is bejártam. Emiatt már-már olyan érzésem van minden év júliusában, mintha hazatérnék.

– Hogy indult a Völgyimpró?

– Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató ötlete volt, hogy létre kellene hozni egy improvizációra épülő zenei programot. Két dolog lebegett a szeme előtt: egy alkalom, amikor a Random Trip tagjai Pély Barnabással és a csodálatos Fábián Julival a patak partján örömzenéltek, hatalmas hangulatot csinálva. A másik pedig az imént említett éjszakai jammelések a mi blues-színpadunknál. Utóbbi miatt kért meg engem, hogy találjam ki a dolog kereteit. Így a tavalyi fesztiválon kora délutánonként kipakoltunk egy szándékosan minimális zenekari felszerelést az egyik barátságos helyszínre (akkor Kenderkertnek hívták, idén Káli Kunyhó lesz a neve), vendégnek mindennap elhívtunk egy vagy két fellépőt, akinek egyébként is koncertje lenne aznap, és létrehoztunk velük valamit félórás időtartamban. Ez lehetett akár teljesen szabad improvizálás, de kiindulhatunk egy konkrét dallamból, esetleg egy létező dalból is, amit mindannyian szeretünk.

– Mindenki igent mondott a felkérésre?

– Nem, de természetesen ettől még nem haragudtunk meg rájuk. Többen voltak, akiket kinéztem a műsorfüzetből, mivel már régóta szerettem volna együtt zenélni velük, de kerek perec azt válaszolták, hogy nem vállalják.

Egyszerűen nem mindenkinek illik ez az alkatához, akadnak olyan zenészek is, akik mindent aprólékosan megterveznek, és attól tartanak, hogy ellenkező esetben valami kellemetlen sülhetne ki belőle. És ez rendben is van így. Mások viszont olyanok, mintha erre születtek volna: Szirtes Edina Mókus például őstehetség abban, hogy egy semmiségből valami csodát hozzon ki, Ferenczi György és zenésztársai szintén. Amelyik kombináció összejött, az mind jól sikerült.

Az idei évre hasonlóan fordultunk rá, most is voltak, akik nem fogadták el a felkérést, de sokan csak logisztikai okokból, nagy sajnálkozások közepette mondtak nemet. Akik viszont igen, őket nagyon lelkesen várjuk, szerintem még a tavalyinál is sokszínűbb a műfaji paletta. Jónás Verára különösen kíváncsi vagyok, szenzációs zenésznek tartom, de még soha nem játszottunk együtt. A folk irányt a Chalga együttes, a pop-rockot a Lóci játszik tagjai, a klasszikus bluest pedig Fekete Jenő fogja képviselni. De velünk lesz Premecz Mátyás is, aki biztosan le fog szólózni mindannyiunkat a sárga földig az orgonájával. Rábeszéltük egy közös zenélésre Dióssy D. Ákost is, a legendás Kispál és a Borz billentyűsét. Tavalyhoz hasonlóan most is rögzítik majd a koncerteket, de ezúttal a Petőfi TV stábja, így ha lehet, talán még profibb lesz a megvalósítás.

– Szándékos volt, hogy tavaly nem szerepelt a programfüzetben a Völgyimpró, inkább csak szájról szájra terjedt a híre?

– Ennek annyi a magyarázata, hogy a fesztivál szervezése évről évre professzionálisabb, így ma már január környékén véglegesül a program, áprilisban pedig a műsorfüzet is bekerül a nyomdába. A Völgyimpró ötlete viszont csak ekkortájt született meg, tehát már pont kicsúsztunk az időből. Ezért egyfajta flashmobként szerveztük meg, de így is minden alkalommal tele volt az udvar. Idén a sikeren felbuzdulva már előre meghirdettük. Az időpont változatlan: mindennap délután 2 óra, kivéve az első napon, amikor a hivatalos megnyitó miatt 4-kor kezdünk.

– Hol foglal helyet a Blue sPot az életedben? Alapvetően hobbi, vagy több ennél?

– Mindenképpen több, annak ellenére is, hogy nem ez a fő megélhetési forrásom. Főállásban kutatóként, nyelvészként dolgozom az ELTE-n, de tinédzserkorom óta zenélek, a Blue sPot 2005-ben alakult. Sokat koncerteztünk, írtunk dalokat, készítettünk lemezeket, tehát egy sima hobbizenekarnál mindenképp komolyabb. Annak ellenére, hogy többségünknek van másik hivatása, a dobosunk, Mezőfi István “Fifi” évtizedek óta ismert, profi zenész. A célunk most az, hogy minél több időt tölthessünk színpadon, miközben folyamatosan megújuljunk.

Én egyébként belekóstolhattam abba is, milyen egy klasszikus értelemben vett profi együttesben játszani: hat évig voltam a The Bits nevű Beatles-emlékzenekar tagja, évi 60-80 koncerttel. Épp emiatt kellett azt mondanom 2018-ban fájó szívvel, hogy keressenek helyettem valaki mást, mert ezen a szinten egyszerűen nem fért bele az időmbe.

De azóta is jó barátok vagyunk, évente egyszer-kétszer fel szoktam lépni velük vendégként. A kreatív energiáimat viszont a Blue sPotban élem ki.

– Sok megzenésített verset játszotok, Cseh Tamásnak egy egész feldolgozáslemezt szenteltetek. Mit ad neked, amikor mások dalait énekled?

– A zenekar annak idején úgy indult, hogy blues-rock klasszikusokat játszottunk, ahogy egyébként sokan mások is teszik. Csak később merészkedtem odáig, hogy saját dalokat írjak, aztán egyszer csak jött egy fordulópont, amikor inkább már abból volt több. Azt viszont ma is tartom, hogy néha jó kicsit rákoncentrálni egy-egy korszakra vagy előadóra. Hogy mit ad nekem? Cseh Tamásnál például az volt a kihívás, meg lehet-e szólaltatni ezeket a törékeny, csöndes dalokat zenekari felállással úgy, hogy közben megmarad a lényegük. De most megint olyan korszakomat élem, amikor inkább a saját dalok írását érzem fontosabbnak. A Völgyben lesz idén egy olyan koncertünk is, július 23-án este a Kőbánya Udvarban, amikor főként ezekből fogunk válogatni.

Fotó: Danyi Orsolya

A Művészetek Völgye részletes programját és a fellépők névsorát színpadok szerint napi bontásban ITT BÖNGÉSZHETED.

Részletes térkép a helyszínekről ITT TALÁLHATÓ.

– Mi inspirálja a saját dalaidat?

– Az a típus vagyok, aki először zenét ír, erről pedig nehéz megmondani, pontosan milyen előképei vannak. Elsőként különféle akkordsorok, lüktetések szoktak eszembe jutni, erre pattintom rá azt a szöveget, amit az aktuális lelkiállapotomtól és élethelyzetemtől függően ki tudok találni. Minden dalt elég sokáig rágok, nem szoktam túl hamar elengedni őket. A Covid alatt egyébként született egy másik projektem is: elkezdtem dalokat írni egy állatokról szóló gyerekkönyvhöz, amit szintén nagyon megszerettem. Ezt a műsort is elő fogom adni a fesztivál egyik délelőttjén, egy szál gitárral.

– Mit vársz még az idei Völgyben a saját fellépéseiden kívül?

– Esténként általában szabad leszek, ezért szeretnék minél több dolgot megnézni.

Érzékelem a változást, hogy a nagy öregeken túl egyre több fiatal tehetség kerül be a nagyszínpadok programjába, csupa olyanok, akikért most rajonganak a tizen- és huszonévesek. Én ebben rettenetesen le vagyok maradva, a Carson Comát például alig pár hete ismertem meg és a Ricsárdgírről is csak tavaly hallottam először. Őket mindenképp szeretném élőben is látni, de alapvetően nyitott szemmel fogok járni, hátha sikerül más hasonló előadókba is belefutnom.

Emellett barátokat is igyekszem elcsípni, például a Vodku zenekart, és még hosszan sorolhatnám. Elképesztő a műsorgazdagság, szóval biztos, hogy nem fogok mindenhová odaérni, de a célom ez lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: